Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MarABúúú

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Népszava mai számában az ismert publicista a sokat mondó „Tudatlanok” címmel írta meg véleményét. Bár a gyávaságról értekező Mészáros Tamás neveket nem említ, nem volt nehéz magamra ismernem egyik példájában. A kioktató hangnem és a lekezelő érvelés több…..
MarABúúú 2010.04.19 21:38:21
A TG elleni MT-attak kapcsán, nevezetesen a "nemzetiszocik eredendően balos tőkeellenessége" kitétel okán utalnék a fasizmus -e hazában cca 50 évig ideológiailag éppen balról megkövetelt- Dimitrov-féle definíciójára: "A fasizmus a finánctőke legreakciósabb erőinek nyílt terrorista diktatúrája". A finánctőke = a banktőke + ipari tőke.
Érdekes módon az e hazában 50 évig uralkodó ideológiát valló kedves elvtársak (pl. Keleti 89-ben az MHSZ tankönyvben még szó szerint azt írta: "A NATO a világbéke legfőbb ellensége"), mihelyst maguk váltak a finánctőke legreakciósabb erőivé és diktátoraivá, máris gyökereset változott a fasizmus-definíció. Utóbbira egyrészt éppen hiánya a legjellemzőbb, lévén, h így még könnyebben és gyakrabban lehet pufogtatni. Másrészt, hogy definíció nélküli használatainak egyetlen markáns karaktereként a következőt lehet megragadni: "Fasiszta az, aki szembeszegül, ellenvéleményt nyilvánít vagy csak gondol a finánctőke legreakciósabb erőinek nyílt terrorisra diktatúrájával szemben" (Dimitrov után szabadon). Ilyen szépet változott tehát a világ.
MT és tsai ügyes kis balos csúsztatása, hogy a baloldaliságot századokon át meghatározó tőke-ellenességet áttolja jobbra utóbbi domináns karakterjegyeként meghatározva. Ekként áll elő, hogy napjaink egyetlen ideológiai credója a tőke imádása és feltétlen szolgálata, s aki ennek ellenszegül akárcsak gondolatban, az fasiszta. Nos véleményem szerint MT és tsai idológiai csúsztatáősa, miközben deklarált célja szerint a Jobbikban előálló fasiszta veszélyre figyelmeztet, aközben hamissága okán éppen generálja a Jobbik társadalmi táőmogatottságát. Mindeközben a megtámadott TG őszinte törekvése az objektivitásra (hiszen a törekvésnél tovább sosem juthatunk) egyáltalán nem bír ilyen generátor szereppel. MT hamis érvelésénél tehát még hamisabb a TG-vel szembeni pánikkeltése.
A Dimitrov-féle definíciót ajánlom múnícióként TG-nek a közbeszéd megtisztításához szívélyes üdvözletekkel! Igen nagy élvezettel hallgatnám a volt balos urak érvelését, hogyan is magyaráznák meg e kopernikuszi fordulatot, s miféle definícióval, s annak milyen indoklásával tudnak szolgálni?! Ez valahogy az elmúlt húsz évből kimaradt. S bizony ilyesmiken csúsznak el a dolgok elviselhetetlen irányba...