Regisztráció Blogot indítok
Adatok
golb

6 bejegyzést írt és 155 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Különös ez a magyar politika: miközben a Fidesz elsöprő, kétharmados sikerét jelentős részben az előző kormánynak köszönhette, jelenleg az ellenzéki MSZP szinte egyetlen reményét ismét a kormányon lévő erők jelentik. Ami azonban 2006 után elég volt, most egyelőre csak a…..
golb 2011.05.11 07:31:36
@lüke: ugyanmár... Mo-on nem folyik be a támogatás 25%-a az államkasszába az ÁFA-n keresztül. A valós életben sok minden (több minden) megy feketén-szürkén mint fehéren, így ÁFA se teljes körben van benne. A Pityu megszerelki a Józsibá' traktorát okosba, az alkatrészt hozzá is elmutyizzák valahonnan, stb. Az istállót a kőmíves természetesen számla nélkül ócsóbbé' húzza fel, stb, stb. Ez elsősorban arra jó -- főleg a területalapú támogatás --, hogy konzerválja a termelés színvonalát.

A negyede helyett szerintem a 10% is sok. Aztán az bemegy az államkasszába, majd onnan is kilopják tetemes részét. Miből is lesz ténylegesen jól hasznosuló bevétele az államnak? Jobb bele sem gondolni...
golb 2011.05.11 07:53:05
@jjulie: pajti? Nocsak, ezt is megéltük? :-P Amúgy helyettesítse bele mindenki azt amit ért alatta, tedd te is így. Tök mindegy hogy Orbániában lopják el vagy Gyurcsányiában, vagy JJulieiliában... Ugyancsak mindegy hogy köztársaságban vagy királyságban. A lényegét azért talán érted amit írtam, csak ugye valamibe bele kellett kötni. :)
@lüke: az ÁFA mértéke más dolog, de lásd be névleg valóban 25% az az adónem, csak a gyakorlatban simán megkerülik a gazdasági szereplők. Valószínűleg jóval kisebb % értékű ÁFA is elég lenne, ha minden gazdasági tranzakció után megfizetésre kerülne. De nem így van.
golb 2011.05.11 11:39:58
@l.x.: azért sz elég pikáns amikor az Gyurcsányozik aki előtte teljes támogatásáról biztosította. Mondhatni hiteltelen. :) Így én ettől azért nbem tartok, bár kis részben bizonyára hozhat az MSZPnek az amit említesz. De elég sok ott a balaszt, szóval lenne még kit ledobniuk...
Hát igen, Fradika kell, Corvinus nem – foglalta össze tegnap a rektor tájékoztatója közben egy mögöttem álló hallgató a fejleményeket. A kétségtelenül populista ízű megközelítés már csak azért is pikáns, mert bizonyára valami hasonló (a foci helyére állami…..
golb 2011.05.06 08:34:41
@lobelt_ledfold: idehaza bizony sokszor a HR részleg nem szakmai, így nem a szakmai múltadat nézi, hanem azt milyen papírod van, mert az előszűréseket már ez alapján megoldják, és be se hívnak interjúra. :( Ritka az a terület ahol

Másrészt a kör ördögi, mert ugye a friss diplomásnak meg nincs sok év tapasztalata, de lehet nem is lesz ha azt a papírost csak 5%-ban veszik figyelembe és elmegy helyette más területre...
golb 2011.05.06 09:22:23
@lobelt_ledfold: Nem, nem fogok én semmit a HR gonosz isteneire, félreértesz... :) Csak azt akartam megvilágítani, hogy nagyon nehéz kategórikusan meghatározni hány %-ban számít a papír, és hány százalékban a tapasztalat. Ez ugyanis helyről helyre más, sőt szerintem álláspályázatonként is más lehet.

Annó én is úgy jártam első állásomnál, hogy két kérdés volt az indítás:
1. volt már katona? (ha még nem akkor rögtön mehettél a lecsóba)
2. hány éves a szakmai tapasztata? (nincs akkor lecsó ismét)

Az első pontból azért kiderül, hogy ez nem éppen ma volt. :)
golb 2011.05.06 09:35:28
@butus: azért ne legyél ennyire hű a nickedhez.... :) Egy ilyen rangsor azért messze nincs köszönőviszonyban azzal, hogy mire, milyen képzésekre van szükség közép- és hosszútávon. Ha az első például egy jogi egyetem akkor több jogász kellene?
„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Lázár János különös okfejtése már ma estére ellenzéki össztüzet és komoly médiafigyelmet kapott – s feltehetően ez csak a kezdet. Sok…..
golb 2011.03.25 08:19:10
@kispotzak: Nem, a témában nyilatkozó politikusoik egy részének eleve nem érdeke ebben tájékozottnak lennie. Vagy azért mert ők indították el a hírlavinát érdekből és ezért kötelessége fenntartani a látszatot, vagy azért mert tudják, hogy ha nyilatkoznak akor azt tömören párszóval kell és nem éri meg hosszan fejtegetni, hiszen akkor úgy járhatnak, hogy megvágják őket is, ami mindig ad okot a félreértésekre.

Másrészt nincs szerintem módjuk/idejük/kedvük minden napi botrány hátterének csak azért utánamenni, mert esetleg valamikor pl. a parlamenti folyosón elkapja őkjet egy villámkérdésre egy újságíró. Kell az idő a sok mutyihoz... :-) Tudod a botrányok és hasonlók náluk a mindennapok részeit képezik.

És igen, "újságírók, szerkesztők hallanak róla, megnézik, kommentálják, és: közzéteszik anélkül, hogy a minimális ellenőrzést elvégeznék". Szerinted a hírverseny közepén ez megéri? Minek írjon róla terjengősen, ha azt a fentiek alapján azt az olvasók úgysem fogják elolvasni? Botrányos rövidhírként kevesebb energia és __eladhatóbb__ tartalom. Max. az illető pártjának sajtója fog kicsit mosdatásba fogni, minden más médiának ez idő, azaz pénz pocsékolása csupán.

Nem véletlen, hogy most is forráskritika nélkül továbbgyűrűzött a hír, főleg ha még noszogatják is páran a szerkesztőket, hogy mit kellene tenni. Másrészt amikor már a 10. konkurens veszi át a hírt, akkor azt hiszik a csordaszellemmel, hogy azt a többiek már ellenőrizték, ez az egymillió légy nem tévedhet felfogás a sajtóban. Ha meg mégsem igaz, nabumm, a felelősség már kollektív, és számonkérhetetlen. :)

Nem mellékesen ugyanez megy a blogszférában is. Szerinted hány itt kommentelő olvasta végig a fenti postot, mielőtt írt? "Ja itt is Lázároznak leírom ide is a magamét!". Vagy nézd meg a millió trackbacket. Ha népszerű blogot akarsz elvtelenül is millió olvasott helyre rá kell így akaszkodnod a látogatókért.

És igen a terjedés éppen olyan mint írod, bár szerinted nem olyan: egy idő után a kifutott tejet már nem lehet kontrollálni. De amíg még csak jön fel a habja visszafojtható. Nem véletlenül kell az ilyen botránykampáyokat időzíteni olyankorra amikor a háziasszony éppen nem áll a tűzhely mellett, hogy még idejében lecsavarja a gázt.... :)
Tudom, ezek a dolgok apróságnak tűnhetnek, de valamiért mégis van jelentőségük. Azzal, hogy egy másfajta kultúrába, másfajta szabályok közé kerültem, fel kellett adnom bizonyos dolgokat, még ha most konkrétan formális jellegűekről van is szó, mégis okoznak némi…..
A Tárki ma nyilvánosságra hozott kutatása szerint a Fidesz támogatottsága elérte azt a kritikus, a teljes népesség kevesebb mint egyharmadát maga mögött tudó szintet, ahol az MSZP járt 2003 tavaszán. A különbség persze látványos: miközben akkor a csökkenő támogatottságú…..
golb 2011.03.24 08:49:35
@figaro a lo: nem hinném hogy konkrétan a Fidesztől félnek. Inkább érzik cikinek hogy megvezették őket, és ezt nem könnyű bevallani országnak-világnak.
Ma, pontosabban már tegnap, Makón jártam, egy ottani civil szervezet meghívására. Érdekes kérdéseket – és a program végén még csodaszép makói hagymát is – kaptam, melyek közül most egy olyan felvetéssel foglalkozom, amelyet régebben első hallásra élből el szoktam…..
golb 2011.03.18 07:07:40
@terasz9: a 8 év éhezés kicsit azért túlzó! A 8 év alatt a Fidesz komoly pozíciókban volt az önkormányzatokban és bizony fogta a talicska végét is rendesen. Nézd csak meg pl. az esztergomi helyzetet a felhalmozott 20 milliárd(!!) feletti adóssággal, millió panamával -- és ez csak egy a Fideszes vezetésű városok közül... Szóval a Fidesz az elmúlt 8 évben kevésbé éhezett mint éhezik most az ellenzéki oldal. Főleg, hogy a kétharmaddal szinte mindenhonnan kiszorították az ellenzék kádereit.

Hallani olyat is, hogy korábban hallgatólagosan meghagyták csendes háttérállásokban az aktuálisan ellenzékbe szorult oldal kádereit, de ez a szokás tavalytól megváltozott... Egy minimum 6 évre tervezett tolális kiéheztetés után a 2016-os választás is könnyebben nyerhető -- ez szerintem egy újabb érv lehet az előrehozott választások forgatókönyve mellett.
Sokan kérdezik, hogy a politikával való hivatásszerű foglalkozás nem teszi-e az embert végletesen csalódottá, kiábrándulttá, esetleg cinikussá. Általában nemmel szoktam válaszolni, mert az érdeklődés és a kíváncsiság nálam tényleg rendre legyűri ezeket a negatív…..
golb 2011.03.03 07:18:39
@Letícia: Mármint ugye Wekerle Sándorra gondoltál? Az az igazság hogy szerintem sok mindenben volna mit tanulni tőle szerintem bármelyik jelenlegi politikusnak...
A brüsszeli magyar bál - ami nélkülözhetetlen, hogy reprezentálja a faszogányos elnökségünket - tele van giccsel. Diszkófényben palotás. Meg a kötelező jellegtelenség: Pick szalámi (miről csúszott le szegény Bakács), tokaji, herendi, satöbbi. Ez eddig rendben van. Alig van…..
Ronald Coase Nobel-díjas brit közgazdász a napokban töltötte be századik életévét. A jog társadalmi szerepére vonatkozó néhány megállapításának bemutatásával szeretnénk őt üdvözölni.Tegyük fel, hogy a kedves olvasó és szomszédja egyszerre kíván –…..
Pokorni Zoltán emlékezete egy picit kihagyott – mondta az ATV ma esti műsorában Hoffmann Rózsa. A volt fideszes oktatási miniszter és a jelenlegi kereszténydemokrata államtitkár vitája már napok óta tart, ráadásul a sajtó figyelmének homlokterében. A kormányon belüli…..
golb 2010.11.11 06:46:06
@jjmano: azért éppen a szakmai vitákat nem kellene zárt ajtók mögé tenni. Azt értem, és egyet is értek vele hogy nem szerencsés párton belül a sajtón keresztül üzenni. Nyilván hagyják a Gábor által is említett gőzleeresztés miatt, de szerintem ez egyfajta burkolt véleményszondáztatás is, és némi PR is lehet benne valami ilyesféle üzenettel: "lám-lám van szakmai munka, egyeztetés is a háttérben, nem csak megyünk a vakvilágba egy kolomp után."

Normálisabb esetben lehetne kezdeményezni egy a szakma számára szervezett, de amúgy nyilvánosan folyó egyeztetést, és ott megvitatni a szakmai dolgokat. Pokorni helyében kezdeményeztem volna egy ilyet, ami jó a pártnak PR-szempontból is, és ha őszinte a szakmai felháborodása, akkor ezzer HR is úgy szorul a sarokba, hogy látszólag nem is támadják... Ugye milyen nagyokat merek álmodni? :)
„Ha ez bejön Orbánnak, érdemes lesz megkérdezni Gyurcsányt és Bajnait, hogy ez nekik miért nem jutott eszükbe…” – mondta pár hete egy beszélgetés végén a bankadó kapcsán egy vezető szocialista politikus. A kormányfő ma rátett egy lapáttal: bejelentette,…..
golb 2010.10.14 09:09:28
@Naked Lunch: Ez a "fizessenek a gazdagok" szlogen így önmagában a legsötétebb, legdemegógabb forradalmi időket idézi.

Ebben igazad van, az egységes adókulcs kapcsán is ezzel jön majd minden ellenzéki párt, hogy "gazdagokat támogatnak az egykulcsos adóval". Érdekes volt, hogy a Fidesz a "kisemberpárti retorikájába" mégis belegyömöszölte ezt a lépést. Szerintem valahol logikusan, hiszen segíti azt, hogy az ember törekedjen a legális többletbevételre. A többkulcsos rendszerek egyik problémája szerintem, hogy a kulcsváltás ellenére ugyan több kereset mellett több marad, de kétszer annyit keresve nem kétszer annyi marad a zsebedben hanem egyre kevesebb -- így nem feltétlen éri meg. Két út marad: beéred a kevesebbel, vagy elcsalod.
Így szvsz az nem baj, ha több marad __legálisan__ a zsebben, mert az túl azon, hogy adózik is, utána meg jó esetben elköltöd, ami részben ÁFA-hozadékkal is bír. Nem irigykedni kellene azokra akik többet dolgoznak és ezért többet kapnak. Azokkal kellene problémázni akik érdemtelenül kapnak többet. Sokszor ennek megítélése is komoly probléma, mert simán és alapból irígyek vagyunk mindenkire aki többet keres.

Most ugye sok embernél megy a nyöszörgés a gazdagok támogatásáról, miközben elfelejtik, hogy a klasszikus "minimálbér + feketén zsebbe" kapcsán ők gyakorlatilag a 0%-os kulcsot élvezik, és csak ÁFÁ-n keresztül járulnak hozzá valamelyest a közfeladatokhoz. (Nem is minden költésükkel, mert ugye sok minden olcsóbb ebben az országban ha nem kell számla, főleg a nagyobb összegek világában...) De azért megy a hőbörgés a lerobbant utakért, a kórházakért, stb.

A jó adó szerintem egységes, kiszámítható és nem elkerülhető, így mint ilyen nem létezik. :)
golb 2010.10.14 09:36:58
@golb: Természetesen egy zömében fehér gazdaságra épülő országban egyértelműen gáz lenne ez az extra adók kivetése. Itt kis jóindulattal tekinthető fehérítési célnak.

Mondám az előbb. Persze abba sem árt belegondolni, hogy az ilyen éppen azt a pár fehér hollót érinti a legrosszabbul aki eddig is jogkövető volt. A kérdés az, hogy van-e ilyen. :(
golb 2010.10.14 09:45:26
@kodó tamás: Az egyik szemem sír, a másik meg üveg. Ui. itt érzem a dolog problémáját, hogy úgy szorítanád a feketéket a fehér irányba, hogy közben az eleve fehéreket kiszórják, de legalábbis elvékonyítják. :(
Illés Zoltán az MTI tudósítójának azt mondta: ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt. Néhány éve Korzikán egy alumíniumgyárból ömlött a tengerbe vörösiszap, de lakott területre még soha, sehol. Egészen tegnap kora délutánig, mikor a zagytározó gátszakadása…..
golb 2010.10.05 18:53:35
@trojka: "a ez a mocsok eléri déli szomszédainkat, vajon mit mondunk nekik."
Ugye tisztában vagy azzal, hogy kb. az északi szomszédainkat fogja előbb elérni -- feltéve ha nem sikerül megállítani? A térképen valóban lefelé van dél, és a víz is lefelé folyik -- de azért nézd meg kicsit a folyók irányát is... ;-)
Vasárnap a Fidesz - az elnyert pozíciókat tekintve - akkora győzelmet fog aratni az önkormányzati választáson, amire nem csupán az 1990 utáni Magyarországon, de az 1945 utáni Nyugat-Európában sem nagyon találunk példát.  Nem lesz olyan eleme a választási rendszernek, ami ne…..
golb 2010.09.30 14:05:50
@Ordnassac: @Szimba: azért jellemzően sült és kipaszírozott padlizsánból készül, és ez van különféle úton módon mindenféle más zöldségekkel megbolondítva.
golb 2010.09.30 14:59:18
@Szimba: Na padlizsánmentesen méág nem ettem, az nálam már lecsó. De abban is égetik/sütik a paprikát nem? :)
Amúgy a legtöbbnek van egy jellegzetes lecsós alapíze. Részemről szeretem, párom csinálja is elég gyakran nagyobb adagban is, de valahogy mindig pillanatok alatt elfogy... Nyamm... :)
Tegnap a Megasztár minden szünetére jutott egy Fidesz-reklám, a munka látszatát keltő polgármesterekkel és Tarlós Istvánt támogató celeb-vallomásokkal, de elég gyakran feltűnt a képernyőn természetesnek nehezen nevezhető környezetében, egy budapesti aluljáróban Horváth Csaba…..
golb 2010.09.27 09:41:13
@golb: ugye azt azért észre lehet vebnni, hogy NEM a hatóságban bíznak, hanem egymásban. Van némi különbség, nem is kevés
golb 2010.09.27 09:51:51
@Szimba: persze, mert egyre jobban szétmennek a valódi közösségek, személytelkenedik a világ. És a "lábfejétől bűzlik a hal" :) elv alapján ez először a nagyobb lélekszámú településeken érhető tetten. Ilyen önkiszolgáló zöldségesstandot pár éve még Kőszegen lehetett látni. Igaz azis kisváros.
Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében köszönetet mondott a bölcs és kitartó magyar választópolgároknak, akik „nem gondolják, hogy egy csapásra minden jóra fordulhat Magyarországon”.  Az utóbbi napokban az a politikus látott hozzá tudatosan és…..
golb 2010.09.16 10:52:45
@CSENDES: nem volt hajlandó?
Nem értesz: más dolog elmenni és odatenni egy ...-t, és más dolog otthon maradni. Előbbi egyértelmű véleménynyilvánítás, utóbbi értelmezhetetlen. Lehet csak nem ért rá de határozott pártválasztó lenne, lehet nem is érdekli, lehet az is, hogy nem tudta kire és mégsem akar obszcén rajzot készíteni a szavazólapra, lehet millió oka hogy nem ment el... És ez teljesen rejtett dolog, így persze bárki azt mondhatja hogy az a sok ember amúgy igazából az ő pártján állna -- mert ez ellenőrizhetetlen.

Ha a metróban megkérdezi egy kérdezőemberke, hogy eszel-e zsömlét és nem válaszolsz akkor ez mit mondott el a pékárú fogyasztási szokásaidról mások számára? Lehet lisztérzékeny vagy és ennél de nem teheted, lehet utálod a zsömlét, lehet inkább kiflit ennél de nincs a sarki boltban, de az is lehet hogy szoktál zsömlét enni...
golb 2010.09.16 11:13:00
@kodó tamás: a pontos részleteket nem ismerjük, így ne ítéljünk előre. Bár tudom én nem látok olyan messze mint Te ;-), de lehet pl. ha félbemarad egy beruházás akkor az ugye okozhat gondot. Vagy akkora vétek egy állami vállalkozásélénkítési pályázatról erőforrást beszerezni?
Amire Te célzol, hogy fennmarad valami üzemeltethetetlen cucc akkor jön elő ha eleve rossz volt az üzleti terv, és a pénzt nem értelmes, megtérülő célra kapja a pályázó... ez azonban tök független a támogatást nyújtó kormány színétől (annyiban nem, hogy szűrni kéne mit támogatnak) szerintem.

@Szimba: pl. a 2. világháborút a tömegek eleve akarták, vagy addig manipulálták a tömeget, hogy kitermelődött az igény? :) Azért nem ennyire tiszta a kép, hogy tömegigény kell hogy valami eladható legyen. Gondolj pl. a divatra mint olyanra.
golb 2010.09.16 11:16:17
@CSENDES: ok hagyjuk. A példa lehet hogy rossz volt, tényleg nem vagyok közvélemény kutató. Ettől még lehetne talán érteni amit a hasonlattal sem sikerült megvilágítanom. Én már csak egy ilyen rövidlátó, fogalmazni képtelen alak vagyok -- de legalább belátom a hibámat... Mára azt hiszem Te leszek (gyk. csendes :)
„Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük” – ezt az érdekes képet Orbán Viktor használta ma, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben. Akkor hát – a korábban már megfogalmazott fenntartások mellett…..
golb 2010.07.23 10:42:56
@Szimba: Jobbik még mindig a helyezkedéssel van elfoglalva...

Igen, bár ebben szerintem annak van a legnagyobb része, hogy nem találják a korábbi radikális kommunikáció és a parlamenti kifinomultabb stílus (direkt anyázás és burkolt anyázás) között a helyüket.

MSZP ügyben tény hogy nincsenek fiatalok, de ezzel elkéstek négy évet. Ugye gyakorlatilag csak listán jutottak be (egyéniben is csak két régi motorosokkal), a listás helyeket meg az őstulkok osztogatták. Így ebben sokat nem tudnak változtatni, akkor se ha akarnak. Vagy elméletben visszahívhatnák a listás képviselőt pártoldalról? Ha egy listás képviselő lemond, meghal, megbetegszik, lecsukják akkor pótolható, de csak a korábbi lista alapján felcsúszik a következő nem? Hogyisvanez?
golb 2010.07.23 13:27:27
@Zoltchy: ha a hangja nem is, de a hitele mindenképpen nagyobb. :) Persze a külvilág egy jó részén többen tudják mi az IMF mint azt, hogy hol van Mo. a térképen...
golb 2010.07.23 15:26:07
@Hepci: @Zoltchy: ugye azért néztétek a :) a végén? Szóvicc akart volna lenni, nem kell mindent komolyan venni.
Régi és fontos témája a politikai és politikatudományi vitáknak a kormányzati teljesítmény értékelése. Most, hogy ezen a héten pár hétre felfüggeszti munkáját a törvénygyár, bizonyára a politikai szereplők, az újságírók és az elemzők is erős késztetést éreznek majd…..
golb 2010.07.21 16:19:39
@Medvegyev: gondolom minden politikai párt arra törekszik, mint a gázok: maximálisan ki akarja tölteni a rendelkezésére álló teret. Elég hülyén jönne ki, ha azt mondaná, hogy köszi, nekem ennyi elég is lenne, hiszen azzal a bizonytalan szavazókat esetleg elállítja maga mellől, és így végül lehet a kitűzött cél sem valósul meg. Másrészt etetni kell majd a 8 év alatt hátul levő sleppet, harmadrészt ha nem akarják hogy ismét megerősödjön az ellenzék akkor el kell előlük szívni a forrásokat. Nem mondom, hogy ez jó, de biológiailag értelmezhető.

@panelburzsuj: nagyobb baj az, hogy vannak a pakliban mínuszos értékű kártyák is. :)

@Birtalan Balazs: nincsen olyan, hogy a "Zemberek" ezt kellene egyszer megérteni a politikának. Egyedi példányok halmaza vagyunk, és mindenkinek mások az érdekeik. Vannak bizonyos közös érdekek, és ezek sem mindenkinek fontosak... Szerencsére nem egy sablonra készültünk, de sokszor próbálnak beszuszakolni egy közös mintába.
Egyenlőre (remélem) még nem jött el az alfa, béta, delta és a szép új világ...
golb 2010.07.21 16:21:42
@török gábor: látom a teljes pályás posztolás híve lettél. :) Na lássuk mit írsz a Csokiosztogató Néne parlamenti kalandjairól...
golb 2010.07.21 17:07:03
@panelburzsuj: azért én az előjelet mégiscsak elöre venném: nagyon nem mindegy hogy kevesebbet vagy többet fizetek, hiszen jobban örülök a "kevéssel kevesebb"nek mint a "többel többet"nek. :) Aztán jöhet az abszolút érték, és a legvégén a K-Sz páros :)
Egyszerűen vétek nem nézni a parlamenti közvetítést: a mai ülésen olyan dolgok történtek, amelyekre nagyon régen volt példa. Miközben a kormánypárti képviselők ezúttal is minimális számban jelentek meg a parlamentben, a munkájukat láthatóan nagyon komolyan vevő jobbikos és…..
Talán már kiderült az eddigi írásokból, hogy megítélésem szerint a politikai eseményeket érdemes több oldalról is megvizsgálni, s ha nem a mindent elárasztó lelkesedés vagy a vak gyűlölet hajt minket az értelmezésben, akkor általában ennek az átgondolásnak a vége sem lehet…..
golb 2010.07.16 13:58:01
@porfelhő: kövesd a radar-on. :) A Komment küldése gomb alatt pipáld be a checkboxot ha nem lenne (de alapból be van) és bökj a linkre: blog.hu/radar ezt frissítsd időnként. Ott könnyen elolvasható a friss anyag amit még nem olvastál.
golb 2010.07.16 14:10:23
@Szimba: melyik párt volt az? És volt előtte egyeztetés? A Lenin utat vagy az Index utcát építik éppen? Na én is lassan kikapcsolódok innen -- szép hétvégét mindenkinek. :)
Tele van a sajtó a Fidesz és az LMP különös barátságáról szóló írásokkal. A jellemzően névtelenül nyilatkozó „befolyásos politikusok” beavatnak minket a nagy stratégia részleteibe is: „ezek tudatos lépések voltak, a Fidesz célja, hogy az MSZP ne tudjon újra…..
golb 2010.07.15 14:01:55
@nyünyüge: A Sagrada Familia ha jól tudom többek között azért is halad lassan, mert pusztán közadakozásból épülhet... Így messze nem egy nagyberuházás ez tény. Tudtommal Gaudi az építkezés megkezdése után is folyamatosan módosította, javította a terveket, de mások is belenyúltak/belenyúlnak. Ha tévednék kérem javíccsonki!
golb 2010.07.15 14:08:18
FélOFF:

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_a_gardarol_nem_jarulok_hozza_hogy_kimasirozzunk_a_civilizaciobol.158836.html

az (általa olvasott) első reakciók az Orbán - Jobbik találkozóról. :)
Jávor Bence lépjen vissza Tarlós javára! - szólt a szolid, demokrata etikettől dús szocialista fölszólítás. Ha úgysem hisz a győzelmében, akkor minek is ágál itten? - folytatja Molnár Gyula és agytrösztje kommunikációs trómfja. Az ugyan kimaradt a nyilatkozatból, hogy az LMP…..
   Az elállatiasodott ellenzék, miután egyéb már nem jutott eszébe, a liberálplutokrata-judeobolsevista világösszesküvés félelmetes erőit felhasználva, elintézte, hogy a Bors című újság a hőség sújtotta lakosságot Szenes Andreával fenyegesse. Évek óta beszélünk…..
golb 2010.07.15 10:07:20
@kisa: Még egy érdekes műsor van -- az az m2-n. A Záróra engem legalábbis meglep, mert Veiszer Alinda kis beszélgetős portréműsorai kimondottan nézhetőek, értelmes embereknek feltett értelmes kérdésekkel. Napi szinten ilyen műsort csinálni nem kicsi dolog ám!
„Demszky Gábor, az SZDSZ vezetőségének fiatalos és népszerű tagja lett Budapest főpolgármestere – fantasztikus változás ez április óta, amikor az MDF a főváros 24 parlamenti helyéből 18-at szerzett meg.” – ezeket a szavakat a magyar politikával és politikai…..
golb 2010.07.13 13:40:34
@Letícia: jól hangzik, csak akkor alaposan el kell szigeteljem a külvilágtól, különben állandóan csendben maradna a sok disszonáns hangtól. :( Ez meg ugye nem természetes egy hangszórótól, és a hangszóróknak is joga van a (szólás)szabadsághoz.. :) Na leállok mert feltekerednek az agytekervényeim, és vehetek gyógyszert -- vényköteleset a Kövértől.

Az előző idézet alól meg lemaradt, hogy az East együttes régi dalszövege, még a 80-as évek elejéről... Még egy kétsoros tőlük a végére:

Az út vége tisztán látható,
a gödör felett lassan hullni kezd a hó.
golb 2010.07.13 15:35:15
@Letícia: neem, még csak ásom a gödröt, és ahogy kinézek elég kis esélye vana hóesésnek. :) A boltban ellenben nem láttam már egy ideje télifagyit se... Aztán meg el kell kezdenem gondolkozni mi legyen a gödrömből kihányt földdel, mert rontja a faluképet. :)
golb 2010.07.13 15:48:05
@Ordnassac: nem ismerős neked ez valahonnan? A legtöbb új párt kezdetben ilyen sokszínű, aztán később a leszakadókkal le fog tisztulni a kép, hogy mi marad belőle végül. Itt a sen nem jobb se nem bal oldalon álló öko-vonalnak adnék nagyobb esélyt, ott van leginkább üres tér jelenleg. Persze ha az MSZP nagyon elsüllyed lehet az LMPből egy MSZP-SZDSZ szerű liberális-balos keverék is baloldali váltásként, vagy kettéosztódva betölti mindkét részt.

A jobbikot ilyen tekintetben nem nézem újnak, hiszen régebbi formációkból örökölt eszméket visznek tovább (pl. MIÉPből), és ezzel eleve nem a legnyitottabb közönségget szólították meg.
Nem csupán a foci világbajnokság az oka annak, hogy a szocialisták szombati tisztújító kongresszusáról szóló hírek alig versenyképesek az olvasók figyelméért folyó küzdelemben. Az MSZP eljutott odáig, hogy már nem irányul rá automatikusan a reflektorfény; akár csendben el is…..
golb 2010.07.09 11:41:46
@manyike: sokan elvonatkoztatunk attól, hogy MSZP, de a politikai játszmák izgalmait lázba hoznak

Ez stimmel, valóban tudnak érdekesek lenni az egyes forgatókönyvek a résztvevők konkretizálása nélkül is. Magam is ezért olvasom ezt a blogot, és nagy ritkán írok csak. De nekem úgy tűnik -- a tévedés jogát fenntartom - hogy ennek is van üzenet értéke.

Arra gondoltam, hogy ha pl. az itt írók (nem reprezentatív) mintája valamilyen szinten még fontosnak tartaná az MSZP sorsát akkor a témánál maradna, Az elkalandozások, elvonatkoztatások azt is sugallják szerintem, hogy ez sokunknak másodlagos kérdés... Persze offolás, elkalandozás minden postnál van, így lehet a kelleténél többet láttam ebbe bele.
golb 2010.07.09 11:51:21
@manyike:

éppen azért olvasok itt, mert a társaság jelentős része korrekt, és hajlandó elfogadni a másik véleményét is. Sajnálatosan ritka ez a hazai -- hú de utálom ezt a kifejezést :) "blogszférában...
golb 2010.07.09 13:38:47
@Szimba: A korai (!) nyelvtanulás, azaz óvodai sehol a fejlett nyugati országokban nincs.

Ennek azért lehet prózai oka is. A legtöbb esetben ugyanis az anyanyelvük egyben az egyik világnyelv is (angol, német, francia, spanyol), így eleve sokkal könnyebb booldogulniuk mint egy magyar anyanyelvű gyereknek.
Ettől függetlenül szerintem is bőven elég iskolában elkezdeni az idegen nyelveket.