Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mazochista feleség

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Megszakítottam a kapcsolatot azokkal az ismerőseimmel, akiket nem szeretett, nem jártam többet bulizni, hozzá költöztem” - A lány mindent feláldozott férjéért, akit mindez teljesen hidegen hagy. A házuk is csak róla szól, a feleségnek mintha nem is lenne ott nyoma. A…..
mazochista feleség 2010.03.22 10:43:25
@madpapa: Nem akartam és nem is akarok rinyálni. Kívülállók véleményére voltam kíváncsi, amit meg is kaptam. Azt is írtam, hogy jelentkeztem már több helyre is, remélem összejön és akkor legalább már a melókérdés megoldódik.
Egyáltalán nem kényelmes ez a helyzet. Nem nem akarok változtatni, hanem nehéz a változtatás. Nagy különbség szerintem.
mazochista feleség 2010.03.24 13:56:44
Nem szeretnék egyesével válaszolni, így ebbe a kommentbe próbálok sűríteni mindent.

Nem én akartam a házasságot, bennem fel sem merült még, amikor ő megkérte a kezemet. És anyukám sem nevelt úgy, hogy mindenáron fogjak magamnak egy pasit, akivel aztán akármi történjen, ne váljunk el semmiképp. Sosem kényszerítette rám az akaratát.

Az apukámmal nem tartom a kapcsolatot, így hozzá nem tudnék költözni. Anyukámat az elmúlt 2 évben gyakorlatilag mi tartottuk el, hiszen ő albérletben neveli egyedül a húgomat és az állása is minden, csak nem "jólfizető". Nem lenne bőr a pofámon a nyakára visszaköltözni, amíg nincs másik állásom, amivel beszállhatnék a közösbe.

Mint írtam anno a posztban is, a férjem még az én családommal is többet törődik, mint velem. Ez szintén egy olyan ok, ami még mellette tart.

Igyekszem tőle független munkát találni, jelentkeztem is sok helyre már. Szóval remélem, hogy összejöjjön. Akkor erősebbnek érezném magamat a jelen állapotnál és nagyon nagy valószínűséggel elköltöznék.

A barátnőm munkatársával már semmilyen kapcsolatom sincs. Mármint szeretői. Csak akkor kommunikálunk, ha valamiért összefutunk egymással. Azt is pontosan tudom, hogyha elhagyom a férjemet, akkor nem tőle fogom várni a csodát. Nem is fogom elmondani neki, hiszen nem ő a "kiút".

Tanulságos volt olvasni a kommentjeiteket, amiket ismét köszönök!!!