Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kalozka

0 bejegyzést írt és 89 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma délután a Magyar Nemzettől kerestek telefonon, hogy kommentáljam a szocialista párttal kapcsolatos legújabb értesülésüket. Miután azonban egészen addig a fűnyírásnál komolyabb szellemi kalandom nem volt, a hívás pillanatában pedig éppen egy homokvár felépítésén…..
A kormányzó pártszövetség támogatottságának valamennyi közvélemény-kutatásban érzékelhető csökkenését olvasva többen is eljutottak a következtetésig, hogy immár (egy következő vasárnapi választáson) nem lenne meg a Fidesz-KDNP kétharmados többsége az Országgyűlésben.…..
kalozka 2011.04.06 16:40:21
@kalozka:
Ráadásul 2014-ben már a határon túliak is szavazhatnak és új választási törvény lesz, új körzetekkel. Egyelőre nem látni, hogy hogy nem lenne meg az egyszerű többség, mert jelenleg még a 2/3-ad is meg lehet és a fent említett két tényező is a Fideszt segítheti majd.
Ezzel a poszttal nagy késésben vagyok. Az első öt között kellett volna lennie. Mentségemre szolgáljon, hogy obsitos köztisztviselőként pottyantam a számomra meglehetősen új blogszférába. Talán ezért sem tudtam pontosan elképzelni, hogy milyen módon tükröződik majd a…..
kalozka 2011.03.31 16:39:44
@kalozka: Pedig én Sólyom Lászlót is a jobboldalhoz sorolnám inkább, a VV-t semmikép.
kalozka 2011.03.31 16:46:23
@CSENDES: A BSc képzés szerintem alapból 3 éves (7 félév inkább), de azért gratulálok és sok sikert kívánok neki.
kalozka 2011.03.31 20:16:39
@török gábor: Így igen, a személyes ismeretséggel nem voltam tisztában...
Miután már a blogszféra nagy buzgalommal rávetette magát a tegnap megjelent alkotmánytervezet legizgalmasabb falataira, megpróbálok néhány olyan aspektust megnézni a szövegben, amelyekről még nem túl sok szó esett, de érdekesek lehetnek. Miután a formai, stiláris és a…..
kalozka 2011.03.10 20:38:19
@breszt: Nem vagy túl jó matekból! A leadott szavazatok (50,51%) 0,79% volt érvénytelen ami 50,11% érvényes szavazat tehát így is érvényes lett volna.
8 040 125 szavazatra jogosult 4 026 917 érvényes szavazatot adott le ami több mint a fele...
valasztas.hu/hu/onkval2010/42/42_0.html
kalozka 2011.03.11 08:02:36
@breszt: Igen tényleg kinyírja a népszavazást ebbe egyetértek. Amúgy a NATO szavazás előtt is így volt, de ettől még jobb a jelenlegi.

Remélem csak azért van benne a tervezetbe, hogy az ellenzéket visszakényszerítse az alkotmányozásba és valamit lehessen nekik engedni.
Ez a kormány is a politikailag könnyebb utat választotta. Nem nyúlnak a nyugdíjasokhoz, elköltik a magánnyugdíjvagyon ötödét, de legalább az adót csökkentik. (Fotó: Mudra László/origo)  Szombaton Matolcsy György ismertette a jövő évi költségvetés fő sarokszámait. A…..
kalozka 2010.11.05 08:59:58
Nem igazak amit a posztíró ír:

egyrészt a 11 legeladósodottabb fejlődő ország vagyunk és nem a legeladósodottabb .
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_public_debt

Másrészt 2010-ben 595 milliárd forint költségvetési pénz ment a nyugdíjkaszába, míg 2011-ben ez 0 ft. Ehelyett megy a 8% extra nyugdíjjárulék és a visszaáramló pénz. Azaz a költségvetés kb. 600 milliárddal jobban fog állni csak a nyugdíjkassza költségvetési hozzájárulásának megszűnése miatt.

Amíg nem költenek többet a büdzséből addig nem éljük fel a tartalékokat...

"A kiadási oldalt tekintve a központi költségvetés 8,8 ezer milliárd forintos főösszege nominálisan hajszállal nagyobb csak a 2010-es tervnél, azaz reálértéken csökkenésről van szó." napi.hu
Semmi garancia nincs rá, hogy az MSZP a magyar politika meghatározó szereplője maradjon. Szili Katalin ezt felismerte. A Szili Katalin által alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom tegnap bejelentette: saját jelöltekkel indul az önkormányzati választáson. Szili azonban továbbra…..
  A magyarok megszokhatták, hogy a publicisztikák olvasását azok végén kell elkezdeni, utána térhetünk rá az egy fokkal unalmasabb kezdésre, a közepét pedig fájdalom nélkül ki is hagyhatjuk. Tegyünk mi is így Seszták Ágnesnek a pénteki Magyar Nemzetben megjelent…..
Túlvagyunk Varga Mihály bejelentésén, amit a 290-es euro miatt különösen nagy figyelem övezett. Mivel csodák nincsenek, és 8 év szocikormányzás van a hátunk mögött, nem meglepő, amiket mondott. Ismerjük már a trükkök százait, tehát számítani lehetett a gazdasági…..
kalozka 2010.06.06 11:32:28
@Pista bá': Én támogatnám az államosítási ötletet, nem Viktorék nyúljak le a pénzemet hanem a nyugdíjpénztárak...

Persze minden a részleteken múlik, de a jelenlegi rendszer tarthatatlan.
kalozka 2010.06.06 11:35:07
@regression: Szerintem ő jelenti be a meghozott döntéseket, végül is Varga a feltáró bizottság elnöke, eddig rá vártak. Erre jönnek a válasz lépések, fel van ez építve...
kalozka 2010.06.06 11:46:16
@Fedor: A között, hogy bizonyos lépésekkel tartható és az, hogy simán teljesül a között nagy különbség van. Ha nem hazudtak volna már megint az mszpsek akkor minek kell most bármilyen lépéseket megtenni?
Szerintem csak azért nem hozzák nyilvánosságra, mert már így is elég nagy pánik van, felesleges fokozni a hangulatot. Ha már látszik, hogy teljesül az idei hiánycél akkor utólag nyilvánosságra lehet hozni és lehet vitatkozni mi volt az igazság.
Egyébként 2006-ban is ezt játszotta a baloldal, hogy hazudott a költségvetésről, ezek után valahogy én már nehezen hiszek nekik...
Az interneten mindenféle megjelenik. Ha egy portálon azt olvassuk, hogy a föld lapos, és az emberek a szélén ülve a semmibe lógatják a lábukat, akkor vigyorgunk, és továbbklikkelünk. Ám nem érthetünk mindenhez, a legtöbben például híján vannak a pénzelméleti és a pénzügyi…..
kalozka 2010.06.04 11:39:51
@Tony01: Magyarországon tudomáson szerint a legtöbb bank hitel/betét mutatója 100% fölött van, nyilvánvalóan nem csak a betéteket hitelezik ki, hanem a bankközi piacról is felvesznek hitelt. Itt a központi bank által kijelölt sávon belül lehet hitelt felvenni másoktól hisz legrosszabb esetben a sáv felső határán a központi banktól kaphat kölcsönt a bank. Ha nem más banktól hanem a központi banktól kap pénzt a bank akkor pénz keletkezik, főleg ha a központi banknál elhelyezett betétek összege alacsonyabb mint az általa kölcsönadott összegé.
kalozka 2010.06.04 12:45:59
@VIII. Nagyapó:
Nekem úgy tűnik van még egy mód a központi banknak, hogy hitelt nyújtson kereskedelmi bankoknak: en.wikipedia.org/wiki/Discount_window
kalozka 2010.06.04 13:30:36
@VIII. Nagyapó: Nem volt igazán gondom, csak nekem úgy tűnt, hogy mégis adhat hitelt a jegybank fedezet nélkül bankoknak, az egynapos hiteleken keresztül.

Inkább kérdésem lenne, hogy ez így igaz-e és ha nem akkor milyen fedezettet kell a bankoknak felmutatniuk és miért nem inkább azt a forrást használják?
 Amikor a múlt héten az ellenzéki pártok nekiestek a benyújtott kormányprogramnak, mind hiányolták belőle a számokat. A magam részéről én megvagyok nélkülük, nekem másvalami tűnt fel: még csak megemlítve sincs benne a családi adózás. Pedig a választások után Matolcsy…..
kalozka 2010.06.02 08:19:36
@pucros: Szerintem lehet egyszerű családi egykulcsos adózást csinálni. Az, hogy máshol nem létezik az nem bizonyítja, hogy nem lehet.
A söralátétre ráfér, hogy valakinek mennyi a keresete és hogy hány gyereke van és ezért mekkora adókulccsal adózik.
A komoly ellenállás onnan jöhet, hogy a minimálbéresek is adóznak, így nekik adóemelés lesz ez a lépés. Én amúgy támogatom az egykulcsos adó bevezetését családi adózás nélkül is (családit az egykulcsos nélkül kevésbé), de szerintem a kettőt együtt kellene és ez reális is.
  A magyar törvényhozás tegnap rábólintott a kettős állampolgárságra. A szlovák parlament órákkal később cserébe elfogadott egy törvényt, melynek értelmében azok, akik felveszik a magyar állampolgárságot, elveszítik a szlovákot. Ismét kiderült, hogy a felvidéki…..
kalozka 2010.05.27 10:02:00
@Terézágyú: És hogy derül ki, hogy mikortól volt magyar állampolgár? Ha nem tudják bizonyiani, hogy 2010 után kapta akkor nem érvényes rá a szlovák törvény, vagy igen?
Orbán Viktor szombaton benyújtotta a "kormányprogramot", vagy ha úgy tetszik a Nemzeti Együttműködés Programját. A program 5 területtel foglalkozik részletesen:  a gazdaság rendbetételével, a közbiztonság helyreállításával,az egészségügy megmentésével,a…..
kalozka 2010.05.25 21:50:15
@Té.eS: Magyarországon a foglalkoztatottak 19,2% dolgozik az állami szektorban, ez az egyik legmagasabb az OECD-ben (átlag az 14%). Ez azt jelenti, hogy a közalkalmazottak negyedét simán ki lehetne rúgni és még mindig átlagos méretű lenne a közigazgatás. Ausztriában ez az arány 10% tehát akár a majdnem a fele stábbal is simán működhet egy ország (méghozzá sokkal jobban). Ehhez hozzá kell venni, hogy orvosból, rendőrből tanárból nem lehet ennyi embert elküldeni ezért a többiekből annál többet kell. Erre a lépésre sürgősen szükség van.

Akit kirúgnak azt segíteni kell továbbképzésekkel, de sajnos maga a lépés elkerülhetetlen.

Forrás: www.oecd.org/dataoecd/5/53/44125070.pdf
kalozka 2010.05.25 21:56:27
@fror83: Az a nyugati ország mondjuk Csehország, amúgy ha Svájchoz hasonlítjuk, akkor a kb. 700 000 közalkalmazottból 400 000-t kellene kirúgni Magyarországon.
kalozka 2010.05.25 22:00:23
@Té.eS: Tisztában vagyok vele, hogy csak a köztisztviselőkről van szó,de ott a legrosszabb a helyzet, szerintem minimum 30 000 embert kellene itt leépíteni, de inkább többet. Reményeim szerint ez csak a kezdet.

Az APEH, VPOP dolgozókat érinti ez?
Örülünk, Vincent? Banánhéjak 2010.05.20 22:03:00
A Fidesz forradalmi lendülettel kezdett neki a kormányzásnak, már a kormányalakítás előtt. Nem szeretnénk, ha utólag bárki is minket hibáztatna bármiért, így előre szólunk, hogy mik azok a banánhéjak, amiken hatalmasakat lehet takarni a közeljövőben.1. A Fidesz által kitalált…..
kalozka 2010.05.21 13:45:32
@Fabius: Szerintem a bankoknak kellene a legnagyobb részt vállalni a megoldásból. Óriási profitra tettek szert, úgy hogy közben a kockázatokat nem vállalták, áthárították olyanokra, akik ezt nem képesek felmérni. Vagy a kockázatokat kellene vállalniuk vagy a profitról kellene lemondaniuk. Pénzügyi ismereteim szerint a nagy kockázathoz jár a nagy profit és a biztonságos befektetésnek kellene hoznia az alacsonyabb hozamot, ez így lenne igazságos.

Ez persze az én véleményem, te a devizahitelesekre hárítanád a költségek nagy részét? Ha igen mért? Abban egyetértek, hogy nekik is kell valamit áldozniuk a megoldás érdekében, amíg a forint erős volt ők is a haszonélvezők között voltak, de én nem rajtuk hajtanám be a költségek nagyobbik részét, mert valószínűleg amúgy se tudnák kifizetni.
A csődvédelemmel szerintem a bankok többet bukhatnának és nem tudom mi lenne a visszatartó erő a tömeges csődjelentés ellen, persze ez is egy megoldás lehet tehát a poszt 2. pontját ez is megdönteti.
kalozka 2010.05.21 13:57:19
@jotunder: Hát a baloldal, bizonyította, hogy színe-java is csak az ország teljes tönkretételére képes. A jobboldal csak egy hét múlva kerül kormányra, szerintem majd csak az első konkrét lépései után lehet megítélni mennyire profik, vagy pancserok.
Nekem az eddig felvázolt gazdasági irányok jóknak tűnnek, kérdés mennyire tudják megvalósítani és tényleg a várt eredményeket hozzák-e majd. Egy fél éven belül kiderül van-e ötven profi az országban, remélem van mert különben nagy bajban vagyunk...
kalozka 2010.05.21 14:45:31
@Fabius: Szerintem a devizahiteleket át kellene váltani forintalapúra Róna Péter ötletéhez hasonló módszerrel. E mellett be kellene vezetni a családi csődvédelmet is (erre van esély hisz a KDNP dobta be az ötletet), mert az átváltás nem jelentené, hogy nem tartoznának a devizahitelesek így is simán bedőlhetnek. A devizahiteleket meg azért kell átváltani, mert növelik az ország pénzügyi kockázatát, ezek nélkül, kisebb ország kockázattal alacsonyabbak lehetnének a kamatok, ami jót tenne a gazdaságnak.

@jotunder: Lehet naiv vagyok meg túlzottan optimista, de én reménykedem még, hogy jó lesz a gazdasági politika az új kormány alatt. Nyilván amíg még nem csináltak semmit, sőt még csak nem is léptek hivatalba addig még korai ítéletet mondani fellettük.
  Április 25-én végleg lezárult egy korszak Magyarországon. Korszakfordulót élünk meg, és nagyon fontos lenne értenünk, pontosan mi is zajlik le most. Sokan kimondták már, hogy több mint kormányváltás, ami most történt. Kis rendszerváltás lenne, vagy most történik meg az…..
kalozka 2010.05.21 10:26:51
@dobray: Szerintem pedig igen. Nem a blogokra gondolok feltétlenül, hanem internetes újságokra.

Top 50 magyar site: netkutatasok.blogspot.com/2010/01/google-top-50-honlap-letoltesek-szama.html

Jóval több bal oldali hir oldal van és jóval előrébb, mint jobboldali. Persze lehet csak én tekintem ballibnek az index-et vagy az origo-t, de jobboldalinak biztos nem azok...
kalozka 2010.05.21 10:32:28
@rajcsányi.gellért (ergé): Én nem látom ennyire rózsásan a helyzetet. Elismerem ezt valószínűleg jobban tudjátok, mint én, de a mondandóm lényegét azért legyetek szívesek fontoljátok meg: ne gondoljátok, hogy vége a meccsnek és levonulhatunk a pályáról.
Nagyot fordult a világ az elmúlt napokban, a külföldi és hazai elemzők egyre inkább gyanakodva nézegetik a Fidesz gazdasági terveit. Nem véletlen, az elmúlt napok eseményeiből ugyanis egy nagyon átgondolatlan gazdaságpolitika képe rajzolódik ki. Ha a Fidesz így folytatja, egy…..
kalozka 2010.05.11 14:32:12
@herbert: Teljesen egyetértek, remélem erre mozdulnak el. Orbán Viktor valami ilyesmit igért a VOSZ gyülésén.

5ös pont:
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/demjan-es-orban-kezfogassal-pecsetelte-meg-megallapodasukat-308659
kalozka 2010.05.11 14:42:06
@higgins1: Én optimistább vagyok, biztos nem fognak mindent betartani amit ígértek (irreális is lenne), de ha már egy részét megcsinálják az is nagy előrelépés.

Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e kisebb parlament és kevesebb önkormányzati képviselő, ha ezt az elején betartják, akkor van remény.
kalozka 2010.05.11 16:23:41
@Donor: Tényleg nem lenne komoly költségvetési hatása (évi 1-2 milliárd max), de szimbolikus ereje jelentős.
A megtakarítások amúgy is csak 2014-től jönnének, hisz demokratikusan megválasztott képviselőket nem rúghatnak ki.

Az önkormányzati képviselők felezése viszont évi több 10 milliárd forintot is hozhat ráadásul már ősztől érvénybe lép. Ennek ellenére szerintem a parlament felezése fontosabb, példamutató ereje erősebb...
Nagyon drágán meg fogunk fizetni a Bajnai-kormányért. Könnyen lehet, hogy több évi gazdasági növekedést bukunk el. (Fotó: MeH) A hétvégén az EU vezetői a görög probléma miatt úgy döntöttek, hogy a válság kezelésére egy 750 milliárd eurós pénzügyi segélyalapot…..
kalozka 2010.05.11 11:33:08
@MEDVE1978: Hát ezzel nem értek egyet, a politikusok saját érdeküket tartják szem előtt és idiotizmusnak tartom ennek az ellenkezőjét feltételezni. Bajnaiéknak nyilván az az érdekük, hogy 2014-ben nyerjenek, ehhez pedig segít ha a Fidesz nem lesz sikeres.

A problémák meg szerintem 2002-ben kezdődtek a Medgyessy kormány 100 napos programjával, ebben nyilván nem fogunk egyet érteni, úgyhogy maradjuk abban, hogy ezt máshogy látjuk...
kalozka 2010.05.11 11:46:02
@MEDVE1978: 2010-ben egyértelmű volt, hogy nem nyernek ezért lehetett előre tervezni, ez 2002-re nem igaz. Két esélyes volt a verseny és nem hiszem, hogy a Fidesz úgy állt hozzá, hogy úgyse nyernek, ezért inkább tartsunk be nekik.
kalozka 2010.05.11 11:52:53
@szamarhegy: Szerintem is inkább kulturális kérdés, sok esetben egyéneknek kellene többet tenniük (pl: nyelvtudás területén).
Egy ilyen nyilatkozat olvasása után az embernek olyan érzése támad, mintha egy különösen lázas rémálomból ébredezne lassan. 200 ezer háztartás az épületenergetikai programban Az új kormány két-három éven belül 200 ezer háztartást kíván bevonni az új otthonteremtési…..
kalozka 2010.05.08 18:09:40
@flippant: Ki mondta, hogy megújuló energia a hőszivattyú? Én ilyet nem találtam a cikkben, a végén csupán arról van szó, hogy ha a megújuló energia termelések elterjednek akkor plus 5% csökken az energiafüggőségünk...
kalozka 2010.05.09 08:25:31
@flippant: Az csak a te mániád, hogy a hőszivatyú megújuló energiaforrás, ilyen erővel a légkondi is az. Ha nem tudod mi számit megújuló energiaforrásnak néz utána, google a barátod.

Segitek:hu.wikipedia.org/wiki/Meg%C3%BAjul%C3%B3_energiaforr%C3%A1s
kalozka 2010.05.09 08:32:23
@kotkodák: Ilyen van Magyarországon is, hogy az energiaszámlán sporoltakból fizeted a felujitási hitel-t, Nagymamám paneljében is ilyen konstrukciókat ajánlanak (OTP bank azt hiszem). Amúgy én azt olvastam, hogy a következő 4 évre 500 milliárd EU- pénzt szánnak energiatakarékos felújitásra és ez csak az őn részt képviselné, ehhez jönnének még a hitelek amit a megtakaritásból lehetne fizetni.
Igy akár null pénzből fel lehet újitnai egy lakást és törleszteni is csak annyit kell, hogy a régi rezsit fizeted egy ideig. Szerintem ez müködhet ha tényleg igy lesz
Varánusz Az erkölcsös bűnsegéd 2010.05.07 15:30:00
Tudom, tudom, még nem alakult meg a kormány, ne szidjam, hisz nem tudható mit fog ténylegesen tenni. Én viszont gyarló vagyok és hiszékeny, simán beveszem amit nyilatkoznak a médián keresztül, nekem.Anyám szorgos, dolgos fajta, mindig figyel mindenre, igyekszik a lehető legjobbat…..
kalozka 2010.05.08 08:52:07
@lev davidovics: Hát szolidaritás szempontjából is lehetne segíteni, bár én bevallom nem vagyok egy szolidáris típus:). Engem inkább az érdekel, hogy minél kevésbé járjak rosszul.

Amúgy az 1,8 millió adófizetőt nem tudom honnan vette a szerző, mert Magyarországon 3,8 millióan dolgoznak (még ha a 800 ezres közszférást levonjuk akkor is 3 milliós az eltartók köre).
killtheradical.blog.hu/2010/05/07/a_gorog_kapcsolat
kalozka 2010.05.08 08:59:19
@lev davidovics: Hát az lehet, hogy 1,8 millió...
A Véleményvezér a kormánytagokat értékeli – nem az elődeikhez, hanem az elvárásokhoz és a feladatokhoz viszonyítva. (Fotó: fidesz.hu) Orbán Viktor hétfőn bemutatta minisztereit. A társaság már első látásra is elég vegyes: tapasztalt és kipróbálatlan, markáns és…..
kalozka 2010.05.04 13:12:12
@café: Szerintem a kiadáscsökkentésnél sokkal fontosabb a gazdasági növekedés ösztönzése, ha van növekedés akkor nagyobb bevételből az ugyanakkora kiadás arányaiban már kisebb. Nem visszafelé a szegénységbe és megszorításokba kellene menekülni, hanem növekedés kellene és gazdagodás.
kalozka 2010.05.04 13:47:01
@café: Ez olyan tyúk tojás probléma, melyik legyen előbb? Gazdasági növekedéshez meg kell teremteni a feltételeket . A növekedés forrása nagy részben a kis és közepes vállalatok (munkát teremtenek) és a középosztály (keresletet teremtenek) . Az eddigi (és még jelenlegi) kormány ezeket a csoportokat sanyargatta. Mire van szükségük ezeknek a csoportoknak? Vállalatoknak kevesebb adókra (ha befizetnének minden adót akkor legtöbbjük tönkre menne) és kevesebb előírásra, bürokráciára. A középosztálynak is adócsökkentésre van szüksége, a fizetésekből lassan (sokkal már régen igy van) több megy adóra mint ahhoz aki ezért megdolgozott. Az adócsökkentés tehát feltétele a növekedésnek (a mi esetünkben), amúgy nyilván ideális lenne akkor adót csökkenteni amikor jól megy a gazdaság, de sajnos nem vagyunk abban a kiváltságos helyzetben. Van az adócsökkentésben kockázat elismerem, de hát minden vállalkozásban van.
kalozka 2010.05.04 14:00:21
@café: Egyetértek, csökkenteni kell, de szerintem az önkormányzati választások elött ez nem lesz téma.

Talán a korrupciót lehet addig visszanyesni, de nekem is vannak kétségeim, hogy ez sikerül-e. Talán az eddigi ügyek mértékletesebbé teszik a tolvajokat. De ki tudja, lehet, hogy tényleg lesz elszámoltatás, a remény hal meg utoljára.
Olyan szépeket írt a mandiner a Fidesz által újabban nem preferált Sólyom Lászlóról, hogy szóljunk mi is a köztársasági elnökről egy szót. Vajon mi állhat a Fidesz döntése mögött? Miért nem akarják a konzervatívok Sólyomot elnöknek? Nem hiszem, hogy azért, mert Orbán…..
No, hát hamarosan elkezdődik a szép új világ, csak az a baj, hogy még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mi is fog pontosan történni, miképp fogja Orbán áthidalni azt a szakadékot, ami a korábbi ígéretek és a realitások között állnak. Csöpögtetések már vannak, de koherens…..
kalozka 2010.04.16 17:55:29
@Fedor: Szerintem az, hogy nem az első napon, hanem az első költségvetésükben szeretnének adót csökkenteni az nem rontja a hitelességüket. Ahogy írtad is az adócsökkentés egy hosszabb folyamat és szerintem az "azonnal" ezen a téren értelemszerűen a következő pénzügyi évre vonatkozhat. A Fidesz 2011-től szeretne csökkenteni adót, ha tényleg betartják akkor nem csorbul hiteleségük (6 hónap ezen a területen rövid idő). Évközben amúgy se szerencsés adószabályokat módosítani, a könyvelőknek és adózóknak kész rémálom.
Szerintem közel áll az álláspontom a Fideszéhez, lehet, hogy a kampányban nem ezeket mondták (igazából nem sokat mondtak), de 2009 és előtti időszakban a Fidesz szakpolitikusai végig ezen az állásponton voltak. A kampány mindig torzít, nem érdemes erre alapozni. Az MSZP is ígérte előző kampányában, hogy nem lesz gázár emelés, pedig egyértelmű, hogy betarthatatlan ígéret. Ilyen átlátszó ígéret szerintem most nincs a Fidesznél, sikerült viszonylag visszafogni magukat.
kalozka 2010.04.16 18:09:31
@Fedor: "melyik párt van leginkább ellene ennek a versenynek, akkor tudhatod, hogy melyik párt ennek a versenynek, és ki követelt nagyobb állami befolyást ezeken a területeken. "

Pedig ezen a területen pont, hogy nagyobb állami beavatkozásra van szükség (szabályozás területén), hogy a piaci szereplőket versenyre ösztökélje. Közel monopolhelyzetbe vannak ezek a közmű szolgáltatók, főleg a lakossági szolgáltatások területén. Szükség van állami szabályozásra, hogy a fogyasztók könnyen válthassanak szolgáltatót, vagy könnyebben léphessen be új szereplő a piacra. Eddig a kormány ezeket a külföldi vállalatokat védte (a versenytől) saját állampolgárai érdekeivel szemben, ennek változnia kell.
A Facebook-on keresztül jutott el hozzám az alábbi levél.Úgy gondolom, hogy most, amikor az MDF totális össztűz alatt áll, talán érdemes lenne a nyilvánosságnak is megismernie azt, hogy milyen ezt belülről megélni. Kedves Barátunk! Ha megkésve is, de szeretnénk megköszönni azt…..