Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ingyom-bingyom

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha jól értem Orbánt, akkor a zsidók mások. "Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Isten a magyar nemzetet nagyon színesnek alkotta meg, melynek részei a zsidók is" — jelentette ki.…..
ingyom-bingyom 2013.05.16 08:09:20
@Kuviklacz: (A korrektül elhelyezett hivatkozásról szóló részt nem értem, a nyelvtanórát ellenben köszönöm). Kétségeim vannak egy magyar, vagy hun kongresszus megrendezésének lehetőségéről abban az Izraelben, ahol nem lehet karácsonyfát állítani. Holott a helynek komoly kötődése van a keresztény valláshoz is. Érzékenységre tekintettel lenni: ez oda-vissza kellene, hogy működjön. Márpedig az érzékenység nagyon gyakran felmerülő kérdéskör a zsidóság vonatkozásában. A valóság úgy tűnik jelentős mértékben szubjektív: én úgy látom a bírálatok a legtöbbször Magyarországnak vannak címezve, nem a magyar kormánynak. (nem is beszélve pl erről:

mandiner.hu/cikk/20130425_ordosz_muhely_mar_regenyben_is_gyalazzak_magyarorszagot
)
ingyom-bingyom 2013.05.16 11:02:42
@csársz: természetesen egy az egy eset nem érné el az ingerküszöböt, ez ugrott be először, ezért ezt hoztam fel. De egyértelműnek tűnik, hogy lejárató kombájnt folytatnak az ország ellen. Igen, úgy ahogy írod, és ahogy @tollaszerge kolléga pontosan leírja: nem fair, de különösebben nem érdekli őket. Pedig a sajtónak/politikának ez a hivatása, mégis kb annyi profizmussal viseltetnek a dolgaink iránt, mint amennyi profizmussal én írom ezt a nyamvadt hozzászólást (Sőt, én legalább benne élek valamennyire) Innentől kezdve a kritikák igazságtartalma is kétségbe vonható. nekem ez sokkal inkább érdekpolitizálásnak tűnik, mint bármiféle jogokért való aggódás. Hiszen a különféle kilátásba helyezett szankciókkal is azoknak ártanak, akiket elvileg védeni akarnak: nekünk, egyszerű emberkéknek.
@aronsatie: Igen, tényleg. Legalább olyan megalapozott az állításom, mint az EU politikusaié. Olvastam :P

ideszulettunk.info/jeruzsalemben-ledontettek-es-elvitettek-a-karacsonyfat-a-tolerancia-bajnokai

(De nem kellene ilyen messzire menni toleranciáért, tavaly már brüsszelben sem lehetett köztéren karácsonyfát állítani, mert sértő lehet más vallások tagjaira. Az emberi hülyeség túlbuzgósággal kombinálva: végzetes keverék.)
ingyom-bingyom 2013.05.16 11:40:46
@aronsatie: Szélsőséges?Nyilas? Üres frázisok. 100 nyilast nem találnál ebben az országban. Amúgy sem kell ennyire finnyásnak lenni, ha a sajtószabadságot féltjük. A kuruc.info-nak pl sokszor minősíthetetlenül ordenáré a stílusa, de vannak olyan hírek, amiket máshol nem lehet olvasni. Nem mindegy a körítés, de ettől még nem kevésbé igaz, amit ír.
Tavaly szinte ugyanekkor szintén a KDNP családról alkotott véleményéről írtunk. Most megint muszáj. Tegnap, mikor a parlament megszavazta Matolcsy csomagját és az új választási törvényt, a törpepárt benyújtott egy, a frakció valamennyi tagja által aláírt módosítót az…..
ingyom-bingyom 2012.11.16 22:43:11
Az önteltség soha nem szimpatikus vonás, de különösen ellenszenves, ha ostobasággal párosul. Szinte mindegyik természeti népnek meg van a maga házassági rituáléja, ami sokkal régebbi, mint az a nemesség, amiről maga beszél, és köze sincs azokhoz a földhöz ragadt, anyagias dolgokhoz (mivel a vallás és a később kialakult államiság sokáig összefonódott, ezért persze ezek a rítusok mintaként szolgálhattak ahhoz, amiről kifejtette korszakalkotó véleményét).
Ha ön szerint nem a többségi akaratot tükrözi a "melegek" kizárása a házasság intézményéből, akkor hogy lehet, hogy ez most vita tárgya? Ha nem ez a többségi akarat, akkor miért nem házasodhatnak a homokosok már réges rég óta?
Hogy miért? Hát mert méltóságos, mindent tudó Hohenzoller nagyúr szerint így van. Aki pedig nem így gondolja, az zsidógyűlölő proli, ugyanakkor most már bolsevik is, aki pörköltszaftos trikóban issza a kannásbort a lakótelepen (ez valami furcsa fétis). Ezek voltak az ön által felsorolt indokok. Plusz néhány nettó baromság a házasság eredetéről, a többségi akaratról, a törvényeket hol abszolútnak kinyilvánítva, amiket senki nem léphet át, hol teljesen viszonylagosnak, amit haladó szellemiségű emberkék kedvük szerint alakítanak,és a természet törvényeiről ahol az ivarosan szaporodó élőlények vidáman dugnak mindenfélét mindenhová, mert az úgy változatos.
Engem meggyőzött.
ingyom-bingyom 2012.11.17 18:01:58
@Hohenzollern: Bubu!Emeld fel egy pillanatra a fejed a kocsmaasztal koszos terítőjéről, és fülelj ide. Hátha egy- két gondolat keresztüljut a fülzsírtól csatakos, Bolgár Györgyön edződött hallójárataidon.
1) Ha szerinted a közvéleményre magasról tesz az egész rendszer, ez nem érv a melegházasság mellett, csupán a rendszer hiányosságaira sikerült rámutatni. Az általad lenézett 300Ft-os vizitdíjról szóló szavazásnak is az volt a lényege, hogy napjainkban ne kelljen mondjuk 1000Ft-ot fizetni egy vizsgálatért. Bevezetni mindig nehezebb valamit, mint módosítgatni.
2) Nem lep meg, hogy Hohenzollernt és a többi proli, csülökpörkölttől maszatos szájú alkoholista söpredéket nem érdekli a házasság intézményének eredete, vagy bárminek is az eredete, tartalma, gyökere. Épp elég gyökér ő maga. A földhöz ragadt, materialista élete leszűkült a kannásbor-pörköltszaft-recskázás háromszögre. Nővel is csak akkor van dolga, ha a kocsisoron néha nem pasinak fizet. Ettől még azokat, akiknek közük van a házasság intézményéhez még lehet az a véleményük, hogy ne terjesszék azt ki a homokosokra.
3) Ha szerinted, drága egyetlen Sztrovacsek, 10% körül saccolható a ratyik aránya a társadalomban (elszomorítalak: nincs annyi), ez még bőven nem ok rá, hogy te, mint túrós, kékeres farok csóváld az egész kutyát, kidagadó erekkel elnyomásról és kisebbségi jogokról fröcsögve. Még megüt a guta és a többi alkoholista ivócimbi nélkül marad a Kék egérben. Légy tekintettel rájuk!
4) Nem annak van igaza, aki több hozzászólást ír, minél lenézőbb, vagy minél trágárabb. Ha így lenne, már rég meghajoltunk volna akaratod előtt. Akkor is, ha csak egy agresszív, ostoba suttyó vagy.
5) Ha ennyire szívügyed a melegek boldogulása, akkor legyél aktívabb! Térj be pl A budapesti Adonis Klubba, húzd szét a farpofáidat és élvezd!

(Remélem egyetlen általad korábban felsorolt érvet sem hagytam ki, Bubu! Így azért már csak nekem van igazam, nem? )(De. Na ugye. Miért, talán nem?)(De. Na. Ugye.)
ingyom-bingyom 2012.11.17 20:56:57
@Hohenzollern: Édes pofa vagy te, Bububaba :P!Megsimogathatlak?Van valami megható, ahogy a delirium tremenses vízióidban egyszer senki sem kíváncsi az ember véleményére, máskor meg megkajáljuk a megszorításokat. Ha a kutttyát sem érdekli az emberek véleménye, akkor hiába hőzöngtök te, meg a fogatlan proli sutyerák haverjaid lent a Hörpintőben, senkit nem érdekel hogy mit szeretnél csinálni a buzikkal (leszámítva persze azt az egy-kettőt, akikkel fizikai kontaktusba kerülsz. Na őket érdekelni fogja) A te véleményed, legyen szó akár zsíroskenyér árának emeléséről a kedvenc talponállódban- ugyanúgy a kutttyát sem érdekli, tehát hiába játszod a dicső jogvédő harcost, legfeljebb magadat röhögteted ki itt a fórumon. Hiába az agresszív proli stílus, csak azért, mert Hohenzoller és ivócimborái öblös böfögések közepette kitalálják, hogy akinek nem teszik a buziházasság, azt leviszik a pincébe egy tarkólövésre, és majd jól megmutassák' neki, hogy mi az a haladás, a szivárványos világbékebéke és szabadság, ettől még ehhez nem lesz joguk. Ez van. Garnier. Törődj magaddal!
(Unlak Bubumaci. Menthetetlenül korlátolt, öntelt és primitív sutyerák vagy. Itt hagylak. Keress más játszópajtást)
A Homárnak sem egészen világos, hogyan válthatott jegyet naiv ügyfél smsben, amikor, mint utóbb kiderült, egy másik parkolási társaság automatájáról nézte a telefonszámot, amit ráadásul elütött, bár az is elképzelhető, hogy át volt firkálva. De minthogy az egész parkolási…..
Bár a NMHH a T-Mobile-nak már megtiltotta, hogy automatikusan 10Kb-onként fizetett, "előfizetés nélküli" mobilnetet "szolgáltasson" új előfizetőinek (vigyázat! a régieknek azonban még mindig lehet!), a Telenorig még nem jutott el a hatóság. Így szerintük…..
ingyom-bingyom 2011.09.23 12:36:36
@ingyom-bingyom: a szóismétlésekért elnézést, de kiakasztó a látvány, ahogy ballagunk a karámban, mint a levágásra szánt nyáj, és ha valaki azt mondja ez így nem jó, akkor a többiek húzzák vissza. Szomorú.
ingyom-bingyom 2011.09.23 13:35:06
@KecskeDotyi: benne volt, persze. De ez a poszt nem arról szól, hogy figyelmetlen voltam, de kérem vissza a pénzemet. Hanem arról, hogy ez nem fair eljárás, az illetékes felügyelet lépjen már, hogy ilyet ne lehessen. Nem mellesleg az ÁSZF-nek sem feltétlenül kellene 8 oldalnyi apróbetűből állnia, vagy ha mégis, akkor az a felek kölcsönös haszna miatt legyen annyi, ne azért, hogy téged jól át lehessen...hmm...verni. Hasonló tőmondatokban: jogos az igény? Igen.Lenne rá megoldás? Igen.Innentől vége a sztorinak.
ingyom-bingyom 2011.09.23 13:37:02
@Kulics: ez jóóó, csak nehogy olvassa itt valamelyik szolgáltató és lecsapjon az ötletre ;)
Szekuláris Figyelő Kéz a kézben 2011.09.22 11:11:00
Két színész sajátos performanszt hajtott végre a minap Berlinben: Hitler és a pápa kéz a kézben sétálgatott a belváros utcáin. A pápa minduntalan áldást osztogatott, míg Hitler jogi okokból mellőzött bármilyen kézmozdulatot. Az akció célja az volt, hogy az érdeklődőket…..
Judit első és vélhetően egy ideig utolsó utazási irodás kalandjából kiderül, hogy mindehol minden szoba a tengerre néz, "de a közvetlen tengerre való kilátást egyes esetekben természeti vagy építészeti képződmények akadályozhatják." Azt hiszem ebbe a fél mondatba…..
ingyom-bingyom 2011.09.06 11:35:16
@xaba99: Hihetetlen, hogy itt mindig a poszt tolót ekézik! Még most is, pedig ez egy abszolút színvonalas poszt, és nem mellesleg abszolút neki adok igazat
A Facebook sok beépített modult kínál. Egyre több blogon lehet látni, hogy a kommentelési funkciót is a Facebook egyik megoldásával működtetik. Előnye az, hogy a sokszor tényleg bicskanyitogatóan primitív kommenteket szűri, mivel arccal és névvel vállat kommenteknél az ember…..
Hála az égnek, hogy számtalanszor megígérték nekünk, hogy végképp leszámoltak az elmúltnyolcévvel, és semmi sem folytatódhat úgy, ahogy régebben történtek itten a dolgok (bár a Magyar Nemzet Online-on még mindig a Strabag hirdet, ahogy évek óta), így valóban gyökeres…..
ingyom-bingyom 2011.08.05 11:13:54
@Állnév:
Minden náczi felhang nélkül: a zsidóknak ez igenis jó. Melyik másik nép él meg ilyen szépen abból, hogy ő fél, vagy őt bántották? Semmi karlengetés, csak egy észrevétel.
ingyom-bingyom 2011.08.05 12:15:11
@Állnév: Nem-e? Akkor beírom a keresőbe, hogy holokauszt kárpótlás, és lehet szemezgetni.
mazsihisz.hu/hirek/karpotlasi-hirek-4.html
Csak úgy repkednek a százmillió eurós összegek. Pedig nem csak ez az egy népirtás történt. Hogy lehet, hogy ennek az egynek a kárpótlását mégis sikerült kierőszakolni, a többiét nem? Nem támasztja ez egy picit alá az összeesküvés elméleteket? Az én nézőpontomból az is a félelemből éldegélés, amit a cigányok csinálnak. Ott a félelemből élésnek egyfajta inverz változata lép fel: eleve pozitívan diszkriminálom őket bármilyen esetben (segély, integrációs pénzek, ingyen ez-az-amaz, bűncselekmények sokkal enyhébb, vagy egyáltalán nem szankcionálása), mert ha úgy járnék el velük szemben, ahogy adott esetben kell, az rasszizmus lenne, fajüldözés, meg pogrom. Amúgy kár volt megszólalnom,mert ezek a viták általában zsigerből történnek. Én kérek elnézést. Csak az igazságtalanságok nagyon felháborítanak, és néha nem bírom szó nélkül megállni.
Amúgy nem vagyok vérnáczi, gárdistásos, vagy bármi ilyesmi. Sosem tartoztam semmilyen csoporthoz (ez annál szomorúbb, ha már az eccerű magyar is ilyen intoleráns...), csak feltűnt, hogy ebben az országban (is) olyan érdekek dominálnak, amik nem az enyémek (Jó 10 éve kezdődött nálam, amikor megállt a metró a föld alatt, és bemondták, hogy az épp aktuális holokauszt emléknap alkalmából 1 percre megállunk. Én ott csak meglepődtem, aztán egyre másra estem hasra a hasonló jelenségekben) . Olyan sérelmekre emlékszünk, amik nem az enyémek. Akkor most én vagyok itt idegen, vagy valaki másokat nevezhetek annak?
A Manga cowboy mellett itt adják a város legjobb hamburgerét tesztünk szerint, szeretjük a steakjeiket és imádjuk a sajttortájukat, reggelizni azonban csak most evett el minket fene a Ringbe. Pedig több szempontból is kézenfekvő: egyrészt mindenhez közel van, az Andrássy út…..
ingyom-bingyom 2011.08.02 09:49:24
@Handras: Magyarország legjobb hamburgere viszont Gyulán van, a Hamburger Bárban. Big burgernek hívják, 16 dekás fűszeres hús van benne, 7 dekás sajt, pirított hagyma, és minden földi jó :)
ingyom-bingyom 2011.08.02 09:53:51
@ingyom-bingyom: BTW, az itteni ajánlás miatt ettem a Ring hambijából, ami nem rossz, de az nem hambi, hanem valami perverz deluxe szendvics. Érdekes ízvilága volt, de nem nekem találták ki.
András nem érti, miért kellene 150 ezer forintot fizetnie az OTP-nek. Ugyan benne volt a szerződésében, hogy anyakönyvi kivonat után 60 nappal kellett volna bejelentenie gyermekét a bankban. a vállalt 4 éves szaporodási határidőből nem csúsztak ki. Ezt nevezi a Homár…..
Magyaridióta Kinek a pénze? 2010.10.14 01:05:00
Jól van geci, bazmeg, elveszed azt a nyolc százalékot, amit magamnak gyűjtöttem, pontosabban a megjelölt örökösömnek, mert hogy nem fogom megérni a nyugdíj-korhatárt, az több mint valószínű.De hát ez már régóta egy elfogadott deal közöttünk kisköcsög, hogy én befizetem…..