Regisztráció Blogot indítok
Adatok
megbecsültorvos

1 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár nem mai a hír, de annál tanulságosabb, hogy a Semmelweis Egyetem új dékánja, Dr. Hunyadi László professzor egyik első kezdeményezésére, eltörölték az intézményben az augusztusi vizsgaidőszakot. Felálló és háborgó HÖK az egyik oldalon, jogszabályok a…..
A magyar sportolók a 2012-es olimpián és paralimpián sokkal eredményesebben szerepeltek, mint Pekingben. A pozitív közösségi élményre és nemzeti büszkeségre éhes közvélemény egyetértésével a magyar állam pénzjutalommal honorálta a sportolók eredményeit. A paralimpiai…..
És hogy kerül a templomba, és hogy a börtönbe/munkatáborba? Hát a templomba úgy, hogy mivel az  Oroszország nevű egészázsiai államban a totális putyinizmus buzzzzzzzzzgó támogatója az egyház, eléggé kézen vagy min fekvő volt odamenni a csajoknak tiltakozni. Börtönbe,…..
Ahhoz képest, hogy a Némafilmes azért lényegében csak egy stílusgyakorlat vagy tisztelgés, jó magasra tette a mércét. Michel Hazanavicius rendező jól tapintott rá a casting erejére, hiszen a két főszereplő olyan átütően alakít, hogy beszarás, és már csak kettejük miatt is végig élvezni fogod. Echte…..
Alapvetően nem írok itt blogot ebben a témában: inkább csak szólogatok. De ez kikivánkozik. Hát legyen. Tegnap egy jóbarátommal beszélgetünk, ahogy autóval visz a reptéri buszhoz. Kedves tőle: megteheti. Meg is teszi. Van szolgálati gépkocsija: bankár.Kiviszi Megbecsültorvost…..
 Csúnyán rászúrtál a frank hiteleddel? A panel tizedik emeletén töltöd a vakációt? Úgy érzed, rászedett a Geszti Péter ezzel a haknival? Szar ügy – mondhatnánk tettetett magabiztossággal, de ne csüggedj. Vannak nálad is nagyobb lúzerek, és persze ott vannak az ab…..
Ma jelentették be a NEFMI-ben, hogy 600 szakorvosjelölt és 20 szakgyógyszerészjelölt számára kívánnak ösztöndíj formájában havi 100 E Ft pluszfizetést adni, cserébe a mai rezidenseknek 10 évig kellene TB-finanszírozott eü. intézményben dolgozni, és nem fogadhatnának el…..
megbecsültorvos 2011.07.16 13:57:52
@Dr. Morcz: Dehogynem! Már rég el is jött: aki orvos-főnökként üzemeltet egy nagy magánpraxist, bért fizet a kisorvosoknak. A kórházakon belül viszont beteg rendszer van: a jogos bevétel komoly része eltűnik a zsebekben = lopják a pénzt a munkaadótól. A kórházaknak kellene a magasabb státusú dokikat kitolni a magánszektor felé, de ez pontosan az összefonódások és a kiterjedt parazitarendszer miatt nem megy, hiszen legtöbbször az orvosigazgató is így lopja ki a pénzt a kórházból. Ez a baj gyökere.
Vastagbőr Lehetőségek világa 2011.01.04 10:05:00
Fél éven át mi vagyunk az EU soros elnöke, erre az alkalomra készült egy vadonatúj országimázs-film."Az új film a településmarketinggel foglalkozó Aera Property & Destination kommunikációs ügynökség és a Magyar Filmszemle díjas, több külföldi fesztiválon is…..
Az egykori tökös HÖK-ös Papp Magor (aki professzorok kinevezésébe is beleártotta magát, amihez a hallgatók iránti személyes szimpátiámtól függetlenül szerintem egyik hallgatónak sincs joga) nemrég azzal kavarta fel az egészségügy állóvizét, hogy szó szerint zöldeket kezdett…..
Praxis Mindenható doktorbácsik 2010.05.27 06:00:00
Szia, Nem szoktam blogokra írni, de "vicces" volt egy post alapján hozzászólásokból rájönni, hogy a kedves komentelő doktorbácsik a mai napig mindenhatóak. Velem teljesen "sablonos" a szituáció, 5 éve húzódik ( vált ismerté ), 2 éve nem járok a kórházba…..
megbecsültorvos 2010.05.27 20:03:50
@pcr: Próbálok eligazodni a dolgokon. Itt van ez a magyar fizetés-mizéria, hogy mindenki milyen keveset keres, erre kiderül, hogy a profok már európaira emlékeztető bevételeket kasszíroznak. Nem inkább örülni kellene, hogy valakinek végre mégiscsak van normális bére?!..
Tipikus magyar mentalitást érzek ki ebből az egészből: "a magyarok egymást húzzák vissza az üstbe..." vagy hogy is volt az a vicc?..
megbecsültorvos 2010.05.27 20:06:26
@pcr: Az meg, hogy ennyi titkos dolgot tudsz az emberekről, egyenesen bámulatos dolog.
megbecsültorvos 2010.05.27 20:25:16
@pcr: Tízmilliós bérek (50 x 200 e), fizetés papírok, alapítványi pénzek, otka, ett stb. Hát honnan tudsz te ilyeneket? Nem a foglalkozási köröd kapcsán látsz bele véletlenül és játszod ki az információkat? Vagy nem látsz semmit, csak füllentgetsz? Esetleg a prof barátaid a hétvégi grillezésnél mesélik neked, hogy mennyi jött be a héten?
Szia!   Heim Pál, gyerek az oviból került oda, mert beütötte a fejét és vérzett. Már fél órája ott voltak, mikor megérkeztem. Kisfiam autista, nem súlyos, de nekem ilyenkor 1 mp nyugalmam nincs. Jövés, menés, fetrengés, utálja a sok embert, nehéz volt lekötni és játékok…..
megbecsültorvos 2010.05.26 22:36:15
@szabidoki: Az a baj, hogy olyasmi, mint a "magyar orvos fizetésének generális emelése" nem létezik. Intézmények vannak, saját költségvetéssel, közalkalmazotti bértáblák suhognak, de az árnyékát akkor sem tudja átugrani egy "iparág", amelyet először egy irreális expanzió (70-80-as évek), majd a lufik pukkadása után (90-es évek) sok év korrupciója, megtűrt lerablása, morális és anyagi lecsúszása, majd kiárusítása tépázott. Meg kell végre értenetek, hogy a magyar egészségügy "fattyúsorsra" jutott: nincs apja, utálja az anyja is, és mindenki a faluban csak csúfolja. Messze még a mélypont.
megbecsültorvos 2010.05.26 22:50:50
@adamantium: Kimerültség = kimerültség.
Sziasztok! Az én történetem is érdekes: Nekem 2001-ben volt a bal térdemben egy baker cysta. Ezt kezelték, felszúrni akkor nem kellett. Utána évente begyulladtak az ízületeim, csak nem tudták mitől! Évente jártam góckutatásra, szinte semmi eredménnyel, nagy nehezen azt találták…..
Praxis Novemberre van időpont 2010.05.09 07:00:00
Sziasztok. Az én történetem sokkal rosszabbul is alakulhatott volna, szerencsére csak az eleje volt borzalmas. Szeptember elején leköltöztem Szegedre, a hónap végéig nem is volt semmi gond. Ám egyik este feldagadtak az ajkaim. Tudtam egy már meglévő ételallergiámról, na mondom,…..
megbecsültorvos 2010.05.09 11:18:37
@Káin: Sajnos szinte törvényszerű, hogy a kartonozókban ilyen "hélóták" üljenek, mert ha képesek lennének többre, rég nem ott ülnének.
Szintén rossz hír, hogy ha egyes betegek vélt vagy valós problémáikat a hangerő fokozásával igyekeznék orvosoltatni, előbb-utóbb minden más beteg is ezt fogja tenni, hogy ne maradjon le, mindennek a vége pedig csatatéri vagy vadnyugati kocsmajelenetek kialakulása lenne, ami egy orvosi rendelő esetében meglehetősen profilidegen, rendészeti többletfunkciók (lovasrendőrök, seriff stb.) szükségességéhez vezetne.
Miért dolgozom most Svédországban?Mi volt annyira rossz otthon?Nézzük! Ha az ember tudja meddig kell még tűrnie hogy fát vágjanak a hátán, akkor kibírja.Mi van azonban akkor, ha nem látjuk az alagút végét, sőt az egyre hosszabb és sötétebb lesz?Akkor bizony eljut oda, hogy…..
megbecsültorvos 2010.05.09 11:05:12
@medika: A hivatástudatra való utalgatás sajnos mindig keserű kontextusokban történik - és nem véletlenül... Próbálná meg valaki a reptéri vagy vasúti alkalmazottakat a hivatástudatukat dícsérgetve, hátbaveregetéssel kifizetni: legott megbénítanák az országot egy sztrájkkal, hogy csak úgy nyikkannánk. Az orvosi szakma egyik legsúlyosabb csapdája Magyarországon, hogy a rengeteg negatív propaganda plusz valós rossz tapasztalat miatt az orvosokat a közvélemény szemében "nem illeti meg" a sztrájkjog. Ez persze jogilag marhaság és kultúrált országokban nincs is így. (Természetesen nem 100%-os leállásról van szó, csak pl. az elektív (választható időpontú) dolgok elhalasztásáról, de az is elég tökönrúgás a kórháznak/lakosságnak, hogy észbekapjanak.) Érdemes egyébként elgondolkozni azon, hogy akiknek a jelenlegi rendszer rögzítése az érdeke, azok tulajdonképpen az orvosi sztrájkjog megsemmisítésében is érdekeltek, azaz, lehet, hogy a negatív propaganda mögött meglepetésre ilyesfajta "konzerváló" szándék bújik meg.
Lehet aztén még úgy is sztrájkolni, hogy az egyszeri orvos inkább egy másik országban próbál szerencsét: ezt az utat is szidalmazni szokták/ják, nehogy ezen a vészkijáraton szaladjanak ki az elkeseredett dokik. Emögött a negatív propaganda mögött is állhat ugyanaz a szándék, mint a sztrájkjog "megvonásánál" írtam.
Példa, hogy mindenki értse: egy főorvos vagy kórházigazgató kap egy közepes fizetést, van neki kialakult betegköre, akik neki tejelnek zsebbe, vannak droidjai (kisorvosok, nővérek), akik a gánymelót intézik, amíg ő kaszálja a termést, és ez a rendszer őt haláláig szolgálja/táplálja. Ha most ezek a droidok besztrájkolnak vagy külföldre mennek, összeomlik a piramis, felkopik a főnökök álla. Következtetés: minden áron, azaz M-I-N-D-E-N Á-R-O-N megéri a kicsiket röghöz kötni (lásd rezidensek) és jogaitól (lásd orvosi, nővéri sztrájkjog elvitatása) megfosztani. Az "ország érdeke" meg a többi moralizálás, csak hazugság, és arra való, hogy elvegye közvélemény támogatását a kiutat kereső piciktől.
Tisztelt Praxisblog!Egy velem megtörtént szomorú és egyben megbotránkoztató eseményt szeretnék megosztani Önökkel:Több éven keresztül jártam a Dél-pesti Kórház belgyógyászati osztályához tartozó hypertónia ambuláns rendelésére hétfőnként, amelyet hosszú idő óta…..
megbecsültorvos 2010.05.09 10:37:35
@szabidoki: Szeretnék csatlakozni. Nekem teljességgel érthetetlen, hogy a természetgyógyász miért rabolja a háziorvos idejét/a tb-fizetők pénzét a vizsgálatok intéztetésével. Vagy kössön saját maga szerződést a tb-vel és utalhasson maga is be vizsgálatra, vagy küldje full privátlaborba a vevőjét. A harmadik úton már előre mosolygok: ha annyira tuti természetgyógyász, miért nem süti ki labor nélkül (varázspálca, Gyurcsók-tekintet, kristálycuccok) a diagnózist?.. :PPP