Regisztráció Blogot indítok
Adatok
battery

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A víziközlekedésről a 2000. évi XLII törvény, a víziközlekedés rendjéről az 57/2011. (XI.22) NFM rendelet szól; ez a rendelet tartalmazza az ún. hajózási szabályzatot (HSZ). A szabályok mögött a jogszabályi hivatkozás szerepel. A kajak és a kenu jogszabályi besorolás szerint csónaknak minősül.…..
A múltkor egy ismerősöm, aki tudja, hogy van némi tapasztalatom állásinterjú ügyben megkérdezte, hogy öltözzön fel egy interjúra. Nem gyakorlott ebben, ő alapvetően a farmer-poló kombót nyomja, szóval nem igazán tudja mi kell és mi az ami sok. Az első benyomás rendkívül…..
Sértődötten kivonult Fridi műsorából Árpa Attila - harsogja a nyomtatott hétfői Bors, és naná, hogy a mai Blikk címlapján is ott virít, hogy Árpa nem bírta ki összezárva Friderikusszal, félbeszakadt a forgatás!  A Borsnak egy bennfentes Tv2-dolgozó így mesélte el a…..
Tóth Gabi Sztárban sztár előadásáért mindenki odavolt, még mi is. Szinte csak ömlengve lehet beszélni Tóth Gabi előadásáról, mert valóban teljesen hitelesen hozta és énekelte Kovács Kati Nem leszek a játékszered című, Táncdalfesztivál nyertes dalát. Tóth Gabi még Kovács…..
battery 2015.10.21 11:28:39
@Hóhér az utolsó barátod:
Tökéletesen egyezik a véleményem.
Egy szekszárdi kerékpáros hétfőn a youtube-on osztotta meg baleset közeli élményét, amelyet egy T-s autó okozott. A bringás szerint „különösképpen szomorú”, hogy egy autósiskola gépkocsija szorította le, és a felvétel tanúsága szerint sem a tanulóvezető, sem az oktató…..
A 195 ezer négyzetméteres föld alatti világ a magyar repülőgépgyártás egyik titkos fellegvára volt. A pincerendszer egyik részlete (Fotó: Falanszter.blog.hu)..
Naiv ügyfél hivatalosan is feladta a harcot, és most már csak terápiásan írta ki magából, hogyan nem sikerült bő egy évtized alatt egy nagyon egyszerű adminisztráció műveletet végrehajtani az ELMŰ-nél: Nagyszüleim lakását megörököltem, a villany (ELMŰ) 2001-ben elhunyt…..
Fincsa-nindzsa Tojásos nokedli 2014.10.13 08:00:00
Ez egy nagyon különleges nap volt számomra néhány évvel ezelőtt és ezért egy nagyon kedves személynek szeretném a kedvenc ételét megosztani Veletek. Már sajnos nem főzhetek neki többet, de a közösen együtt töltött időt örökre az emlékeimben őrzöm. E melankolikus…..
Vöröshajú lányok Jana 2013.02.05 20:00:00
..
..
battery 2013.02.03 07:33:37
Vöröshajú lányok Vada 2013.01.22 19:00:00
..
battery 2013.01.23 20:52:56
@Frick László Emlékzenekar: 80-as évek derekán a Füles címlapján

Hej, azok a Lussa Vince címlapfotók... bearanyozták ifjúságom.
Megpróbálom röviden összefoglalni a lényeget, mármint azon kívül, hogy a rombolás gyerekkorától kezdve ugyanúgy foglalkoztatja az ember fantáziáját, mint az építés. Akit egy kicsit jobban érdekel az előbbi, mint az utóbbi, az biztosan nézi a Fast, Furious and Funny című…..
Ezen blog megírására a családunkkal  megtörtént események vettek rá, minél több emberrel szeretném megismertetni ezt a veszélyt, ami nyugdíjas szüleinket és nagyszüleinket veszélyezteti. Cégnevet és családunk nevét nem említem, hátha a cég vezetői úgy gondolják hogy…..
Azért a Redbull jól megtervezte Felix Baumgartner világrekordját. Valószínűleg dizájnerek és marketingesek hada dolgozott azon, hogy az egész olyan legyen mint egy hatvanas évekbeli scifi a retrovonalvezetésű lakókocsitól a roswelli központon át egészen a légi irányító popartos…..
Sorkizárt Kézmosó, nem piszoár! 2012.03.01 17:20:00
Még a sörrel teli húgyhólyagom is zavarba jött, amikor megláttam egy kocsma slozijában ezt a kiírást. Nem tudtam szó nélkül hagyni a tulajdonos felhívását, még a vizelési ingeremről is megfeledkeztem egy pillanatra. A kulturális kihívásokkal küszködőknek ez bizonyára fontos…..
 Nagyon gyors és nagyon egyszerű. Szinte lehetetlen elrontani. A télre és Angliára való tekintettel konzerv darabos paradicsomból készítettem el, mert jobb minőségű, mint a boltban kapható éretlen és ízetlen friss.   Hozzávalók:- 250 g spagetti- só- olíva…..
autózz! Jobbkezes vagy nem? 2012.01.02 11:29:00
Többször szerepeltek itt a blogon is olyan helyszínek, ahol nincs elsőbbséget szabályozó tábla, mégis valami miatt sokak számára nem egyértelmű, hogy jobbkéz-szabály érvényes-e. Ez leginkább a bevásárlóközpontok parkolóiban jellemző, de akadhatnak lakótelepi kis utcák, mint…..
A tüntetés a hobbid? Gyakran kerülsz emiatt összetűzésbe a rendőrséggel? Androidos telefonod van? Ha te olyan állampolgár vagy, aki, ha meghallja, hogy valahol lábbal tiporják az igazságot, akkor automatikusan forradalmi hangulatba kerül, és máris megy az utcára, valamint még…..
battery 2011.10.23 19:24:49
@Ica a fekete cica: Mondjuk pont ugyanezt tudják az öseimnek vett 3-4ezres samsungok

Kiegészítésként - Ha a segítség kérő SMS után visszahív az értesített, akkor a telefon automatikusan fogadja a hívást.
Ez ezer éve működik fapados telefonon.
Ha jól értelmezem Lajos levelét és a mellékelt képet, elképzelhető, hogy valóban nem sértett semmilyen szabályt, még ha ránézésre szokatlan helyen is parkolt. A térkép szerint ez egy kis zsákutca lehet, ami kanyarodik. Ha nem lóg bele az 5 méterbe, és tényleg  nem is…..
battery 2011.09.25 10:35:11
@promontor:

Igazad van, figyelmetlen voltam.
Honi jogszabályban még hasonló megfogalmazás sincs.

"az útkereszteződés határát az úttest hossztengelyére merőleges egyenes képezi azon a helyen, ahol az útkereszteződés kanyarulata kezdődik"

Ugyan a hajunkra kenhetjük, de mégse maradjunk forrás nélkül: A fenti mondat egy szlovák tesztkérdés egyik helyes válasza. :-)

www.autoskola-perfekt.sk/Testy-madarske/T21H.htm
battery 2011.09.25 11:18:14
@promontor:
A szlovák megfogalmazást olvasva picit zavarba jöttem és rajzoltam. Tessék nézni!
kep.psharing.com/587527.jpg
Nem vitás, hogy a szlovák rendőr a piros vonaltól kezd mérni. De honnan mér a magyar rendőr. Ha ugyanonnan, akkor az van, amit az első hozzászólásodban megpendítettél és bukik a fellebbezés.
Belsőség Ki volt az a barom?! 2011.09.21 06:20:06
Amit mi elcsesztünk, az el van cseszve és punktum. Ám ha a közlekedésről van szó, ez kínos és hosszú életű. Mai cikkünk blogposztja...
battery 2011.09.21 19:26:41
@értem: "Ki is akar ott balra kanyarodni?"
Például én, a Török utcába, vagy a Frankel Leóba.
Átalakítják a balesetveszélyes Andrássy úti bicikliutat, mondta Vitézy Dávid vasárnap az Autómentes Hétvégén. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője ígéretet tett, hogy megcserélik a bicikliutat és a parkolókat, azaz a kerékpárosoknak a változtatás után már nem a…..
Évek óta megszokott dolog nálam, hogy a motor beindítása után kapcsolom a tompított világítást. Rutinmozdulattá vált, így fényes nappal, városban is kivilágítva közlekedek. Jobb ez így, szerintem könnyebb észrevenni az amúgy szürke autómat, ezen kívül sokszor hagyom el a…..
battery 2011.09.05 15:49:59
@igazitrebitsch: "Ha csak leugrom a Tuskóba, akkor viszont nem, és nem vagyok hajlandó ezért lelkifurdalást érezni."

Oké, de azért valld be hogy epeömlést kapnál, ha a jobb kezet meg nem adó a koccanás után halkan bevallaná, hogy a tompítottadat látva, tán tudott volna pár centit faragni a fékútból.

A képlet egyszerű. Egy autó kisebb ingert generál, mint autó+tompított. Legyen az körbenézés, vagy csak perifériás látószög.
battery 2011.09.05 18:07:56
@vanRob: Javasolnám az alábbi letölthető tananyagot. Van benne autó v. betonfal és autó v. autó.
www.szgti.bmf.hu/fizika/fizeload/2.MechanikaII.doc
battery 2011.09.05 19:01:24
@vanRob: "De azért a lámpát ugye felkapcsolod? "
Mint korábbi hozzászólásaimból kitűnhet - rutinszerűen, önvédelemből, több évtizede.
Körforgalomból kifelé indexelek és más egyéb, másnak és magamnak is hasznos dolgokat művelek vezetés közben.