Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vatamadafaka

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem fogyasztóvédelmi Pulitzerre gyúrunk, naiv inviteles ügyfél mindössze (nagyon helyesen) pont akkor írta meg kurvaanyázós levelét, amikor elpattant a húr, úgyhogy aki nem bírja a csúnya, trágár szavakat, azoknak javasoljuk a kommentek olvasását. A történet banális, a…..
Két nap múlva véget ér a VV4, hétfőtől az este hétórás sávban nem Tóth Gabi slágernek szánt dalától kapunk idegbajt, hanem az Alekosznak rittyentett másiktól, még az a szerencse, hogy az önjelölt szexterminátornak gründolt műsor nem hat hónapon át tart majd, mert azt sem…..
Balteus Motorola telefont szeretett volna venni a Vodafone-nál, de az összes akciós termék még karácsony előtt elfogyott. Ennek ellenére, több, mint két hete továbbra is hirdetik:2011. január 3-án, hétfőn bementem az ALLEE bevásárlóközpontban található Vodafone márkaüzletbe,…..
Tavaly januárban írtunk egy nagyon vicces esetről, amikor is Csenki Attila a Best magazin egyik újságírójának kamuzott saját magáról, USA-ban élő ikertestvérről meg hasonlókról, a hetilap meg nem nem ellenőrizte le az infót, és lehozta a bődületes baromságokat az…..
Hát mit képzel a T. állampolgár, hogy csak úgy tápanyaghoz juttatja az amúgy rendszeresen gondozott köztéri fákat? Főleg, amikor már a kutyák is felszedik maguk után a pisát. A rend őrei nagy erőkkel csaptak le rá és társára, az eljárás során pedig lekésték az utolsó…..
Két éve írtunk először arról, hogy George "rókabőr" Lucas, a Star Wars-franchise-ból milliárdokat kiszedő, közepes képességű filmes tisztességes iparosnak is csak nagy jóindulattal nevezhető rendező nagyszerű meséjét élőszereplős tévésorozatban is meg akarja…..
Nem akarnak lemaradni a volánosok az ügyfélterrorizálásban a BKV-s és MÁV-os kollégáktól a jelek szerint. Miklósnak az volt a bűne, hogy szóvá tette, egy közlekedési alkalmazott dohányzott az Árpád hídi buszpályaudvar utasvárójában, ahol ez természetesen tilos. Tegezéssel…..
A nagy melegben minden a feje tetejére állt, Szekértábor például pozitív kicsengésű ellenőrös sztorit küldött, bliccelő kismamával és világfi BKV-alkalmazottal, "ilyen is megesik" alrovatunk legnagyobb örömére. Íme: Egy – nem is olyan nagyon – boldog…..
Zsófi otthagyta a CIB-et, mert a még az IEB-nél szerzett Visa Electron kártyája egyszercsak nem működött tovább online:Update 07.13: Kedves Homar, most hivott a bank es bocsanatot kert es visszaallitotta az internetes hasznalatot. Nagyon vicces ez a bank... koszonom homar a segitseget!…..
Virág szerint, amit a Homár is csak megerősíteni tud sajnos, a T-Mobile még mindig azzal szórakozik, hogy 200 forintokra húzza le az új ügyfeleit, ha rendeltetészerűen szeretnék használni a telefonjukat: Talán csak Nekem, de nagyon meglepő volt a T-Mobile pofátlansága. Párom 8-10…..
Hiába akart Stohl András teljes erőbedobással magyar Jack Bauerré válni, hiába merült a viszkitől opálos lélek legmélyére, csak hogy hitelesen tudja hozni a karaktert, a Duna Televízió nem értékelte az emberi és színészi erőfeszítéseket: kihajították a Tűzvonalbanból.…..
comment:com A nap képe 2010.06.02 10:00:00
13. ..
vatamadafaka 2010.06.02 10:36:49
Barnabás egy új notebookért fizetett, de használtat kapott. És ezek után még neki kellett hosszasan szívóznia az Electro Worldben, hogy cseréljék le egy olyanra amit még nem használtak a kollégák. A sztori tavaly december 19-én kezdődött. Hosszas megfontolások, keresgélés,…..
P. baromi kitartó és alapos, jó előre megérdeklődött mindent, aztán mégis pofára esett a Cetelem jóvoltából. Az Extreme Digitalnak és a banknak írt sirámaira csak a ED válaszolt, így velük próbált meg dűlőre jutni, de talán a bank is megerőltethette volna magát, végülis…..
vatamadafaka 2010.05.28 09:31:06
@fifibá55:
Ennyi. Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy embernek valóban kell 120 ezres telefon, meg 400 ezres notebook??? A 20 ezres telefonnal nem lehet telefonálni???
Az ország 70 százaléka elvan adósodva. Rohadtul bevezetném azt, hogy amíg nem telik le az EGY!! felvett hitel, addig nem adhat a bank másikat.
vatamadafaka 2010.05.28 09:57:57
@SomethinWild:
Neked az egészből ennyi jön le. Értelmi színvonaladat tükrözi.
vatamadafaka 2010.05.28 10:01:48
@Layosh:
Ezt a hitelfelvevő magyaroknak magyarázhatod. Nem értik meg. AURA kártya?
Van 400 ezrem megyek veszek TV-t, nehogy már ne vegyek, keresek 90 ezret. Miből fizetem vissza?? Havonta majd törlesztem. :-))))))))))) A 20 ezres kötelező törlesztőrészletet simán kifizetem, az asszony is kap 80 ezret, meg ott a családi a két gyerekre. :-)))) Nem lesz itt gond. :-))))
Asszociációs játékra hívja a Homár-olvasókat névtelenségbe burkolózó levélírónk: Ma a metrón olvasgattam a metropolt. Az utolsó oldalon megakadt a szemem. Nem vagyok egy holokauszt huszár, de a főgáz "hirdetése" kicsit erősre sikeredett. Nem tudtam, hogy nevessek,…..
vatamadafaka 2010.05.26 16:27:04
Klasszikus műfaj a Homáron a lehúzós tévévetélkedők, illetve a megoldhatatlan feladványaik ostorozása.  A legnépszerűbb ilyen poszt a Féllábú ügyfél a lehúzós tévévetélkedőben című volt. Most Té Rolandinho, a Napi Borzasztó Szóvicc blog középpályás sztárja…..
vatamadafaka 2010.05.26 12:25:19
A hétfői híreket megelőzve küldte el nekünk Zoli az idős rokonával történt esetet, akitől  magukat CIB-esnek kiadó szélhámosok sikerrel csaltak ki nyolcszázerer forintot, nem is egyszerű módon: banki összeomlást hazudva elkísérték egy fiókba, utána szegény néni saját…..
Kisebb regényt írt "Az enyhén szólva is csalódott vásárló" a Homárnak, ami azért lett ilyen hosszú, mert emberünk több, mint egy hét alatt sem kapta meg a megrendelt nyomtatót az ipon.hu-tól. Viszont egy napot már hiába szobrozott otthon, a DHL-re várva, és kinéz még…..
Az alanti, nagyszerű, bár kemény és keserű levelet irodalmi alkotásként tesszük közzé. A világért sem szeretnénk például azt híresztelni, hogy a kispesti Europarkban lévő Interspar vezetősége hazahordja az árut. Nyilván nem tesznek ilyet, a Homár Tiborcának panaszában nem is…..
Boti cipője 2 hét alatt kilyukadt, pedig szerinte egyszerűen csak járt benne. Innen pont úgy néz ki, mintha műanyag kismotoron száguldozott volna hónapokig, de abból kiindulva, hogy ez egy 47-es cipő, ezt nem tartjuk valószínűnek. Na de mit csináljon a naiv ügyfél, ha eleve olyan…..