Adatok
Gid
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ismét napirendre került a családon belüli erőszak kérdésköre, most éppen a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű rendezvénysorozat kapcsán. Idén nem ez az első alkalom, hogy felmerül a téma: a nyáron civil jogvédő szervezetek nyílt levélben fordultak az IRM-hez a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
éppen azért működhet csak úgy hasznosan a távoltartás, ha nem egyből bírósági procedúraként indul (a traumatizált bántalmazott feljelentést tesz, az az ügyészséghez, majd a bírósághoz kerül, döntés születik a távoltartásról, és közben nézzük meg, mi történik vele ez alatt az idő alatt), hanem a helyszínre kivonuló rendőrök eleve elrendelhetik egy időre (meghatározott bizonyítékok alapján: megvert nő, szétvert lakás, megvert vagy síró, traumatizált gyerekek, ahogyan az lenni szokott). Ezután jöhet a bírósági procedúra, de a bántalmazott legalább maga maradhat addig is, és átgondolhatja, mit tehet. Szóval éppen ez a kritika tárgya: nem az a baj, hogy a bíróság lassan dönt, mert ez elkerülhetetlen, hanem az, hogy a bíróságnak kell döntenie, amikor bizonyos esetekben ennél sokkal sürgősebb, azonnali beavatkozás szükséges. Valahogy azokban az országokban is megtalálják a bántalmazókat, ahol ez így működik. Pl. meg kell adniuk a címet, ahol elérhetők, ahová mennek. (Szülők, rokonok, barátok.)