Regisztráció Blogot indítok
Adatok
feketehun

0 bejegyzést írt és 339 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a városok fejlődését. A rengeteg hatás közül a legfontosabbak és leglátványosabbak a közelkedésben történtek, úgyhogy erről is beszélnek a legtöbben. Ezek csupa olyan változások, amiket előbb-utóbb minden városnak meg kellene (meg kellett volna már) lépnie,…..
feketehun 2020.06.23 14:22:49
Szerintem jobban kellene koncentrálni arra, hogy a bringás infrastruktúra fejlesztései átgondoltabbak és kevésbé konfliktusgenerálóak legyenek. Először eleve az autós-kerékpáros konfliktus egyes melegágyait kellene megszüntetni, mielőtt egyáltalán beszélgethetnénk egy körúti kerékpáros sávról.
Hadd mondjak egy példát: a belváros tele van olyan lámpákkal, amelyek nem elsősorban az adott kereszteződés forgalmát hivatottak szabályozni, hanem egy szélesebb értelemben vett útvonalon osztják el az autósokat. Ilyen például a Bartók Béla út Budán, ahol több olyan piros lámpánál is meg kell állni, ahol egyébként nincsen sem zebra, sem befelé torkolló keresztutca. Szerintem első lépésben az ilyen lámpákat kellene a bringások számára irrelevánssá tenni valamilyen KRESZ-változtatás segítégével. Így aztán ha egy biciklis nem állna meg a Bartók - Orlay utca sarkán (egyébként teljesen feleslegesen) a pirosnál, akkor az autós nem füstölögne magában a zöldre várva, miközben a bringás régen elsuhant. Azt hiszem, Párizs egyes részein vezettek be olyan szabályozást, ahol a piros lámpa egyes esetekben a bringások számára stoptáblát jelent, a stoptábla pedig elsőbbségadás kötelező táblát. Szerintem hasznos lenne ennek a példának a követési itthon is.
Nem állítom, hogy minden biciklis logikusan jár el, aki figyelmen kívül hagy egy piros lámpát, sőt felmenteni sem szeretném őket (néha magamat) az ilyen nem-jogkövető viselkedés alól, de a szabályokat néha jobb lenne az éelthez passzintani, és mindjárt kevesebb lenne a konfliktus, hőbörgés. Ha ezzel megvagyunk, akkor már higgadtabban meg lehetne beszélni azt is, hogy szükség van-e, illetve kivitelezhető-e a körúti bringasáv. Mert amúgy simán meg lehetne csinálni azt is, hogy időszakos sávot nyitunk, mondjuk az április 15 és október 15 közötti, nem esős napokra. Szokatlan dolog lenne, de beszélgetni talán érdemes lenne az ilyen "félmegoldásokról" i.
Őszintén meglepődtem azon, hogy az ENSZ tanulmánya alapján az emberek 10%-ának semmilyen előítélete sincs a nőkkel szemben a politika, gazdaság, oktatás és erőszak terén. Nekem nagyon más a tapasztalatom. Gondolkodtam, hogy mi lehet az oka annak, hogy a statisztika mást mutat, mint amit magam körül…..
feketehun 2020.03.08 15:20:45
Az a fonák ebben a bejegyzésben, hogy a társadalommal szemben olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyeknek nem csak nehéz, de logikailag egyenesen lehetetlen megfelelni. Hiszen itt az a végkövetkeztetés, hogy a társadalom 90%-a előítéletes, a maradék 10% tehát minden elóítélettől mentesen fordul a nők felé, ám ez a 10% is diszkriminativan viselkedhet, ha "ha nem veszi figyelembe a társadalmi viszonyokat".
De mik ezek a társadalmi viszonyok, amelyeket ha figyelmen kívül hagyok, úgy magam is diszkriminatívan járok el? Ezt már nem fejti ki a poszt, de a logikájából az következik, hogy itt éppen a nők diszkriminációja az a "társadalmi viszony" amelyre tekintettel kellene azoknak is, amik maguk nem előítéletesek. Ezt talán úgy lehetne megvalósítani, ha a nőkre folyamatosan úgy tekintene minden ember, mint valakikre akiknek potenciálisan nehezebb a sorsa, több akadályon kellett átverekednie magát. Így, a társadalmi viszonyokra tekintettel már lehetne az ember előítélet-mentes. Az előtélet-mentesség feltétele tehát az előítéletesség. Vagy az, ha egy nőről azt feltételezem, hogy nehezebb az élete mintha nem lenne nő, az nem. számít előítéletnek..?

Így aztán nem csodálkozom, hogy a szerzőnek nincsenek jó tapasztalatai ebben a témában. Az ő elvárásainak senki nem felelhet meg, így pedig érthető, miért gondolta eddig magasabbnak az elóítéletes enberek számát 90%nál magasabbnak.. Azért, mert az ő logikája alapján 100% lesz az.
  Tüntetés Budapesten 2019. szeptember 14...
feketehun 2020.02.10 18:10:00
A poszthoz: mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy részvétet érzek a (megmaradt) áldozatok iránt és kis értetlenséggel, de elég nagy haraggal gondolok az elkövetőkre, bár végső soron őket is sajnálom, mert nem tudom elképzelni, hogy ítélőképességük birtokában lettek volna, amikor kiirtották saját családjukat.
Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az ilyen esetekhez kapcsolódó általános attitűd, mely egyébként ennek a cikknek is sajátja, borzasztóan káros. Én magam is férfi vagyok, ezért persze személyesen is rosszul élem meg, hogy valamiféle kollektív bűnösséget tolnak rá erre a nemre, de objektíve is úgy gondolom, hogy roppant kontraproduktív ez a hozzáállás.
Szerintem csak növeli a társadalmi feszültséget az, hogy miközben a nőkkel szemben egy kötelező PC-etikettet kell alkalmazni, tilos egy tetszőleges nőnemű személlyel kapcsolatos gondolatainkat vagy kommunikációnkat az adott személyhez mint nőhöz intézni, addig fel sem merül, hogy a férfi nemű személyeket is csak mint embereket említsük. Negatív kontextus esetén legalábbis semmiképpen. Ha egy rendező, egy nagy képzőművész vagy egy írófejedelem történetesen férfi, az legfeljebb annyiban releváns, hogy elveszi a helyet a mindenkkori gálákon vagy fontos tudományos díjakkal kapcsolatban a tehetséges nőktől, tehát voltaképpen a partiarchális elnyomás aktív haszonélvezője.
Ebben a posztban (és számos másikban) azonban végre eldobhatjuk a PC-t, itt már nincs jelen a nemek egyenlősége. Itt a szerző kiemel négy bűnesetet, ahol az elkövetők férfiak voltak, majd levonja a nagyvonaulú következtetést, hogy az ilyesmit férfiak követik el, általában a férfiak. Természetesen általában a nők ellen. Persze egyetértek azzal, hogy a gyermekeinket neveljük a lehető legjobb módon, lehetőleg ne erőszakra, de kifejezetten a fiúgyermekeket kiemelni éppen olyan bántó, megbélyegző részrehajlás, mint amilyeneket a nők olykor (olykor joggal) szóvátesznek a férfiak egyes cselekedeteivel szemben.
Értem, hogy ezeket az eseteket, illetve ezekkel a kriminológiai jegyekkel meghatározható bűneseteket is kell valahogyan vizsgálni, szóva nem várom én el, hogy a "férfi" és "nő" szavak helyett ezentúl csak azt írjuk, hogy "személy", ellenben a családon belüli erőszak intézményét úgy beállítani, mint kizárólag a férfiak által elkövethető magatartást, hát... szerintem óriási, kontrproduktív és bántó csúsztatás. Nők is bántanak gyermeket (engem pl. anyám vert, apám soha, de ezt most tényleg csak zárójelben), nők is ölnek meg gyermeket.
Azt gondolom, hogy szükséges a diskurzus a hasonló esetekről annak érdekében, hogy a jövőben legalább néhány ilyen tragédiát elkerülhessünk. De az egyik nem kollektív megbélyegzése biztosan nem fog segíteni ezeken a problémákon.
Évek óta figyelem, vizsgálom a Magyar sörpiacot, amely nem kis meglepetésemre, tényleg ontja magából a jobbnál jobb termékeket, még ha a minőség nem is feltétlen állandó. Nem túlzás azt állítani, hogy közel két éve gyűjtöm az anyagot ennek a posztnak a megírásához, s egyben a bátorságot is, mert…..
Meglepő módon a bulváron túl a mértékadónak nevezhető sajtóig is elért Angliában az a twitter-bejegyzés, amely szerint a Wizz Air ülészsebekben fellelhető biztonsági tájékoztató kártyája szexista. A tweetet készítő hölgy azon akadt ki, hogy a bemutató kártyán megrajzolt utas túlságosan szexi, hiszen…..
feketehun 2019.05.18 13:28:56
Durván nevetséges már ez a tematika... Részemről herótom van a szexizmus minden létező helyen való felfedezésétől. Komolyan, szexizmus az, hogy miniszoknyás csaj van a képen? Ez tipikusan olyan dolog, hogy csak a teátrális szélsőfeminista picsák kapják fel a fejüket az ilyesmire, egy normális keretek között gondolkodó emberben egyszerűen fel sem merül, hogy a használati utasításra bármilyen mélyebb okból rajzolnak nőt vagy férfit. Mert valamelyiket ugye választani kell, ha már embert ábrázolsz... De ebben azt gondolom, egyetértek a poszterrel is.

Én viszont az alkalmazottak kérdését is álszeméremnek és felfújt dolognak tartom. Szexizmus? Menjetek csak végig bármely tetszőleges budapesti belvárosi utcában és azt fogjátok látni, hogy a boltok bejáratára ki van írva, hogy pénztárosNŐT, mosogatóLÁNYt, pultosLÁNYT stb. felveszünk. Érdekes dolog, hogy a feministák erre nem kezdenek el óbégatni, holott aránylag nyilvánvalóan diszkriminatív eljárással állunk szemben.
A légitársaságoknál egyébként a férfi alkalmazottakat is nagyon keményen szűrik a felvételi eljárás során. Egy barátom az Emirates-nél steward, azt mesélte, hogy 32 éves kor felett élből szóba sem állnak a jelentkezővel, nemétől függetlenül, és meg van határozva az elvárt magasság alsó és felső korláttal, valamint alapelvárás a jó megjelenés stb. Ez van, a testi adottságaink meghatároznak minket sok tekintetben. Én sem leszek soha nőiruha-modell (SZEXIZMUS! DISZKRIMINÁCIÓ!)

Szerintem a feministák a világ legszexistább emberei, nem véletlen, hogy az identitásukat is a nemükből vezetik le.
Egy viharos kapcsolatot követő szakítás után nehéz dönteni az újabb kapcsolat és a szünet között, de a legnagyobb baj, ha egy nő nem tudja, mit is akar. Ebben a felállásban még az is kínos, hogy a két szóban forgó férfi ismeri egymást.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok…..
feketehun 2019.05.15 16:25:33
A téma szempontjából mindegy, hogy én mit csinálok és mit nem, engem jobban érdekelnek az általánosabb igazságok, de ha már az én életem elemzése került terítékre, hát megfelelek a felvetéseidre.
A kannibálos példád annyiban sántít, hogy abban az esetben a 90%-os valószínűséggel felmerülő rossz döntés halált von maga után, tehát nem lesz esélyed újra próbálkozni. A nőknél nem így van. Még ha elementárisan fájdalmas is, ha egy számodra 10/10-es csaj visszautasít, mégsem jelent egyet a megsemmisüléssel, ellenben újra összerakhatod magad, ismét önbizalmat növeszthetsz, újra találni fogsz egy megfelelő jelöltet és megint próbálkozhatsz. Ha megmaradunk a hangsúlyozottan hipotetikus 90/10 felosztás mellett, tízből egyszer akkor is sikerülni fog. Márpedig ez pont olyan kihívás, aminek elegendő egyszer megfelelni, és a nap végén nem számít, hány alkalommal buktál el.

Szóval szerintem a kannibálos példa helyett inkább a pókert érdemes elővenni. Ha két azonos színű lap van a kezedben, akkor 10% esélyed van arra, hogy a turn után flössöd lesz. Ha nyerni akarsz, akkor tartod a tétet, még ha csak 10% is az esélyed. Ha veszítesz, akkor nem az életedet veszíted el, hanem csak pénzt, azt pedig melóval újra meg lehet teremteni és ismét lehet kísérletezni. És egyszer be fog jönni. Csak a pókerral ellentétben az udvarlás esetén sokkal tartósabb a nyeremény.
feketehun 2019.05.15 18:34:29
@Captain Admin: Hát nem merném állítani, hogy kevés, reakcióért kiáltó felvetést írtál le :)

Először is természetesen látom a jószándékot a soraidban, s köszönöm is, ritka dolog, hogy egy blog kommentjei között nem csak parttalan trollkodás zajlik. Egészen pontosan 30 éves vagyok, nem mintha az én konkrét személyem itt jelentőséggel bírna. De ha már megkockáztattál néhány feltételezést, akkor el kell árulnom, hogy tévedsz bennük. Eddig 3 olyan kapcsolatom volt, amely megérte a második évfordulóját, végül pedig azért mentek tönkre, mert én még bulizni, piálni és független életmódot akartam élni. Akkor jó ötletnek tűnt, hogy kicsit a te mentalitásodhoz hasonlóan belevessem magam az éjszakai életbe és új lányokat ismerjek meg. Nem volt jó ötlet, mert nincs nagyobb érték egy olyan nőnél, aki szeret. De mivel már 3 alkalommal sikerrel jártam (s hidd el, nem csak velük feküdtem le életemben) szerintem joggal bízom abban, hogy a filozófiám kifizetődő. De tudod mit - ha végül nem is lesz az, akkor sem fogom bánni, hogy így gondolkodtam, a nőkkel való kapcsolat ugyanis közel sem kizárólag a szexről szól. Azt a fajta intimitást, amit egy szerelmi kapcsolat adhat meg, és ami hosszútávon az értelmét is adja, a te felfogásoddal nem lehet elérni.

Abban igazad van, hogy ez nem könnyű dolog, de sztem engem pont nem lehet megvádolni azzal, hogy meló nélkül várom az eredményt. Ellenkezőleg, rengeteget dolgozom ezen.

A pókeres példába nyilván bele lehet kötni, csak ellenpéldául szántam a kannibálossal szemben, mert szerintem az én analógiám sokkal jobban írja le a valóságot, még ha nem is tökéletesen (mint ahogy tökéletes analógia nem létezik).

Te célt értél a saját gondolkodásoddal? Boldog ember vagy?
feketehun 2019.05.15 19:25:58
@Captain Admin: Fair enough, jo tema volt, minden jot.
„Bír engem és néha úgy érzem, máshogy is néz rám, mint a többi nőre” – Újabb bizonyíték arra, hogy a férfi-nő barátságok nagyon ritkán működnek. Posztolónk belezúgott egy pasiba, akivel eddig csak barátok voltak, és nem tudja, hogy 1 év után lehet-e még valami…..
feketehun 2019.05.14 11:40:34
Elég erős kommentek vannak itt :)
Arra szeretném buzdítani a posztoló csajt, hogy ne vegye magára egyes nyilvánvalóan kognitív kihívásokkal küzdő kommentelők agyalágyultságait. A sráccal kapcsolatos helyzet pedig egészen egyszerű. Két stratégiát lehet követni:
1. Verbális vagy non-verbális jelekkel egyértelművé kell tenni, hogy többet akarsz, a csávó pedig majd reagál valahogy. Mivel fiatal nő vagy, feltehetőleg nincsen szükséged a tanácsaimra annak terén, hogy hogyan kell férfiakat manipulálni. Mindenesetre sűrű szempillarebegtetések vagy egy érzelemdús kis szpícs biztos segíteni fog. Ennek a módszernek azonban vitathatatlan veszélye az, hogy nemleges válasz esetén könnyen tönkremehet a barátság is, legalábbis komoly ütést szenved. Bár ez nem feltétlenül rossz dolog, hiszen ha igazán mély és fontos barátságról van szó, akkor valószínűleg csak erősödni fog a megróbáltatások miatt, ha pedig nem az, akkor nem is kár érte.
2. A második módszer megegyezik az elsővel, azonban körülbelül 2 viceházmesterre is szükség van hozzá. Ha egy kevés itallal olajozod meg a helyzetet, akkor talán az egymásra találás is gördülékenyebben fog menni, ráadásul beállíthatod spontán megőrülésnek az egészet, s ha így sem jön össze, még mindig hivatkozhatsz arra, hogy nem voltál tökéletesen józan állapotban, így elbagatelizálhatod a dolgot, és a barátságra leselkedő veszély is csökken.
• Ilyen nincs és mégis van: az unió azokat pénzeli, akik fel akarják számolni • A magyar kormány szinte teljes egészében megszállta a médiát, viszont Orbán hiába állítja, hogy gazdasági aranykort élünk át, módszeresen az ország alatt fűrészeli a fát  • A hatalom elvonja a levegőt az ellenzéktől a…..
feketehun 2019.04.20 13:23:38
@Helga Beauty Salon: Félreértesz. Nem az a baj, hogy a német lap által meginterjúvolt szakértő olyasmit mondott volna, ami a mi tapasztalati valóságunknak nem felel meg. Az ilyet leszarnám, szólásszabadság van, mindenki azt mondhat, amit akar. Sőt, ebben a helyzetben szerintem egyértelmű, hogy a magyar gazdaság nem zuhan, csak rá kell nézni a GDP-adatokra meg a fizetések változásának irányára.
A baj azzal van, hogy a bejegyzés szerzője olyasmit ad a szakértő szájába, ami a német eredetiben nem-hangzott-el. Ez a baj. Innentől fake news-ról beszélünk, és leszarom, hogy ki a ballib és ki a fideszes, mert a fake news az csak fake news, függetlenül oldaltól és ideológiától.
feketehun 2019.04.20 16:11:49
@orbántrollirtó: Zseniális :) Ha olvastad a kommentjeimet, akkor szerintem minden elfogultság nélkül is tudhatod, hogy nem vagyok "fideszbérenc", de még kormánypárti sem. De még ha az is lennék, akkor sem tudnék mit kezdeni a vagdalkozásaiddal. Egyébként egyszer utánamentem egy fideszes fake news-nak, méghozzá egy talán tavalyi esettel kapcsolatban, amikor a fideszes fake news gyár azt állította, hogy Székesfehérvár azért nem kapott jelölélést az Európa Kulturális Fővárosa címre, mert nem voltak migránsok a videójukban. Akkor még a bírálóbizottság alelnökével is beszéltem FB-on, s szépen kiderült, hogy az akkori cikk által írt dolgok hazugságok.
Egyébként van valami véleményed az fentebbi hozzászólásaim tartalmának valamely érdemi részével, vagy minden, hogy mit írok, csak arcbaköpést kapokhatok érte?
feketehun 2019.04.20 16:54:42
@orbántrollirtó: Értem. Orbántrollirtó polgártárs bíróságán, az Orbántrollirtó címzetes ügyész által előterjesztett vádakban s pengeéles logikájú érvrendszere alapján Orbántrollirtó bíró úr bizonyítottnak találta, hogy hazug ember vagyok. Nyilvánvalóan meg kell hajolnom a független bíróság megkérdőjelezhetetlen logikai rendszerben megalkotott ítélete előtt.
Ha egyszer a jövőben úgy éreznéd, hogy itt a gondolkodás ideje, akkor javaslom, tedd fel magadnak a kérdést, hogy mégis mit csinálsz, mi az a cél, amiért küzdesz és vajon a küzdelem hatékony módját választottad-e.
Ha a párod állandóan rossz passzban van, előbb-utóbb téged is le fog húzni magához. Levélírónk azért szakította meg egy korábbi kapcsolatát egy krónikus lehangoltságban szenvedő úrral, mert azt vette észre magán, hogy kezdi átvenni a lelki dolgait, még a cigire is majdnem…..
feketehun 2019.04.08 20:24:27
Érdekes poszt volt.

A kérdésnek sok olvasata létezhet, objektív választ adni egy 40-es nő húspiacai esélyeire szinte lehetetlen vállalkozás. Bennem paradox gondolatokat ébresztett a sztori.
Egyrészt én - mint 30 éves, a nőknél az utóbbi évben egészen sikertelen, alsó-középosztálybeli férfi, akit lassan halálra frusztrál a korabeli késő húszas-kora harmincas dísz-primadonnák érthetetlen viselkedése - mondhatnám azt, hogy megérdemled a sorsod, hiszen amikor nőként a csúcson voltál, akkor meglehet, hogy neked sem okozott különösebb lelki problémát az, ha egy-egy csávóból hülyét csináltál. Persze nyilvánvalóan valamiféle harag dolgozik bennem, amikor ilyesmit írok rólad, kedves Éva, kérlek ne is tekintsd személyes támadásnak a dolgot, pláne, hogy nem is ismerjük egymást. Általánosságban viszont személyes sértettségem okán vagy azon kívüleső okokból nem sajnálom a 40+os nőket.

Ha meg megpróbálok kívül helyezkedni a saját hitvány álláspontomon, akkor azt mondom, hogy vannak azért pocakos, negyvenes, hetente borotválkozó, enyhén kopaszodó de még stramm férfiak, szóval megvan minden esélyed, hogy találj közülük egy megfelelőt. Nekem elég antipatikus a németekre való hivatkozásod, de nyugat felé is van szerencsére autópálya, szóval szerencsét próbálni nem lehetetlen. Az itthoniakat pedig lehet, hogy érdemes lenne kicsit kevésbé felszínesen felmérni, hiszen létezhet potenciál egy férfiban akkor is, ha éppen aktuálisan nincs a legjobb bőrben, borotválatlan, rossz a lehelete, vagy akármi. Valószínűleg korábban sem voltak tökéletesek, sőt a húszésevek sem hinném, hogy azok.
Pest megye lakossága 2011 és 2017 között 54 ezer fővel nőtt. A főváros környékén rengeteg az ingázó. A legtöbb helyen autóznak az emberek, jóllehet egyetlen útvonal elérhető csak. Északi irányban elég a 11-esre gondolni, amit képtelenség kikerülni. Marad a MÁV vagy bármilyen buszjárat. Persze…..
feketehun 2019.02.21 11:02:50
@GiaMarie: Sőt, nemhogy ingyen van, de egyenesen anyagi terhet vesz le a válladról, hiszen az az alkalmazott, aki nem tartózkodik az irodában, az nem húzza le a vécét, nem folyatja a csapot, nem kapcsolja be a mikrót és nem dönti fel a vázát sem. Az pedig csak egy járulékos haszon, hogy a reggeli csúcsban sem foglal el plusz 0,25 - 6 négyzetmétert a villamoson vagy az aszfalton. Egyébként vannak Budapesten is ebből a szempontból haladó szemléletű cégek, a BT-nél például az a főszabály, hogy heti 3 napot otthonról is dolgozhatsz, legalábbis erről számoltak be az ottani ismerőseim - bár valószínűleg az áll az ügy hátterében, hogy nem bérel elég nagy irodát a vállalat, ezzel is csökkentve a költségeket :) Mondjuk én nem vetek rájuk követ mindezért.
feketehun 2019.02.21 15:41:14
@zuulululu: British Telecom
Mai posztunkkal elérkeztünk az Atomököl-sorozat feléhez: négy országot már letudtunk, és mire az írás végére érünk, már csak négy ország nukleáris erőinek bemutatása marad hátra. A "Tovább" gomb után nem kisebb atomököl története tárul fel előttünk, mint maga a Mennyei Középső Birodalom, a Kínai…..
A kerékpáros forgalom csúcsidőszakában különösen fontos lenne, hogy karban tartsák a fővárosban sok helyütt megtalálható (na jó, egyre nehezebben) kerékpáros nyomvonalakat...
feketehun 2018.07.28 14:56:16
@Le a spammerekkel: A kommented első felével messzemenőkig nem értek egyet. Valamiféle kollektív felelősségben gondolkodsz, egyrészt elfogadhatatlan, az egyének jogszabálysértései egy normális modern államban akkor sem jelenthetnek alapot egy közösség jogainak a csorbítására, mégha éppenséggel tagjai is azok, akik szabályt sértettek. A közlekedési szabályok megsértésének vannak szankciói, akkor tessék őket betartatni, semmi gond nincs azzal, ha egy bringást megvágnak 20 ezerre azért, mert átment a piroson. Ilyen esetben legközelebb kétszer is meggondolja az ilyesmit, ezzel a kívánt célt el is értük. De amúgy sem jogos azt mondani, hogy a bringások 90%-a szarik minden szabályra, hiszen egyrészt hiteltelen megállapítás (nem állnak rendelkezésedre statisztikák), másrészt logikailag is kikezdhető, ugyanis bizonyos szabályokat még a legelvetemültebb öngyilkosjelöltek is betartanak. A fentiek szellemében viszont ha a 90%os szabályod meg is állná a helyét, az abból levont következtetésed akkor is hibás lenne.
Azt meg nem értem, amit az izékről írsz. Ha az izé alatt a cikkben szereplő bringásnyomot érted, akkor erős tévedésben vagy, azok ugyanis mindig az úttesten vannak, ahol az autósforgalom is zajlik :)
feketehun 2018.07.28 15:27:09
@Le a spammerekkel: Hát jó, nem értünk annyit, nem tragédia. Az utak minőségével kapcsolatban megfogalmazottakkal csak részben értek egyet, én országútival nyomom, a városban a legtöbb helyen nagyon jól elvagyok vele. Vannak kivételek - pl. a Stefánia út - ahol viszont az úton kell mennem annak ellenére, hogy elvileg van járdán vezetett kerékpárút arrafelé. Egyszer egy autós jó alaposan beszólt emiatt, de felvilágosítottam, hogy nem l'art pour l'art faszságból megyek az úton, hanem azért, mert a kerékpárút tönkreteszi a bringámat, na meg engem is. Barátságban váltunk végül el.
Blogadó Az ateizmus nem vallás! 2018.07.17 03:01:57
"Az ateizmus Isten, ill. az istenek tagadása, logikailag a teizmus ellentéte. (A teizmus az a világnézet, mely Isten valóságosságát állítja, s létezését megmutatni, bizonyítani próbálja.)" Sajnálatos módon nagyon sok tévhit kering az interneten, az ateizmusról, és ennek mélyebb filozófiai…..
feketehun 2018.07.18 09:24:34
@KennyOMG: A hasonlat tényleg nagyon jó, de szerintem ki kell egy kicsit terjeszteni ahhoz, hogy jobban le tudja írni az objektív valóságot. Itt inkább a bélyeget nem gyűjtők vonják kétségbe a bélyeggyűjtésnek, mint hobbinak a létjogosultságát. Én legalábbis nem érzékeltem soha, hogy a vallásos emberek tolni akarnának az istenhit irányába, soha nem bírtak megnyilatkozásra, hogy istenhívő vagyok-e. Ha valaki úgy érzi, hogy az ateista identitását hirdetnie kell, akkor végső soron beleavatkozik egy olyan diskurzusba, aminek a létjogosultságát egyébként tagadja. Ha a világon az embereket nem az isten léte érdekelné, hanem valami teljesen más lenne az egyetemes fő központi kérdés, akár a bélyeggyűjtés hobbisága, vagy nem hobbisága, akkor hasonló mértékben nem tudnánk kikeveredni ebből a logikai összevisszaságból, hiszen hivatkozhatnánk arra, hogy ennyi erővel akár az isten létéről vagy nem létéről is vitatkozhatnánk.

Látszik a történélemből, hogy az emberiséget ez az istenhit-dolog erősen foglalkoztatja. Annyira fontos kulturális kérdés, hogy emberek egy csoportja az identitását ezzel a kérdéskörrel szemben határozza meg. Ennélfogva az ateizmus nyilván nem egy egyház-jellegű vallás, de akkor is az istenhit tekintetében állást foglaló mozgalom. Nekem nehéz befogadnom azt az állítást, hogy egy ideológiának, amely a nevében viseli az isten szót, teljesen elszeparálja magát a vallás fogalmától.
Hamarosan jönnek a propaganda beszámolói a hajléktalan-bűnözésről, az otthontalanok okozta járványokról és a fedél nélküliek nemzetbiztonsági kockázatáról. A kormány megint a leggyengébbekből, legvédtelenebbekből kreál virtuális ellenséget...
feketehun 2018.06.19 11:39:47
@Magánvéleményem: Jah, sejtem, hogy drága lenne. Mondjuk az acél meg lerögzített dolgokkal kevésbé értek egyet, pl. annak idején a kollégiumomban nem nagyon voltak olyan bútorok, amikért bárki is pénzt fizetett volna, ilyen esetben nem kell attól tartani, hogy ellopják őket. Szerintem rendészeti részét eltúlzod, van Magyarországon egyetmi szintű szociális munkás képzés, az ilyen szakmájú embereknek az a dolga és kompetenciája, hogy kezeljék az ilyen konfliktusokat. Persze nem árt, ha van egy rendőrkapitányság is a közelben. Miközben autópályákat, vasútvonalakat, (stadionokat), reprezentatív épületeket építünk, akkor szerintem rohadtul rá kell, hogy tudjunk áldozni a témára pár milliárd forintot.
feketehun 2018.06.19 12:47:30
@Berelhetoreklamfelulet: Félreértesz, nem beszéltem tulajdonról. Nekem sincsen lakástulajdonom, bérlakásban élek, amit viszont az otthonomnak tekintek. Éppen azért igyekeztem hangsúlyozni, hogy a lehető legkisebb lakásról / szobáról legyen szó, hogy ne jusson senki érdemtelenül komfortosabb körülményezkhez, mint a dolgozó és adófizető emberek. Emellett szociális típusú munkavégzésről is beszéltem, tehát nem gondolom, hogy akár a bérlakást ingyen kellene kapnia bárkinek is. Úgy gondolom, hogy egy ilyen lakás havi bérleti díja kerüljön mondjuk 30 ezer forintba, miközben az elvégzendő munkáért fizetünk 80 ezret. Abból kijön a lakhatás és a vajaskenyér is.
feketehun 2018.06.19 12:51:49
@Magánvéleményem: Értelek. Nem állítom azt, hogy ilyen intézkedésekkel mintegy varázsütésre minden hajléktalan minden problémája megoldódna, nyilvánvalóan naiv gondolat lenne ez. Azt viszont állítom, hogy az utcán élők 40-50%-a megragadná a lehetőséget és ezzel esélyt adhatnánk nekik arra, hogy visszaintegrálódjanak a társadalomba és idővel akár olyan adófizetőkké váljanak, akik részt vesznek a maradék 50-60% problémáinak megoldásában a közös teherviselés intézményén keresztül. Igazad van az alkoholprobléma kapcsán is, nyilvánvalóan a témához nálam jobban értő emberek munkájára lesz szükség. Nem látok azonban olyan megoldást, amely egyszerre lenne humánusabb és hatékonyabb, mint amit fentebb igyekeztem felskiccelni.
A 100 ezer résztvevős szombat esti kormányellenes tüntetés számos, érdekes jelenségre rámutatott, ezek közül válogattunk ki párat. ..
feketehun 2018.04.16 14:56:28
@inreallife: Körülbelül minden szavaddal egyetértek, magam is a budapesti fiatalok sorait erősítem, bennem is megfogalmazódtak ugyanezek az érzelmek és gondolatok. A helyzetértékelésedet helyesnek tartom, de az abból levont következtetéseket nem, mégpedig a következő okokból:

Az a paradox helyzet alakult ki, hogy azok a városi fiatalok (és mondjuk középkorúak) állnak a kormányzattal szemben, akiknek az életszínvonaluk egyébként magasabb, mint a Fidesz vidéki támogatóinak. A sajtószabadság informális korlátozása, az arcpirító gyűlöletpropaganda és a végeláthatatlan korrupció elegendő arra, hogy a városi polgárokat utcára vigye, de szerintem édeskevés ahhoz, hogy zavargások alakuljanak ki. Nem lesz itt utcakődobálás, mert a hétvégén tüntetők 99%-ának nem ilyen az attitűdje. Én szívesen kimegyek tüntetni, legfeljebb annyit kockáztatok vele, hogy nem lesz esélyem állami tisztség betöltésére, és köszönöm szépen, meg is leszek nélküle. De nem fogok belemenni abba, hogy köztörvényes bűncselekményként értelmezhető dolgot csináljak, mert bármennyire is zavar az irány, amerre az ország halad, egyszerűen túl jó a személyes életem ahhoz, hogy a kritikus polgári létet lecseréljem a börtönre.

A fokozott kivándorlás valóban benne van a pakliban, de még ezzel szemben is szkeptikus vagyok, hiszen nyelveket beszélve, piacképes tudással pont Budapesten lehet aránylag nyugati színvonalon élni, a kivándorlás hajtóereje pedig 10 esetből kilencszer az egzisztenciális bizonytalanság.

A tennivaló pedig pontosan az, amit az első mondatodban megfogalmaztál: el kell végezni a piszkosmunkát. El kell menni vidékre, leülni a falusi emberekkel és megérteni, hogy mi jár a fejükben, illetve meg kell értetni velük, hogy mit gondolunk mi. Talán úgy lehetne ezt a gyakorlatban megoldani, hogy az ellenzéki pártok felosztják egymás között az országot, és mindegyik kampányol a negyedében: menjen a Jobbik Borsodba, az LMP Vas megyébe, Fletóval verjük meg mondjuk Baranyát, a Maszop pedig alkosson valamit az Alföldön, és tessék meggyőzni az embereket arról, hogy nem fogja elárasztani az országot hatmillió erőszaktevő muszlim abban a pillanatban, hogy Orbán Viktort leváltják. Sőt, a legjobb lenne, ha ezt nem is piszkosmunkaként élnénk meg, hanem a poltika lényegének.
Szinte megkérdőjelezetlen alapvetés, hogy a kreativitást, szellemi erőfeszítést igénylő munka magasabb rendű, mint a különösebb gondolkodás nélkül nyélbe üthető. A szomorú helyzet ennek az ellenkezője. A munkahelyek azért léteznek, hogy egy távoli – vagy legalább azonos szinten kellemetlen…..
feketehun 2018.02.22 10:20:59
@suhodminyák: Megkövetlek, nem elegáns dolog észérvek nélkül nekimenni egy írásnak.

Először is arról a következetlenségről, amelyet a cikk belső logikájában vélek felfedezni: az alapfelvetésed az, hogy a különösebb gondolkodást nem igénylő munka magasabb rendű, mint a szellemi munka. Azt gondolom, hogy nem határozod meg kielégítő módon, hogy mit jelent egy princípiumnak az "alacsony rendűsége" vagy felsőbbrendűsége. Látom persze, hogy a következő bekezdésekben arra jutsz, hogy a szellemi munka nem más, mint látszólag kreatív munkafolyamatok elvégézése, amelyek végső soron egy magasabb társadalmi osztályban lévő tulajdonos vagyonát növelik, miközben maga a munkás csak a haszon töredékét realizálja, maga a viszonyrendszer pedig számára egy megalázó reláció.
Az a bajom ezzel a gondolatmenettel, hogy a mondanivalód belső logikája alapján is érvénytelen. Az egyik gondolat egyszerűen nem következik a másikból. Górcső alá veszed a szellemi munkavégzés folyamatát, olyan visszásságokra mutatsz rá, amelyekről teljesen legitim módon lehet diskurzust folytatni, majd levonod a következtetéseidet a szellemi munka alacsonyrendűségéről. Mindeközben a nem szellemi munkáról nem ejtesz egy szót sem. Nem bizonyítod be, hogy a nem szellemi munka ne egy náladnál magasabb társadalmi rangban lévő tulajdonos bankszámláját hízlalná vagy hogy ne lehetne éppen úgy megalázó helyzetként értelmezni, mint a szellemi munkát.
Ha formális logikai síkon közelítjük meg a kérdést, akkor kiritkaként azt tudnám mondani, hogy egy munka szellemi voltából nem következik szükségeszerűen az,
- hogy egy távoli tulajdonosnak vagyongyarapodását szolgálja (hiszen lehet valaki olyan vállalkozó is, aki szellemi munkájával közvetlenül a saját vagyonát gyarapítja);
- hogy a munka ne legyen közvetlen kapcsolatban a végső eredménnyel (alkotó jellegű munkák, pl. újságírás)
- de ha még a fenti két feltétel teljesülne is, akkor sem következik az egészből feltétlenül az, hogy ostoba, aljas, kisszerű gáncsvetéseken kellene keresztülverekdnünk magunkat. Vannak olyan munkahelyek, ahol szellemi munkával egy távoli tulaj gazdagodását segíted elő, miközben a munkád végeredményét sem látod és a munkafolyomatok is hülyék, mégis jól érzed magad, mert pl. jó a társaság.

Mindezek miatt úgy látom, hogy a szellemi munkavégzés lehúzásának semmi értelme, egyik mondatodból nem következik a másik.

De ha a gondolatkísérlet kedvéért fel is tesszük, hogy igazad van és a szellemi munka egy természeténél fogva kisszerű dolog, még akkor sem következne ebből, hogy a nem szellemi munka bármivel is jobb lenne nála. Egy nem szellemi dolgozó munkája ugyanúgy
- gazdagíthat egy távoli tulajdonost (ha alkalmazottról beszélünk és nem vállalkozóról)
- nem feltétlenül áll közvetlen kapcsolatban a munkája a végső eredménnyel (pl. ha a munkád az, hogy légkalapáccsal töröd fel az aszfaltot, hogy helyén később egy kellemes park létesülhessen: te akkor is csak aszfaltot törsz és punktum, azt viszont folyamatosan);
- és ugyanúgy elképzelhető, hogy kisszerű, aljas gáncsvetéseken magát keresztülverekednie.

Szóval ha el is tekintünk a szellemi munka kritikájának teljes logikátlanságától, akkor sem vonhatjuk le a következtetést, hogy a nem szellemi munka ebből a szempontból jobb lenne bármivel is. Te sem fejtetted ki ezt részletesebben, de mégis az az axiómád, hogy a szellemi munka alacsonyabbrendű a nem szelleminél. Formálisan szerintem ennyiben hibásak az állításaid - gyakorlatilag minden állításod. És ezzel még csak le sem írtam a saját véleményemet, csupán a tiednek a teljes következetlenségére reagáltam.

Egyébként szerintem ott véted a koncepcionális hibát, hogy a szellemi munkát az alkalmazotti léttel, a nem szellemit pedig a nem szellemit pedig a saját közvetlen érdekből végzett melóval azonosítod, pedig ez egy elhibázott gondolat. Nem ismerek vontkozó statisztikákat, de azt feltételezem, hogy mind az alkalmazotti, mind a vállalkozói rétegben többségben vannak Magyarországon a nem szellemi munkát végzők.

A poszttal "konklúziójának" igazával kapcsolatos szubjektív véleményemmel már nem is fárasztalak, így is hosszabb lett a kommentem, mint maga a poszt...
feketehun 2018.02.22 11:05:18
@suhodminyák: A nagynéném térde kalácsára, ezt nevezem! Egy darab stiláris elem nem sok, annyira sem reflektáltam. De most komolyan, nemhogy nem reagáltam túl, mégcsak nem is reagáltam rá :D
(amúgy stilárisan szerintem rendben van az írásod, már csak a megfelelő tartalmat kell hozzá megtalálnod). Remélem mások sem idegesítették fel magukat a gondolataidon, én biztosan nem. Csak azért vettem a fáradtságot a reakcióra, mert egészen bántóan logikátlan volt az egész... Természetesen szíved joga úgy tenni, mintha bármit is bebizonyítottál volna, az esetleges ellenérveket pedig a mundér becsületét védő egzaltált szövegnek tekinteni. Nem is akarlak megakadályozni ebben. Élj boldogul.
Büdös párizsi, havi egy csomag kintről, 3 négyzetméternyi hely sem jut egy főre. A magyar börtönviszonyok  embertelenek és feleslegesen megalázóak. Riport bentről. ..
feketehun 2017.12.11 16:39:42
Igazán nagyszerű, hogy egy szépen összerakott és igényes cikk végén 6 kommentből 5 darab nem más, mint trollkodás, vagy a probléma teljes meg nem értéséről tanúskodó hőbörgés. Emberek, itt nem az elítéltek sajnálatáról van szó és nem is arról, hogy a fogvatartottakat luxuskörülmények között kellene tartani. Nem propagál norvég szintű ítéletvégrehajtást maga a szerző sem.
Két dolgot kellene sürgősen megérteni:
1. A ti érdeketek is, hogy ne lelki-szellemi roncsok kerüljenek ki a börtönökből akárhány év után, mert a megnyomorított és jövőtlen emberek sokkal veszélyesebbek lesznek rátok és a családtagjaitokra. Lehet, hogy a ti vágyálmaitokban a büntetésvégrehajtás úgy néz ki, hogy a bűnöst kötélen leeresztjük egy föld alatti hasadékba, ahonnan többet elő sem kerül, ez az vágyatok azonban egyelőre nem realizálódott. Szóval igenis fontos, hogy emberként kezeljük őket, ha elvárjuk, hogy emberként térjenek vissza a szabad életbe és ne vadállatként.
2. Demagóg és színvonaltalan érvelés arra hivatkozni, hogy ennyibe és ennyibe kerülnek nekünk a rabok, miközben a cikk fele olyan tényeket rögzít, amelyek az ő szükségtelen megaláztatásukat állítja középpontba. Ha mondjuk nem szerelünk be teljesen felesleges plexifalat a beszélőszobába vagy nem tiltjuk be a hozzátartozók csomagküldeményeit, akkor éppen olcsóbbá és nem drágábbá válna a rendszer.

És csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem csak rablógyilkosok ülnek a sitten, hanem olyan emberek is, akik kisebb súlyú bűncselekményeket követtek el. Talán nem kellene kemény munkával belőlük is masszív bűnözőt faragni.
Annak idején a városrész-szanálás hírének hallatán elhatároztam, hogy végigjárom a Corvin-sétány építése kapcsán bontásra kijelölt házsorokat, aztán valahogy mégse volt kedvem elindulni. Pedig általában menni szokott az ilyesmi, például a Józsefvárosi pályaudvart is sikerült még működés közben…..
Ahhoz, hogy jó fotós váljon belőled ismerned kell a gépedet és tisztában kell lenned egy csomó fogalommal. Én most nem fogok senkiből jó fotóst faragni, de segítek tisztába tenni néhány fogalmat, amikkel a telefonod kamerája kapcsán találkozhatsz. Ezek remélhetőleg segítenek majd jobb képeket…..
Van egy több tízezres online közösség, melynek kizárólag férfitagjai vannak, amelynek legfontosabb alapszabálya: tagjai semmilyen szexuális kapcsolatot nem létesítenek nőkkel. Mielőtt jönnének a trollok, remélve, hogy sikerül eljutni a második mondatig is: a csoport tagjai…..
feketehun 2016.11.23 17:54:09
Aggasztó ez a cikk, mert rávilágított arra, hogy ugyan nem vagyok MGTOW tag, de akár lehetnék is. Ez van, belátom és sajnos megértem azokat a férfiakat, akik ilyen szinten hátat akarnak fordítani a női nemnek. Ha jobban meggondolom, én is hátat fordítottam nekik, hiszen elegem lett a folyamatos visszautasításból, a magányból adódó depresszív érzetből.

Elegem lett abból az általam ismert nőket jellemző iszonyatos képmutatásból, a képből, amelyet magukról sugároznak: hogy érzékenyek, érzelmileg fejlettek, törékeny porcelánbabák, akiket tisztelni kell, védeni kell, előreengedni őket az ajtóban, akikről sugárzik a tisztaság és az érinthetetlenség. Közben persze csinosan öltözködnek, kiemelik testük előnyös vonásait és elégedetten nyugtázzák a férfiak sóvár pillantásait. Ha aztán a férfi jelét adja az érdeklődésének, akkor az jó eséllyel már inzultusnak számít és szégyengyalázat. Esetleg elvitetik magukat randira, ahol költhet rájuk a férfi X összeget, aztán viszont különösebb magyarázat nélkül elhajtják a fenébe. Ők pedig megmaradnak ragyogóan tisztának és repülnek a következő virágra egészen addig, amíg megtalálják a megfelelő férfit, aki legalábbis gazdag vagy magasan átlagon felüli megjelenésű. A többi férfi nyalogathatja a citromot, tönkremehet az élete, időnként néhány nő bevonzza és érzelmileg vagy anyagilag kihasználja, aztán megintcsak ejti a fentebb meghatározott kategóriába tartozó alfahím kedvéért.

Végiggondolva valószínűleg meglehetősen szánalmas vagyok, de a nőkkel kapcsolatos véleményem most már ez. Nyilván az én hibám, de sok sorstársamnak igenis egészségesebb ilyen módon cinizmusba menekülnie, mint hagyni magát teljesen megnyomorítani.
feketehun 2016.11.23 19:05:01
@a nemzet fogatlan provokátora: Szerintem nem ezért nem kell őket kurvának nevezni, hanem azért, mert a kurva szó negatív kontextust teremt. Én nem haragszom az egyes nőkre, biológiai szükségszerűségek irányítják a viselkedésüket. A középtávú céljuk a gyermek, gyermek pedig csak akkor jöhet szóba, ha van ház / saját lakás. Ha az ember a 21. század Magyarországára úgy született, hogy nem örökölt semmit és nincs értelmezhető kiinduló tőkéje, akkor kész, elveszett ebből a szempontból, hiszen nem tud mit kínálni egy nőnek. Hiába keres valaki akár havi 3 kilót, lakás ebből sem lesz egyhamar... Lakás nélkül nincs ígéret a gyermekre, anélkül pedig nincs nő. Valahol persze hasznosak is vagyunk, hiszen így legalább van, aki adót fizessen a családosok helyett. Hurrá.
feketehun 2016.11.23 19:57:19
@Smith Johni: Haha, persze valahol igazad van. Ettől függetlenül visszautasítom a hangnemet, nem értem miért kell valakit nyafis nethuszárnak titulálni azért, mert írt egy tárgyilagos, még ha nem is vidám kommentet.

Az ambíciózusság kérdése érdekes. Magyarországon élünk, nem egyszerű szarból várat építeni. Lehetsz ambíciózus, de a nulláról eljutni odáig, hogy jó parti legyél egyfelől a lehetetlenséggel határos, másfelől annyi idő befektetésével jár, hogy akkor már csajozni nem igazán marad idő.
feketehun 2016.11.03 01:43:12
Nekem az Amway nevű MLM céggel van tapasztalatom. Sajnos. Ráadásul csak közvetett ez a kapcsolat, ugyanis öcsémet sikerült behálózniuk. Öcsém 20 éves, naiv gyerek. Megragadták őt az Amway közösségének szeánszai, a "munka nélkül lehetséges" meggazdagodás ígérete, az a hamis baráti hangulat, ami az ottani emberek egymás közti viszonyát jellemzi. Hiába próbáltam lebeszélni erről az őáltala üzletnek nevezett lehúzásról.

A cég filozófiája ettől függetlenül émelyítően őszinte. Azt ültetik el mélyen és agresszívan a tagjaik agyába, hogy "használd a terméket" és "add el a terméket" és "reklámozd a terméket". Ez a három imperatívusz határozza meg az jó ügynök viselkedését. Végül is azok a gyámént vagy smaragd vagy akármilyen ultramanagerek, akik a cég életútjának korábbi szakaszában csatlakoztak, valóban ezt csinálják. 3000 emberrel töltik meg a Kongresszusi Központot, és reklámozásra, vásárlásra valamint eladásra buzdítanak.

Eközben egy tőke nélküli kisembernek nincs esélye megkapaszkodni a rendszerben. A cikkben említett módszereket kevésbé lehet alkalmazni az Amwayre, hiszen a fő termékcsoport a kozmetikumok és a háztartási takarítószerek szférájára terjed ki, tehát sokkal inkább kell magasabb számú, de egyenként kisebb forgalmi értékkel bíró cikkekkel. A kezdő ember számára pontosan ezért lesz átláthatatlan az egész folyamat. Nem képes józanul belátni, hogy az értelmezhető összegű pénz megszerzéséhez szüksége van legalább 5 beszervezett értékesítőre, akik mindegyikének van szintén öt ilyen embere (szóhasználatukkal élve: lábra). Nem látja át, hogy további 125 bepalizható ember lehet csak az ő segítségére, 125 olyan ember, akit a másik 5 vont be. Ez eleve teljesen életszerűtlen, különösen ha belegondolunk, hogy egy átlagember 5 ismerősének további 5 ismerősei elég jelentős mértékben átfedik egymást. Tehát emberünk mindezt nem látja be, csak önti a pénzét a szervezetbe, amiből valóban jachtot vesznek egyes emberek. Azok, akik 1990-ben vették észre ezt a piaci rést, amikor még felkészületlen volt a társadalom az MLM-re. Vagy talán éppen akkor volt felkészült, de most már nem az.

Külön zseniális húzása az Amwaynek a Network21 nevű szervezettel kötött "együttműködése". Az Amway által kommunikáltak alapján a Network21 egy tőlük független cég, amellyel szerződéses viszonyban állnak. A Network21 trainingeket, konferenciákat, brainstormingokat szervez az egyszeri Amway-katonáknak. Talán még a lelkesítő-agymosó CD-ket és könyveket is ők adják ki és terjesztik, bár erre most nem mernék megesküdni. Az egyszeri értékesítő pedig megveszi ezeket a szarokat, elmegy ezekre az előadásokra, mert azt gondolja, hogy az így szerzett tudástól sikeresebb lehet a vállalkozása. Nem tudja, hogy azt a kevés hasznát szórja el éppen. Ha van neki. Méghozzá ugyanannak a cégnek a zsebébe, ahonnan elvileg ő kapná a pénzt. Nekem legalábbis nincsenek illúzióim a Network21 és az Amway tulajdonosainak megegyezőségét illetően.

Amikor öcsém a következő okfejtéssel állt elő, akkor már tudtam, hogy hiába minden érvelésem, ez az ember elveszett.

Azt mondta, hogy ha havi 60000 értékben adja el a (túlárazott) termékeket, akkor abból neki lesz 20000 forint haszna, ami évi 240.000 forint. Ami pontosan elegendő pénz ahhoz, hogy megvegye az összes CD-t, elmenjen az összes előadásra, szeánszra és bennlakásos trainingre. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy hallotta-e azt, amit az imént saját maga mondott ki. Azt válaszolta, hogy hallotta, és hisz abban, hogy ez neki jó lesz így.

Egyébként a 125-ös szám szerintem azt is mutatja, hogy ennyi emberből egy és legfeljebb egy ember kerülhet magasabb polcra az MLM-en belül. Ha valaki tényleg akkora tehetség, hogy ennyire kiemelkedik a tömegből, az előrébb fog jutni. De akkor már őt sem fogja megkülönböztetni semmi a többi gátlástalan pszichopatától, hiszen ő 124 ember összekuporgott pénzét fogja elverni valami távol-keleti szigeten, a vitorláshajóján koktélt szürcsölgetve.

Nem véletlenül lett kilométeres hosszúságú ez a komment, én tényleg szívből gyűlölöm ezt a rendszert és nagyon csodálkozom, hogy a működési modell formálisan legális. Nem vagyok a túlzott állami beavatkozás híve, de ebben az esetben kegyetlenül ki kellene gyomlálni ezt az elfajzott, gaz rendszert.
feketehun 2016.11.03 13:08:42
@kutyanyolc: Én vevő vagyok arra, hogy elbeszélgessünk erről. Ha képes vagy meggyőzni arról, hogy nyilvánvaló tévedésben vagyok, azzal csak én járok jól.
Tragédia történt a XIII. kerületben: a Kárpát utcát felújították. Ennek a környékbeli lakók és a kerületen áthaladók többsége örül. A munkát dicséretesen gyorsan, jól szervezetten, és a közlekedők érdekeire maximális figyelemmel végezték. A bringások viszont ismét háborognak. Pontosabban Kétkerekű…..
feketehun 2016.07.25 14:25:12
Eltöltöttem az ebédszünetem egy részét ennek a posztnak az olvasásával. Megérte. Nem kifejezetten személyeskedni akarok, de egy ilyen sötét, demagóg cikket megírni már-már művészi teljesítmény. Legalábbis fejlett stiláris érzékre vall, hogy látszólag kérdést fogalmazol meg, miközben tökéletesen egyoldalúan megközelítve válaszolsz rá, ráadásul cinikus stílusban, magas lóról.

Pedig akár meg is lehetne fordítani a kérdést: ha a Kárpát utcában elfért a bringasáv (elfért), miközben az adott szakaszon eddig is egyirányú volt a közlekedés (az volt) és az autók is elfértek (elfértek), akkor tulajdonképpen ki is nyert bármit azzal, hogy most már nincs kerékpársáv...? Két autó egymás mellett továbbra sem fér el, bringások valóban lesznek az út jobb oldalán továbbra is, csak annyi változhat meg, hogy a kisebb helyismerettel rendelkező vezetők kevésbé lesznek felkészülve egy kerékpáros megjelenésének lehetőségére. És a bringások sem feltétlenül az út jobb oldalán fognak tekerni, mint korábban, hanem saját testi épségük védelmének érdekében simán behúzódhatnak középre. Hidd el, vannak helyzetek, amikor egy bringás a sáv közepét választja abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy az autósok egy része kis ívben kerüli ki a kerékpárt, ami balesetveszélyes. Középen közlekedve ez a veszély megszűnik, az autóst viszont feltartják, ez senkinek sem jó.

Nem is beszélve a kerékpársáv megszüntetésének üzenetéről: a korábbi fejlesztéseket vissza kell vágni. Mindenemellett természetesen vannak olyan útvonalak, ahol bringasávra igenis alapvető szükség van (kiskörút, bajcsy, andrássy...). Egyébként pedig annyira gyermeteg és alacsony színvonalú érvelés ez a "bringások is tartsák be a szabályokat" sztori. Most például a már megénekelt ebédszünetemről visszatérve egy autós nem állt meg a zebrán, miközben átmentem volna. Mégsem fogom általában az autóstársadalmat ekézni, mert faszság ilyen általánosítást tenni. Nincs értelme. Egy mobilozós biciklistől nem lesz az összes biciklis szabálytalan. Sőt, még ha egyszer akár én is mobilozom ezer kilométerenként egyszer tekerés közben, akkor sem jelenthetjük ki, hogy a maradék 999 kilométeren szabálytalan, kulturálatlan gyökér lennék.

Egyébként van a Kárpát utcától mindössze másfél sarokra egy vízfelület, ahol hódolhatsz a hajózási vágyaidnak, te idióta.