Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bzs

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van olyan, hogy egy 9 ezer forintos repjegyfoglalásért 29 ezret von le a számláról a légitársaság? Van. És hogy ezután hetekig oda se bagózik a jogos reklamációra? Van. A Wizz Airnél, 2016 végén. Horrorsztori, a rendszerhibát elismerték, bárkivel megtörténhet. (FRISSÍTÉS: egy olvasónak több mint 100…..
Most utoljára megemlékezünk az évfordulóról, amelynek milliók köszönhetik, hogy olcsón repülhetnek, még többen, hogy nem dob ki a közös pénzből az ablakon milliárdokat az állam. Ma öt éve állt le a Malév, azóta szárnyal a forgalom a reptéren, mára pedig soha nem látott útvonalbőség alakult…..
Érdekes, hogy miközben a Ryanair az egyik oldalról behozott az elmúlt pár évben jó néhány utasbarát intézkedést, a pitiáner lehúzások nem értek náluk véget, sőt bejött egy vadi új is. Az, amikor egy két szülő plusz egy gyerek alkotta család csak akkor tud egymás mellé ülni a gépen, ha mindkét szülő…..
Már nem csak a prémium Mastercard-bankkártyával rendelkezők mehetnek be a budapesti reptér indulási oldalán található, szem-szájnak ingere váróba, hanem a Wizz-hitelkártya tulajdonosok is. Habzsi-dőzsi a bádogkarám előtt, egyszerre menő és morbid. Majdnem az lett a poszt címe, hogy ingyen…..
Bzs 2017.03.14 17:21:53
@Fillér B. Gusztáv: ha hosszú volt, hát akkor az volt. nem csavargatta senki hátra a kezed, hogy végigolvasd. főleg ha nem tetszik. hidd el, meg tudok birkózni azzal, hogy ha valakinek nem tetszik amit írok. mellesleg én, ezt tartottam szükségesnek függetlenül attól ki, mit, mikor, hol, hogyan írt le. ez van. hagyjuk már végre az egymás minősítését. legfőképpen stílus dologban. mindenkinek van valamilyen stílusa. ez olyan mint az ánizs, vagy a tökfőzelék. ezt tényleg magyarázni kell? komolyan mondom, olyan érzésem van, mintha egy gyerekkel beszélgetnék, akinek ezt el kell magyarázni. máskülönben az is unalmas, hogy te meg ezt ismételgeted, hogy hosszú volt, meg volt benne olyan, amit már leírtak. oké. lerágtuk ezt a csontot. lapozhatnánk végre, ha van új értelmes hozzászólás.
Bzs 2017.03.14 17:34:08
@lobster thermidor: téged miért érint? félsz, hogy nem férsz oda? csak mert azt sem tudod, hogy néz ki a váró, hiszen nem tudod, hogy a kép ott készült-e. közben sértegetsz másokat. honnan a csudából veszed, hogy akinek erste/wizz hitelkártyája van, az fillérbaszó, vagy hogy büféasztal letarolására van szocializálva. milyen otromba, unintelligens, és gusztustalan általánosítás ez? akkor akinek pl. budapestbank-upc hitelkártyája van, az azért fillérbaszó, mert a upc számláján akar csökkenteni? vagy akinek otp-vodafone, az azért fillérbaszó, mert a vodafone-os költségeit akarja csökkenteni? vagy a tesco hitelkártyások azért fillérbaszók, mert tesco-s kedvezményeket akarnak? stb stb stb... nem jött még le, hogy co-branded bankkártyáknak az a lényege, hogy valami kedvezményt kapj azért, mert bankkártyával vizetsz, és ezért a bank több jutalékot kap? ezért van az ügyfél moziválva... nem esett le a lényeg? (most abba nem menjünk bele, hogy mennyit.)
igényeld meg a kártyát, fizesd ki az éves kártyadíját, vegyél repülőjegyet, és nézz be a váróba. ajánlom. és tudod mit? akkor látni fogod mennyien vannak. ja, és vállalom a közhelyességet. mindenki magából indul ki.
Helyszín: 1066 Bp., Dessewffy u. 8-10. Látogatás: 2010. március 3. 18:10-21:40 > Nem egyszer lehetett a Desperado c. filmből jól ismert gitártok szerű csodákat látni, csak ezek kisebbek, és nem ólomköpőt rejtenek, hanem mondjuk balsafa dákót. Adatlap Elérhetőség: +36…..
Bzs 2011.04.16 23:57:51
ma sikeresen lenéztem haverommal. lévén h szeretem a dart játékot. részletezem hogy mi a bajom van.
mikor lementünk egy olyan általános fogadtatásban volt részem, mintha innen már kidobtak volna, és most ezért fenntartásokkal kell fogadni az érkezésemet. a pultos "lány" viccesnek hitt, kedves üdvözlésnek nem nevezhető szófordulatai sokkal inkább kimért és barátságtalanra sikerült. rögtön a nyomaték kedvéért kért is személyit. biztos ami tuti. ez nem tudom milyen szokás, széles e világban nem találkoztam ilyennel vendéglátóéknál. először is jogszabály nem teszi ezt lehetővé. semmi nem jogosítja fel a helyet erre, mellesleg aggályos személyiség jogi, adatvédelmi és egyéb jogok dolgai okán is. pl: okmányt csak hatóság tárolhat, tarthat magánál. (az állampolgáron kívül). nem tartható vissza, és nem zsarolható vele senki, hogyha pl valaki kárt okoz stb. semmilyen módon nem adható zálogba, és semminek a biztosítékául nem szolgálhat az okmány fizikai mivolta. a vendég hozzájárulásával ugyan kijegyzetelhetőek lennének az adatok, de ez igen erőltetett dolog lenne. (visszakanyarodnánk az adatvédelemhez) ez kb olyan lenne, mintha a boltban elkérnék a személyimet, és ha nem lopok el semmit, akkor visszaadják kifelé menet. másfelől főleg nem lehet egy jogsértő gyakorlat feltétele annak, hogy igénybe vegyek valamiféle szolgáltatást. mivel itt ugye nem arról van szó, hogy betekint, (pl.: hogy elmúltam-e 18 éves), hanem arról van szó, - és ez a gondom ezzel, - hogy MAGÁNÁL TARTJA, és kimondatlanul feltételt szab a visszaadásának. (…, ha nem okozok kárt…, … ha visszaadom a használatomba adott játékot stb.) csak egy ilyen jogokkal felruházott hatóság kérheti el, és tarthatja magánál az okmányomat. sajnos egy kocsma nem rendelkezik ilyen jogosítvánnyal. nem véletlenül. a felelős őrzés témakörét nem is kezdeném el boncolgatni. (hol őrzik, hogyan őrzik, kik férhetnek hozzá, kik nézegethetik, mire használhatják stb. amíg én órákig játszom, és felé sem nézek.) egyszerűbben fogalmazva, a vendég nem fegyelmezhető azzal a módszerrel hogy zsarolva van a személyi igazolványával. ha félnek az atrocitásoktól és egyebektől, fel kell venni biztiőrt. ha valami gáz van akkor rendőrt kell hívni, és az majd kér személyit. pultos lány, nem kérhet személyit. kocsma meg nem rendelkezhet okmányok felett.
sajnos ez így van, még akkor is ha ebbe ezek után is kételkednek páran, de ebbe nem szeretnék belemenni még ennél is jobban, végtére is ez nem egy jogi magyarázatokat gyűjtő szakfórum, másodszor meg azért is tartom feleslegesnek, mert mindent ki kell fizetni azon nyomban rögtön, még mielőtt az ember a szájához emelné. de biztos páran elszaladtak már a dart nyíllal, vagy a bil.golyóval, vagy a boros pohárral. nem tudom. biztos nagyon sok rossz tapasztalatuk volt. mi tagadás, kicsit soknak érzem a túlbiztosítást, de elfogadom hogy most valaki azt mondja, én vagyok túlérzékeny. no mindegy. rendeltünk a barátommal nyitásnak 2 cappucchino-t. megkaptuk az egyiket úgy, hogy kb annyi volt a csészealjban mint a csészében. különbet hányok reggel 5kor, ha különösen nem vagyok magamnál. semmi bocsánat vagy megbánás vagy valami. megkérdezte ugyan h jó-e így, vagy csináljon másikat, de ő maga se gondolta komolyan a kérdést és ez erősen látszott is. ezek után el kezdtünk játszani. mikor meggyőztem magam, hogy biztos csak nekem van rossz napom, és elhesegettem minden negatív gondolatot magam körül, bátorkodtam rendelni néhány dolgot a pultnál. lévén hogy nem voltam egyedül ez a rendelés összesen 4 pohárra sikeredett, és 1700Ft-ba került, amit le is szurkoltam. ott áll a pulton a 4 pohár, majd el kezdjük nézni a pultos "lány"-nyal egymást, hogy ilyenkor mi van. nem jött rá magától, hogy logisztikai gondjaim támadtak. szóltam óvatosan, h kérnék egy tálcát, mivel igen bénán tudnék 4 különböző méretű poharat több helységen keresztül vinni. gondoltam nem terhelek senkit a nyomorommal, majd én kiviszem, ha kapok tálcát. ekkor a pultos hátraszólt egy srácnak, hogy vigye már ki nekem az italokat. ezek után úgy éreztem, még egy ember haragját vívtam ki hirtelen. már nem csak a pultosét hanem a srácét is, aki kelletlenül rádobálta egy tálcára, majd úgy koppantak a poharak a dart játék melletti asztalon mintha nagyon kellene szégyenkeznem valamiért. benne volt a lendületben a jókora üzenet is. mi a jó büdös francot táncoltatom én itt az embereket. azt gondoltam, megint valami kellemetlenséget okoztam azzal, hogy rendelni mertem. van egy két apró zavaró dolog amit szívem szerint ide írnék még, de már kezdem sajnálni az időt az ezen a kommenten való görcsölésre, viszont azt nem bírom ki, hogy ne említsem meg, hogy még sosem kértek tőlem sehol több ezres italszámla mellett 20 Ft-ot 3 db műanyag dart hegyért, ami a nagykerben 4Ft-ra jön ki per darab, ha ezer darabot vesz az ember. illetve elég áporodott pinceszag uralkodott általánosságban a helyen, amit önmagában el tudtam volna felejteni. tetszett a berendezés és a kialakítás is. ez igazán jó hangulatú, és pont olyan amit egy jobb érzésű kulturáltan szórakozni, iszogatni vágyó ember elvár. sajnos (az én esetemben) a dolgozók tették olyanná, ami miatt személy szerint én csalódott vagyok.
egyébként én nem várom el, hogy engem fontosnak tartsanak egy vendéglátó helyen. ha nem vagyok az, hát nem vagyok az. akkor egyszerűen én, ott, akkor ennyire voltam érdemes. mondd már. biztosan én voltam kiábrándítóan unszimpatikus, és visszataszító. ki tudja. mindenesetre, azt összességében szarul tűröm, ha leereszkedőek velem valahol, ahová pénzt költeni megyek.
Szétvet az ideg. Unicredites bankkártyámmal pénzt akartam felvenni a főváros III. kerületében, a Flórián téri OTP fiók automatájából. Hülye ötlet volt. A gép se szó, se beszéd, elnyelte a plasztiklapot. UTÁNA nagyvonalúan kiírta: nem tudja olvasni a kártyámat, próbáljam…..
Bzs 2010.06.23 03:59:48
@mozikiller: a kártya a bank tulajdona. a szolgáltatást veszi meg az ügyfél. (olyan ez mint a SIM kártya) csak a bankkártyára rá is van írva.
általában a dombornyomásos kártyát más rendszerben is tiltják, mivel szélesebb elfogadó hálózattal rendelkezik. /Más a protokoll./ (Többek közt faxolják a VISA, v. a MC nemzetközi irodájába - ezt a plusz költséget meg általában letiltási díj címén az ügyféllel kifizettetik.) Egy bankról tudom, hogy mindennemű tiltás ingyenes. Ott ugyanis az a filozófia, hogy a mielőbbi tiltás, a bank érdeke is. E tárgyban sztem ez a legnormálisabb hozzáállás.
Bzs 2010.06.23 04:01:35
@mozikiller: a kártya a bank tulajdona. a szolgáltatást veszi meg az ügyfél. (olyan ez mint a SIM kártya) csak a bankkártyára rá is van írva.
általában a dombornyomásos kártyát más rendszerben is tiltják, mivel szélesebb elfogadó hálózattal rendelkezik. /Más a protokoll./ (Többek közt faxolják a VISA, v. a MC nemzetközi irodájába - ezt a plusz költséget meg általában letiltási díj címén az ügyféllel kifizettetik.) Egy bankról tudom, hogy mindennemű tiltás ingyenes. Ott ugyanis az a filozófia, hogy a mielőbbi tiltás, a bank érdeke is. E tárgyban sztem ez a legnormálisabb hozzáállás.
 Csalódnom kellett. Nincs egy hónapja, hogy „bankot váltottam”, és már megint váltáson töröm a fejem. Az még hagyján, hogy megpróbálom felvenni a számlán lévő pénzemet, amit „számlafedezetlenségre” hivatkozva nem teljesítenek, de hogy mindezért még…..