Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Agyalapom Irigy

11 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Kettős Mérce blog felháborítónak tartja, hogy Húsvét apropóján próbálják mosdatni, a volt köztársasági elnököt, méghozzá úgy, hogy Jézus Krisztushoz hasonlítják őt. Szerintünk ez több mind undorító. Mind a vallásos, mind a nem vallásos embereket sérti, még akkor is…..
"Még meg sem indult a tényfeltárás, még egy kommünikét sem adhattam ki, az itt ülő képviselők közül néhányan máris megbélyegeztek, csalónak kiáltottak, és lemondásomat követelték." (Schmitt  Pál lemondási beszédéből, 2012. április 2.)"Mondom mindezt…..
Ma olvastam egy írást Kiss Antal tollából, amelyben Shcmitt Pál történetét  - gondolom Húsvét kapcsán - Jézuséhoz hasonlítja. Ami már csak azért is érdekes, mert az Úr követéről senki nem állította, hogy plagizált és csalt volna...Engem ennek az édesen szomorú esetnek…..
Laza kétharmad ház előtt adott vendégekkel megspékelt, maratoni életműkoncertet az Arénában az idén harmincéves Bikini zenekar. Szombat esti hangulatjelentés a színpad előtti VIP-dühöngő hátsó traktusaiból. 1982-ben nem csak a Bikinit alapították meg, hanem az országnak…..
Ha Dream Theater koncert, akkor pocsék időjárás. Ez jut nekünk már másodszor. Nem elég, hogy augusztusban Székesfehérváron cuppogósra áztunk egy hűvös nyári napon, sikerült ezt most megfejelni egy téli hókásától lucskos, permetező esős borzalommal. (Persze sapka nélkül.)…..
Február 17-én sokadjára érkezik Magyarországra a Dream Theater, de a progresszív metál csapatnak olyan fanatikus rajongótábora van itthon, hogy szinte bármennyiszer jöhetnek. A legutóbbi koncertjük óta sem telt el egy év, akkor tulajdonképpen bemutatták itt is az új dobost, most…..
Dream Theater – A Dramatic Turn Of Events(Roadrunner)Az új Dream Theater-lemez egy új Dream Theater-lemez, se több, se kevesebb. Aki sosem szerette ezt a zenekart, nem most kedveli meg. Aki az évek során elveszítette a lelkesedését irántuk, nem most szeret beléjük újra. Aki…..
Agyalapom Irigy 2011.09.19 12:08:04
@Joey Lawrence: Tetszik : ha Mangini magabiztos lesz. :) Akkor nem voltál ott a koncertjükön ezek szerint. Már eleve a dobszerkó igen nagy magabiztosságot árult el, a szólójáról pedig sok videó van fenn a neten. Érdemes megnézni.
A Breaking All Illusions-szel kapcsolatban teljesen egyetértek.
Lehet azon vitatkozni, hogy ki a legjobb focista jelenleg: Lionel Messi vagy Christiano Ronaldo? Kettejük közül tudnám is, kire szavaznék. De még a kis argentin sem tud egy valamit: olyan kisugárzást mutatni, mint Raúl González Blanco tudott már tinédzser korában, és képes még ma…..
Geller - SomAtt blogja Mindenkinek 2011.04.16 11:03:00
 ..
Ki tudja, akár egy későbbi nagy igazolás előszele is lehet, hogy a Tottenham csodaszélsője mikroblogos barátságot kötött a két realossal. Egy angol-spanyol keverék nyelven írott Ramos-twitre reagálva Bale színt vallott, a BL-meccsük utáni lendülettel: "Remélem a Real…..
Úgy vártam az év utolsó Forma 1-es versenyét, mint a Karácsonyt. Minden adott volt egy végletekig kiélezett versenyhez. Előre láttam magam előtt az akciókat, az állandóan változó virtuális világbajnoki tabellát, és szokásomtól eltérően még egy csomag popcornt is beszereztem,…..
Egyre több időt töltök Sepsiszentgyörgyön. És egyre jobban szeretem a várost, de egy nagy hiányérzetem van. Nem a természeti szépségével van gondom, mert az egyszerűen gyönyörű, különösen a várost körülvevő hegyek miatt. Az épített környezettel sincs semmi baj, mert…..
 Előre bocsátom, hogy - igaz, nem teli torokból ordibáló, inget szaggató  - Raúl hívő vagyok.Az előzetes megnyilatkozásokból lehetett sejteni, hogy a Real leghűségesebb, legelhivatottabb ikonjával nem számol Mourinho. Tudjuk, a pénz világában nincs sok helye…..
f1 And the winner is... 2010.07.23 14:55:00
Tudjuk, a fejünkre szórt hamuból ki sem látszunk már: késünk az eredményhirdetéssel. Késhegyre menő vitáink voltak a zsűri többi tagjával. A keményvonalasok a professzionalizmust, pontos leírást, míg a bulvárosok az olvashatóságot preferálták. Nem volt könnyű, legalább…..
Agyalapom Irigy 2010.07.23 20:41:44
S-blog Az F-csatorna konyhanyelven 2010.06.30 14:12:00
 Fedje jótékony homály annak a sportkommentátornak a nevét, aki egy vasárnapi futam előtt megpróbálta elmagyarázni az F-csatorna működését. Bevallom, egyetlen szavát se értettem. Lehet, hogy a pörkölt ütött nagyobbat a szokásosnál, vagy csak simán fáradt voltam.…..
Agyalapom Irigy 2010.07.09 11:14:13
Spanyolország Torres mellőzésével lemondott a centerjátékról, de ezzel összességében jóval többet nyertek, mint veszítettek. Intenzív letámadásukkal azonnal megfojtották a német próbálkozásokat, támadásban és védekezésben is szinte folyamatos emberelőnyt alakítottak ki.…..
Agyalapom Irigy 2010.07.09 10:35:05
@mistinguett: A németek sok lőtt gólja sem a védekezésről szólt eddig, mégis szinte az ő térfelükön folyt a játék. Tény, a hollandok stílusa - szerintem - kicsit hajaz a spanyolokéra. Kíváncsi vagyok, mi kerekedik ki a döntőből.
Agyalapom Irigy 2010.07.09 10:52:36
@CYHMK: Tudjuk jól, a "mi lett volna, ha..." mondatoknak nincs értelmük. Mert lenne mit felsorolni a spanyoloknál is. De mielőtt összekülönböznénk, én nagyon élveztem a németek korábbi meccseit, eleinte furcsálltam is, miért olyan bénultak a mérkőzés elején. Aztán megértettem.... A hollandoknak nagyon jó sorozatuk van, még akárlehet is esélyük. Egy a bajom velük: ennyi tehetséges, de ellenszenves játékost egy helyen még nem láttam játszani. de ez szubjektív, ugye...
Agyalapom Irigy 2010.07.09 10:54:35
@mistinguett: Igen, szerintem is a középpályán dől el a meccs.
  Annyian ragadtak tollat verték már szét a klaviatúrájuk billentyűit a kormány és országló nagyurunk legújabb szánalmas/vérlázító attakjával kapcsolatban, hogy már újat senki sem tud hozzátenni, szerintem. Az MSZP-s Szanyi Tibor által tegnap felolvasott, Orbán Viktor…..
Argentína Igen, vége. 2010.07.03 21:18:00
Kedves, drága egyetlen barátaim!Senki, ismétlem senki nem akar nálamnál jobban elkezdeni köcsögbírózni, videobírózni, vakasszisztensezni, bundát kiáltani, hentesekről, bekkelő parasztokról ordítani, ne adj Isten, nác  bunkónémetezni. De nem tehetem édes egyetlen…..
Agyalapom Irigy 2010.07.04 16:13:44
 Van nekünk egy ezerötszázszoros világbajnokunk, aki mindent elért már, amit egy forma egyes autóban lehet, és mégis vannak, akik fanyalognak a mostani szereplése miatt.         Nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem kicsit sem zavar, hogy…..
Nem azért érzek óriási és mindent elsöprő elégtételt, mert Maradona megsemmisült, és ostoba, kocsmába való hőbörgésének szikrányi hitele sem maradt a továbbiakban, hanem azért, mert a Labdarúgás a helyére tett egy magáról megfelejtkezett pojácát.   Sokszor a…..
Agyalapom Irigy 2010.07.04 07:23:45
@Messi88: Maradona nagy arcában benne van egész Argentína. Nem tud egyet lépni, hogy ne boruljanak le előtte a nép egyszerű gyermekei. Az persze az ő minősítése, hogy ezt miként dolgozta fel... látjuk, rosszul.
geller.blog.hu
  Dél-Afrika 2010Argentína hazamegy. Mégpedig porig rombolt egóval. És az ember még csak azt sem mondhatja, hogy igazán sajnálja őket.Eddig tartott a varázslat - gondolhatják sokan megdöbbenten, pedig csak az történt, hogy az első épkézláb ellenfél jött szembe a…..