Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sanyi_a_purszk

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lukács evangéliumában mondja a feltámadt Jézus két búsuló tanítványának: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, és így bemenni dicsőségébe?” Utána pedig, „kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban…..
sanyi_a_purszk 2010.04.04 22:43:37
@csaba_a_purszk:
Emlékeim szerint úgy tanultuk, hogy az egyház a hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen.
És ez egy fontos kitétel.
Én sem gondolom azt, hogy a dogmáink minden szempontból tökéletesek volnának. De hiszem azt, hogy a szentlélek, aktívan vezeti az egyházat.

Máskülönben ne felejtsük el, hogy Isten igaz imádókat akar, akik lélekben imádják az Istent (Jn 4,23), és ehhez nem hiszem, hogy minden dogmát ismerni kell, vagy akár el kell fogadni.

Dogmáink nagy része, egyértelműen benne van a szentírásban. Sokat maga Jézus mondott ki pl: én és az Atya egy vagyunk Jn 10,30; vagy az apostolok: Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. 1Kor 15,20 etc...

Sokkal fontosabb, hogy a hitünk mellett alázattal döntsünk, és a készség Isten akaratának befogadására.
sanyi_a_purszk 2010.04.04 22:56:58
@sanyi_a_purszk:
A lényeget persze kihagytam.
A dogmák igenis szükségesek az egységes hitvalláshoz. Enélkül annyira elveszettek és megosztottak lennék mint protestáns testvéreink.

A szenvedésről:
Isten legnagyobb ajándéka, hogy olyanok lehetünk, mint Krisztus. A ránk háruló szenvedés elfogadásával, "amivel Isten meghív a teljesebb életre", kiegészíthetjük Krisztus szenvedését.
Így mondja az apostol:
Kol 1,24 - Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Így magába a megváltásban leszünk részesek, és talán a teremtésben is. Ez csodálatos küldetés és mindannyiunké.

Ezért kell szeretni annyira az öregeket, a betegeket, kicsinyeket: mert Krisztus legteljesebb hordozói.