Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gyéé

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Isten Háta Mögött – Ű (EMI Music Services) Múlt héten bemutattunk egy új Isten Háta Mögött-dalt Közkút címmel, ami, most már elárulhatjuk, nincs rajta a nagylemezen (viszont nem is remix, ahogy sokan gondolják, valamint teljesen komoly a zenekar részéről). Ettől…..
gyéé 2010.12.14 10:17:58
December 15-től már elérhető lesz digitálisan az eredetileg alternatív rockot játszó Isten Háta Mögött új, Ű című nagylemeze, de a fizikai példányokra sem kell már sokat várni. Ez az első lemez, ami (részben) Bokros Csaba gitáros nélkül készült, aki helyett Sándor Dániel…..
Kispál és a Borz 2010. július 20., Relentless Garage, London A 90-es évek első felében a fiúk két táborba tömörültek a gimiben, és kölcsönösen lenézték egymást. Voltak a kispálosok, illetve voltak a tankcsapdások. Én frissen avanzsált rockerként az utóbbiba tartoztam,…..
gyéé 2010.07.23 14:36:36
Maynard James Keenan énekes megerősítette, hogy valóban dolgoznak az új Tool-lemezen, ami akkor jelenik majd meg, amikor készen lesz. Ugyanilyen hatalmas választ adott arra kérdésre, hogy játszanak-e majd új dalokat a nyári turnén: "Ha lesz készen dal játszunk, ha nem lesz, akkor…..
Barabás Lőrinc Eklektric, Cadaveres, Watch My Dying, Quimby, 2010. május, London Öt nap, három helyszín, négy magyar zenekar. London, 2010. május. Az itt élő magyarok száma elérte azt a kritikus tömeget, hogy megéri populáris és kisebb underground zenekarokat is elhozni ide.…..
gyéé 2010.06.14 15:23:38
Rage Factor - Victory Celebration Party (Rage Against The Machine, Gogol Bordello, Roots Manuva, Gallows) @ Finsbury Park, London 2010. június 6.,Ingyenes Rage Against The Machine-koncert, negyvenezer ember előtt a Finsbury Parkban. Miért is? Háttérinfó: A lista-fetisiszta angolok életében…..