Regisztráció Blogot indítok
Adatok
flaszterkoptató

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szövetség távlati céljai között említette, hogy emelkedjen 15 százalékra a kerékpárosok aránya, amihez egyebek mellett szemléletváltoztatásra van szükség, ehhez pedig a kerékpározást népszerűsíteni kell. A "kerékpárosbarát úthálózat" kialakításához…..
flaszterkoptató 2010.04.08 09:22:26
@romesz: Üdv! szóval az a helyzet, hogy nekem semmi bajom a bringásokkal, pedig több okból is lehetne. Először is amióta az eszemet tudom, egy gyújtáskulcsra induló, hülye autófüggő vagyok. Több mint két évtizedet raliztam, autósújágírkálok, meg amúgyisdenagyon. Másrészt, mert olyan kripli vagyok, hogy csak 40valahányévesen tanultam meg tekerni....és ennek ellenére nincs bajom senkivel sem. Sem azokkal akik ott száradnak velem együtt a dugóban, sem a motorosokkal, sem a bringásokkal (őket időnként irigylem is, hogy de jó nekik, hogy nem dőlnek fel!). Sőt ha észreveszem, hogy jönnek, kicsit odébb húzodok, hogy menjenek isten hírével, mert ők legalább tudnak. Osztán'meg vannak olyanok is, akik tömegközlekednek. Sőt megfigyeltem, hogy nem esik le rólam semmi, ha egy adott útszakaszt inkább BKV-val teszek meg, mert gyorsabb és praktikusabb, de olyan k*va drága, hogy nem éri meg, mert az autó még mindig olcsóbb tud lenni. Tehát mérlegelek! Olyanokat is láttam, akiknek a segge alatt(mán'bocs) van két jópofa kinövés és azt használják. Én is kipróbáltam! Nagyon jópofa, és közben még bámészkodni is lehet...
Tudom, van egy rakás szélsőséges hülye, akik csak kárt okoznak az idióta viselkedésükkel, és megnyilvánulásaikkal (de ennek is biztosan oka van). Megjegyzem autósban,a BKV hívek között ...stb. mindenhol vannak ilyenek.
Könyörgöm, egyet tegyünk már meg! Bár mindig ők a leghangosabbak,csak annyit halljunk meg a szavaikból, ami előre visz valamit.Van egy rakás normális, időnként és állandóan kerékpározó ismerősöm. Ők mondták: soha semmi bajuk nem volt azzal, ha átbringáztak a városon. Senki nem utálkozott érte, nem akarták lepofozni őket a bringáról, de normális résztvevői voltak a forgalomnak. Nem veszélyeztettek senkit, sőt nem rugdosták az autókat sem, és csak akkor mutogattak, ha oka volt. Tudomásul vették, hogy az autó részint keményebb, részint egy 30-al a járdáról leugrató bringást időben meglátni, vagy nyomonkövetni szinte lehetetlen (ezt szeretném a mostani kresz megalkotóinak figyelmébe ajánlani!!! SŐT! Azt is a tudomásukra hozni, hogy az átgondolatlan és életveszélyes ötleteikért lehetőség szerint szeretnénk Önöket majd bíróság elé rángatni. Az indok: a közúti közlekedés résztvevőinek gondatlan veszélyeztetése. .. zéró hozzáértés miatt!). Ezért aztán, ha a forgalmi szituáció veszélyt hordozott magában, leszálltak, vagy lassítottak, elsőbséget adtak sőt mi több az udvariasság is szerepelt a szótárukban. Aztán jöttek a korrupt, sunyi, semmihez sem értő, politikusok, és rájöttek, hogy úgy lehet a legjobban kifosztani a városlakókat, közlekedőket, ha megosztjuk és egymásnak ugrasztjuk őket, mert ez már tarthatalan, hogy ezek itt békében közlekednek egymás mellett!
..azóta utcai harcosokká kezdünk válni, ennek a sok személyiséghibás köztörvényes bűnözőnek köszönhetően, már utáljuk egymást ezért, meg azért...meg lassan mindenért! Rugdossuk már ki az olyanokat, akik szerint mindig valakiknek a rovására kell előnyben részesíteni valamilyen csoportot. Akik szerint mi, itt élők vagyunk ennek a városnak a legkártékonyabb szereplői. Nem megosztani kell, hanem egy korszerű világvárost kellene megálmodni, elektromos városi-autókkal, dokkoló helyekkel, az egyéni és közösségi közlekedést ötvöző koncepcióval, kerékpárokkal, gázüzemű buszokkal, metróval, villamosvonalakkal...és nem sávleszűkítésekkel, P+R parkolók megszüntetésével, és süket dumával. Egy ilyen városban csodás lenne élni. Ebben a mostaniban meg... inkább hagyjuk! Álljunk össze egy olyan közös szövetségbe, és rakjuk össze, a mindannyiunk számára elfogadható várost, és egy egységes civil közösség nyomásával kényszerítsük rá ezeket szemétláda politikusokat, hogy egy élhető és közlekedhető Budapestet építsenek, ne pedig csatateret, sérült érdekeket és életveszélyes kresz szabályokat szüljenek.
Persze egymás torkának is eshetünk! Ezek majd jót röhögnek és már uralkodhatnak is a megosztott tömegen! Befejezem, mert ez nem cikk, hanem blog (vagymiafene), de zárszóként csak annyit, hogy értsük már meg emberek nincs ellentét! Közlekedők vannak, akik különböző járműveket használnak a helyváltoztatásra. Ezek a sötét idóták a városházán képtelenek voltak a jövő számára várost építeni. Ahhoz volt csak eszük és tehetségük (mert egyébként semmi máshoz nincs!! Megjegyzem, a hülyeség és tehetségtelenség teljesen pártsemleges) hogy ellopják a parkolásból befolyó milliárdokat, nap mint nap törvényt üljenek felettünk, rendszeresen kifosszanak és rugdossanak mindenkit, és utána megosztva minket csatatérré változtassák a várost. Tehát újra sírva könyörgök! Hozzunk már létre egy olyan egységes civil szervezetet, ahol mindenkinek ott lesznek a képviselői, és nem egymás ellen, hanem egy olyan Budapestért dolgozzunk, ahol szívesen élnénk!...és érjük el, hogy egyetlen piszok politikusnak se legyen joga a mi hozzájárulásunk nélkül, a fejünk fölött átnyúlva döntenie a sorsunkról, és RÓLUNK!
Ha gondoljátok kedves sorstársak, lehet utálni!
szép napot mindenkinek!
flaszterkoptató 2010.04.08 09:28:34
@Virago_1000: ...gratulálok! Dúl benned a közösségi szellem és a kompromisszumképesség is erős oldalad lehet. Te mit szólnál ahhoz, ha a Te életviteledhez és elképzeléseidhez is hasonlóan viszonyulnának a többiek?
Szerintem mind a ketten jobban járunk, ha nem írod le amit gondolsz.