Adatok
Aries2010
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Közeledik az urnazárás ideje, egyre közelebb vagyunk a bizonyossághoz. Foglaljuk hát össze, hogy milyen kérdésekre kaphatunk ma este választ.1. Mekkora volt a választási részvétel, a korábbiakkal összehasonlítva ez magasnak vagy inkább alacsonynak számít?2. Voltak-e meglepő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1. Az OVB impotens sóhivatal, hozzá nem értők gyülekezete! A felelősség vállalása helyett elkennek mindent és nem a lényegről vitáznak. A hatalmon lévők által irányított Választási Iroda pedig nem biztosít(ott) megfelelő információt, ezáltal előidézve a mostani helyzetet, ami az ország szégyene.
2. Bárki , aki számolni tud kiszámíthatta volna nap közben, hogy egy-egy ilyen „extra” körzetben meddig tart majd a szavazás és már régen intézkedniük kellett volna.
3. Kíváncsiak leszünk az igazi felelősökre (a portásokon kívül), ilyenek nyilván nem lesznek.…
4. Minden szimpátiánk azoké, akik a hosszú sorokban kitartanak!
5. Egyesek elveszik a nép és a nyertesek örömét, a választás máltóságát; ide vezet, amikor egy rendszer hazugságra, csalásra, lopásra épül, immáron 8 éve! Most büszkék lehetnek azok, akik az előző két választáskor ezeket megválasztották.