Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Michael Laudrup

8 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hollandia megalázottan kulloghat haza, nekünk erre semmi okunk. Az utolsó körben annyi történt, hogy kikaptunk egy jobb játékosokból álló válogatottól, amelyik ráadásul csapatként is erősebb. Nem kell szégyenkeznünk sem a vereség, sem az Európa-bajnoki szereplésünk miatt. Ha…..
1. A portugálok motíváltabbak. A spanyolok túl vannak egy eb- és egy vb-címen, míg a Seleccao most kap másodszor esélyt egyáltalán, hogy eb-döntőt játsszon. A csapat pedig egyre inkább együtt van, meccsről-meccsre jobban működik. 2. Mert a világ így akarja. Ráadásul amikor…..
Blohin mester agyfaszt kapott, Kassai kettőt hibázott, a végeredmény jó lett. Kassaié az Eb bíróhibája. Körbenéztünk, mit mondanak a drukkerek a twitteren, szerte Európában.  Kassai ténykedése nemcsak a laikusokat, de a játékvezetői szakmát is keményen felkavarta. Andy…..
Újra twittelhetnek a dánok, akiket az Eb alatt Olsen eltiltott a közösségi médiától. Bendtner például nem győzött hálálkodni a szurkolóknak a támogatásért, fényes jövőt jósolta csapatnak, a góljait fiának és a drukkereknek ajánlotta, majd bejelentette, hogy akkor most…..
Szomorú kötelességnek kell eleget tennem ezen a késői órán azzal, hogy cikket kell írnom az imént elszenvedett verségről és a búcsúról.  Gyászos nap ez Hollandia számára, gyászos nap ez minden narancsbarátnak, még akkor is, ha a portugálok elleni rangadó előtt sem voltak…..
Michael Laudrup 2012.06.18 11:38:32
Der_rosarote_Panther, Despota és Csabax!

Megértem, hogy csalódottak vagytok, ugyanezeket az érzéseket éltem át én is tegnap este Lembergben, amikor a németek kiejtettek miinket, pedig, ha láttátok a meccset, nem voltunk csicskák egyáltalán! Nekem annyival van jobb helyzetem hozzátok képest, hogy mi igazi csapatként estünk ki, és bizony megérdemeltük volna, hogy továbblépjünk, de a németek, ahogyan Gary Lineker is mondta, a végén mindig nyernek. Én sem divatból választottam 1984-ben Dániát, és 28 éve jóban-rosszban kitartok mellettük. Én akkor is a dánoknak szurkoltam, amikor Magyarországgal összekerültek (0-0 Pesten és 0-1-es vereség Koppenhágában), de mégis mi jutottunk tovább. És 1989. november 15-én is ott voltam Bukarestben, amikor még ott a Ceausescu-diktatúra volt hatalmon, kikaptunk 3-1-re az oláhoktól és nem utazhattunk Olaszországba, szóval nagyon meleg helyekre is elkísértem a csapatot.

Sok sikert a vébé selejtezőkre, nem lesz könnyű helyzetetek, hiszen Románia és Törökország csapata nem lesz könnyű préda, annak ellenére, hogy Orbán és Csányi nyomják pénzzel a magyarokat szerintem nem jut ki Brazíliába a magyar válogatott. De nem is ez érdekel engem, hanem a dán. A blog nálunk sem hal meg, a vébé selejtezőket is nyomon fogjuk követni.

Despota szavaival zárom soraim: „Sokan kérdezték tőlem, miért tartok ki még mindig az Oranje mellett, én pedig csak meredtem rájuk értelmetlen ábrázattal, majd legyintettem. Minek is magyaráznám, hogy a valódi fociszurkoló nem az eredményességtől teszi függővé, kiért szorít, és akkor sem pártol el a kedvencektől, ha épp nem megy a csapatnak.”

Nos, én is így vagyok, csak éppen a dánokkal, és az én szívemben két csapatnak nincs hely, ezért maradok örökre Dánia hűséges szurkolója!
1. Mert a jelek szerint az istenek unatkoznak, és beavatkoznak a gyengébb érdekében. Ha ez a görög csapat tovább tudott jutni, akkor számunkra sincs lehetetlen.  2. Mert nemcsak a görög istenek, hanem Holger, a dán is felébred végre évezredes álmából. A szaracénokkal vívott…..
Michael Laudrup 2012.06.18 11:02:53
Szevasztok, már két posztot írtam, és mindkettő elveszett, ezért többet nem próbálkozom, ide írok pár sort. Megint kinn voltam Lembergben, ezúttal nem az ukrán csajok között, hanem a dán szektorban foglaltam helyet, már a meccs előtt feltűnő volt, hogy a németek többen vannak sokkal, mint a dánok, nem megyek bele becslésekbe, de legalább négyszer annyi német lehetett, mint dán. Szerény angoltudásomat bevetettem

(Áder Jánoshoz hasonlóan
www.youtube.com/watch?v=39WoMbZABTY ),

és így kommunikáltam velük. A dánok azt mondták, hogy nem a válság miatt vannak itt kevesen, mert a válság náluk azt jelenti, hogy nem hetente hétszer, hanem csak ötször mennek étterembe, és nem Kubába, hanem "csak" a Kanári-szigetekre mennek nyaralni, azért vannak kevesen, mert az ukrán közbiztonság nem megbízható, a reptéren a határőrök nagyon agresszívak, Ukrajnának pedig nagyon rossz híre van Dániában. Az egyik jogász dán szurkoló meg is kérdezte tőlem, hogy milyen ország az, ahol a volt miniszterelnököt börtönbe zárják vélt bűncselekmények alapján? Szóval így beszélgettünk, magát a meccset mindenki látta, nem fordítanék erre sok időt, annál is inkább, mert meggyőződésem most is, hogy ebben a csapatban az elődöntő is benne lehetett volna, de a negyeddöntő akár a halálcsoportból való kijutással is, egészen biztosan. Az, hogy Bendtnert lerántották a tizenhatoson belül, azt van, aki befúja, van, aki nem, Carlos Velasco Carballo az utóbbi kategóriába sorolandó, de még egyszer mondom, ezt nagyon nehéz volt onnan, ahol ő állt megítélni. A második félidőben szerintem jobban játszottunk, de sajnos ahogyan Gary Lineker mondta volt 22 éve, a futballt 22 ember játssza és a végén mindig a németek nyernek. A csapategység megvolt, nekem Eriksen egy tragédia volt, és nemcsak nekem, mert a dán szurkolók mondták is, hogy Mortent kritizálták a régi „nagyok”, Frank Arnesen és Flemming Povlsen , akik szerint túlzottan „futtatja” Eriksent Olsen, no meg nem életveszélyes ellentámadásokat vezetnek a dánok, hanem eléggé sterilek elől, de hát sajnos 2012-ben elől nem Flemming Povlsen és Brian Laudrup van, hanem mások…Ha ők ketten csúcsformában játszottak, akkor az ellenfél védelmének annyi volt. Ez van, elbúcsúztunk, ősszel jönnek az olaszok, csehek, bolgárok, örmények és a máltaiak, jó lenne kijutni 2014-ben Brazíliába. A csehek és az olaszok elleni idegenbeli meccsre elkísérem a csapatot, de figyelemmel fogom kísérni a többi meccset is. Szomorú vagyok, hogy vége, és biztosan nem leszek német szurkoló sohasem, bízom benne, hogy kiesnek minél hamarabb!!!
Vártam, egyre vártam, hátha valamelyik szerkesztőtárs leveszi a vállamról a terhet és nekiveselkedik ennek a cikknek, de ahogy látom, nekem jut ez a kifejezetten hálátlan feladat, úgyhogy ezennel megtöröm a két napja tartó gyászszünetet. Nem leszek túl hosszú, nem megyek bele a…..
Kicsit olyan, mint a baseball, elmagyarázzák a szabályokat, meg is értem, aztán rögtön elfelejtem, és akkor megint elmagyarázák, megint megértem, megint elfelejtem. Kétévente van csak csoportmeccsek közben számolgatás, minek megjegyezni, hogy hogyan számolják ki az…..
Michael Laudrup 2012.06.15 19:20:29
Amellett, hogy ma van a születésnapja minden idők egyik legelegánsabb középpályásának (48 éves), kinevezték a Swansea edzőjének.  ..
Nem fotelből okoskodunk a meccsről ezúttal, hanem a helyszínről. Újra jelentkezett korábbi szerzőnk, Michael Laudrup, aki megjárta tegnap Lemberget. Kicsit másként jött le a meccs a stadionban, mint a tévé elől, de abban egyetértünk, hogy Simon Poulsen tényleg lehetett volna…..
Bár a dánok ellen dadogott a gépezet, még nincs veszve a holland továbbjutás, és ezzel együtt a bajnoki remények. A csoportkör megtekintése után, látva a négy csapat játékát, leszűrhető néhány következtetés, hogy az örömittas dánok és a hisztériás portugálok tetemét…..
Ez van. Fájdalmas vereséget szenvedtünk, hiába volt a mezőny legjobbja Agger, hiába fagyasztotta a lesajnáló mosolyt az ellendrukkereire Bendtner, hiába álltunk fel 0-2-ről, hiába amortizáltuk le Ronaldót, aki a meccs után annyira maga alatt volt, hogy a győzelemnek sem tudott…..
Michael Laudrup 2012.06.14 09:35:05
Srácok! Ma reggel értünk vissza autóval Lembergből, és olvasva a posztot és a kommenteket, bekapcsolódom én is. Beszélgetve a portugál szurkolókkal, az számomra lejött, hogy a dánoktól féltek a meccs előtt, mint ördög a tömjénfüsttől. És a meccs alapján minden okuk megvolt erre. Azt mondom ez után a meccs után, hogy most már senki nem mondhatja a dánokra, hogy a szerencse állt melléjük, mert pont, hogy nem. Ahogy wmitty is írta, amit a SORS szombaton nekünk adott, azt most elvette, és most vagyunk egálban. Ez a dán csapat nem rossz csapat, nem sztárcsapat, de ha a körülmények úgy alakulnának, simán eljuthatna az elődöntőig, mert küzdeni akarása a legendás német küzdeni akarással hasonlítható össze. Nem soztom a többiek véleményét Aggerről, nem játszott ő olyan jól ma, és egyáltalán a dán védelem nem volt a helyzet magaslatán, az a védelem, amelyet mindig amúgy dicsérni szoktunk. Andersen az első gólban nyakig benne volt, de rá sem szólhatok semmit, mert C. Ronaldo ziccerét meg hozta. A harmadik gólnál viszont Simon Busk Poulsen (aki az első meccsen nagyot alkotott) úgy állt a portugál előtt, mint fasz a lakodalomban, ahelyett, hogy rárontott volna, vagy egyáltalán komolyabban zavarta volna. A helyzeteink alapján persze, hogy döntetlen lett volna a korrekt eredmény, de akkor tegyük korrektül hozzá, hogy Hollandia ellen meg 4-1-re kellett volna kikapnunk. Rommedahl nekem egy nagy csalódás, a hollandok ellen is nulla volt, a portugálok ellen pedig a negatív számtengelyen tudnám osztályozni csak. És nem a kora miatt szar, mert Sevcsenko még öregebb és kiválóan játszik, egyszerűen fáradt, formán kívül van. A németek ellen Christian Poulsent kell elővenni. Eriksen pedig túl van sztárolva, ő olyan messze van Michael Laudruptól, mint a Fidesz az egymillió munkahely megteremtésétől. Ekkora korában Michael Laudrup már a '84-es EB-n a jugoszlávok, portugálok (akkor mi győztünk 3-2-re) és a franciák ellen remekelt, míg Eriksen nagyon halvány. Az esti meccset a hazautazás miatt nem láttam, de az eredmény ismeretében azt mondom, hogy még van esély továbbmenni, de ehhez a portugáloknak mindenképpen ki kell kapniuk a hollandoktól, nekünk meg nem szabad kikapnunk a németektől. A matematika furcsasága miatt még akkor is elveszíthetjük a továbbjutást, ha megverjük a németeket, abban az esetben, ha Portugália meg megveri a hollandokat, mert akkor mindhárom csapatnak hat pontja lesz és a direkt meccsen a portugálok 3 gólt rúgtak ellenünk. Szóval azért hat ponttal kiesni, ez is azt jelzi, hogy ez halálcsoport, és büszkén mondhatom, hogy Dánia miatt is az. Haszánz! Bennem fel sem merült egy nagy pofon 0-2-nél sem, bízz jobban a fiúkban!!!...
Az Index Eb-oldalának kiemelt tizenegyében két dán kapott helyet. Hogy miként értékelik a szerkesztőségi szakértők az eddig látottakat, megtekinthető-hallgatható itt: http://sportgeza.hu/futball/2012/eb/cikkek/itt_az_index_eb-magazinja/..
Nehéz dolog az embernek összeszedni a gondolatait, miután kedvenc csapata vereséget szenved, ráadásul egy jóval gyengébbnek és esélytelenebbnek tartott ellenféltől. Talán ez volt az oka, hogy szokásomtól eltérően nem közvetlenül a mérkőzés után kezdtem megírni ezt a kis…..
Hihetetlen, hogy mennyire ismeri Morten Olsen a válogatottat. Ő volt az ász a meccsen - ömlengett a főnökről Simon Kjaer a meccs után, aki pedig a pályán játszott óriásit. Nemcsak ő, Agger is hibátlan volt. Kettejükhöz csak Krohn-Dehli teljesítménye mérhető, sőt, nálam ő volt…..
Michael Laudrup 2012.06.10 13:43:49
Narancsriasztás van Dániában. Ezeket a szerencsétlen viking leszármazottakat már megint összehozta a sors Hollandiával. Úgy látszik, nem elég nekik, hogy a két évvel ezelőtti világbajnokságon házhoz jöttek a pofonért. Orcájuk másik felére is kérnek még egyet. Sebaj, legyen…..
1. Mert Robben a BL-felsülés után egyedül akarja eldönteni a meccset, nehogy megint úgy ücsörögjön a felesége mellett, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek izzad a honalja. És persze ez nem fog összejönni. De a szurkolók legalább játszhatnak a lelátóra kibombázott…..
Írország a 18. maradt a FIFA hivatalos, Eb előtti utolsó világranglistáján. Az Eb-győzelem után vajon hányadik helyre nyomulunk előre? * Kevin Doyle nem bízik benne, hogy kezdő lesz a horvátok elleni Eb-meccsen. Minden oka megvan ezt hinni, annak ellenére, hogy a selejtezőkön Keane…..
Michael Laudrup 2012.06.09 16:30:22
Lesz itt még likecunami. Megkopott a 86-os, de még a 92-es világkedvence csapat vonzereje. Per pillanat valamilyen érthetetlen ok miatt a 16 csapat közül csak az ukránok gyűjtöttek kevesebb like-ot az uefa honlapján a dánoknál. Nem mintha különösebb jelentőséget tulajdonítanánk…..
Angol kritikusok szerint Az Oranje Euro 2012-re készített klipje minden idők legpocsékabb adása, ami lement a holland televízióban.A játékosok a Kacsatánc dallamára a következőt éneklik: "Te is a hollandoknak drukkolsz? Ha igen, vedd a kezedbe ezt a madarat, kis szerencsével…..
Remekül sikerült az Oranje főpróbája az egy hét múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt, Amszterdamban felkészülési mérkőzésen 6-0 arányú győzelmet arattak Észak-Írország felett. Legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy Bert van Maarwijk szövetségi kapitány már-már…..
Michael Laudrup 2012.06.05 16:37:17
Rommedahltól Rommedahl-mezben búcsúzott a gyereke a reptéren, aztán megérkezett a csapat Kolobrzegbe, minden rendben, üzenik haza, a szálláson foghatók a dán csatornák, ennek külön örültek, Kjaert szívét pedig az melengette meg, hogy több ezren nézték meg az első edzésüket.…..
Mármint nem az ellenük - a sajtóelnevezés szerinti "Halálcsoportban" - lejátszandó mérkőzések előrevetített kimenetelére gondolunk; erre még a legindokoltabb óvatosság és szerénység sem ragadtatna bennünket.Csak a trikókat vetettük össze.És, valljuk be, ebben a…..
Michael Laudrup 2012.05.31 01:25:41