Adatok
muzsaie
26 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Azt mondta, hogy komolyan gondolta, és én leléptem, mert nem akartam, hogy lássa, ahogy sírni kezdek” - Levélírónk az utóbbi években főleg pszichopatákat vonzott be, ezért most nagyon hálás, hogy beleakadt egy normális pasiba. Balázs megrémül a saját érzelmeitől és meg…..
Elég gyenge volt a buli, ezért italért mentem. Mellém állt a pultnál és megszólítottam. Majd kértem neki is egy felest. Szó szót követett, s darab idő múlva az ujjaim már a bugyijában voltak. Kettő becsusszant, három kint maradt.
Következő kép.
Nála vagyunk, semmitmondó…..
Hosszan néztük egymást a koncerten, sok haverral voltam, nem akartam külön utakon járni.Aztán mégis oda mentem, bemutatkoztam. Egy barátnőjével volt. Egyre ittasabb lettem, nem igazán emlékszem a társalgásara. Reggel sms várt tőle, mivel nem adta meg a számát, hanem azt kérte,…..
A nyár már a vége felé közeledett, de még mindig meleg volt, szép volt, az emberek élvezték a napot. Tökéletes délután volt egy jó kis futásra. A fiú már jó pár hónapja járt oda, a kislány is, de ő egyedül rótta a köröket.Ki ez a lány? Megszólítom. Nincs kedved…..
B születésnapi bulijában voltunk egy kocsmában.Ő késve jött és velem szembe ült le. Kérdeztem tőle, hogy belekóstolhatok e a koktéljába. - Persze, nyugodtan, és itt van a másik is, ebből is igyál. – mondotta és mosolygott.B, az elfogyasztott italok hatása alatt…..
Life is goodLife is funIt is so magical Elég korán felhívott magához, kicsit csodálkoztam is ezen. Jót dumáltunk, mint addig mindig, ő meg szívta a cigiket, sorra egymás után, mintha kötelező lenne, mint addig mindig.Hihetetlenül sokat beszélt, nekem meg közben már…..
Már egy jó ideje nem számítanak első szempontnak a koncertek a Sziget kapcsán. Egyszerűen jó ott.Jó barátkozni a németekkel, délelőtt meginni az első sört, hajnalban zene után kutatni, sáros lábbal bebújni a hálózsákba, reggel meggyúlladni a melegtől (a hálózsákban), jó…..
muzsaie
2010.08.23 15:55:43
I came to partyAnd you came to partySo why don’ t we party together? - Fú bazmeg, de kurva meleg van ma. – Mondtam a recepciós kiscsajnak, akit csak úgy látásból…..
Magas, fekete hajú lány, tele gátlásokkal. Egy hosszú kapcsolat után volt éppen, nem a legjobb formában. Rámenős voltam, mint mindig, amivel taszítottam magamtól, de a második randevún kötélnek állt. Előtte való este felhívtam tök részegen telefonon és megmondtam neki, hogy…..
„Hülye voltál, mondom magamnak, majd ha ez elmúlikCsak múlna már el nem is én vagyok már” Idősebb volt valamivel nálam, de szerintem nem a valódi korát mondta, ezért lehet, hogy volt köztünk akár egy tízes is. Mindegy.Hozzá mentünk a buliból. Ügyelt a…..
„A többiektől szép az élet,Még a Földnek is van holdja” Ha nem is az első, de a második pillanatban tudtam, hogy Ő kell nekem. Tetszett a huncut mosolya és persze a tökéletes alakja. Mindent elkövettem, hogy legalább 10 percre kettesben lehessek vele az…..
"Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit akinek a helyébe lennél" Most az ismerkedés tök mindegy, lényeg, hogy kérte, korán menjek hozzá, mert a kisebbik gyereke alszik és jó lenne addig végezni, míg felébred.Esett az eső, de kurvára, közben az…..
Többször nálam aludt. Egy reggel én korábban ébredtem, ő még aludt. Mint egy gyönyörű fürtös kisfiú. Jó volt nézni, és újra lejátszani magamban a szeretkezéseinket. Mélyen aludt. Kedvem támadt úgy ébreszteni, hogy arra eszméljen, mindjárt elélvez.
Nagyon finoman…..
muzsaie
2010.06.03 20:36:14
Ahogy piáltam, tényleg egyre szebb lett. Már nem érdekelt az elég gázos pólója sem. (Valami mesefilm figura volt rajta.) Na, jó, a 4. rövid – sör páros után sem volt egy bombázó, de a kurva életbe elindultunk hozzá. Bárcsak haza mentem volna…Teljesen átlagos kis…..
„Bárhogy is forgatom nem volt mindig bánatEgy oldalát raktam ki a Rubik kockának” Vékony, magas lány, barna hajjal. Nem szép, a szemei táskásak és annyira unott. Gondoltam legyen, már nem dugtam pár napja. Nála kötöttünk ki.Rögtön kezelésbe vette a…..
„Meddig fog még felállni a farkamKérdem néha két menet közt halkan.” Talán egy kicsit magasabb volt, mint én, már nem emlékszem pontosan. A pólón keresztül a csöcsök szilikonnak hatottak. Nyomultam persze.Nála kötöttünk ki és nem sokára már az ágyában…..
Bevallom: roma csajt még nem dugtam. Egyszer egy gyanúsan szolizott leszopott, de mentségemre szóljon: ki voltam ütve.
Amsterdam gyönyörű város. Nappal is van látnivaló, de az este az igazi. Kigyúlnak a fények - igen, a piros lámpácskák. Több kisebb piroslámpás rész is van, no…..
Egy igazi önbizalom hiányos, bájos kis bölcsész volt. Egyenes haj és mindig mosoly az arcon. Elég hamar felizgatott, mert hát az ilyenek tudnak nagyot alkotni…Elmondása szerint már vagy fél éve nem volt senkivel, de ez nála nem számít. Ennek ellenére éreztem, hogy nagyon…..
Szakításunk egy hónapja történt. Miután már tényleg azt éreztem, hogy vele minden jó, de aztán egy enyhe veszekedés után jött, hogy már nem azt érzi, mint régen. Én sem azt éreztem. Egy évig voltunk együtt, ekkor az érzések már nem ugyanazok. Nem kevesebb, nem több, hanem…..
A tábortűznél láttam meg először. Egy szót sem szólt, csak ült és figyelt. Nem igazán figyeltem rá, mással voltam elfoglalva.Pár hét múlva meghívás érkezett hozzájuk, és persze éltem is a lehetőséggel. Nagy mennyiségben vittem italt, de üdítőt nem.Rögtön elkezdtem…..
Miután a munkahelyén megismerkedtünk, – de még semmi nem történt – ő lement 1 hétre a Balatonra a barátnőkkel. Gondoltam őt sem látom soha többé, mert sejtettem, hogy nem író – olvasó találkozókra fognak esténként járni, hanem ott bizony nagy orgiák…..
"Tudom, tudom, de most már én nem akarom,nincs mit tenni, mert gyorsan megunom." Már nagyon rég ismertük egymást, volt is közöttünk valami, de ez akkor tényleg nem rajtam múlt. Aztán beismerte, hogy hibázott, de már késő volt, és én nem akartam.Egy idő után újra…..
Februárban találkoztunk. Hozzá mentünk fel és nem sokat beszélgettünk, rögtön az ágyában voltunk.Azonnal bekapta az álló farkamat és nagyon finoman szopta. Aztán rám ült és csodásan mozogni kezdett rajtam. Mindent megtett, amit kértem, de neki is nagyon tetszett.A végén…..
Nyár volt, és első ránézésre tényleg tetszett, de aztán egyre jobban nem. Felhívtam hozzám, jól főzött, iszogattunk.- Nagyon szeretek szopni. – lepett meg a hirtelen jött őszinteségével.Aztán még aznap este bemutatta…..
Mondd meg légyszi a címedet és hívom a taxit. – mondtam nekiDehogy mondom, nem megyünk sehova. – mondta Nem volt csinos, sőt, viszont igazán nagy mellekkel rendelkezett, és a fenti mondata ellenére látszott rajta, hogy nagyon kívánja a faszt aznap estére.10 perc múlva…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az Ön kérdésére a válasz egyszerű: NEM!! Nem, nem érdemes várni egy ilyen emberre. Ön megint belefutott egy pszichopatába. Ugye, azt Ön sem gondolja komolyan, hogy egy teljesen egészséges lelkű 37 éves ember „megijed az érzéseitől”? De ha mégis komolyan gondolja, és ilyen alacsonyan van a férfiakkal szemben támasztott követelmény, akkor készüljön fel, mert még sok Balázsba fog belefutni. Kérem, induljon ki saját magából! Ön viselkedne azzal az emberrel így, akit tényleg szeret? Na, ugye. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez az elutazásos story is kicsit gyanús, de ez lehet, hogy már tényleg az én mániám, ha ilyen elbaszott férfiakról hallok.)
További társkereséséhez sok sikert kívánok és szeresse magát annyira, hogy nem pusztítja az agysejtjeit az ilyen Balázsok miatti gyötrődéssel!