Regisztráció Blogot indítok
Adatok
iiti

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy éve lettem a Wizz Discount Club tagja és az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani az érdeklődőkkel. Úgy kezdődött, hogy arra kerestem az interneten, hogy van-e a Wizzairnek törzstagsági kártyája. Ekkor találtam rá az ERSTE Wizz hitelkártyájára, ami nagyon megtetszett és azóta…..
Érdekes Világunk Mikronemzetek 2014.01.26 21:02:45
Vannak olyan gyerekek, akik arról álmodoznak, hogy egyszer lesz egy saját országuk, melyben ők uralkodhatnak, de amikor felnőnek, elfelejtik az egészet. Azonban mindig előfordulnak kivételek! Az államalapítás persze nem könnyű feladat. Az utóbbi évtizedekben egyre több mikronemzet…..
Két nap múlva már a boltokban is lehet majd kapni a Soundgarden King Animal című új nagylemezét, amire 16 évet kellett várniuk a rajongóknak, na nem azért, amiért mondjuk a legutóbbi Guns N' Rosesra, hanem azért, mert a zenekar egész egyszerűen feloszlott a kilencvenes évek…..
Forrás: index.hu "Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek szembetűnően jó épületek a Nagy Lajos királyon. A nagy kivétel számomra negyvenes évek stílusát tükröző Bosnyák téri templom, amelyik még a soha meg nem épült torony nélkül is nagyon nagy hatású. (Sőt lehet hogy…..
iiti 2012.10.31 08:43:22
  Sorra hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség az ál-Semjén Zsolt (ma reggelre törölt) Twitterének követőit – a nyomozók így próbálnak nyomára jutni annak, ki írhatta nem túl eredeti ötlet alapján a nem túl vicces bejegyzéseket. A tegnap még…..
iiti 2011.10.19 12:37:45
A metrón utaztam a Keletihez, ahol egy születésnapot kellett ünnepelni a Barlang Sörözőben, és velem szemben az ablakon megláttam egy regény hirdetését: Vass Virág Sokszor csókol, India! című (leendő?) bestsellere nézett velem farkasszemet. A plakáton volt egy rövid idézet is,…..
Boszniában történt a következő eset. Kedden ütötték el ezt a bringást Zenica városában a Jutarnji List szerint. Egy svájci rendszámú Audi. Ami külön repül a testétől, az a lába. Minden kommentár felesleges, de szerintem ez titeket nem fog megakadályozni abban, hogy…..
"Gőzerővel" építik az M7-es autópálya legújabb szakaszát Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között. A 36 km-es szakaszt 43,7  milliárd forintért építi a Porr-Viadom-Terrag-Asdag osztrák–magyar konzorcium.Előbb a kép:(fotó: blikk.hu)Aztán a pofátlanság:A…..