Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csaba's blog

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kérdés korántsem nyit filozófiai mélységeket, még csak abba sem akarok belemenni, hogy az Apple, mint szervezet mennyire köthető Jobs nevéhez. Teljesen tárgyilagos, visszaellenőrizhető, bármelyik szkeptikus, tudományos munkatárs számára kielégítő adatbázist készített a New…..
Egészen különös kapcsoló jelenik meg a Notifications beállításai között az iOS 5-ben, a Quake Alerts bekapcsolásával az Apple azt ígéri majd, hogy bizonyos területeken előre jelzi a földrengéseket a készülékek gazdáinak.Ez egyelőre a japánokat jelenti, és egyelőre csak a…..
Bocs a Johnny Goldos kezdésért, térjünk inkább a lényegre: az elmúlt másfél hétben azt éreztem, hogy rohadtul égeti a laptop a lábamat munka közben. Nem nagyon töprengtem az eseten, vagy ha mégis, hát arra gondoltam, hogy a hideg miatt melegebb nadrágokat hordok, ezért tűnik…..
Hiába tűnik biztos megoldásnak, főleg a Thunderbolt megjelenésével a Time Machine egyre kevésbé vonzó azoknak, akik biztonságban akarják tudni a munkájukat, adataikat. USB-n gyötrelem végigizzadni egy-egy 3-4 gigás backupot, a Firewire sebessége csak papíron akkora, amekkora - a…..
Csaba's blog 2011.08.01 13:13:08
@DiabloRojo: tovább is mehetünk: egy backup nem backup akkor sem, ha online tároljuk, mert mi van akkor, ha rázuhan egy repülőgép a szerverteremre, vagy földrengés van stb... Nyilván kicsi az esélye, de megeshet ez is... :)

Egyébként egyetértek, iszonyat drága és nem éri meg az árát.

(Bocs a duplázásért, az előbb elfelejtettem, hogy nem a Twitteren vagyunk.)
Az elmúlt napokban voltak pillanatok, amikor pusztakézzel tudtam volna lekaratézni az összes Apple-termékemen sorakozó digitális kódot. A következő hibajelenségekre figyeltem fel: eltűnt az iPhone-ból az usb-s tethering, de nemcsak nálam, hanem a hétvégi nyaralóban található…..
A koreai lapok értesülései szerint az Apple nem úszta meg a Locationsgate-ügyet Koreában annyival, hogy egy szoftverfrissítéssel megszüntette a felhasználó telefonon tárolt pozícióját. Kim Hyung-Souk ügyvéd beperelte a céget, mert az kérdés nélkül gyűjtötte az infót, és…..
Csaba's blog 2011.07.15 10:27:52
Rengeteg helyen megírták, hogy XVI. Benedek pápa twittelni kezdett. Első rövid üzenete a következő volt: „Kedves Barátaim! Épp most indítottam el a News.va-t. Áldott legyen Jézus Krisztus Urunk! Imáimmal és áldásaimmal, Benedictus XVI” Arról azonban kevés hír esett,…..
Amikor először megláttam a az iPhone-ra nemrég megjelent Dragontape appot, egyből seggreültem a dizájn, pontosabban a működő dizájn láttán. A szögletes kezelőfelület, a dinamikus hátterek, az egész egyszerűsége. De más értelemben egyszerű ez a felület a megszokotthoz képest.…..
MACDefender néven új malware indított támadást a Mac OS X ellen, ami azonban csak a Safari egy beállításával és a felhasználó beleegyezésével együtt képes megfertőzni a gépünket.Ha a felhasználó lefuttat egy keresést például a Google-lel, az eredmények között megjelenhet a…..
A poszt nem szól tanulásról, kitartásról, egyedi ötletekről, egyszerűen azt írjuk le, milyen gyakorlati teendői vannak ma egy magyar programozónak - attól a pillanattól, hogy elhatározza, iPhone-ra fejleszt addig, amíg megjelenik egy alkalmazása az AppStore-ban. Sokan kérdeztetek…..
A történelem nem ismétli önmagát, ezúttal kihagyja a féléves szívatást az Apple, és az amerikai premiertől alig elmaradva, a nemzetközi bemutatással egy időben Magyarországra is befut az iPad 2. A közlemény szerint a forgalmazás hivatalosan március 25-én indul, méghozzá…..
Érdekes táblázatot készített Kyle Conroy blogján, sorra vette az Apple-termékeket megjelenésük szerint, megnézte, mennyibe kerültek akkor, és kiszámolta, hogy ha ahelyett inkább Apple-részvényt vettünk volt, mennyit érne ma a befektetésünk. Pontosabban nem éppen ma, a részvény…..
Csaba's blog 2011.03.21 09:43:22
Csaba's blog 2011.03.21 09:44:15
E az egyik dolog, amiben megváltoztam a blog indulása óta. Akkor még szerettem az Apple-szabadalmakkal foglalkozni, ma meg már nem. Ha jól tudom, amikor ilyenről olvasok, két mondat elolvasása után azt mormolom magam elé az esetek nagy részében, hogy "hagyjál békén a…..
Előre elárulom, hogy elég szélsőséges nézetet vallok a "felnőtt" tartalmakkal kapcsolatban. Azt gondolom, hogy a fiatalság védelmére, mások lelki megnyugvására és hasonló jól hangzó dolgokra hivatkozni, majd ezek miatt bármit korlátozni iszonyúan álszent és…..
Csaba's blog 2011.01.26 11:48:41
Tegye fel a kezét az, aki az idézett szövegben megtalálta a "gyerek" vagy a "kiskorú" szót. Senki? Szerintem sem.

Itt nem egészen erről van szó. Ha globálisan nézzük, akkor tényleg nevetséges dolog, hogy mennyire elenyésző lesz azoknak a tartalmak a száma az összes többihez képest, ahol ezek a jelzések kint lesznek. Ugyanakkor meg vannak emberek, akiket zavar. Attól még, hogy téged (és sok más embert) nem zavar és továbbkattint(otok), attól még lesz olyan is, aki nem teszi ugyanezt.

Ezzel a gondolkodásmóddal nyugodtan le lehet szedni az összes sebességkorlátozás táblát (minek legyen fent, ha vannak akiket irritál és csak azért is gyorsabban mennek), meg az összes dohányzoni tilos feliratot, mert lesznek, akik csak azért is rágyújtanak és így tovább.

Nyilván ez a dolog nem azoknak szól, akiket ez az egész nem érdekel, hanem annak az elenyésző kisebbségnek, akiket zavar. A lehetőség bárki számára megvan és eldöntheti, hogy tovább megy, vagy egy másik oldalra. Ennyi.

Éles határvonalat meg pont az ilyen blogok miatt sem lehet húzni, mint a tiéd is. Itt a fent említett képek és videók nincsenek, viszont sokszor ocsmányul írsz, de ugye ezt egyetlenegy 18-as karikával nem lehet egyértelműen eldönteni (ez a stílus egyeseket zavar, másoknak meg teljesen természetes, így vitatkozni felesleges rajta).

Szóval összességében mindkét félnek igaza van valamilyen szinten, de egyiknek sincs teljesen.

Azért hidd el, hogy lesznek, akiknek hasznos lesz a karika.

Végezetül még valami: ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az a 12-es, 16-os vagy 18-as karika az nem neki, hanem a gyerekeinek szól? Elég hanyag az a szülő, aki a gyerekére bízza, hogy mit nézhet meg és mit nem (az ORTT-s karika alapján).
Tegnap a Skype frissítette az AppStore-os alkalmazását, az új képességek között pedig a legfontosabb, hogy 3G hálózaton is videótelefonálhatunk egy Skype accounton keresztül. Már előre felkészültem, hogy mekkora egy használhatatlan szolgáltatást rak le az asztalra a Skype - mint…..
A Microsoft igazgatóhelyettese, Joe Belfiore nem szívesen beszél számokról, így a közelmúltban megrendezett konferencián sem derült ki, mennyi Windows Phone 7-est adtak el eddig. Ugyanakkor a távlati célokról már mesélt a szakember.Elmondta, hogy az eladások egyelőre a terveknek…..
Az iOS 4.2-vel az Apple ingyenessé tette a legújabb iOS-készülékeken (iPhone 4, iPad, 4. gen. iPod touch) a Find My iPhone szolgáltatást. Sokan most találkoztunk vele először, úgyhogy időszerű közelebbről megvizsgálni, mire jó, mire nem, és egyáltalán.Az Apple tavaly június…..
Appleblog Kinyírják az XServe-et 2010.11.05 18:24:43
2011. január 31-ével az Apple befejezi az XServe elnevezésű gépeinek forgalmazását. A vállalat 2002 óta forgalmazza a szervereit ezzel a névvel.A kivégzésre lehetett számítani, az XServe 2009 áprilisa óta nem frissült, tehát a hardverelemek felett is eljárt már az idő, a…..
Onlinemarketing blog Mészapi 2010.11.04 23:48:22
Ma megint aktiválnom kellett a hirdetésblokkolót az egyik vezető hazai oldalon. Most nem célom sem a portált sem a hirdetést fikázni, maga a jelenség az, ami miatt azt gondolom, érdemes erről írni.Tehát az történt, hogy az én böngészőm valamiért nem úgy kezeli a sütiket, mint…..
Korábban már írtam arról, hogy az Apple 7 dolláros (1400 forintos) iLife-update-et ajánl azoknak, akik október 1 és 19 között vásároltak Macet. Akkor kommentben felvetettétek, hogy talán a magyar oldalra csak később érkezik meg a lehetőség, érdeklődtetek levélben is nálam az…..
Egy iPhone programozói oktatásra látogattunk e heti hirdetőnk, az SWGuru meghívásából, hogy közelebbről is szemügyre vehessük, miből készülnek a programozók, mit lehet megtanulni öt nap alatt, és elégedettek-e a tanfolyamot elvégzett emberek.Maga az oktatás az Üllői úton…..