Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Doke

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most nem lennék a szuper- és hipermarketláncok helyében, mármint amúgy sem, de ezúttal biztos forrásból tudom, hogy az Index gyűjti az anyagot a legmodernebb kor legdurvább munkaadóinak ügyében, és most a Homár is megpróbálja odatenni a magáét. A Spar elkeseredett, és…..
Doke 2010.09.04 08:56:52
@SPARtacus:
Kedves SPARtacus!
Nekem és a kollégáimnak is volt része az általad említett megaláztatásokban. Ám amit említett összefogás bolti szinten megtörtént és a vezetőnk már nem az aki volt. A cégtől is elküldték. Elhiszem,hogy sok boltban vannak problémák ám azokat ott helyben kellene megoldanotok. (azért vannak fórumok akik ebben tudnak segíteni ) A juttatásokért miatt pedig hiába háborgunk bárhol, attól nem kapjuk meg hiszen a döntés fölöttünk születik.
Sajnálom ami veletek történik ám az ellen tényleg Ti tudtok tenni. Ahhoz kevés az összefogás céges szinten,hisz amennyi üzlet annyi különböző probléma. Nem egyedül vagyok aki jól érzi magát a munkahelyén (olvashattad te is több HSZ.-ban) mi csak (én) azt tudom neked mondani tartsatok ki és fel a fejjel :) Mindenki megkapja előbb-utóbb amit megérdemel. Hozzánk jöttek át másik boltból olyan gondokkal amilyet említetek, ám már ezeket nálunk nem tapasztalta. Vagyis az Ő gondjuk megoldódott :) Tényleg kitartást! :)
Doke 2010.09.04 09:12:22
@cukipofa:
Ez már személyesre sikerült Kedves cukipofa :) Nem erről kéne szóljon ez az egész,hogy sértegeted azt aki a saját véleményét leírja.
A Homár meg bárkinek ad "pattogási" lehetőséget, mindaddig amíg mást azzal nem sért hisz azért van :)

"Sajnálom hogy egyes emberek még mindig széthúznak ,minthogy mi sparosok legalább összetartanánk!!!!! Hisz csak a szükség miatt dolgozunk itt nem jókedvből.Szerintem a napokba erre az oldalra beszivárgott egy vezető is, és ő osztotta nekem az észt!"

A hozzászólásaid alapján legtöbb esetben te is a saját sérelmeidet vetíted le a Cég összes dolgozójára. Ez lenne a te szemszögedből az összefogás? Ez csak sárdobálás, agitálás ami nem vezet sehova csak veszekedést szít. S pont most nem arra lenne szükség legyünk bárhol is!!!

Kész kém történet kezd kialakulni..........elképesztő! :lol:
Doke 2010.09.07 08:41:11
@babuka77:
Nem vagyok annyira tájékozott és Szakszervezeti tag sem :) A kollektív szerződést meg akkor olvastam el amikor beléptem a céghez és azóta talán amikor januárban változások miatt módosították,pont az étkezési jegyek miatt. Ám ha jól emlékszem visszamenőlegesen januárig kaptunk egy minimális béremelést egy összegben a SPAR SZAKSZERVEZET tárgyalásának eredményeként.
Olyat sem hallottam,hogy bíróságra kéne menjünk ezek miatt.
Tudod babuka77 nehéz abból a szemszögből bármit is mondani amiben ti vagytok(ezt már fentebb említettem) és ilyen célok eléréséhez még akkor is kevesek vagyunk ha összefogunk. Ezek törvényi és jogi dolgok amit mi halandó "csóri" munkások megváltoztatni, ha belegebedünk sem tudunk.
A Bizalomvonal.....nekünk az segített!
Ám egy jó példa arra,hogy nem vagytok egyedül és léphettek:
www.kasz.hu/00php/index.php?mode=cikk&id=583
Sok sikert :-)
A Homár aggódva olvassa, hogy az elmúlt egy hónapban sem emelkedett a munkamorál az Intersparban. Ha hihetünk az Interspar bolondjának, a köztudomásúan végetért válság ellenére sem pótolják a kihullott alkalmazottakat, illetve már az áruszállítást is a dolgozók…..
Doke 2010.06.28 14:09:53
@É2I:
Megjegyezném,hogy a dolgozó főnökének is van főnöke. Ha a bérelszámolással gondja van akkor azt jelezze. Minden hónapban megkapjuk és alá kell írjuk. Ha meg nem ért egyet akkor az általad megadott linken jelezzen. Miért is nem teszi?? (ezt sosem kérdezi senki :-( ) Sajnos nem a főnökének kell azt bizonyítani,hogy az alkalmazott nem dolgozott, hanem a dolgozónak kell bebizonyítania azt.
Doke 2010.06.28 14:24:13
@nigo1:
Ezt így nem tudtam megfogalmazni...de egyetértek veled :)
Jó nagy terror lehet a hazai élelmiszerboltokban, ugyanis nem először kapunk olyan, a munkakörülményekre panaszkodó levelet bolti eladóktól, amit bájos módon elkeseredett vagy felháborodott vásárlók nevében írnak nekünk. Kedves Elkeseredett vásárló, irtó cselesek vagyunk és…..
Doke 2010.06.28 13:56:50
Sziasztok! Végig olvastam a hasznos kommenteket. Egy pár megjegyzésem lenne csak azokhoz akik szapulják a fent nevezett mágneskártyát.
Adott egy dolgozó aki nem dohányzik. Elfogyasztja a reggelijét,ebédjét vagy vacsoráját és ennyi. Adott a dohányzó kolléga aki 2 óránként(jobb esetben) elmegy bagózni 10 percekre és ezek mellet szintén étkezik alkalmanként 15-20 percig is.. Ergo más dolgozik helyette. Mindig az pattog akinek nem kellene...Nálunk az emberi szükségletek elvégzése miatt sosem kellett kártyát húzni. Ha egy m.helyen ezt kérik ott a vezetőnek vagy oka van erre, vagy szimplán hülye. Ezek ellen kell fellépni és nem a "normálisnak" nevezett dolgok miatt. Lehet szapulni mindent ami nem a mi érdekeinket szolgálja,ám az üres makogásnak és rágalmazásoknak nem sok keletje van. Ha valaki akar lépni az merje megtenni ott ahol azt meg kell és ne innen-onnan hallott dolgokkal jöjjön elő. (egy vásárló vagyok és ezt tudom...bla-bla-bla). Ne a sült galambot várja...
Nálunk is hajszolt a munkatempó. Kevesen vagyunk,kihasználnak és sorolhatnám. De mi döntöttünk,hogy maradunk és tesszük a dolgunk. Ha betelik a pohár akkor viszlát elmegyünk. De az,hogy odaszarunk ahonnan eszünk.....az a világ legnagyobb sz@rsága...kedves SPAR-os kollégák! S ezt most nem egyenlő az említett "nem kötelező" itt dolgozni című szöveggel. Olyan csóri munkás vagyok mint ti, nem diplomás.....ám ameddig ez a cég adja a kenyerem és jó érzem magam abban a "boltban" (és kihangsúlyozom a boltot)ahol dolgozom, meg is fogom tenni. S hidd el ha te is azt keresnéd a melóhelyeden miért jó ott lenni és nem azt, hogy mi a szar akkor könnyebb lenne a "dögnehéz" napod! Ám ha ilyet nem találsz, akkor ideje váltani...te döntesz, nincs bilincs ami a SPAR-hoz köt! A kommentekből leszűrve...nincs jelentősége,hogy SPAR,CBA,ALDI,LIDL,TESCO vagy sorohatnám.......MULTIK vannak.
Kössz a türelmetek!