Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fauve

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Templomablak Anno Waltherr Gida 2019.01.01 22:55:18
Hát megint egy újabb képet tudunk felgombostűzni neves üvegfestőink virtuális tablójára.  Egy 1908-as újságban jelent meg -némi méltatás mellett - az alábbi fénykép. 2016 március 1.-én egy "Jolán csárdás " című posztban már leírtunk róla mindent amit csak tudtunk, vagy feltételeztünk.  A mostani…..
Fauve 2020.10.04 00:44:40
@sós károly: Nagyon szépen köszönöm a választ! Így már értem. Számomra, aki abszolút laikus a témában ez nagyon érdekes, főleg, hogy a kerület, aminek egyik része Rákosszentmihály, ahol Szlannár Antal élt és dolgozott, a szülőföldem.
Bocsánat, ha nagyon evidens dolgot kérdezek, de ha a plébániatemplom úgy tudja (
rakosszentmihaly.hu/plebaniankrol/templomunk-bemutatasa) "A templom építésével egy időben készítették [a szobrokat], és 1903-ban szentelték fel.
Az üvegablakok Waltherr Gida műhelyében készültek. Az eredeti ablakokból sajnos csak kettő élte túl a háború viszontagságait. A két hátsó, 1903-ból eredeti állapotban megmaradt üvegablak Szent Katalint és Szent Józsefet ábrázolja. A háború alatt kitört ablakok pótlása Palka József műhelyében készültek", illetve a helyi újság Szlannár 1924-es halálánál azt írta, hogy "Templomunk üvegfestményei is az ő munkái." meg lehet valahogyan állapítani, hogy tényleg az ő munkája-e valamelyik?... Olvastam másik blogbejegyzésben, hogy elvileg nem, de gyakorlatilag előfordult, hogy valahogy az alkotó és nem "csak" a műhely neve is rákerült ezekre az alkotásokra. Ismertek esetleg Szlennár Antal munkái? Lehet ügyetlen vagyok, de alig találtam róla valamit.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a választ!
Fauve 2020.10.05 11:01:04
@sós károly: közben találtam egy ilyet. Érdekes, hogy a szignójában csak 1 "n" van, pedig anyakönyvben és az újságokban is "nn"-el írták a nevét.
Történt, hogy a belváros egy patináns környékéről hirtelen kint találtam magam budapest csücskében. Ide járok ki mindennap dolgozni, nagy örömömre. Az egy dolog, hogy a kisautóm 15 rongyot megiszik havonta, pedig 5öt fogyasz 100 on, meg hogy már a barátnőm vezet egy ideje, mert…..
SÜLE KATI Persona kivonulóban 2008.09.02 21:22:00
Emlékszem amikor a PERSONA- magyar divat márka-  még csak szárnyait bontogatta. Hát ennek van már úgy húsz éve is. Hallatlan erővel, energiával reklámmal évek alatt feltört az első magyar divat cégek  közé. Célközönsége a divatot kedvelő fiatalok, akik megfizethető…..
Fauve 2010.05.23 14:48:26
@zsozsibogar: Azért az Art'z Modell sem így kezdte, ilyen árúkkal... nem olcsó ÉS csupa műanyag.
Sajnos az én útvonalamba eső Persona üzletek mind megszűntek, ezért nem tudom, hogy most mi a helyzet (és hogy hol vannak még egyáltalán), de még egy jó évvel-másfél évvel ezelőtt biztos, ha jó minőségű anyagból akartam csinos ruhát, a Personába mentem.... adjátok vissza a boltjaimat...!