Regisztráció Blogot indítok
Adatok
asztro

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Sólyom László tevékenységével kapcsolatos kritikák közül egy már biztosan tarthatatlan: aki eddig azt állította, hogy az államfő újraválasztása érdekében hajlandó engedményeket tenni, elveit feladva alkalmazkodni, az a köztársasági elnök mai döntése után kénytelen lesz…..
  Már régóta két kézzel rázzák a pofonfát az MSZP-sek, de most fogtak egy láncfűrészt, és nekiálltak kivágni azt - rájuk is dőlt az egész.   Pedig a szocialisták a kampány során már rákészültek a biztos vereségre: Vonáékkal ellentétben nem nyilatkozták…..
asztro 2010.05.15 22:53:09
A szokásosnál is rövidebb bejegyzés lesz, éppen csak egy gondolat. Olvasom a magyar sajtóban az új kormányzati szerkezetre adott reakciókat. A Magyar Nemzet publicistája el van ragadtatva ettől a mérhetetlen bölcsességtől, egy szemernyi kétsége sincs, hogy igazán jól kormányozni…..
asztro 2010.05.04 13:45:15
@Petrovai: És senki sem gondol arra hogy az egyik párt, amelyik éppen uralja a Városházát, hatalmon van, tehát nekik éppen nem igérgetniük, hanem megvalósítaniuk illene. Ha mást nem, hát az igéreteiket. :-)