Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dipl-o-mata

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Az elmúlt hetekben több cikkben is foglalkoztunk az Econovum Akadémia Professzorok Vezetőképző Központja Kft. (röviden: Econovum) nevű kamugyanús diplomák kiadására szakosodott felnőttképzésre akkreditált intézménnyel. Elsőként a kazah tiszteletbeli konzul diplomájáról…..
Annak ellenére, hogy a kormány a takarékszövetkezeti rendszer kvázi államosítása után azt kommunikálta, hogy a takarékszövetkezetek előnyt élveznek majd a Takarékbank állami részvénycsomagjának eladása során, végül úgy néz ki, hogy mégsem a szövetkezetek, hanem egy…..
Családellenes marxista összeesküvés, az emberi természet ellen küzdő genderfeministák és a családot tagadó baloldali ideológia. Frivaldszky János írta a Pázmány jogi karán használt jogelmélet tankönyvet, ebből szemezget Németh Ádám Géza, mai vendégszerzőnk. Akik „csak"…..
dipl-o-mata 2014.02.04 13:14:17
@Online Távmunkás: ELTE-n minőségi jogászképzés?Na ne nevettess légyszíves, volt szerencsém ott tanítani az utolsó generációkat, írni-olvasni alig tudnak a hallgatók.A másik, hogy a Pázmány és az ELTE jog oktatói gárdája komoly átfedést mutat, tehát ha az egyik szar akkor a másik is.
A sok vaskerekű után ideje némi gumikerekűt is mutogatni. Különösebb apropója nincsen, maximum annyi, hogy ezek is jópofa gépek: A kecskeméti repnapon az Orosz Lovagok masináit ilyen külső áramforrásról (APA-kocsi, ahol az "apa" nem a Tudósok dalból jött, hanem az АПА-5Д…..
Az USA-ban szinte államonként eltér a Rezesováéhoz hasonló törvénysértések büntetőjogi értelmezése. Az alábbi ítélet november 12-én, az arkansasi Hope városában született. John David Coe részegen hajtott bele a Nevil család autójába, ami az ütközés következtében…..
dipl-o-mata 2013.11.24 23:34:56
@kulcsar2011: gondolom azért vagy ennire bölcs mert esetleg megszerezted egy sehol nem jegyzett, nevesincs magyar egyetem jogikarának elavult, bölcsész típusú diplomáját egy igénytelen tömegképzés keretein belül.Volt szerencsém tanítani egy pár ilyen intézményben, inkább nem írnék véleményt, de nagy gond lesz ha azok a gyerekek kerülnek be a bírói, ügyészi székekbe.
Ismert az a közhellyé vált bölcsesség, miszerint nincs ingyen ebéd, a számlát végül valakinek ki kell fizetni. Így van ez a felsőoktatással is, a kérdés csak az, hogy a diákok, a választók meddig tűrik a hazudozást? Azt is tudjuk, hogy a demokratikus közélet gyengesége miatt…..
dipl-o-mata 2013.02.27 20:21:47
@shushu2: Talán még annyit fűznék még hozzá, hogy semmi esetre sincs szükség egy mérnökre jutó 8 fő szociális munkásra, 12 fő maláj szakosra, 40 fő kommunikáció - médiatudomány szakosra
Mivel próbálják félrevezetni a közvéleményt és a felvételizőket? Mit produkál valójában az egyetem? Máté András, az ELTE BTK Logika Tanszékének vezetője arra is kitér előadásában, hogy a felsőoktatás a diplomák kibocsátása mellett a kulturális színvonalat, a társadalmi…..
dipl-o-mata 2013.01.28 12:41:47
@Távmunkás: Ezen kár rágódni, nem csak docenseknél fordul elő, de tanári fokozatúaknál is, hogy se habilitáció se MTA doktora.Vagy olyan is van, hogy valahogy MTA doktora lett de a feltételeket még egy phd-hoz sem teljesítette (publikáció, nyelvvizsgák stb.), ráadásul ezek a dolgok pont az ELTE-n népszerűek, kedvencem ezek közül a Fokasz Nikosz és a Kisfaludi András, akinek úgy van tele az önéletrajza külföldi kutatásokkal, hogy alapfokon beszél angolul.
Most, hogy Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője a leghatározottabban kijelentette, hogy Semjén Zsolt véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekinti a plágiumügyét, végre elkezdhetünk foglalkozni Semjén Zsolt plágiumügyével és véglegesen és hivatalosan is ipari…..
dipl-o-mata 2012.12.09 11:54:08
@Somló November: Na, mi van?Nem voltunk katonák? Súlyba, te hülye! Pedig a vezír is megmondta, azokra másképp néz ám!
@bioLarzen: a prímás úr (szintén a Pázmányon) licenciátusának átminősítése PhD-vé szerintem szintén érdekes lehet(ett), éppen ezért ő most ebből igyekszik nagyon kimaradni, valószínűleg végig csendben lesz.
Nem egészen egy évvel a Schmitt-ügy kirobbantása után újabb plágiumgyanút fogalmazott meg a HVG: ezúttal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök doktori dolgozatában vél felfedezni hivatkozás nélkül használt idegen gondolatokat. A kormányzati válasz hasonló:…..
dipl-o-mata 2012.11.21 12:23:06
@klx78: jó észrevétel, Erdős érsek úr PhD-ja is megérne egy misét :) hogy stílszerű legyek. Szuromiban én is hiszek, évekig tanított a jogon, a PhD védésemnél (szintén jog) pedig ő volt a bizottság elnöke,korrekt ember és hatalmas tudású.A másik témádhoz (névviselés): teljesen igazad van, de ezt a jogszabályt már vagy ötven éve leszarja mindenki,talán majd egyszer rend lesz, ezért kár vitázni, pláne ezzel az ervin gyerekkel :)
dipl-o-mata 2012.11.21 14:42:40
@sikisiki: jogos, ettől még fenntartom, hogy ezt is meg lehetne kapirgálni! Persze ez nem akkora hype mint egy közt.elnök vagy min.el.helyettes :) csak azokat érdekelné akik voltak olyan szerencsétlenek, hogy tanította őket.
(forrás: kdnp.hu) Remélem, mindenki hallotta, hogy Hoffmann Rózsa most éppen azt találta ki, angol helyett az iskolákban tanítsanak németet, mert az úgyis nehezebb, és különben is bizonyos német kutatások szerint, akik először angolul tanulnak meg anyanyelvükön kívül,…..
dipl-o-mata 2012.11.06 15:20:11
  – A finanszírozás átalakítása nem tűr halasztást, ám ezzel kapcsolatban nem árt tisztázni néhány félreértést. Az államnak nem áll szándékában teljesen kivonulni a felsőoktatásból, józan ésszel elképzelhetetlen, hogy például a tanárképzésben ne nyújtson…..
A morgás joga Ki a gondos szülő? 2012.06.24 11:35:00
Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkár szerint az, aki külföldön taníttatja gyermekét. Nekem egy fiam van, de nagy gondot fordítottam a nevelésére, ezért is vállaltam a külföldi taníttatás terheit. (HVG portré, 2012/25.sz.) Milyen útmutatást ad tehát az…..
dipl-o-mata 2012.06.24 14:57:00
@LenaLondon: Azért a Harvard, Yale, LBS, MIT szintű egyetemekre nem elég csak az, hogy pénzed van.Ezzel szemben az ELTE-AJK-n bőven elég, saját tapasztalatból mondom.
addict Így lopj ékszert! 2011.08.25 16:30:00
Mindig is szerettem az olyan filmeket, melyekben rafinált karakterek szőnek szupertitkos tervet egy bank, vagy ékszerbolt kirablására. Úgy tűnik a BMW-nél is rá vannak kattanva a témára, hiszen legújabb reklámfilmjüket egy ilyen rablásra építették. A hosszú, közel háromperces…..
Ma van a Törülközőnap, amely tisztelgés minden év május 25-én Douglas Adams (1952–2001) sci-fi író emléke előtt.Ezen a napon a rajongók és tisztelők mindenhova a törülközőjükkel mennek, amiről így ír a Galaxis útikalauz stopposoknak-ban, a világ leghosszabb…..
Proletár A süllyedő hajó 2011.04.15 11:49:53
Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta…..
A J-20-as lopakodó vadászgéppel kapcsolatban is elcsodálkoztam azon, hogy a róla kiszivárgott fotók kikerülése mennyire az amerikai védelmi költségvetési vita egy fontos stációjához volt látszólag időzítve. Most itt vannak kikerült felvételek a kínai haditengerészet…..
dipl-o-mata 2011.02.02 13:23:14
@CyberPunK: Ha jól emlékszem gépek, fegyverzet, radar stb. nélkül vették csak a hajótestet és vontatták, amíg épült addig a pilótákat egy vasbetonból készült anyahajó másolaton képezték ki a szárazföldön.Volt róla egy egész jó cikk valahol, de már nem emlékszem, merre?
dipl-o-mata 2011.02.02 13:41:30
@CyberPunK: Ezzel teljesen egyetértek.
Már nem csak az Ezek megőrültek veri el nagyon a Való világot, de vasárnap még a Napló is nagyot rúgott bele, pedig a Tv2 riportműsorát nemrégiben még egy Cobra 11-gyel is képes volt legyőzni az RTL Klub.A valóságshow ráadásul jócskán az RTL csatornaátlaga alatt teljesített,…..
dipl-o-mata 2010.11.29 15:47:12
@Void Bunkoid: Running Man?
Heló Tibi,A Balatonon találkoztam egy ismerősömmel és megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy doktorandusz vagyok. Erre ő, na akkor egész éves szabadság...Egy kicsit felháborodtam :) és a feszített munkatempóm mellé sikerült egy kis időt szorítanom, hogy feltárjam a…..
dipl-o-mata 2010.09.12 16:36:44
@BPE: nem tudom Te hogy vagy ezzel, de az én személyimben, útlevelemben, jogosítványomban Dr. van, és nem PhD.Ez mikor jött be?Még nem hallottam róla.
dipl-o-mata 2010.09.12 16:50:29
@bigél: Én most igazából az okmányokra és a bemutatkozásokra gondoltam, a többiben igazad van.Én nem igazán használom a titulust, de a jogászoknál sűrűn hallom, hogy kikérik maguknak.Azért nem mindegy, hogy az ember "mennyit tesz bele egy dr.-be".
Szerintem.
dipl-o-mata 2010.09.12 17:08:32
@bigél: igen, az orvos az mindenhol doktor.A jogászokat máshol nem hallottam úgy "doktorozni" mint nálunk, de a névjegykártyájukon a nevük után szoktam látni a dr.jur. rövidítést.
Múlt hét pénteken jelentette be az NKH, hogy elutasította az Alstom metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmet több okból is. A határozat szerinti főbb hibákat Hegylako foglalta össze tömören: "Tehát gondok vannak a megállással, de legalább tűzveszélyes és nem lehet…..
Vagy éppen nem akarta észrevenni, hogy mit csinált, hátha nem írta fel senki a rendszámát. Utóbbiban viszont nincs szerencséje, enakivagyok még bő két hete feljegyezte, remélhetőleg nem marad ennyiben az ügy. Az biztos, hogy ha engem akarna beradálni egy ilyen monstrum, akkor…..
dipl-o-mata 2010.07.30 23:02:31
@Mia09: én 95-ben szereztem a C-ét, lehet, hogy azóta változott (mert katona korom óta nem vezettem tehert) de akkor még úgy volt, hogy lakott területen belül 50 volt a max., tehernek, a választható legnagyobb sebesség táblát figyelmen kívül kell hagyni.
Gyakran még középhaladó szinten levő nyelvtanulók is habozva felelnek arra a kérdésre, hogy Do you speak English? Esetleg némi önmarcangolás után kimondják, hogy yes, de hozzáteszik, hogy a little. Vagy elkezdenek kertelni, hogy igen, de nyáron nem volt angolóra, ezért sokat…..
dipl-o-mata 2010.07.30 22:34:30
Van egy klasszikus Leiter Jakab a magyarítások történetében, a Roger kapitány, ami az évek során egyre kevesebbszer, de kitartóan felbukkan a tévékben-híradásokban. Az eredete a jóég tudja mikorra tehető, mindenesetre az oridzsinál elkúrást elkövető fordító annak idején a…..
dipl-o-mata 2010.07.28 09:12:04
@Lord_M_: Ja, tényleg.A "mayday"-t én is hallottam már május 1-nek fordítani."május1, május1, lezuhanok!".És ez komoly film volt, nem vígjáték!
dipl-o-mata 2010.07.28 09:59:48
@Papichulo: a commander nem rendfokozat hanem beosztás, a hajó parancsnokát jelöli rendfokozattól függetlenül, illetve a haditengerészeti repülősöknél a rajparancsnokot.A tengerészetnél majdnem minden tiszt valamilyen kapitány.
százados=korvettkapitány
őrnagy=fregattkapitány
alezredes=flottakapitány
ezredes=sorhajókapitány
dipl-o-mata 2010.07.28 10:12:00
@Papichulo: jaj, csak a wikipedia-t ne, kérlek!Az Lt. itt helyettest jelöl, a Lt. colonel alezredes, attól még beosztás és nem rendfokozat.