Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nada dan

0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az SJW-kről gyakran hallani olyan véleményeket, hogy "nem kell velük foglalkozni, előbb utóbb megunják". Korábban én is azt gondoltam, hogy amikor rájönnek, hogy a világ nagy része velük ellenséges, akkor majd inkább visszavonulnak a kis zárt világukba duzzogni. Erre azonban…..
Az első posztban írtam arról, hogy az SJW-k a hagyományos női és férfi szerepeket és viselkedést teljes mértékben szociális konstrukciónak tartják. Ehhez kapcsolódik a nemi azonosulás és a szexuális orientáció kérdésköre, vagyis, hogy ki, minek vallja magát és hogy milyen…..
nada dan 2015.10.02 18:43:24
@leader of noobs: Rendben, nyilván ugyanannak a gondolkodásnak a megnyilvánulásai ezek, bár én inkább azt tudom elképzelni, hogy a feminista értelmiség gyerekei/tanítványai között vannak ilyenek, akik picit túlgondolták a mozgalmat. Aktivistáknak talán elmennek, de ha ilyen mentalitással valaki a közéletben bármi érdemit tesz, akkor megette a fene. Egyébként ha ennek a mozgalomnak a többsége ilyen, akkor az egész annyira komolytalan, hogy nincs miről beszélni.
Az első bejegyzésben már érintőlegesen említettem az SJW-k migrációhoz való viszonyát. Ezt érdemes újra elővenni. Nem csak azért, mert éppen nyakig benne ülünk, hanem mert egyértelműen láthatóvá teszi a média és a "köznép" gondolkodása közötti ellentétet.Aki olvassa a…..
TComment Kell a cirkusz 2013.09.25 06:54:11
.Bizony kell, kirakat nélkül nincs bolt. Az erősebb kutya szerepből pedig nem lehet engedni. Még akkor sem, ha már lassan nincs kit fedezni. Európa elfogy. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Mostanában komoly számban savazzák az LMP-t a hozzáállása miatt. Nem akarok x+n poszt lenni aki ezt megteszi, de kiábrándulásom már a választások után megtörtént. Szóval már akkor aktuális lett volna ez a poszt, amit most kiírok magamból. Anno magam is lelkes voltam és…..
Egészen büszke voltam a magyar adóhatóságra, ahogyan a Győzike ügyet kezelte. Mint Mariska néni: nézi a tévét, ahogy valóságsózik a tárjóni ficsúr és hát csak bassza a csőrét. A bunkaja meg is mondta, mennyit kapott a ripacskodásért, vagy mi mindent vett az rtl-es pénzből. A…..
Az MSZP elbukott. Az SzDSz elbukott. A Fidesz elbukik. Mi lép a helyére? Jobbik? LMP? Új formációk? Nem is volt az olyan régen, hogy egy bizonyos szerző álnéven értekezett a féltudású magyar elitről (egyébként érdekes módon ebben a folyóiratban továbbra is menő az álnéven…..
nada dan 2011.12.22 16:07:52
 Amit januárban megpróbáltunk, mostanra beérett. December 1-től sokkal könnyebben szerezhet százhuszonöt köbcentis motorokra érvényes jogosítványt, aki már rendelkezik B-kategóriás vezetői engedéllyel. Megnyílt az út az olcsóbb, gyorsabb és praktikusabb közlekedés felé.…..
Egy 35 éves, budapesti férfi vagyok - igen: autós, 18 éves vezetési tapasztalattal. Hétvégente átvedlem én is kerékpárossá, gyalogossá: hatalmasat csatangolunk vagy karikázunk az Asszonnyal meg a Srácokkal a környéken. Van tehát némi fogalmam arról, hogy milyen az utak…..
Majdnem háromezer kilométer út, majdnem háromezer milliárdért. Mikor? Legkésőbb 2027-ben. Mai cikkünk blogposztja...
nada dan 2011.07.15 11:42:15
Nem sok derékszög van benne... (forrás)  ..
nada dan 2011.06.15 20:36:31
@Énbagoly: A túl kopár, túl csupasz valójában übermodern, de ezt csak az tudja, akinek megtanitották értékelni mi a jó.
nada dan 2011.06.15 21:21:25
@Énbagoly: Persze, esztétikai kérdésekről kár vitatkozni, csak arra próbáltam célozni, hogy amig Velence Velence, addig oda áradni fognak az emberek szemben az olyan helyekkel, ahol ilyen izék vannak.
Sőt, ha ez unfair példa volna, akkor kb ugyanez igaz bármelyik középkori olasz falucskára.
nada dan 2011.06.16 07:23:49
@s.t.: Azok a sötét lakások csak később alakultak ki, miután leválasztották őket. Eredetileg ezek többnyire jóval nagyobb lakások voltak és volt bennük utcára néző nappali, igaz, többen is laktak egy lakásban.
    A helyét állítólag nem találó nemzedék sír: nincs munka, vagy csak olyan, amilyen, nincs kilátás, tervezhetőség, nincs miből félretenni, és így tovább, és így tovább. A helyét nem találó nemzedéket kritizálók szerint puhapöcsűek vagyunk, nem akarunk…..
nada dan 2011.05.23 12:12:08
@nada dan:

Bassz

Először eltűnt, aztán megjelent a kommentem.
nada dan 2011.05.23 14:50:14
@TG69:

Ezeket az adatokat viszont úgy is lehet nézni, hogy minek folyamatosan csökkenő népesség mellett évi 70 ezer új lakás?
Továbbá a 30% létminimum alatti nagy része szerintem cigány, nyugdias és K-Mo-i falusi, de most nem feltétlenül őket vizsgáljuk.
nada dan 2011.05.26 13:41:09
@betyár: Azt tenném hozzá ehhez a generációs vitához, hogy a 80-as években aktivak meg a kilencvenes évek elején szivtak nagyot, amikor megszűnt másfél millió munkahely, megzuhant a mezőgazdaság és a magyar falvak kocsmái megteltek csendes alkoholistákkal, akiket a TSZ-ekből raktak ki és pár év alatt halálba is itták magukat.

Vagyis volt pár jó év kb 75-90-ig, de végül az a generáció is nagyot szivott, meg persze az azelőtti is, más okokból - a 60-as években még nem volt jó világ, korábbról nem is beszélve.
  Jó pár hónapja ping-pongoznak a sajtóban a nyolcvanas nemzedék témájával, és minden érintett társaságban előkerült már a vitatéma, a „már megint kirúgtak tőlünk két embert” kezdetű blokkhoz kapcsolódva. A nyolcvanas nemzedék tagjai – meg a kicsit…..
nada dan 2011.05.17 18:53:28
@málnási:
Speciel ez az adósságból jólét-mítosz sem igaz, ahogy egy kedves öreg közgazdászprofesszorom előadta az egyetemen: az eladósodás a 60-70-es években kezdődött és tipikusan ipari beruházásokra vették fel.

Az olajválság utáni kamatrobbanás következtében ugrott meg a kamatos kamatok miatt az adósság. Az tehát igaz, hogy politikai okokból elodázták a kiigazítást, de az nem, hogy adósságokból éltünk jól.
nada dan 2011.05.18 16:50:22
@-ap-: Azért nem tudom, hogy a motoros-sielős-utazgatós százezreket hova sorolod. Az első csoport nem ennyire homogén...
Szoftverfejlesztő mérnök, kontra olajfúró munkás. Az amerikaiak már megint listáztak, ezúttal azt, hogy melyek a legjobb, és legrosszabb munkahelyek. Eszerint az olajfúró munkásoknak van a legrosszabb dolguk. El is hiszem, láttam a Discoveryn. Veszélyes, mocskos, fizikailag, lelkileg…..
nada dan 2011.05.09 16:40:53
@Kivlov:

Nagyon jó kérdés. Mit csináljon? Egyetemen valahogy úgy képzeltük, és ebben azért tanáraink is ludasak, hogy döntéseket hozunk, vagy legalábbis döntéseket készitünk elő, de nem valamilyen ködös, többszörösen átvitt értelemben hanem szó szerint.

Tehát pl egy elemző aki még nem manager, előkészit egy anyagot, de nem mechanikus adatfeldolgozó módszerekkel, hanem a véleményét, érzéseit, tapasztalatát is beleadva, a gazdasági folyamat TARTALMÁT, LÉNYEGÉT is vizsgálva, becsülve, előrejelezve. Ez alapján manager meghozza a döntést. Ugyanigy egy kontroller felülvizsgál, ellenőriz stb.
Ehhez képest a valóság? Haha
nada dan 2011.05.09 17:36:28
@krumpli-nudli:
"a kutyaütők, akik "pozícióban voltak, megszerezték a munkát, és fillérekért hozzá nem értőkkel végeztették"

Igen, ez igy volt, de miért volt igy? Csak azt a képességet kellett volna megszerezni, hogy a munkát is a munkás hajtsa fel. De milyen nehezen megy ez nekik, istenem...
Vastagbőr Nyilatkozott az APEH 2010.08.09 15:01:00
Vajon kiborul a bili, vagy szép csendben elmúlik a "botrány" és minden marad a régiben? Gáspárék legalább 20 millió forinttal tartoznak az APEH-nak, miközben 3 hétig Bali szigetén nyaralnak. Egy névtelenséget kérő APEH-alkalmazott válaszolt a Blikknek: "Elég, ha…..