Regisztráció Blogot indítok
Adatok
1234x

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Berliner Kurier hétvégi száma listát készített a “világ legőrültebb diktátorairól”. A felsorolás hét vezetőt nevezett meg, köztük az izraeli miniszterelnököt. A listán szerepel Basar Aszad, Kim Dzsong Un és Robert Mugabe, hiányzik viszont a hágai nemzetközi bíróság által háborús bűnökért körözött…..
1234x 2017.03.12 23:39:04
@showsivatag:
A "Ne ölj" kapcsán csak annyit: Istennek van egy törvénye. Vannak halálos bűnök, ami annyit jelent, hogy elkövetésének a büntetése halál. Ezt mondja a Biblia : " a bűn zsoldja a halál". Vagyis, aki bűnt követ el, meg kell halnia.
Ezért küldte el az Isten a Fiát, Jézust, aki helyettesítő áldozat volt, tehát a mi bűneink helyett ő halt meg, nem mi.

Joga van Istennek megölni az embert, ha bűnt követ el? Igen. Még igazságtalanul is, hiszen ő teremtett bennünket, azt csinál velünk, amit akar. DE. Ő igazságos, ezért az ítélete is igazságos. Azért halt kínhalált Názáreti Jézus, hogy neked ne kelljen meghalni a bűneid miatt. Ezt csak el kell fogadnod, és máris megmenekültél.

Vissza térve az Izrael honfoglalásakor kiirtott népekre: igaziból csak néhány évvel előbb kapták meg a jogos büntetésüket. Sajnos ennyi. De megiratott, tanuljunk belőle, hogy mi ne járjunk így. El kell fogadnunk Isten békeajánlatát. Figyelj, ő a nagyobb. Hiába ágálunk, hogy nekünk a békeajánlata nem tetszik... Ez van. :)
De ez a békeajánlat nagyon klassz! Nekem nagy örömömre szolgál! :)
1234x 2017.03.13 10:05:59
@showsivatag:
Azt szögezzük le, hogy a zsidók nem önakaratuk szerinti migránsok voltak perzsiában, hanem perzsia akkori uralkodói kényszerítették őket hogy elhagyják otthonaikat, ez volt a babiloni fogság.
Többi felvetésed kapcsán nem tudok érvelni, itt már a hit jön a képbe, és én mint más alapokon álló ember nem vitázhatok, mert nem közös az alap, amiben gondolkodunk.
Annyit azért még engedj meg, hogy azért nem gondolom, hogy ez gyűlölet beszéd, mert nem ember szájából származik. Ha ezt ember mondja, tényleg gyűlölet beszéde. Ha viszont a teremtő, akkor ez van... Úgyis azt csinál velünk, amit akar... Mint ahogy te is azt csinálsz az alkotásaiddal, tulajdonoddal, amit akarsz...
1234x 2017.03.12 23:29:26
@showsivatag:
"A zsidók purimkor azt ünneplik, hogy lemészároltak 75 ezer perzsát, akikre ráfogták hogy antiszemiták"

Úgy gondolom, és ez a Biblia szerint is így van: az embernek joga van az önvédelemre. Perzsia kezdte.... A zsidók megvédték magukat. Ennyi. Ha nem akarta volna meglépni perzsia a holokausztot, akkor ez nem történt volna meg. Békében éltek volna egymás mellett. Ma ugyanez van egyébként.... Lövik Izraelt, akkor nincs irgum burgum. Izrael válaszol, visszalő, meg akarja védeni az országát, na akkor jön csak az irgum burgum...

És ez nagy csúsztatás szerintem. Nem azt ünneplik, hogy lemészároltak 75ezer embert, hanem azt, hogy meghiusult a holokauszt.
Soros György a CBS 60 Minutes részére adott 1998. december 20-ai interjúban Steve Kroftnak elmondja, hogyan élte túl 1944-ben a deportálásokat, és miért nem érez bűntudatot amiatt, hogy szemtanúja volt, miként fosztják ki és küldik haláltáborokba a budapesti zsidókat. Magyar…..
A neves amerikai tényfeltáró újságíró, Bob Woodward írt először a The Choice (A döntés) című könyvében arról, hogy a Monicagate után Hillary Clinton egy neves spirituális tanácsadó, Jean Houston segítségét kérte ahhoz, hogy túljusson a válságon. Houston javaslatára halott hírességek – köztük a volt…..
1234x 2016.11.09 11:41:44
@morecomment: Az is csak egy blog...
Szeptemberben jelent meg egy interjú a Magyar Narancsban Julie Bindel szabadúszó újságíróval, aki az Independent Pink listáján a 101 legbefolyásosabb meleg/leszbikus brit egyike. Sok érdekeset mond, munkássága sok értéket tartalmaz, a melegek házasodását is ellenzi. Leszbikus, aki ellenzi a melegek…..
1234x 2016.10.26 11:52:25
@Abdiás: én szeretem olvasni a hozzászólásaid. sokat tanulok belőle... :)
Ennyit számít, hogy kinek mi az életének az alapja. Kőszikla, vagy homok. Nincs közös pont, nincs egység.

Róma levél első része jutott az eszembe erről a vitáról:
<i>Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő <b>okoskodásaikban</b> hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek</i>
1234x 2016.10.26 12:30:32
@Békési1955: No visszatértünk az elejére... :) Amikor is alaptalanul vádoltuk meg Clinton asszonyt, hogy ő nem keresztény...
Mi, keresztények már csak ilyenek vagyunk, a gyümölcseiről ismerjük meg a fákat.
Azt nem tudom, hogy mikor, ki fedezte fel a dns-t, és sok mindent nem tudok sajnos. De ennek ahhoz semmi köze, hogy erős reménységem van abban, hogy üdvösségem van. Isten nem a diplomák számát vizsgálja meg az üdvösség eldöntésének pillanatában.
Én nyomorult ember vagyok, szükségem van Istenre! Ennyi elég.
Az utolsó elnökjelölti vitán a személyeskedések helyett az érdemi kérdéseké volt a főszerep, és olyan alapvető morális témák is előkerültek, amelyekről eddig nem vitázott a két jelölt. Bármit is gondoljanak a keresztények Donald Trumpról, egy dolog egyértelművé vált: a Bibliát tisztelő keresztény…..
1234x 2016.10.21 16:34:02
@Békési1955: Jézus azt mondja, hogy gyümölcséről lehet megismerni a fát. Nem azt mondja, hogy aki azt mondja magáról, hogy keresztény, arról higgyétek el, hanem azt mondja, hogy nézzétek meg a gyümölcseit, amit megtermett. Én innen több ezer kilométeres távolságból is látom Clinton asszony gyümölcseit, és azt tudom mondani, hogy amíg nem tér meg, addig nem lesz keresztény. Jogosultságom van megállapítani ezt. A keresztény nem azt jelenti, hogy befogom a szemem fülem, és birkaként húzkodhatnak, hanem szabad gondolkodni.

Az, hogy az amerikaiak többsége hisz Clinton asszonynak, még nem elegendő bizonyíték arra, hogy ő tényleg igaz keresztény. A kereszténységet nem így mérik.

Az utolsó idők jellemzője, hogy sokakat elhitet Isten ellensége. Sokakat... Szóval észnél kellene lenni, mert ez nem egy átlagos elnökválasztás Amerikában. Ha Clinton asszony megnyeri a választásokat, akkor fel fognak gyorsulni a végidők eseményei. Ha Trump Úr nyer, akkor valószínű lesz még egy kis időnk...

Az orvos nem teremt! Ha Isten nem helyezi bele a megtermékenyítés csodáját a természetbe, akkor az orvos hiába csinál akármit, abból sose lesz megtermékenyítés. Ezzel nem az orvosokat húzom le, nagyon tisztelem őket. A legnagyobb csoda abban van, hogy Isten szellemet is küld a kis élethez abban a pillanatban, ahogy az megtermékenyül. Szellemet és éntudatot az orvos soha nem fog tudni létrehozni, anélkül az ember meg csak egy hústorony, már ha szellem nélkül eljut addig az állomásig.

A mesterséges megtermékenyítéskor az orvos csak egy inas. Segít áthidalni a két sejt azon nehézségeit, hogy egymásra találjanak, sőt kiválasztja a legalkalmasabb sejteket. Ebben nulla teremtés van. A teremtés definíciója: semmiből valami. Az orvos már eleve két sejttel dolgozik, amibe bele van kódolva az Istentől kapott élet.