Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Maminti2

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tegnap esti Való Világ beszavazás során három műanyagból jól-rosszul összetákolt, izé, ún. nő közül lehetett választani, volt közöttük két átlagosan semmilyen, az egyik biokertész vagy mi a jóisten, a másik meg pornószínésznő. Nem is ők voltak a lényeg, hanem az a…..
A bulvárlapok immár sokadjára állítják határozottan, hogy Lilu vezetheti Stohl Andrással együtt a Való Világ4-et az RTL Klubon. A Blikk szerint Lilut már ki is rakták a Reggeli csapatából, hogy nyugodtan készülhessen a reality november elején kezdődő forgatására. Hogy ez igaz-e…..
A Tv2 végül elszánta magát, és mégis péntekre menekíti a Megasztárt az X-Faktor elől. Persze nincs ebben semmi meglepő, hiszen már két hete szombaton elindult az evakuációt felvezető kampány: Friderikusz Sándor csak úgy, mellékesen felvetette, hogy miért is kéne választaniuk a…..
George Clooney magyar hangja bejelentette, hogy nem szinkronizál többé. A színész kiábrándult a szinkronszakmából, ahol szerinte nem becsülték meg a munkáját, megalázó pénzért (tekercsenként, azaz körülbelül félpercenként 300 Ft-ért) kellett dolgoznia, és amikor két éve…..
Szó nincs arról, hogy ne lenne nézett a Doktor House idehaza, a sorozat az NCIS-szel évek óta tengelye a TV2 legerősebb hétköznapjainak, a hétfőnek és a szerdának, melyeket már jó ideje nem tud egy konkurens csatorna sem legyőzni. Azonban múlt héten szerdán a Doktor House-t olyan…..