Regisztráció Blogot indítok
Adatok
porfogo

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A dohányzásnak mindig a negatív oldaláról beszélünk, folyton azt halljuk, hogy milyen káros hatásai lehetnek ránk nézve. Arról azonban senki nem beszél, hogy mi a pozitív oldala a dohányzásnak. Nem, nem tévedés, van pozitív oldala is – igaz, legtöbb esetben ennek oka nem…..
Ahogy azt az ide látogatók gondolom már észre vették történt egy kihagyás ismét a blog életében, ez miatt nem akarok magyarázkodni szóval beszéljünk arról, hogy mi van most.  Mint azt látjátok 34 asztal érkezett a közel két év során. Ez vajmi kevés főleg ha valaki látja…..
Következő asztalunk tartalmasabb. Amint láthatjuk egy Linux rendszerrel van dolgunk. A bal oldal egy információt kijelző barral van dolgunk, mely a rendszer főbb adatait teszi közzé. Külsőre rendben van, az ikonok illenek a modernebb külsőhöz. A tálca átlátszóvá van téve, az…..
Mai esti asztalunk "mondhatni" egy gyári asztal. Nem is találtam olyan dolgot rajta, ami pozitív benyomást keltene. Unalmas ikonok, élettelen háttér, ami ráadásul elmosódott is. Ezzel elmondtam mindent, amit írni lehetett róla... ..
Ma esti asztalunk beküldője egy portál hattérképpel használt asztalt küldött be. Amint a képen látszik vagy nem látszik az a tálca, ami el lett rejtve szemünk elől. A rainmeter skineknél elég vegyes a felhozatal, túlságosan is. Maga a skinekkel nincs gond, de túl vegyes és ez nem…..
Soron következő asztalunk egy minimalista  stílusú desk. Kellemes háttérrel, szintén tetszetős a Windows 7 téma választás. A rainmeter skin is kellően "belesimul" a környezetbe. Számomra viszont a dock rontja az összképet. Fehér ikonokkal a tálcán még jobban mutatna az…..
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kíván az asztal blog csapata! ..
porfogo 2013.01.01 23:02:20
Ma Krishnam nemrég beküldött asztalát fogom górcső alá venni. Üzenetében leírta, hogy az asztalon található elemek kivétel nélkül egyediek, és ez értékelendő ebben a műfajban. Az összhatás számomra zsúfolt egy kicsit viszont a színek és az alkalmazott betűtípus remekül…..
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk minden kedves olvasónknak! Üdv: a szerkesztők. ..
porfogo 2012.12.24 23:38:27
Örömmel konstatáltam, hogy a kis felhívás után érkezett asztalok már tartalmazzák a kért leírást és a témák neveit! Köszönjük szépen olvasóink nevében is!  Sokat kellett várni Kiskaktuszone legújabb alkotására de megérte! Engem személy szerint mindig hatásuk alá…..
porfogo 2012.12.19 17:44:03
@buffybot: küldtem levelet , szerintem így megvan mind ....
porfogo 2012.12.19 21:45:57
@buffybot: jah nem gond, van ilyen... :) nem akartam így egyből 3 mat rátok zúdítani XD de mivel nem sok változás van így legalább illik sorozatba ....
Egy saját asztalt postolok, ami a szokványos minimal stílust követi. A téma az egyesi a start gombal együtt, A tálcán használt ikonok az eqlipse 2 típusúak. A hátteret pedig itt találjátok. Várom a véleményeket, értékeléseket! Üdv: Recon666 ..
Gondoloom Porfogo erre a munkájára utalt vissza levelében.  És valóban, letisztultabb bár nekem a másik is tetszett. Az a háttér annyira jó, hogy még rá is kerestem de sajnos nem találtam kielégítő minőséget 1080-as felbontásban. Nagyon tetszik Porfogo látványos…..
porfogo 2012.11.11 14:08:46
Itt a háttér : kepfeltoltes.hu/121111/Trough_Tha_wInd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Jóval nagyobb felbontásban :D

Én se emlékszem hogy honnan van , de jól néz ki , amúgy már ezt is lecseréltem ( új Windows , új Háttér ) de a dock maradt .....

Hamarosan elküldöm azt is.
Ezen a harmatos reggelen Horner hangulatos asztalát vetjük véka alá.  Számomra nagyon tetszetős munka. Tetszik a színvilága, maga  a háttérkép hangulata és a választott téma is passzol az összhangba. A tálca fölül van manapság ez egyre gyakoribb, én magam a lefele…..
Soron következő asztalunkat pár napja küldték be hozzánk. Üzenetet nem mellékeltek hozzá, így ismét csak tippelni tudom az összetevőket. A tálca tetszetős "metro" felület imitáló skinből áll. Itt következik a számomra egyik fájó dolog, a gyári start gomb, ha már van egy…..
Tudjuk, hogy már nagyon várjátok az első "párbajt" így hát nem késlekedünk tovább! Reméljük, hogy ti is sok érdekességet találtok majd a képekben, én elnézegettem őket egymás mellett egy darabig. Persze lehet -és fogjuk is- számszerűen is osztályozni a deskeket, de itt…..
Ebben a posztban kihirdetem kinek mivel kell dolgoznia és innentől kezdve él is az egy hét határidő - ami azt jelenti, hogy jövő hét péntekig van időtök beküldeni az asztalokat! A Porfogo - Manson Karcsi párosnak ez lesz a témája: Wallpaper: [link] Skin: [link] Krishnamnak és…..
A mobilos képernyők nem túl népes táborát gazdagítja ismét Kiskaktuszone. Szerintem ez most kicsit elmarad a megszokott minőségtől, de az is lehet, hogy csak az analóg órák iránti rendíthetetlen gyűlöletem testesült meg vélemény formájában. :)  (A telefonok esetében a…..
porfogo 2012.10.17 18:55:11
@kiskaktuszone: A tervem egy Huawei Ascend G300 , itt megvan a gigás proci ( meg sokan dicsérik ) , azt nem tudom hogy az Adreno 200 mennyire viszi majd a grafikus teljesítményt , de bízok benne hogy elég lesz :)
porfogo 2012.10.17 22:43:34
@manson karcsi: Azért nem keverném ide a win 98 at , azóta eltelt egy kis idő , na meg nem ugyan az a platform ...

Eleinte én se szerettem az androidot , de mivel anyagi okok úgy diktálják így most adott a lehetőség erre ( félre értés ne essék nekem semmi bajom az apple vel , de azért ennyi pénzt kidobni azért amit más gyártó fele annyiért kínál ?)

Persze nyilván pénzben a minőség , de a Steve óta felvett új irány nem hiszem hogy ebben az előbbiben találna igazságot .

A rövid akumlátor idő .... hát ez nekem is szemet szúrt , de nem hiszem hogy az "almásoknál " leírt üzemidő adatok is halál pontosak lennének ( ott van az a nagy kijelző már ott is ...)
Ha már poszt hiány :) Porfogotól duplázunk. Ha még azelőtt megnéztem volna a második levelet mielőtt kirakom az előző posztot lehet, hogy nem azt írtam volna amit. Ennél az asztalnál egyértelműen azt látom, hogy minimalista stílusban sikerült egy használható szép praktikus…..
porfogo 2012.10.08 16:20:23
Na lássuk XD : a téma a Satic 2.0 nevet viseli

browse.deviantart.com/?qh=&section=&q=static+glass+2.0#/d3ed2n3

Ezt nem a saját start gombjával ha nem a token félével van összerakva
browse.deviantart.com/?qh=&section=&q=start+orb#/d2xegtl
A dátum a Spot Calendar nevü rainmeter skin
thepf7.deviantart.com/art/SpotCalendar-209072295
...és kimaradt még a háttér : i.imgur.com/2FQ8L.jpg

Lent egy object dock fut : calogionus témával , az ikonok meg mindenfelől összeválogatva .
Nagyábból ennyi :) ( jah és a "koncepció asztalt" tőled vettem :D )
Mit szólnátok egy kis versengéshez?  A múltkori adok-kapok után jött az ötlet, mi lenne ha szerveznénk kisebb 'párbajokat'? Adott lenne egy háttér egy skin és két vállalkozó szellemű olvasónk. Ez nem csak arról szólna, hogy kinek az asztala jobb hanem, hogy ugyanabból az…..
porfogo 2012.10.01 21:15:02
Ahogy mondani szokás kölcsön kinyír visszajár, úgyhogy most én fogom elemezni Recon666 asztalát! :) Elnézéseteket kérjük amiért játszóteret csinálunk a blogból, de talán ennyi belefér. :D A véletlen műve, hogy ezúttal mindketten a szürke árnyalatában gondolkodtunk, de Recon…..
Ugyan ez még nem a tervezett háttérkép "csomag", de szeretnék megosztani veletek két jó oldalt, ahonnan személy szerint szoktam tölteni és valószínűleg kevésbé ismertek.  fiftyfootshadows Talán az egyik kedvenc oldalam, profi fotók között válogathatunk…..
porfogo 2012.09.28 18:27:50
Ajánlom még a wallpaperswide.com -ot

hátránya hogy a jobb sarokba teszi a lógóját , előnye viszont hogy naponta frissül a kínálat , valamit különböző képméretek és arányok közül választhatunk .
Kezdjük lefaragni a lemaradásunkat, ez az asztal auguszti eresztés. Sajnáljuk, hogy csak most került ki, de a posztolás nem feltétlenül beküldési sorrendben történik. A háttér és a dokkoló tetszik, viszont pont amiatt, de úgy alakult, hogy a kép bal oldala nagyon üres maradt a…..
Bocsi, hogy most ilyen akadozva működik az oldal. Reméljük hamarosan újra pörögni fogunk :). Nincs sok eltérés a képek között ezért úgy döntöttem, hogy egy posztban kerül ki a két kép. A te asztalaidról elsőre sosem tudom eldönteni, hogy windows vagy linux. Ahogy az szokott…..
Nos, ez már jobban tetszik, mint az előző képed (a tegnapi poszt) :). Jók a színek és egységes lett az egész. Szerintetek milyen? Hát, egy napon belül már a második beküldött asztalom ez. Megint csak minimáldizájn, a Rocketdock ezúttal nem bújdosik, mert itt szerintem simán…..