Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gatling

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valószínűleg már megszoktátok, hogy ha szombat akkor egy újabb év következik és ismét néhány olyan film, amire érdemes rászánni az adott játékidőt. Az Úr 2007. esztendeje következik most és az eddigi legbővebb lista következik, hiszen ha jól számolom 23 film is helyet…..
gatling 2015.02.16 15:42:25
Akkora jó volt, szétaláztam a kis hülyét. Behívtam az irodavezetőt is, hogy legyen tanúm, a függönyöket meg elhúztam már korábban, hogy mindenki lásson. Azzal kezdtem, hogy tudja-e, hogy miért van itt. És tényleg azt hitte, hogy visszakapja a munkáját…! Győzködött, hogy…..
A kis geci írt egy levelet, amiben először bocsánatot kér, aztán meg kábé fenyegetőzik, persze csak burkoltan. Azt hiszem, be fogom hívni, hogy beszéljük meg, és elküldöm még egyszer a kurva anyjába. Hétvégén berúgtam, jó volt, a Medencés csajjal cseteltem, írta, hogy…..
A kis kurvák megint írtak, hogy ismételjük meg a péntekit belasztizva, meg vigyek kamerát. Hát, nem tudom…..
Fel kellene hívni a medencés csajt, hogy figyelik-e még, vagy már sikerült-e rendesen szakítaniuk. A drogos csaj, mielőtt szakítottunk, de mikor már érezte, hogy vége lesz, mert elkezdtem felébredni ebből a furcsa téli álomból, elkezdett agresszív lenni. Addig ki sem néztem…..
Ki kell vezetni a különadókat, de a helyük egy kibaszott nagy lyuk lesz a költségvetésben (idén 150 milliárd, 2013 400 milliárd), így ahelyett, hogy csökkentenék a kiadásokat, új adókon ötletelnek Matolcsyék. Csodálkozom,hogy a jövedékiadó-emelés még nem került szóba, ezt a…..
Vastagbőr Beújít az ÁNTSZ 2011.05.26 15:15:00
A mai nap híre :)"Uniós támogatással megújul az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapja az áttekinthetőbb szakmai munka és együttműködés, valamint a lakosságot is érintő friss egészségügyi adatok minél egyszerűbb közzététele…..
gatling 2011.05.27 08:11:22
Testimese Fal 2019.08.28 10:58:00
A falhoz döntött és azt mondta: hagyd magad, most leszoplak. Szoktam engedni az erőszaknak...
gatling 2010.08.30 10:52:31
masszázsblog Jelentés 2010.04.28 11:03:00
Rozzant kéjenc kollégánk tegnapi sztorija beállította a csúcsot.A masszázsblog közel hároméves történetében tegnap volt a legtöbb olvasónk.A blog.hu számlálója 28.201 új látogatót és 42.129 oldalletöltést jelzett.A mi független számlálónk szerint a masszázsblognak 29.898 új és 3169 visszatérő, tehát…..
gatling 2010.04.28 16:46:33
@masszázsblog: Picit visszás,hogy összemosod a szakszerű gyógymasszázst és az ilyen-olyan színvonalú erotikus masszázst. Mert akkor miért megy oda a delikvens: enyhíteni az eü problémáin,vagy farkat veretni? Nem állítással szálltam szembe,csak annyit szúrtam be tegnap,hogy nekem ez nem fér bele (mármint az örömteli befejezés) egy -hangsúlyozom- normális párkapcsolatba. Legyek emiatt prűd,betokosodott,ez van. Azt meg,hogy ez mennyire építő jellegű egy párkapcsolatban,azoktól a nőktől kellene megkérdezni,akik minderről semmiről sem tudva,ne adj isten éppen vacsorával várják haza szeretett párjukat egy ilyen kis kézimunka után. (Tisztelet a szerintem igencsak elenyésző kivételnek,akik nyílt lapokkal játszanak otthon,és ez így a párjuknak is oké.)Ha vicsorítottam is,azt csak a magas lóról történő igehirdetésed válthatta ki,aminek egy blogon nem lehetne semmi alapja lévén,hogy teljesen szubjektív.Ne csodálkozz,ha erre szintén szubjektív vélemények érkeznek. Az ad hoc személyiségelemzésed pedig még mindig egy vicc. Ennyire nem kellene amúgy sem túlmisztifikálni ezt az egészet,mert bárhogy is nevezheted,attól az még csak az,ami: szakszerű,vagy kevésbé szakszerű masszázzsal árukapcsolt faszcibálás... Peace!
masszázsblog Kuplerájfíling 2010.04.27 10:18:00
Miért nem megy a bolt egy csinos, ifjú és a masszázshoz kiváló érzékkel megáldott leányzónak? Lehet ennek sok oka, sokkal több mint amennyit a legutóbb meglátogatott női hölgynél tapasztaltam, de ez a kettő épp elég ahhoz, hogy soha az életben ne menjek vissza hozzá. Az egyik…..
gatling 2010.04.27 16:11:48
@masszazsblog: Normális párkapcsolatban élek,és nyugodtan nevezzetek konzervatív fasznak,de nekem nem fér bele,hogy egy vadidegen nő verje ki.Még akkor sem,ha takarózhatok azzal,hogy pasiból vagyok,fő a változatosság,meg ez úgy is csak jót tesz a kapcsolatomnak. Aztán most jöhetnek a kövek!
Az eredményeket itt követjük és kommenteljük: 23:36"A Bocskai úti általános iskolánál várakozó szavazók sorszámokat cserélgetnek, söröznek, és a kosárra dobálnak az általános iskola tornatermében. Ahangulat tehát nagyon családias, miközben néhányan tanácstalanul…..