Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KG2000

0 bejegyzést írt és 1545 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Önmagát valamire is tartó publicista nem áll neki a trash-kultúrát (?) ócsárolni: nem feketepákózik, nem kiszeltündézik, nem elemzi, mivel masszírozták a nézők agyát az Éjjel-Nappal Budapest legutóbbi adásában. Jóérzésű polgár nem jelöl ki magának efféle ellenfeleket,…..
KG2000 2013.04.18 14:06:46
@Rogerius:
Re 1) Normális esetben 1994-ben nem jön vissza az utódpárt. Sem 2002-ben, sem 2006-ban. Normális esetben egy rendszerváltó párt nem paktál le az utódpárttal.
Re 2) Orbán 1998 óta folyamatosan, minden nap a ti ördögötök, akit legalábbis most még csak virtuálisan minden nap kitrancsíroztok. Tehát 15 éve folyamatosan (sőt, már 1993 óta egyébként, amikor világossá vát, hogy Orbán nem paktál le az MSZPvel).
Re 3) A film lehet hogy hülye, de a Népszava-Népszabad.-ÉS-168 Óra színvonalát képtelenség alulmúlni.
Bizonyítottság hiányában 17 vádlott közül 15-öt felmentett csütörtökön a kaposvári törvényszék katonai tanácsa a bűnszervezetben elkövetett vesztegetés vádja alól, első fokon. Az ügy nem is az év, hanem az évtized botránya.Az úgynevezett tábornokperben az eljárás 2009…..
KG2000 2013.03.01 09:34:10
@Blogger Géza: Ez a dolog lényege, amit leírtál. A törvénytelenül beszerzett ügyészségi bizonyítékok a Gyurcsány-Bajnai korszak alatt születtek, nyugodtan feltételezhetjük, hogy szándékosan.

Vagyis a blog címe helyesen:

Tábornokper - a Gyurcsány-Bajnai-Kóka-rezsim igazi arca
KG2000 2013.03.01 09:35:36
@Omelette du fromage: Tudja, de szándékosan hazudik. Valójában Poldi elvtárs a Virág elvtrás a Tanú c. filmből.
Csak nyugodtan, kedves, a NER-rezsim műhelytitkaira hajtó szivárogtatók, ha megtesztek pár elemi óvintézkedést, akkor lebukni igen nehéz. Magyarországon nemigen van példa rá,  hogy a közérdekűen botrányos ügyet feltárót sikeresen leleplezték volna. A hatalom is jól…..
KG2000 2013.02.28 11:30:50
@én már a fény gyermeke vagyok: Az öszödi beszédben az volt a botrányos, hogy Gyurcsány igazat mondott, hanem az, hogy választási csalást ismert el, amelynek nem volt következménye (ill. csak 4 év múlva). Demokráciában ugyanis egy választási csalás után a kormánynak azonnal le kell mondania. 2006 őszének összes erőszakos cselekményénak az oka az volt, hogy hogy Magyarországon a kormány lábbal tiporta a demokráciát.
Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog…..
KG2000 2013.02.26 13:24:21
@sárkányfő: Tény, hogy 2011 közepétől megszűnt Ausztriában és Németországban a munkaerő bevándorlás korlátozása, amely 2004-től volt érvényben az akkor újonnan belépő országokra. Ezen 2 ország tradicionálisan is Angila mellett a legnagyobb vonzerőt jelenti a magyarok (meg románok, lengyelek, szlovákok, csehek, bolgárok) számára.

Ez volt a döntő szempont, nem pedig az adózás.
KG2000 2013.02.26 13:26:57
@fabricius: "10-szeres áron építenek vasutat, vagy 3-szoros". Igen, ezeket a "versenyszférában" (vagyis a lopásban) megedződött Bajnainak és Gyurcsánynak köszönhetjük, a Kókával együtt. Különösen szép teljesítmény volt az M6-osra alagutakat építeni. csókoltatom is az elftársaidat, vidd őket is magaddal, ha elmész Magyarországról!
KG2000 2013.02.26 13:41:12
@sárkányfő: Semmiylen bizonyítékkel nem szolgáltál, úgyhogy még véletlenül sem cáfoltál meg. Egyetlenegy szám, amit bizonyítani lehet, 2011. májusa, amikor megszűntek a korlátozások.

Ma is meggyőztél arról, hogy mindenképpen a Fideszre kell szavaznom, nem pedig a mérhetetlenül hatökör, pepitafülű nyuszika módjára pislogó Bajnaira, sem pedig a pszichopata terrorista-pojáca Gyurcsányra, sem pedig a papagáj-majom MSZPre, mert azok akkora vadbarmok, hogy olyat ritkán terem a világ (mondjuk a lopáshoz, a terrorizáláshoz nagyon értenek, de ahhoz nem kell ész, arra már a maga szintjén egy 4 éves kisgyerek is képes).
A három fiatalt hosszú előkészület után egy plázában fogták el a kommandósok. Több hónap előkészület és fedett nyomozás előzte meg azt az akciót, amelynek során elfogták V. Istvánt (13), K. Sándort (12) és P. Imolát (13). A nyomozás során a rendőrség adatokat és…..
KG2000 2013.02.25 16:31:19
@Felicitasz: Miért, ha azt írta volna, hogy Gyurcsány Ferenc ma reggel 7:55-kor átúszta a Dunát tiltakozásul a nácigyilkos Zorbándiktatúra ellen vagy azt, hogy Bajnait Obama kinevezte a Magyar Népköztársaság miniszterelnökévé, az ugyanolyan hihető lett volna:))((:
„Wie du weinst, wie du weinst,Daß i' wandere muß,Wandere muß,Wie wenn d'Lieb jetzt wär vorbei!“ („Hogy sírsz, hogy sírsz,/hogy el kell vándorolnom,/el kell vándorolnom,/Mintha a szerelem most odalenne!”) Muß i’denn zum Städtele hinaus („El kell hagynom a várost” - német…..
KG2000 2013.02.25 15:15:20
@dogbakszi: Az IMF már a 90-es évek közepén is adott hitelt, sőt 1982 óta folyamatosan beleszól, mégis csődben ment az ország, vagyis kéretlenül belepofáznak mindenbe, és hogy-hogy nem minden, amit ajánlanak súlyosbítja a csődhelyzetet.
KG2000 2013.02.25 15:18:26
@balage_81 reloaded: Ha hinnénk a Népszarnak és társainak, akkor a logikájuk szerint mivel a szoci-szadesz kormányok alatt, 1994 és 1998 között, illetve 2002 és 2010 között csak úgy ömlött a rohadt sok működőtök, és mégis, valamilyen furcsa okból az ország folymatosan süllyedt egyre mélyebbre a mocsárban.
KG2000 2013.02.25 15:36:26
@balage_81 reloaded: Igen, a németek nem is voltak válságban az elmúlt 20 évben, míg Magyarország folyamatosan válságban van. Államcsődben utoljára 2008-ban volt, Guyrcsány és Bajnainak "köszönhetően". Ezek a tények.

Mérhetetlenül mocskosszájú személyeskedésed pedig MEGGYŐZÖTT arról, hogy minden erővel küzdeni kell a Gyurcsány-Bajnai-MSZP-SZDSZ maffiabanda terrorja ellen. Meglepődve vettem észre, hogy egyre többen jönnek erre rá az országban.
Egyre több olyan ügy kerül bíróság elé, amelyekben roma származású magyar állampolgárokat vádolnak meg magyarokkal szembeni rasszizmussal. A Tavaszmező utcai ügyben már Kúria döntés is született a közelmúltban. Mindeközben keresve-kutatva is alig találunk eseteket, amikor a…..
KG2000 2013.02.20 15:25:09
@Hallja Menjeninnen (a finn portás):
"Ezekben az ügyekben a gépjárműre támadó romák szélsőségesek támadásától tartottak, és erre – különösen a romák elleni rasszista sorozatgyilkosságok időbeli közelsége miatt - alapos okuk volt."

Ha ez a két mondatot mondjuk a Jobbik írta volna azzal az apró különbséggel, hogy a "roma" szót mondjuk a "palesztin" szóval helyettesítette volna be, akkor Magyarország ellen szőnyegbombázás indulna. Mivel azonban a "roma" szó szerepel ezekben a mondatokban, Magyarország ellen folytatódik a szőnyegbombázás, hiszen egy ilyen rasszt, mint a magyart ki kell irtani, mert nem engedi meg, hogy a romák félelmükben törjenek, zúzzanak, verjenek.
KG2000 2013.02.21 16:12:36
@pocaklakó minimanó: Ráadásul a kisebbség nem általánosan értelmezhető kategória, mert X településen Y népcsoport többségben lehet annak ellenére, hogy Y településen kisebbségben van, vagy országosan kisebbségben van.

Az jogos igény lehet, hogy rendkívül óvatosan kell eljárni, mielőtt egy bűncselekményt rasszista indítékúnak ítélnek meg, de ez minden bűncselekményre igaznak kell lennie az elkövető nemzetiségétől függetlenül.
Úgy vélem, konzervatívként a legkisebb politikai rosszat keresve nehéz mást választani, mint Bajnait. Szemet dörzsölve, tépelődve, fogat szíva, kezet tördelve, de mégis. Nem tűnik ugyan túl megalapozottnak ez a választás, különösen a programja híján, és egyelőre nem is…..
KG2000 2013.02.11 13:12:23
@Anyád, a szúnyogok!!!: Látom, ti, "balos-jobbosok" vagy mi a búbánat, de mondjuk bajnaisok, gyurcsányisták stb. másra nem is vagytok képesek, mint mások sértegetésére. Pénzadóid a maffiózók, akik 2002 és 2010 között kb. 40 millárd Eurónak megfelelő pénz dugtak zsebre külföldi hitelből. Akik pl. az általad leírt propagandával is a multiknak akarnak kedvezni, hiszen csak általuk tudnak hatalomra kerülve rabolni, ahogy tették azt minden egyes kormányukon.
KG2000 2013.02.11 15:34:01
@WLaci: Te zseni, akkor miért akarja bevezetni a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy maffiavezértrió az általános tandíjat? Azt gondolom tudod, hogy a személyeskedésed csak megerősít abban, hogy mindenképpen a Fideszre kell szavaznom!!!!!!!!!!!!!!!!!
KG2000 2013.02.11 15:35:47
@_zulu_: Korrekt úriember, mi, nem ezt mondtátok istenetekkel és kenyéradótokkal, Gyurcsánnyal együtt, amikor Sólyom lemondásra szólította fel Gy.t 2006-ban!
"A középiskolások véleményére összpontosítottam elsősorban (amikor megoldottam a fölsőoktatás problémáját, kiegészítés tőlem, Poldi), az egyetemistákat ugyanis nem érintik az átalakulások. Értem én, hogy mit mondanak, mit szeretnének, ezt majd a miniszter megfelelő szakmai…..
KG2000 2012.12.21 11:23:50
@mocc: Pedig igaza van, egy szobafestő vagy általában egy melós Németországban mindig is keresett annyit, hogy jó mindennapi élete legyen, teljen neki jó autóra, jó nyaralásra és egy idő után saját lakásra, házra.
KG2000 2012.12.21 11:30:12
@rrc122: Igen, az Európai Bizottság éppen egy hete nyilatkozta, hogy:

"„Magyarországnak főként az államadósság csökkentésére kell helyeznie a hangsúlyt” – ezt ajánlja végkövetkeztetésként az Európai Bizottság."

www.magyarhirlap.hu/tetszik-brusszelnek-az-uj-magyar-ut

ÚGYHOGY TE ISTENEITEK, AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG AJÁNLÁSÁVAL VITATKOZOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KG2000 2012.12.21 11:33:25
@sárkányfő: igen, az agyalágyult, pojáca-terrorista istened, urad és parancsolód, a nyomorult Gyurcsány államcsődbe vitte az országot, na persze nem egyedül, segített neki például az egész MSZP-SZDSZ és széles holdudvaruk, beleértve a bájgúnár pislogáson és rabláson kívül másra tökéletesen alkalmatlan Bajnait.
Bár a tegnapi események kapcsán sokan máris rendőrállamot és 2006-ot vizionálnak, fontos megjegyezni, hogy a rendőrség az idei diáktüntetések kapcsán egészen tegnapig mintaszerűen járt el és példás önuralmat gyakorolt. Annak ellenére sem nyúlt aránytalan eszközökhöz, hogy…..
Szamárpad Mindenkit büntetnek 2012.12.11 10:10:38
Azzal kívánja az állam mindenki számára elérhetővé tenni a felsőoktatást, hogy drasztikusan csökkenti az állami ösztöndíjas helyek számát. Hogy a nagy többség számára tandíjat jelentő intézkedés hogyan könnyíti meg a fiataloknak a továbbtanulást, jó kérdés, melyre…..
Nem a felsőoktatás helyzetéről és nem a tandíjról szeretnék írni, ebben az ügyben ugyanis duplán elfogult vagyok: egyrészt a munkahelyét féltő egyetemi oktatóként, másrészt egy ésszerű mértékű, a tanulást és a minőség számonkérését ösztönző tandíj híveként.…..
KG2000 2012.12.11 11:58:16
@Hepci: Jól van, felmondtad a gigademagógiát. Az gondolom nem zavar, hogy Magyarországnak jelenleg nincs egyetlenegy stationja, amelyben minősített nemzetközi mérközést le lehetne folytatni (turiumusfejlesztés), és még Ukrajna is előbbre jár.

Az sem zavar a tisztánlátásban, hogy haverjaid (megbízóid), az MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Milla-BAjnai a 2006-2010-es ciklusban csak "tanácsadásra" 17 millárdot osztogattak szét maguknak, míg a mostani kormány 3 millárdot. Vagyis az MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Milla-BAjnai ötször korruptabb, mint a mostani kormány.
KG2000 2012.12.11 16:51:10
@mirigy187: Nem kérdés, hogy Budapestnek kell egy modern stadion, ami sajnos még nincs.
KG2000 2012.12.11 16:57:42
@graycivil: A versenyképes felsőoktatás azt jelenti, hogy az átadott ismeretek relevánsak, korszerűek, és megérkeznek, beleivódnak a diákokba. Amiről te beszélsz, az a felsőoktatáshoz való HOZZÁFÉRÉS. Én jóval alacsonyabbnak látom egy szegény számára a kockázatot, mert már előre eldöntheti, hogy 1) Biztos állami helyet adó diplomát szerez, úgymint tanár, bíró, ügyész, hasonló 2) nem állami, de biztos megélhetést ígérő, mint pl. jó mérnök, közgazdsáz stb. Vnnak rizikók a rendszerben, mint pl. mi van, ha a diák súlyosan megbetegszik vagy egyéb okok miatt önhibáján kívül nem képes teljesíteni. Ilyen esetkre kell megoldás.
Megy vagy marad-e Semjén Zsolt, az itt a kérdés. Amikor hónapokkal ezelőtt megírtam a Schmitt lemond című posztot, nem volt nehéz a folytatást megjósolni, mert a kilővési engedély már átjött a sajtón. Most viszont még nem, de vannak más különbségek is a Schmitt-esethez…..
KG2000 2012.12.11 09:22:33
@zajos1: Idézhetted volna a klasszikust is: "Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel", vagy a rendszeresen bérmálkozót is. Gerendával a szemükben piszkálják a hazug, rasszista, gyűlöleterjesztő MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Millások a másik oldal szeméből a szálkát.

Mondjuk nagyot röhögnék, ha a egy-egy polgári újság fiókjában is lapulnának hasonló plágium-ügyek a legmegfelelőbb időpontra várva...
KG2000 2012.12.11 09:26:43
@Zuzu Petás: A te MAKod rendkívül súlyos hibát vétett volna, ha tényleg úgy volt, hogy átadta egy anyagát, hogy Semjén bemásolhassa. Ez szintén csalás lenne ill. csalásban bűnrészesség, súlyos etikai vétség, amiért ki kellene rúgni egy egyetemi oktatót.
KG2000 2012.12.11 09:30:13
@Muad\\\'Dib: Ez így is van. Még általánosabban, nincs olyan egyetemi ember, akinek tökéletesen makulátlan lenne a szakmai élete. A legenyhébb az, amikor tudja, hogy amit publikál, egy nagy rakás kaka, mégha nem is plágium. Különben is, nemcsak a plágium csalás, hanem a különböző hamisítások is. Azok is gyakran előfordulnak, különösen, hogy egy egyetemi embernek egzisztenciális feltétel, munkaköri kötelesség, hogy évente X publikációt termeljen.
Dr. Semjén Zsolt kora gyakorlatának megfelelően összeollózott egy szakdolgozatot (amit később átminősítettek doktori dolgozattá). Akármit is állít, az idézőjel nélküli szövegazonosságok és fordítások: plágiumok. Ha a rendszerváltás joga szerint nem is, erkölcsileg…..
KG2000 2012.12.10 13:34:10
@Lencsés István _: Ha tehát 100%-ban igaza van a témavezetőnek abban, hogy tőle vett át szöveget Semjén, 100%-ban következik belőle, hogy bűnsegéd volt egy diploma megszerzésében.
KG2000 2012.12.10 14:19:54
@zZz: Az, hogy én mire "törekszem", az abból következik, hogy Semjén ügyében a "ballib" mire törekszik. A "ballib"et ugyanis nem a közélet megtisztítása érdekli, még kevésbé a tudományos élet megtisztítása, hanem az, hogyan tudnak visszakerülni ismét a hatalomba. Szerintem viszont éktelenül rossz lenne, ha a "ballib" visszajönne a hatalomba 2014-ben. Csalók, korruptak gyülekezete, akinek a "teljesítménye" legalább olyan rossz osztályzatot érdemel, amelyet ők Semjén dolgozatára adnak.
KG2000 2012.12.10 14:24:15
@Robinzon Kurzor: ne keverjük a témavezető és a konzulens fogalmát. A konzulens egyest adott az első dolgozatra, amelyre a témavezető ötöst. Ezután jelent meg a második verzió, amelyben a témavezető 1993-as publikációjához hasonló szövegek vannak. Számomra rendkívüli módon életszerűtlen, hogy a témavezető nem látta a javított változatot, amelyben az ő szövegei voltak.
Úgy tűnik, az MSZP az internacionalizmus jegyében kész megbocsátani baráti országok szocialistáinak ugyanazt a bűnt, amit itthon elítél. Az MSZP gratulál Victor Ponta miniszterelnöknek és az általa vezetett választási koalíciónak választási győzelméhez. A…..
KG2000 2012.12.10 13:57:50
@NIL7: Érdekes felfogás az, ha valaki aszerint ítél meg egy erkölcstelen tettet, hogy a cselekvőnek mekkora a hatalma ill. hogy mekkora a hatalma rám.

Egyébként Mesterházyból könnyet lehet 2014-ben miniszterelnök, meg egyébként is, már ma is képviseli azokat, akik a legnagyobb ellenzéki pártra szavaztak.
Ma Áder János normakontrollra küldte az Ab elé a választási eljárásról szóló törvényt a regisztrációval, a kampányszabályozással, mindennel együtt. Ez az utolsó esély arra, hogy szabad és tisztességes választások legyenek Magyarországon, az utolsó esély, hogy az Ab…..
KG2000 2012.12.06 21:59:34
@Blogger Géza: Mit másfél évvel a választás előtt. Orbán győzelmének másnapján már maga volt Hitler, Sztálin és Kim_ir_szem reinkarnációja egy személyben.
KG2000 2012.12.06 22:08:15
@Ni csak ki beszél most: A Népszarok, a HVG, a 168 óra, az ATV, az origo és az index és még sorolhatnám az év 365 napján, a nap 24 órájában hazudnak, uszítanak, mocskolódnak, és a terrorista, szélsőjobboldali rasszista tömeggyilkos MSZPs maffiabandát és változó nevű segédgyilkosait propagálja már 22 éve.
KG2000 2012.12.06 22:12:26
@Dr. simonmondja.: Mert eddig nem ellenőríztek, mi, és ha otthon hagytad a személyidet vagy csak a lakcímkártyát, vagy lejárt a személyid, akkor is szavazhattál, mi, feltéve, ha a haverod, az MSZPs helyi választási tag elintézte ezt neked.
Michael Knight Orwell ha élne... 2012.12.06 12:09:58
Időnként olyan érzésem van, mintha a magyar kormány főszereplésével szappanoperát rendezne az élet Orwell disztópiájából, az 1984-ből... Azt hiszem, van a pofátlan és aljas cinizmusnak egy foka, amikor már nem hallgathat az ember. Van az a fokú cinizmus, amit már nem vesz be a…..
KG2000 2012.12.06 16:33:54
@kissiú: Pannon puma, dübörög a gazdaság, minket irigyel egész Európa = ÁLLAMCSŐD (2008)
KG2000 2012.12.06 16:34:00
@endike: Akkor még dübörgött a pannon puma, minket irigyelt egész Európa, Bajnai elvtárs pedig olyan jól rendberakta a gazdaságot, hogy 2009-ben az elmúlt 22 év legnagyobb recesszióját okozta haverjával, Gyurcsány elvtárssal, 6,8%-os GDP csökkenést (EUROSTAT).
Vastagbőr TÉNY 2012.12.05 14:15:00
Vannak, akik már megkapták a Békemenet-szervező CÖF által ígért "kiadványt", melyben Csizmadia László szerint elemezni fogják „az elmúlt 8 évben történeteket”. Sajnos, mi nem vagyunk a szerencsések között, de valaki volt olyan kedves, és elküldte nekünk. Azóta is…..
KG2000 2012.12.05 22:38:32
@hazug fidesznyik: fáj az igazság, mi, hogy FEKETÉN-FEHÉREN bebizonyítottam, hogy kenyéradóid, a hazug, szélsőjobboldali rasszista gyilkos terrorista tolvaj maffiabanda, az MSZP-SZDSZ-Bajnai-DK MINDEN TEKINTETBEN ROSSZABB, mint a Fidesz.kormány.
KG2000 2012.12.05 22:45:04
@Tahó Sandokan: Görögország vagy Portugália államadóssága pedig 2009 óta évi legalább 10%-kal nő, pedig a lehető legortodoxabban követik az IMF parancsait. De pl. Szlovákia, Szlovénia vagy Románia, de még Lengyelország államadóssága is gyorsabban nő, mint Magyarországé.
KG2000 2012.12.05 22:47:02
@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Ezzel be is bizonyítottad magatokkról, hogy GYILKOSOK vagytok.
Guyrcsány-Bajnai: TERRORISTA TÖMEGGYILKOSOK
Guyrcsány-Bajnai: TERRORISTA TÖMEGGYILKOSOK
Guyrcsány-Bajnai: TERRORISTA TÖMEGGYILKOSOK
Guyrcsány-Bajnai: TERRORISTA TÖMEGGYILKOSOK
Guyrcsány-Bajnai: TERRORISTA TÖMEGGYILKOSOK
"Arra már láttunk példát, hogy aki az ifjúságot semmibe vette, az sokáig nem maradt hatalmon"    "Viszlát magyar felsőoktatás? NEM!Legyen ez az első lépés: oszd meg ezt, hogy mindenki lássa, hogyan hazudnak a képünkbe azok, akik csak papolni tudnak! A kettő az lesz,…..
KG2000 2012.12.05 15:10:04
@Reszelő Aladár: Ez az. Egyszerűen elképesztő, hogy vannak, akik 22 év után még mindig elhiszik, hogy jön az ÁJEMEF, és önti az ingyen pénzt, amit csak haza kell lapátolni. Odáig sem jutnak el, hogy az MSZP-Bajnai-Gyurcsány által bevezetendő sávos adózás többlete rögtön lenullázódna azzal, hogy a bankadót drasztikusan lecsökkentenék. Még eddig sem ér el a gondolkozásuk.
KG2000 2012.12.05 15:15:01
@IDKFA: Bokros és Gyurcsány is általános tandíjat akart bevezetni, és nyilván nem lenne ez másképp egy Mesterházy vagy Bajnai jövőbeli kormány esetén sem. A tandíjnál előnyösebb a "röghöz" kötéses szerződés, mert a végzett vagy 1) Otthon marad, és akkor semmi mást nem kell csinálnia, mint dolgoznia, 2) Külföldre megy, de akkor a jóval magasabb fizuból lazán törleszt.
A Fidesz tegnap leszavazta, a Schiffer András által beterjesztett, az ügynökakták nyilvánosságágáról szóló LMP-s törvényjavaslatot. A Fidesz maga se tud pontos érvet mondani, hogy miért ne lehetne szabályozott módon nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat, de az biztos, a…..
KG2000 2012.12.05 11:36:01
@MACISAJT: teljesen egyetértek. Na persze nem tudjuk, hogy ezek az itteni beírogatók egyszerűen nem hajlandók gondolkozni, vagy tényleg megbízásból cselekszenek.

Persze, az egyszerű normálember érdeke, hogy a korrupció, zsarolás és csalás csökkenjen, de ezt az ügynöklisták nyilvánosságrahozatalával nem lehet már elérni.
KG2000 2012.12.05 11:38:09
@Dr. simonmondja.: Aha, mert a Medgyessy ügynök volt, ezért a Fidesz sáros. Figyelj, a te dumádat már egy 4 éves gyereknek sem lehetne beadni, sőt olyannak sem, akinek 8 általánosa van, 4 első osztály és 4 második osztály. Még ők is halálra röhögnék rajta magukat.
KG2000 2012.12.05 11:44:23
@lokkoL: Az én prioritásom az, hogy a korrupció, az adócsalás és egyéb csalások mértéke csökkenjen. De ez csak úgy sikerülhet, ha az egész társadalom elkezd így viselkedni. Hogy adok számlát/nyugtát és kérek számlát/nyugtát. Ma hallottam, hogy az EUn belül Görögországban van a legnagyobb mértékű a korrupció a Transparency International szerint. Na persze a TI jelentéseit is helyiértéken kell kezelni, mert gyakran a jelentései politiaki érdekek szerint formálódnak, de azért abban van valami, hogy az államcsődöt az egész társadalom hozza össze.

Szerintem Magyarországon az ügynöklisták megnyitása nem csökkentené a korrupciót, csalásokat stb. , hanem csak egy olyan korrupt csoport hatalomrakerülését segítené elő, amely ebből az ügyből jól jönne ki.
A november 22-én, Hatvanban történtekkel kapcsolatban a TASZ az igazság minél teljesebb feltárására és a rendőri bántalmazások sértettjei jogainak érvényesítésére törekszik. Úgy gondoljuk, sem a rendőrség írásos közleménye, sem kiadott videófelvételük nem tartalmazza az események összességét.…..
Tüntessünk ellenük? Pár ezer ember kimegy néhány transzparenssel, zászlóval, kiordítozza magát, aztán megunja és hazamegy. Most így a vasárnapi „nácizmus elleni tömegtüntetés” után még jobban látszik, hogy a demokrácia mindig bajban van az ilyen dolgokkal kapcsolatban.…..
KG2000 2012.12.04 10:31:05
@fél_kiló_kenyér: Ez csak féligazság, mert Németországban van neonáci szinezetű párt, amely ugyan nincs bent a szövetségi parlamentben, de egy-két tartományi ill. települési parlamentben igen. És nem tudják betiltani, pedig sokan akarják. google: NPD Verbot.
Egy februári blogposztunkban arról számoltunk be, hogy a gyöngyöspatai általános iskolában hátrányos megkülönböztetés éri a roma gyerekeket, miután a Hír tévé olyan riportokat készített, amelyekben ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF)…..
KG2000 2012.12.04 09:59:37
@$pi$: Én is így gondolom. Ráadásul sokunk nem felejti el az ún. "rendszerváltás" utáni történéseket. Ahogy a "Demokratikus" Charta, amely a "fasiszta" Antall ellen küzdött, valójában egyáltalán nem volt demokratikus, hanem az MSZP-SZDSZ lényegében antidemokratikus hatalomátvételét készítette elő, úgy a TASZ sem demokratikus, hanem az MSZP-Bajnai-DK-LMP-Mila antidemokratikus bandájának a hatalomátvételét készíti elő.

A konkrét esetben, a HírtTV ügyében is kilóg a lóláb, mert azt kérik számon a HírtTVtől, amelyre a HírTV nem is kötelezhető, és amely ellen többek között a TASZ is küzdött. Azt állítják ugyanis, hogy a HírTVnek MINDENKIT meg kellene kérdeznie, a KIEGYENSÚLYOZOTT tájékoztatás szempontjából, csakhogy ez a követelmény 1) Kizárólag a közszolgálati adókra vonatkozik 2) a TASZ az összes antidemokratikus "ballib" erővel együtt pontosan a kiegyensúlyozott tájékoztatás ellen foglalt állást, hogy ez az elv értelmetlen, ennek a betartatása antidemokratikus. Hazug TASZt könnyebb utolérni, mint a pojáca Gyurcsányt vagy a pislogó Bajnait.

Én egyébként láttam régebben a már akkor is fellángoló HírTV-ellens hadjárat kapcsán a riportot az internetről, megérte megnézni, hasznos és érdekes volt.
KG2000 2012.12.04 10:05:25
@miketbeszéltek: Nagyon sok jó gondolatot írtál le. Én továbbmennék.
- A TASZ nem téved, hanem szándékosan, politikai okokból hazudik. A TASZ diagnózisa nem tévedés, hanem szándékos csalás. Sztálin sem tévedésből irtott ki pár 10 millió embert, többek között rasszista indokból ukránokat vagy zsidókat is, hanem azért, mert csak így tudta a hatalmát biztosítani. A TASZnak sincs más esélye, mint hazugsággal fennmaradni, mert ha igazat mondana, akkor kiderülne, hogy alig-alig lenne szükség rá.