Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gallja

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Margit fürdő gyönyörű épület volt, mégis eltűnt a föld színéről. Hol állt pontosan? Ki tervezte? Mikor emelték? És miért bontották le? Utánajártam, és a legfontosabb tudnivalókat összegyűjtöttem Önöknek. Tudják, hogy 1913 óta járom Budapestet, akkor csöppentem ide, és még mindig találok…..
gallja 2020.05.25 16:12:13
Simicska többször nyílt politikai vitába keveredett a tisztekkel, ami miatt „futkosóval” fenyegették meg. A „futkosó” nem akármi: hadbírósági ítélet nyomán kiszabott, büntető-zászlóaljban letöltendő katonai börtön. A becenevét onnan kapta, hogy az ott fogvatartott katonáknak még alakzatban állva is…..
JogÁsz Égszakadás-földindulás 2016.05.05 00:38:37
Egyszer – még az „átkosban” – kollégáimmal azt játszottuk, ki tud több olyan bűncselekményt felsorolni, amelyet egy állam is elkövethet. Ma már látom, milyen szegényes volt a fantáziánk. Én igazán azt sem tudnám most hirtelenjében felsorolni, hogy Matolcsy hány törvényt és EU jogot sértett meg…..
Múlt héten a jegybank válaszolt a Quaestor-károsultak kérdéseire. A régóta megválaszolásra váró, jogos kérdéseire. Gondolom kevesen olvasták végig a jelentést, pedig egy rendkívül érdekes és ugyanakkor kétségbeejtő részlet olvasható ki belőle: nevezetesen az, hogy a…..
gallja 2015.11.30 17:37:51
Ritkán olvasható nyilvános fórumon ennyire a valósággal köszönő viszonyban sem lévő, sunyi, hazug és demagóg szöveg.
„A régóta megválaszolásra váró, jogos kérdéseire.”
Ezzel szemben tény: A károsultak nov. 20-i rendezvényükre hívták meg az MNB alelnökét, és előzetesen 6 kérdést csatoltak a meghívóhoz. Az alelnök ezekre a szervezők által előzetesen feltett kérdésekre az eseményt megelőzően már nov. 19-én írásbeli választ küldött, s ezeket közzétette az MNB honlapján is.
„ ..a 2013-as PSZÁF vizsgálat során létezett egy 135 milliárd forintos fiktív ügyfélszámla a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt-nél, de ez nem szúrt szemet a felügyeletnek és az mindent rendben talált.”
Ezzel szemben tény: a 2013-as vizsgálat során rejtve maradt az akkor már létező 135 milliárd Ft-os fiktív kötvény-állomány. Vagyis távolról sem arról van szó, hogy a vizsgálók találtak volna „egy szemet szúró, ismeretlen név alatt jegyzett 135 milliárdos számlát”, amiről nem vettek tudomást, mert ilyen számla értelemszerűen nem is létezhetett. A probléma az volt, hogy az akkori vizsgálati módszerek nem voltak elegendőek a csalás leleplezéséhez. Ez persze nem menti a felügyelet felelősségét, évek hosszú során át nyilvánvalóan hibázott, de ez nem a sorozatos csalás feletti tudatos „szemet hunyás”, hanem rendszerszerű hiba következménye volt.
A Q-károsultaknak jobban meg kellene válogatniuk a patrónusaikat!
gallja 2015.12.03 09:08:26
@lobster thermidor: Beszéljen csak minél többet! Előbb-utóbb majdcsak mond valami értelmeset is!
Eddig is jól tudtuk, hogy az ügyészségen úgy táncolnak, ahogy a Fidesz fütyül. Illetve rengeteg példát írtunk már arra, hogy a magyar igazságszolgáltatásban nem az egyenlő bánásmód elve, hanem az “amit szabad Jupiternek (Fidesznek), nem szabad a kis ökörnek” elv…..
gallja 2015.10.26 18:23:49
@The Ghost Wolf:
Ez a majom szerző is csak a 444 és a szerencsétlen maszopos hazugságát gajdolja, amit fehéren feketén megcáfoltak. A külügy nem tette be azt a 72 milliárdot a Qu-ba, így nem is vehette ki onnan, csupán technikai okokból ott tartotta az Erste részvények számláját.
A friss petrezselymet legegyszerűbben a kertből szerezhetjük be, legalábbis akkor, ha előre gondolkoztunk és ültettünk belőle eleget. De mit tegyen akinek nem terem a kertben petrezselyem? Akár a kertből, akár a boltból szerezzük be lassan érdemes előre felkészülni a hidegebb…..
Christos Papaloucas az Új Testamentum eredeti, ógörög nyelvű szövegeinek kópiáit használta elsődleges forrásként ahhoz, hogy meghatározza Jézus halálának okát, és magyarázatot találjon arra, hogy miért halt meg viszonylag rövid idő alatt a kereszten. A keresztre feszítés…..
gallja 2015.04.04 13:33:04
@A megvalósult amerikai ólom..: Nemcsak az időszámítással van baja a szerzőnek, hanem az évszámokkal is. Pl. Konstantin aligha tilthatta be a keresztre feszítést 341-ben, mivel már 337-ben elhalálozott.
Mélységesen nem értek egyet azokkal, akik most bezzegelnek meg bazmegelnek amiatt, hogy a Budapest-Székesfehérvár viszonylatban életbe lépett minden idők legsűrűbb, ütemes vasúti menetrendje. Csúcsidőben akár félóránként, már-már hévhez közelítő sűrűséggel lehet…..
Mester László szocialista képviselőjelölt kampánycsapatának ténykedését látva Jókai Mór mondása juthat eszünkbe: " A hazugság a gyengék fegyvere."A öszödi beszéd óta tudja mindenki: hazudnak reggel, éjjel meg este. Kerületünk mszp-s politikusai most is…..
gallja 2010.03.29 18:38:59
Üzenet a görénykurzus kerületi reprezentánsainak:

Tarlós István nyílt levele Szaniszló Sándorhoz a Cséry telepi szemétégető létesítésével kapcsolatban.
Utoljára frissítve: 2010. március 29., 15:36 nyomtat küld

Az Ön ismétlődő híresztelése az állítólagos Cséry telepi szemétégető létesítésével kapcsolatban egzakt, konkrét, félre nem érthető vád. Ön értesülhetett róla, hiszen számos televíziós riportban elhangzott, hogy állítása téves. Ennek ellenére Ön (vagy Önök) újra és újra félrevezetik a mondandójukkal a kerület közvéleményét. Ez a tény már-már tudatosságot enged feltételezni - áll a nyílt levélben.

Amennyiben Ön lelkiismeretes képviselő, tudnia kell róla, hogy a szocialista-szabaddemokrata vezetés alatt álló főpolgármesteri hivatal régen megfogalmazta szakmai tanulmány kíséretében, hogy a déli régióban egyszer - a távoli jövőben, ahogy a mi programunkban is megfogalmazásra került - szükség lesz még egy hulladék feldolgozóra. Ennek a helye nem eldöntött, még az sem, hogy a közigazgatási határon belülre kerülhet-e. Ön abban is téved, hogy a helyszín kizárásos alapon csak a Cséry telep lehetne. Az Ön vezetői által készített tanulmányban is 8 helyszín szerepel, melyből 5 területet részletesen megvizsgáltak - szögezte le Tarlós István.

A politikus kitért arra is nyílt levelében, hogy: a Cséry telep még csak nem is szerepel a komolyan szóba jöhető helyszínek közt. Mi sem írunk ilyet a programunkban. Ez csak az Önök önkényes feltételezése. Megismétlem, nem tervezünk a Cséry telepen szemétégetőt.

Ha pedig még ezek után is folytatni fogják azt a kampányhíresztelést, hogy a FIDESZ, vagy Tarlós István szemétégetőt fog építeni Cséry telepen, akkor kénytelenek leszünk megfontolni a feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt. Egyébiránt közlöm Önnel, hogy a mi programunk - ahogy 2009 októberében is elmondtam - nyitott, amihez hozzá lehet szólni, sőt várjuk is a javaslataikat. Természetesen halljuk a "lőrinciek" üzeneteit, ami csak nyomatékosítja, hogy a Cséry telepen nem lesz hulladék feldolgozó. Kérem tehát, fejezzék be kétségbeesett, átlátszó vagdalkozásukat! - szólított fel nyílt levelében Tarlós István.

(MTI)