Regisztráció Blogot indítok
Adatok
naívkiscsaj

1 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valamiért minden évben úgy alakul, hogy Anyák Napja környékén előkerül ez a csöppet sem vidám téma. Tavalyelőtt tiniabortuszok, tavaly plakátkampány, idén abortusztabletta. Szombaton olvastam, először az MNO-n, majd az Indexen, hogy "az Országos Gyógyszerészeti Intézet…..
Minden vásárlás után ki kell fizetnünk az utánunk vásárló áfáját is. – jelentette be az egyre jobb formában lévő Matolcsy György. A szolidaritási áfától hosszabb sorokat és nagyobb bevételeket várnak a kormánypárti politikusok. Az új jogszabály szerint addig…..
Emlékszünk még a Nagy Pénteki Ötletre, mikor néhány óra alatt kitalálták és kiírták a pályázatot az építtetőknek a Szociális Családi Házakra? Május 30-án, hétfőn  dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi helyettes államtitkára…..
1 millió volt beígérve. De én csak egyet szeretnék.Egy olyat, hogy meg tudjunk élni.Többszörösen hátrányos helyzetű vagyok: nő, egyedülálló anya, devizahiteles. És munkanélküli lettem. Pedig van érettségim, több szakmám, beszélek nyelveket.Tisztelt megválasztott…..
Én már azt az idióta trillázását is utálom a mirelites kocsiknak. Falvakban még megértem, hogy hasznos, ahol csak délután kettőig van nyitva a bolt és azt is csak hétköznapokon, de Budapesten mi a francért kell a hétvégi pihenés közben is ezt hallgatni??? Kicsit elkalandoztam az…..
naívkiscsaj 2010.07.14 21:58:45
Nem értem a hozzászólások egy részét. Elég régóta van jogsim, közel 20 éve. De volt babamobilom is. Ütöttek el minket is majdnem a zebrán, méghozzá úgy, hogy az autós udvariasan lassított, elengedett (nem mellesleg betartva ezzel a SZABÁLYT), én elindultam szépen a babamobillal, majd a járda közepén engedelmeskedve az ösztöneimnek kikukucskáltam balra, és abban a pillanatban egy idióta barom vágott át a másik sávon kb 70-nel. Ui ez egy egyirányú, ámde két sávos útszakasz volt, és a nagyon sietős autósnak eszébe sem jutott, hogy ugyan az autós kolléga miért is áll a zebránál. Mi volt a szerencsém? Hogy óvatos anyukaként kicsit viccesen ugyan, de nem magam előtt toltam a kocsit, hanem magam mellett, így nem lógott ki fél méterre, méterre előttem. Ezért még mindig él a gyerekem. Kérdezem én a kedves babakocsis anyukagyűlölő kommentelőt: ha netán akkor úgy tolom a kocsit, ahogy általában egy babakocsit szoktak, és kivasalja a gyereket a barom állat, akkor én lettem volna a hibás?
Egyébként a többi kedvencem: a KRESZT betartó autósként nem egyszer, nem kétszer szembesülök azzal, hogy hiába lassítok, állok a zebránál, ha a szembe jövők csak jönnek, jönnek, jönnek, és nem állnak meg a gyalogosnak. Ilyenkor ki a barom?
És miért ez a nagy felháborodás a kismama részéről? Mert ő a babakocsit tolta, ahogy pl. a fűnyírót is toljuk. És igen, felháborít az, ha egy táskát cipelő kisgyereket, egy idős mamit, egy babakocsis anyukát nem engedünk át, nem vagyunk udvariasak velük, mert ők igenis jóval kiszolgálatottabbak, mint az életerős ifjak, vagy az autó volánja mögött ülők.
A tücsök típusú, takarékoskodni képtelen emberek, illetve rákok fellélegezhetnek, mert geod01 sztorija is megmutatja, hogy aki már fiatalon előrelátó, az ugyanúgy megszívhatja. Geod01 üzenete az, hogy ne ugorjunk be első szóra a biztosítási ügynököknek, akik magas hozammal…..
A tegnapi „első akcióterv” bejelentésekor elhangzott, az állami köztisztviselők bérét havi bruttó 2 millió forintban maximalizálják, beleértve a jegybankot is. Orbán a beszéd bevezetőjében ismét „offshore-lovagozott” egy kicsit: „az a…..