Adatok
Lizy05
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ma a metrón egy vak hölgyet láttam, mellette feküdt a vakvezető kutyája. Egy ideig néztem, aztán elhagyva a megállót, az utastájékoztató hang bemondta, hogy a Forgách utca következik. Abban a pillanatban a kutya egy pillanat alatt felállt, a gazdája megdicsérte, majd az ajtóhoz…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A másik dolog meg az, hogy persze a kutyát azért képezték ki, hogy segítse a gazdáját, de emellett ott van a gazdája mellett, lehet őt simogatni, szeretgetni, foglalkozni vele, és ha egy segítővel mászkál valaki az utcán, akkor ugyanolyan elszigetelt lesz a többi embertől, mint amikor fehérbotot használ, csak esetleg gyorsabban, egyszerűbben jut el A-ból B-be, viszont ha ott van mellette egy kedves, szép, okos kutya akkor úton-útfélen megszólítják a gazdát, vagy csak egyszerűen megjegyzik, hogy milyen szép és okos kutya van ott, közvetlenebbek lesznek egyszerűen az emberek. Ha egy kutyás vakot lát valaki az utcán akkor nem a vakot látja benne, hanem egy lányt, akinek van egy nagyon okos kutyája.
Nekem van egy kutyám, nem vakvezető, mivel gyengénlátó vagyok, nekem nincs szükségem vakvezetőre. Jelzőkutyaként kaptam, tehát nem tud vezetni, nem mondok neki olyanokat mint "ajtóhoz", "lépcsőhöz", "zebrához" stb. Ő csak egy kedves engedelmes barát, de nekem ez így pont jó, és életem egyik legjobb döntése az volt, amikor beadtam az igényt a kutyára. Iszonyúan sok dolog megváltozott körülöttem azóta. Addig nem jártam ki szinte soha a faluba sétálni, mert egyedül soha nem volt kedvem, viszont amióta velem van, rengeteget vagyok kint, és köszönnek az mberek az utcán, mosolyognak, kérdezősködnek, mesélnek a kutyájukról meg ilyenek. Nem úgy mászkálok mint egy "zombi", akihez kb. soha senki egy szót sem szól.
Én régen mindig csak oda mertem elmenni, olyan útvonalokon mertem közlekedni, amikben 100%-ig biztos voltam, mert iszonyú szégyenlős voltam, és nem mertem kérdezősködni. Amióta velem van a kutya, azóta már rengetegszer jártunk ismeretlen helyeken, és nagyon élvezem, hogy most már olyan helyekre is el tudok menni egyedül, ahol még soha sem jártam azelőtt. Nem azért mert kikerüli az előttem levő akadályokat, jelzi a le-fellépőket, hanem azért, mert biztonságérzetet ad, és akármit meg merek kérdezni az utcán. Persze előtte valaki elmondja, hogy hogyan kell elmenni az adott helyre, de most már azt mondom, hogyha esetleg eltévednénk, majd megkérdezek valakit, és visszatalálunk. Simán megkérdezem pl., hogy ez a metró melyik irányba megy, hol kell felmenni az aluljáróból, merre van a buszmegálló, ez épp melyik busz, stb. Egyszer volt olyan, hogy át kellett szállnom a Deákon a másik metróra, előtte kérdeztem anyumat, hogy hogyan kell eljutni az egyik metrótól a másikig. Azt mondta, hogy ezt így most pontosan nem tudja elmondani, majd megoldjuk. És tényleg sikerült, először mentem amerre én gondoltam, aztán egy nagy csoport embert kezdtünk el követni, és már ott is voltunk a mozgólépcsőnél. Nem nagy dolog, de hogy én akkor mennyire büszke voltam magamra...:). És ezt így a kutya nélkül, egy évvel ezelőtt egyszerűen nem mertem volna megcsinálni.
Ma voltunk együtt postán, és gyógyszertárban, szép volt az idő, odajöttek hozzánk beszélgetni, és sok elismerő megjegyzést is hallottam útközben. Nincs annál jobb érzés, amikor állok sorban, és azt hallom a hátam mögül, hogy dícsérgetik a kutyát.
Egy-egy ilyen út után általában fülig érő vigyorral szoktam hazajönni.
És imád velem jönni, ha meghallja, hogy leveszem a pórázt meg a nyakörvét a helyéről, abban a pillanatban elkezd csóválni, ugrálni. Nagyon aranyos olyankor!
Nagy szavaknak tűnhetnek ezek, de nekem ez a kutya megváltoztatta az egész életem.