Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Calysto

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Napjainkban igen szépszerűek az összeesküvés elméletek köszönhetően az információs forradalomnak, ami megannyi információt, tényt, adatot képes egy szempillantás alatt az egyén rendelkezésére bocsátani. Ezek az információk az abba belemélyedő embereket, az…..
Végre valóban lenne politikai lehetőség az antikommunizmusban – csak nem annak, akinek magának is komoly pártállami múltja van. (Fotó: Index) Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc még mindig nem értette meg, hogy amihez nyúl, az szinte azonnal hiteltelen lesz. Az esetek többségében ez…..
Azt mondta Gyurcsány Fletó a Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvényén, hogy gazemberség az ország nevének Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatása. Nem konzultáltam erről az ügyről a többiekkel, de úgy érzem, kockázat nélkül jelenthetem ki: mi, Vincentek egy…..
A szavazófülkés forradalom maga volt a csoda, nem is hinné az ember, hogy egy szavazattal mennyi mindenre adhat felhatalmazást a választott képviselőjének. Már csak egy picike rés maradt a forradalom pajzsán: a népszavazás. A szegény Stumpf alkotmánybíró elvtárs úr, mint egy…..
Calysto 2010.08.04 22:46:26
@eszkep: Te aztán tipikus szűklátókörű fityeszes ratyi vagy.Szerinted minden fityesz szavazó olyan sötét mint te?Talán köztük is van aki támogatná a népszavazást.
Ahogy ígértük, íme a Városháza parki fapados kommentek újabb sorozata:          De ha már a Városháza parkban jártunk, tudnánk adni mókás kedvű Demszkyéknek egy-két ötletet.  1. Például néha-néha meglocsolhatnák…..
Calysto 2010.07.16 20:26:19
@Tita nick: Erre kéne büszkének lennetek?Tipikus jobboldali megnyilvánulás,hogy hű de faszagyerek aki alpáritahó módon nyilvánul meg.Ha unod a viktátort:csutitörpe,tekenyővájó,fiókfürer,sosemhazudtam,kordonbontó szent orbán..ha megemésztetted írok még.
A különböző hetilapok más-más formában fejtették ki, hogy miért nem szeretik az emberek emberét, mindenki Pali bácsiját, Orbán Viktor bábját, a mélyen tisztelt köztársasági elnök urat. A legkifejezőbb a Magyar Narancs címlapja volt: A Hetiválasz sem rajongott Schmittért.…..
Sokan kivesézték már a rettenetes ötletet a kötelező vasárnapi zárva tartásról, most, hogy a KDNP is felkarolta ezt a jó ezer évvel ezelőtt aktuális kezdeményezést. Nem akarom sokadikként elkezdeni védeni a kapitalizmust és a szabad piacot, benne a nyitvatartási idő szabadon…..