Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fikk a Nick

0 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Augusztusban a Lucasfilm feje, Kathleen Kennedy maga nyilatkozta, hogy még nem aktuális a kérdés, mostanra azonban előrelépés történhetett a fiatal Han Solo kalandjáról szóló film előkészületeiben, ugyanis elkezdődött a film szereplőválogatása. Legalábbis az űrcsempész új,…..
Brazilokra szórnák az ország pénzét, ez a kiakasztó, nem a vénaszkenner. Hinnénk, már semmin sem lepődünk meg, ami magyar és futball, erre tessék. Mégis mit lehet arra mondani, amikor valaki azzal veri a mellét, hogy nyugat-európai fizetéseket adna az NB1-ben? Orosz Pál pont…..
Múlt héten a kedvenc modern sorozat főcímeket gyűjtöttem össze és már akkor többen jelezték, hogy szép, szép, de mi van a híres magyar főcímekkel, mint a Moho Sapiens Angyalbőrben slágere vagy éppen a Szomszédok klasszikus befutója. Megvannak, és most itt is sorakoznak azonnal,…..
Olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint a hazai klub vendégszurkolók nélkül szeretné megrendezni a Debreceni VSC - Budapest Honvéd bajnoki labdarúgó mérkőzést a bajnokság utolsó fordulójában. Az ok roppant egyszerű és prózai: a hazai klub bevétel-maximalizálást szeretne,…..
Miután az egész világsajtót bejárta, hogy a Red Hot Chili Peppers playbackelt a Super Bowl félidei show-ja alatt, Flea úgy gondolta, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba. A basszusgitáros egy hosszú üzenetben mondja el a zenekar honlapján, hogy miért kellett ezt csinálni, illetve…..
Fikk a Nick 2014.02.05 21:55:46
@perszepolisz:

Bizonyos Janet Jackson és Timberlake úr óta se nem élő, se nem real time. Mert még megint lenne egy cici, és a szűz mormon anyukák ligája hónapokig verné megint az asztalt miatta.
Másfél éve a Vasas abszurdabbnál abszurdabb történetek után búcsúzott az első osztálytól. Elképesztő sztorikban azóta sincs hiány, csak az tűnik távolinak, hogy ismét Vasas meccsre tippelhessünk házi versenyünkben. Vendégszerzőnk; Dr. KOTász (Cobretti hadnagy) megkísérli…..
Fikk a Nick 2014.01.11 12:54:08
@Jissi:
Nyilván a vasassal nem ez folyik, ugye? Egy forintos létesítmény mond valamit hülyegyerek? Maradj is ott a komcsiknál, oda való vagy.
Fikk a Nick 2014.01.11 20:17:11
@Jissi:
Mondd, hogy amit a kizárásról írtam nem igaz. Na ugye. Az egész innen indult, te szerencsétlen. A többi csak rizsa, szerettek ezzel példálózni. Érdekes, a barbi stadiont miért nem emlegetitek? Benne van minden pesti csapat stadionjának akkori ára, mert a vezér akkor épp dózsa drukker volt. Vagy a Debrecent? Videotont?Soroljam még? Jobb is, hogy a marék maradék kissebségi komplexusos idióta egyike vagy, maradj is ott.
Sebestyén Balázs szeret gyorsan hajtani, ezért már nem egyszer meg is bírságolták, a Class Fm műsorvezetője azonban úgy gondolta eddig, kár ezekkel a csekkekkel vacakolni. Balázs ráadásul a városon belül, az I. kerületben hajtott a megengedettnél jóval többel, idén már két…..
A rendező, aki a Cápával robbantott először, majd sikereket ért el sci-fi filmek terén, emellett letette a névjegyét a kaland, és az életrajzi műfajban is. Steven Spielberg nevét az is ismeri, aki nem látott tőle filmeket, hiszen az egyik legnagyobb rendező, aki valaha…..
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) újabb ötlettel állt elő: az egyre unalmasabbá váló nemzetközi felkészülési meccsek helyett a Bajnokok Ligája mintájára szervezett Nemzetek Ligája keretén belül mérnék össze ügyességüket a játékosok. Öt kvalifikációs csoportra…..
Egy tizedmásodperccel a száguldó vonat érkezése előtt rántotta vissza a biciklijét a sínekről egy brit kerékpáros, aki simán áthajtott a lezárt sorompó mellett. A nőnek akkor jutott eszébe körülnézni, amikor az első kerekével már a síneken állt - írja az Independent. A…..
A jelenleg futó legjobb animációs sorozat, az Archer szinkronizálásán jártunk. Két tanulság van. 1) Az Archer szinkronja bár nem kiemelkedő, de mégis élvezhető. 2) De egyszerűen nem érdemes azon fanyalogni, hogy miért nem felirattal adják a Comedy Centralon. Disclaimer: a…..
Fikk a Nick 2013.09.15 16:33:08
@avocado_: Anyád is portugálul nézi a maricsujt ,ugye? Vagy csak az angolt nem lehet szinkronizálni?
Csak jelzem, hogy Kuvatov videoüzenete nem több, mint a nácikkal kollaboráló ostoba elnök alibista szerepjátéka. Kubatov, köpd szembe magad! Amúgy miért mondja az FTC, hogy maroknyi szurkoló tettéről van szó, amikor az egész tábor megtapsolta a feliratot és miért tudják a…..
Egy szekszárdi kerékpáros hétfőn a youtube-on osztotta meg baleset közeli élményét, amelyet egy T-s autó okozott. A bringás szerint „különösképpen szomorú”, hogy egy autósiskola gépkocsija szorította le, és a felvétel tanúsága szerint sem a tanulóvezető, sem az oktató…..
Fikk a Nick 2013.07.02 12:56:00
@scabeabnde:
Ez lenne a lényeg. Hogy ne akarja tartani.
Tényleg érdemes ezért megdögleni? Mert neki az jár? Na ugye. Ezen kellene a sok hülyének (minden oldalon) elgondolkodni.
Fikk a Nick 2013.07.02 13:00:36
@scabeabnde: marha egyszerű. Mert a hülye autós miatt megdöglik. Csak ezért.
De mad ráírják a fejfára, hogy "tartotta a SAJÁT sebességét".
Mégegyszer. Megéri?
És nem, nem vagyok autós, biciklim sincs. Vonattal és gyalog járok, kívülállóként nézem.
Fikk a Nick 2013.07.02 13:04:27
@scabeabnde: De fékezett...
Látom nem érted, mit mondok, de sebaj.
Hajtogassátok tovább hogy de hát.. Legfeljebb majd lesz megint egy fehér bicikli valahol.
Amikor a Samsung úgy döntött, hogy az Androiddal a fedélzeten buldózerként megy végig a mobilpiacon, valószínűleg az alábbi két lehetőséget vette számításba. Vagy feltalálja az állítható képernyőméretet, vagy minden lehetséges méretben előáll egy készülékkel. Az…..
Fikk a Nick 2013.06.18 07:42:50
@fapisztolybolt: Angliában? Merthogy a cikk erről szól.
Azért nincs 10-nél nagyobb, mert már ezt is kényelmetlen tartani, mert hosszú távon nehéz.
A Samsung ma elérhetővé tette a Galaxy S 3 felhasználók számára, a készülékre szánt 4.2.2-es Android verziószámmal ellátott legújabb frissítését. Amit egyébként pont május végéré, június elejére ígértek, tehát megtörve a szokásokat a korábbi időpontot sikerült…..
Androlib blog. Bipp! Kommuna 2011.01.05 12:44:00
Olvasói levél, ellopott SGS2:"Sziasztok!Tudom nem szokványos amivel megkereslek benneteket,de mivel tudom köztetek is van nagyon sok telefon guru ezért kérlek bennetek,hogy segítsetek nekem.Egy hónapja kaptam a férjemtől egy samsung gs 2-őt a szülinapomra,sajnos a tegnapi napon…..
Fikk a Nick 2013.05.22 14:08:39
@Tomi from Space:
köszi, de ez kiderült a fenti szövegből is. De ott van, hogy van/volt egy másik forrás, ahonnan lettek a bábuk, erre lennék kíváncsi. Nem is rajtatok keresztül gondoltam a rendelést, megoldom magam.
Sleep As Android Ismerős a jelenség, hogy telefonos aszeszoárunk hétről-hétre csak gyarapodik? Természetesen hitegetjük magunkat azzal, hogy bizony szükségünk van mindre, mert napközben használjuk a jegyzettömbünket – többet is akár –, emlékeztetőnket, térképeket,…..
A Google megkezdte a Fejlesztői Konferenciáját beharangozó médialufi felfújását. Pár nap választ el bennünket az újabb I/O rendezvénytől, és előálltak egy olyan hírrel, ami minden aktív Google felhasználó szívét megdobogtatja. Az aktív alatt azokat értem, akik rendszeresen…..
Fikk a Nick 2013.05.14 08:55:22
@cett:
Nem hiszem, hogy bármit kellene. Boldog-boldogtalannak osztogatták eddig is a 10/20/50 gigabájtokat, ráadásul a google cucc hozzájuk képest egy fapad. Boldog lennék, ha csak megközelítené a dropboxét a gdrive színvonala, nem kellene többfelé tárolnom a cuccaimat.
Hong Kongból vásárló ügyfél kifejezetten boldog, mert 6 nap alatt ideért a jelöletlen borítékja. Azt viszont nem érti, hogyan gazdálkodta ki a Magyar Posta a költségét, amikor a feladó odaát 87 forintot fizetett erre a célra: A mellékelt képen jól látszik, hogy Hong Kongból…..
Fikk a Nick 2013.05.03 23:19:39
@clsdclsd: Ezzel a hazavivős dologgal az a baj, hogy a k***a anyja cókmókját vigye haza, ne az enyémet.
Itt falun amúgy is a munkaidő 90%-át a postás pofázással tölti, igenis vigye vissza a szarjaimat, hamár a postán is csak a 8-16 munkaidőben tudnak gondolkozni, nehogy a dolgozó otthon legyen véletlenül, vagy el tudjon intézni bármit is.
Nem is szaporítanám a szót, nézzük, hogy mennyibe kerül feltöltősen és a legdrágább tarifával és 2 év hűséggel szolgáltatónként.TelenorSmarttarifa Extra 6, 2 év hűség, 21.990 forint havidíj - 56.990,- FtPraktikum - 190.035,- FtT-MobileMozaik XXL, 2 év hűség, 20.890 forint…..
Fikk a Nick 2013.04.30 09:52:57
@dr lab ruhinn dr.:
Közben rájöttem. A T-nél sem előfizetés nélküli, csak épp nincs hűség. Azt veszel, amit akarsz. És a Praktikumot is töltögetni kell, ahogy a T-nél is van 2k díjcsomag. Szóval csak nem olcsóbb...
Fikk a Nick 2013.05.01 11:09:06
@Tomi from Space:
Semmi gond, itt a remek alkalom. Tényleg érdekel.
Fikk a Nick 2013.05.01 11:10:23
@dr lab ruhinn dr.: Mármint az, hogy ha van benne lebeszélés, amit ki kell fizetni, akkor hogy lett olcsóbb, mint az, amiben van lebeszélés, csak kevesebbe kerül.
A hülyeség sokféleképpen osztályozható (mint erre korábban már rámutattam), de amit most szeretett hazánk lakossága bemutat, az bármely kormánynak is becsületére válna. Minden drámában van valami személyes, így ebben is, hiszen úgy keveredtem bele a tegnapi havazásba, hogy…..
A február közepe sokaknak örömteli időszak. A szentimentálisabb alkatú egyének a 14-re gerjednek, a magunk részéről viszont le se sza nem ezért várjuk, hanem a ma kezdődő tavaszi BL-szezon miatt tekintünk nagyobb érdeklődéssel az esti közvetítések elé. Kezdődik! Az UEFA…..
Fikk a Nick 2013.02.12 22:54:35
comment:com A nap képe 2012.12.20 15:00:00
Már csak négy rész, és vége. Kár? ..
Dübörög a hallgatói sztrájk: ma több középiskolában és egyetemen is sztrájkolnak a diákok a kormány tervezett felsőoktatási módosításai ellen. Mint ismert, a múlt héten jelentették be, aztán meg is cáfolták azt, hogy jövőre csupán 10 ezer diák juthat be felsőoktatási…..
Fikk a Nick 2012.12.19 12:54:48
@titanmanus:

Leszarom, hol mekkora az arány, engem az érdekel, hogy már megint az én faszommal verik a csalánt mások. Senki nem mondta, hogy ne legyen ingyenes az oktatás, de azért mégse mindenkinek. Annak, aki utána itt marad, és a közigben dolgozik, annak legyen. De francia jogászokat, meg német mérnököket nem akarok finanszírozni, ugye megérted.
Van gyerekem, 8 éves, és képzeld, már most spórolok a tandíjra. Te is bátran elkezdheted, sosem késő.
Utcaseprő? Szeretnél te ott dolgozni, ahol én. :)
Ja, és kussoljon az a jó édes anyád, te paraszt.
Fikk a Nick 2012.12.19 13:06:53
@titanmanus:

Szarok a szolidaritásra. Velem sem az senki. Pénzem az nincs, de erre van. Magamra nem költöttem 8 éve semmit, fontosabbak a gyerekek.
Hogy ki mit hisz, nem tudom, megint csak nem érdekel. Azzal viszont tele a faszom, hogy ebben az országban senki sem tudja, hogy hol a helye, mivel kell foglalkoznia, és hogy nincs ingyen ebéd.
Tessenek népszavazást csinálni az ügyből, ki fog derülni, hogy mennyien hajlandók még emiatt is adózni, és mennyi embernek van abból elege, hogy mindenkinek minden ingyen van az ő kontójára.
Ennél nagyobb kárt az elmúlt 20 év szoclib politikája nem tudott okozni az országnak...