Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hozzaszolo123

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megszavazták. Nem, mintha bárkit meglepett volna. Mindenesetre az az amerikai nő, Joy Wright, akinek a történetét nemrég olvastam, itthon esélytelen lenne arra, hogy gyereke legyen. A hölgy ugyanis leszbikus. A történet elején még szingli is volt. Nem akart egyetlen férfival sem ágyba bújni annak…..
Lépten-nyomon azt hallani, hogy az elmúlt nyolc évben a kormány "szétlopta az országot". Még "feketekönyvet" is kiadtak a korrupcióról, szigorúan a 2010-2018 közötti évekre összpontosítva. A korrupció, szélhámoskodás persze tudjuk, nem nyolc éve kezdődött, minden kormányt végigkísért a…..
Vágó István mai Facebook-bejegyzésében szinte szó szerint idézte Ravasz László református püspöknek az első zsidótörvény felsőházi vitájában tett felszólalását. Vágó István képzett ember, tudja, hogy“kaftános-pajeszos-kalapos zsidók” rajta kívül kiket idegesítettek még...
A Brit Orvosi Kamara szerint nem szabad a várandós hölgyeket többé „kismamának“ hívni, mert azzal sértik a transzszexuális polgárok jóérzését. Ehelyett a semleges hangzású "állapotos ember", vagy a "terhes személy“ használata ajánlott az egészségügyi intézményekben, mert az „mindenki számára…..
hozzaszolo123 2017.02.06 13:56:00
@doublebogey: Az eredeti cikk főcímben szerepel ez:"Don't call pregnant women 'expectant mothers' as it might offend transgender people, BMA says"

Az 'expectant mother' lehet inkább várandós anya, mint kismamának fordítani. A lényeg, hogy angolban ott szerepel az mother a kifejezésben, ami az anyára utal és mivel a fenti brit nő esete, aki apává próbál válni nem akarja magára alkalmazni ezt a kifejezést.

Ez már csak következmény, ami itt történt, az a transzneműek nyomulásáról szól, ami a társadalomra nézve mindenképp káros.

Csak gondoljunk bele: az állami költségvetésre káros hatással van, hiszen foglalkozni kell a problémával az orvosoknak, a közintézményektől 3-ik mellékhelyiséget követelnek, ez mind költség, amit akik nem részesülnek az átoperálásban nem kapnak meg, sőt nem is akarnak.
Ahol ennek elfogadására törvény van sok cégeknek kell szoftverekbe belenyúlni, ahol nyilvántartják az emberek nemét, ez is költség.

És akkor az erkölcsi feléről még nem is beszéltünk.

Egyáltalán az is kérdés, hogy lehet-e az ilyeneket embernek, tekinteni, hiszen az ember definiciója szerint férfi vagy nő lehet, ez pedig nemigen fér bele, hogy nő létére férfi vagy fordítva. Ennyi erőlvel semleges neműnek is átműttethetné magát, vagy robotnak.

Szóval ezek a transzneműek maguknak és környezetüknek csinálják a problémát, annyit kellene tenni, hogy ebben a tevékenységben nem segíteni őket, hogy minimalizálható legyen a társadalomban okozott kár, amit okoznak. Betíltani a mai "szabad világban" ezt nyilván nem lehet, de meg kellene neki hagyni a lehetőségét, ha rosszul dönt szembesülni kellene hagyni a rossz döntésével [oldja meg ahogy tudja] és ne mások húzzák a rövidebbet miatta, hátha előbb észbekap és korrigálja magát.
November elsejétől már nem adhat ki és nem vehet ki lakást az az Airbnb felhasználó, aki nem csatlakozik a közösségi szállásmegosztó úgynevezett „közösségi vállalásához”, aminek keretében többek között kijelenti, hogy nem táplál nemi identitásból vagy szexuális orientáltságból fakadó előítéletet az…..
hozzaszolo123 2016.11.05 09:09:22
@Cardas: "biztos örülnének a keresztények is ha mondjuk a hitük miatt kidobnák őket a lakásukból."

majd figyeljuk meg, hogy ezert semmilyen szankciót nem fognak bevezetni. Esetleg ha muzulman a bérbeadó és kiteszi a meleg bérlőit azért meg nem fog járni semmi szankció neki.
1. A népszavazás tétje nem világos, egyedül Orbán tudja (amint bevallotta), hogy hogyan és mire fogja felhasználni az eredményét -- magyarul a szavazók nem tudják, milyen politikai térbe kerülnek bele, ha részt vesznek az aktusban. Ez olyan, mintha mindenki bekötött szemmel szavazna valójában nem a…..
hozzaszolo123 2016.09.25 13:37:46
Ugye a kérdés:
"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

erre a normális ember azt mondja, hogy nem akarja. Hiszen ha igen, az mit is jelentene?

- EU Magyarország Országgyűlését megkerülve dönthet akkor ebben a kérdésben (függetlenül attól épp ki van hatalmon), hiszen ha mondjuk az MSZP lenne, akkor is értelmezzük a kérdést ugyanz lenne: az itteni döntést felülírva kívülről mondanák meg mennyi ember jön ide (hogy, kik, nyilván nem a képzetteket fogják ide küldeni, hanem a rászorulókat)

- Felveti a jelenlegi migrációt támogató EU-s vezetés legitimitását: ha ebben az országban a többség nem támogatja a betelepítést, más országban vajon támogatja-e. Ha meg nem, akkor mit keresnek azok a vezetők az EU élén. Ha ez így lenne, akkor az EU-nak meg mi köze a demokráciához.

Ha valaki nem megy el, akkor azzal is tesz valamit egy kockázatos játékba megy bele, egyrészt arra bízza a kérdés eldöntését aki elmegy, másfelöl meg ha nem lesz eredményes legfeljebb csak hozzájárul a költségek növeléséhez, ha megismétlik a szavazást.

Persze politikailag a húzás zseniális, hiszen az ellenzék ha nem a nemmel való szavazást támogatja, akkor úgymond magát fogja lejáratni ezzel, ezért én azt mondtam volna helyükben a szavazóknak, hogy döntsék el mit szertnének és úgy szavazzanak.

Azt is vegyük figyelembe, hogy a bevándorlók más kultúrával rendelkeznek más oktatásba részesültek, más társadalmi berendezkedéshez szoktak. Azt se feledjük, hogy az USA-nak nem igazán sikerült meghonosítani a demokráciát egyetlen iszlám vallású államban sem. Az arab világban az oktatásban a nyugati kultúrát/világot hanyatlónak állítják be - másfelöl a többségük vallása szerint adófizetővé kell tenni a szempontjukból "hitetlen" népeket - vagy elpusztítani őket -attól függően milyen kategóriában sorolják őket. Itt is van eltérés náluk az értelmezésban, de ha mondjuk egy merényletet követ el egy szélsőséges, nem tíltakozik a nem szélsőséges oldal, tehát csendben jóváhagyja, inkább helyesli a dolgot - ezt ne feledjük!

A helyzet az, hogy ha ide is beengedjük őket, csak azt fogják tenni, mint a Nyugat európai országokban: egyrészt bejön velük egy szélsőséges csoport is, másrészt létrehoznak az itteni törvényeken kívüli társadalmakat, amire az itteni hatóságoknak még annyi hatása/befolyása sem lesz mint most. A mostani állaptotk se rózsásak. Ezek viszont időnként itt-ott robbantgatnak, merényletet követnek el, hogy megfélemlítéssel érvényesítsék akaratukat.
Biztos vannak köztük tisztességesek is, de azok meg a hazájuknak ártanak ha elmennek onnan. Most tekintsünk úgy, ha elmúlik mondjuk a szíriai Iszlám Állam elleni háború, ki fogja újjáépíteni az az országot? ki fog ott lakni, dolgozni, adót fizetni? Aki végleg befogadja őket, az egyben ezeknek az országoknak a sorsát is még mélyebbe taszítja, mint ahogy most van. Különösen, ha onnan a tehetségesekre pályázik csak.
KGyST fotója - Csőrike II, a díszfestésű magyar Mi-24-es    tourista: Repülőnap 2010 - Olasz remekmű - Frecce Tricolori - A világ legnagyobb - 10 gépes - köteléke mérnöki precizitással repült.   Naki77: Turkish Stars   rosszfem: F-5…..
hozzaszolo123 2010.08.15 13:37:34
@qsqsqsqs: és mégis az az izraeli repülő korház miért az emberek írtására van?

szerintem te vagy az emberek írtására, ha itt lefejezéseket folytatnál...