Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pandorhu

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma egy igazán sikeres csapatot mutatok be nektek. A Spreadsong céget egy magyar és egy amerikai állampolgár alapította, és első alkalmazásuk, a Free Books hatalmas sikert ért el. Zsolttal és Colinnal beszélgetve, és a blogjukat olvasva feltűnt az az elszánt marketingmunka,…..
Steve Jobs tegnapi Apple Keynote-ja mindjárt egy nagyon merész felvetéssel indított. Tudniillik azzal, hogy van-e szükség egy harmadik készülékre a laptop és az okostelefon között, félúton. (Természetesen nincs. De ezt most hagyjuk.)Jobs szerint csak akkor van szükség erre a…..
Sándor nagyon kedvező áron szeretett volna új iMachez jutni, de majdnem 1200 euróért eddig semmit nem kapott. Az Apple 2000 Ltd. nevű cég a gyanúsan olcsó gépekre először 300 euro vámot kért, aztán annyit "amit neki megér". Ez mégsem volt elég, úgyhogy egyelőre…..
Mint bizonyára már mindannyian tudtok róla, a Vodafone elbocsátotta egyik, frissen felvett online marketingesét. Az ok pedig az volt, hogy a múlt pénteki nagy T-offline idején ki merte írni Twitterre ezt az üzenetet. A kirúgás híre egyöntetű visszatetszést keltett az Index…..
pandorhu 2009.12.10 10:38:43
@Pete Gorilla: szánalmas vagy... nem lennék a bőrödben (sem a környezetedében)
Azzal igazán nem lehet vádolni, hogy elfogult Star Wars-rajongó lennék. Azóta meg különösen nem, hogy a webet rendre elárasztják a viccesnek gondolt csillagháborús ökörségek. Na de a kép, amit a BoingBoing, majd Kottke postolt be, a geek generációnak olyan szintű katarzist…..
A 24 nyolcadik évada januárban tér vissza, ebben Jack barátunk már nagyfater, és már alig van az amerikai terrorelhárításban valaki, aki emlékszik rá, ki is ő istenigazából. Remélem a hülye kérdésért cserébe kiharapja a kis nyikhaj gigáját nekifutásból. Két trailer,…..
pandorhu 2009.10.27 15:32:32
(Bár sok helyen megtalálható az alábbi gyűjtemény, remélem hangulatkeltőnek elmegy így a 8. előtt - és bocs a terjedelmes kommentért)

Jack Bauer Facts

Két kéz van ami meg tuda verni a Royal Flush-t. Jack Bauer jobb és bal keze.

Amikor Jack Bauer adóját visszatérítik, az egész világot az alattvalójának kell állítania.

Los Angeles városa egyszer elnevezett egy utcát Jack Bauerrol, hogy tisztelegjenek előtte amiért számos alkalommal megmentette a várost. Át kellett keresztelniük miután minden ember meghalt aki megpróbált átmenni az utcán.

A halálozásoknak 3 fő oka van a terroristák között. Az első kettő Jack Bauer, a harmadik pedig a szívroham amikor hallják hogy Jack Bauer eljön értük.

Jack Bauer soha nem hátrál, csak az ellenkező irányból támad.

Amikor egy elfogott terroristát arra ítéltek hogy nézzen szembe Jack Bauerrel, kérelmezte hogy a büntetést csökkentsék halálra.

Néhányan félig telinek látják a poharat. Néhányan félig üresnek. Jack Bauer pedig halálos fegyverként.

Amikor rossz dolgok történnek jó emberekkel, az valószínűleg a sors keze. Amikor rossz dolgok történnek rossz emberekkel, az valószínűleg Jack Bauer.

Székhez láncolva, megkínozva, és halállal fenyegetve, Jack csak harapni akart valamit.

A legtöbb embernek hónapok kellenek, hogy felépüljenek egy 20 hónapig tartó kínai vallatásból, Jack Bauernek, elég egy zuhany, borotválkozás, és egy váltás ruha.

Egyszer valaki megpróbált elmondani Jack Bauernek egy „kipp-kopp, ki kopog?” viccet, Jack megtudta ki az, kinek dolgozik, és hogy hol van az istenverte bomba.

Leütve, asztal lábához bilincselve, terroristákkal, és ideg-gázzal körülvéve. Jack Bauer magába mosolyog…”Pont ott vannak, ahol szeretném”

Amikor Jack Bauer kifogyott a töltényből, kiszedte a mellkasába kapott 3 golyót, és újratöltött!

Ha Jack Bauer 1 szobában lett volna Hitlerrel, Sztálinnal, és Nina Meyers-szel, és a pisztolyában 2 golyó lett volna, akkor Ninát lőtte volna le kétszer.

Ha mindenki azt tenné a „24”-ben, amit Jack Bauer mond, akkor a sorozat neve „12” lenne!

Jack Bauer feltétel nélkül szereti a lányát. Senki más nem maradt volna életben ennyi hülye döntés után.

Az információ elhallgatás Jack Bauer elöl, mostantól öngyilkossági-kísérletnek számít.

Jack Bauer nem esik túszul, csak hátrányos helyzetbe hozza magát, hogy a következő gyilkosságai még drámaibbak legyenek!

Jack Bauer naptárjában március 31-e után, április 2-a következik…senki sem csinálhat bolondot belőle!

Jack Bauer az egyetlen ember a világon, aki rá tudja venni Chloe O'Brien -t hogy elfelejtse a személyiség zavarát, és átkapcsolja.

(van folytatás, ha igény is van rá :-)
Először is nézzük meg együtt a (nagyon hosszú) videót, aztán majd jól le is írjuk, mit gondolunk a Google újabb nagy dobásáról... Az emailt máskor és másra találták fel, mint a csetet. Ám az online kommunikáció az elmúlt években olyannyira életünk részévé vált, hogy…..
pandorhu 2009.05.30 20:28:36
@Totesz: ha publikus a diplomamunkád szívesen elolvasnám...
Webisztán Abaqoos a Vaterán 2009.04.27 17:58:00
Már egy ideje lehet az Abaqoos-szal, vagyis a "magyar PayPallal" is használni a Vaterát. Aztán most jött egy sajtóközlemény, ami szerint az első 2000 olyan vaterás eladónak, aki regisztrál a Vatera Abaqoos promócióra, 1000 forintot jóváírnak a befizetéseiből. (OTPdirekt…..
Ma megkérdezte tőlem az egyik ügyfelem, nem ciki-e az online tanácsadásos munka. Mert van egy csomó önjelölt zseni, aki napi 8-10 órát ül a gép előtt, és pár hónap múlva már ki is kiáltja magát gurunak. Azért merte ezt megkérdezni tőlem, mert szerinte én nem ilyen vagyok, de…..
Régóta adós vagyok ezzel a posttal. És bár már mindenki elmondott mindent az MSI Windről, gondoltam leírok pár hosszabb távú tapasztalatot is. Hátha segít azoknak, akik netbook-vásárlásban gondolkodnak. Nos, az én választásom az újabb U-100-as modell lett. Van benne 2 giga…..
pandorhu 2009.03.26 00:01:20
@MaCS_70: Tudtommal csak a jobb shift van rossz helyen, de ezt az 1000HE korrigálja.

Az árgépet nézve, már itthon is beszerezhetőek az új generációs (nagyobb akku - hosszabb üzemidő) modellek:

Acer AO D150 115e-
HP 2140 120e-
Asus 1002HA 125e-
Asus 1000HE 130e-

De a -10/20e miatt a régi darabok is érdekesek:

Asus 1000H 100e-
MSI Wind U100 (3 cellás) 100e-
MSI Wind U100 (6 cellás) 115e-
Webisztán Szolgálati közlemény 2009.02.19 09:11:00
Nos, hamarosan változik a "full disclosure" a Webisztánon (itt, a jobb hasábban). Március elsejével ugyanis felmondtam az Indexnél. Majdnem három évig voltam az Index és az Inda tanácsadója. Aztán úgy alakult, hogy jobbnak láttam váltani. Az elhatározást követően persze…..
Most, hogy mindenki leírta, milyen laptoptáskára esküszik, visszatérhetünk az érdemi történésekhez. Minden jel szerint hétfőn este megadta magát a Gmail. Hogy nem lokális problémáról beszélünk, mutatja az is hogy amerikai barátaink is 502-es hibaüzenettel néztek farkasszemet,…..
Azt eddig is sejtettük, hogy Győzike nem mindig önszántából szakít Bea asszonnyal, meg van az írva, persze nem szó szerint, hogy az „Őrületbe kergetsz, hogy az ördög vájná ki a szemed”, hanem, hogy Győzike hajba kap és üvölt Beával. A harmadik perc környékén pedig…..
Hát, ez az amire nagyon kíváncsiak vagyunk. Meg arra, hogy milyen előfizetés mellé lehet iPhone-t vásárolni. Steve Jobs bejelentése a kétszáz dolláros árról sokkoló volt, most mindannyian az európai szolgáltatókat lesik, mennyit hajlandóak beáldozni az új ügyfelekért.…..
Múlt héten kaptuk a fülest, hogy az Externetnél van, amikor a 8 megás ADSL csak 2 megával megy. Az Externet válaszában elnézést kért, és közölte, hogy az "alaphálózati szolgáltató minden előzetes értesítés nélkül csökkenti Előfizetőink maximális vonali…..
A Tv2 szűkszavú közleményéből nem derülnek ki az okok. Úgy tudjuk, hogy az utolsó csepp Havas ma reggeli szereplése volt a Mokkában, amikor is a műsorvezető egy telefonos játék kapcsán gúnyosan csodálatos vezérigazgatómnak nevezte élő adásban Várdy Zoltánt. Információink…..
És még egy kísérlet: alkalmanként nemcsak online játszható, hanem ingyenesen letölthető programokról is írnánk itt. Jelezzétek, hogy ezzel az ötlettel mennyire értetek egyet, addig is itt egy másik Commodore-klasszikus, az Impossible Mission letölthető pc-s verziója. A program…..
A riporter, aki hajszálcsíkos öltönyben és pampalini-kalapban is képes a világ mögé nézni, szerződést hosszabbított a Tv2-vel. Négy, hosszú, kegyetlen, soha véget nem érő évre.A sajtóközlemény szerint Frei Tamás lelkes volt és örül a Tv2-nek.„Eddigi pályafutásom…..