Regisztráció Blogot indítok
Adatok
z1234

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A héten már sok forrás beszámolt a Gmail frissítéséről, és arról is, hogy ki tudja, mikor lesz elérhető itthon is. Pár órája örömmel vettem észre, hogy már erre sem kell várni, egy gyors frissítés és kis hazánkban is egyre többen vehetik boldogan birtokukba. Azt még…..
Történelem formálás banki módraEx-köztársasági elnökünk etikai vétsége meg sem közelíti azoknak a banki agytrösztöknek bűnét, akik olyan kölcsönszerződési konstrukciókat kreáltak, amellyel megalkották a modern kori kizsákmányolás „mintarendszerét”. Az…..
z1234 2012.04.06 08:39:41
Szeretem azt a sok okos beszólást, hogy "Jaj, de jól csináltam 5 éve, mert figyeltem az árfolyam kockázatra és inkább forinthitelt vettem fel!".
Biztos előre tudta, hogy 150 Ft/Chf helyett mára 245 Ft/Chf lesz az árfolyam, ugyebár.
Az vagy akkor direkt volt hülye, hogy az átlagos árfolyam ingadozás kockázata mellett mégis a jóval drágább forint hitelt választotta, és már a kezdetektől sokat fizetett vissza havonta, vagy egyszerűen csak tiszta szívű hazafi volt, akinek csakis a forint hitel kellett.
Mutassatok legalább egy embert, vagy egy embert, aki most beszól a deviza hiteleseknek de már a válság előtt is hirdette az igét a 245 Ft-os svájci frankról.
Vagy röviden: Utólag mindenki könnyen okos.

A másik meg a sok okos albérletes, aki azért nem vesz lakást mert szintén előre látta az árfolyamok elszállását. Ugyan már gyerekek!

Én is Chf hitelt vettem fel 2007-ben, számoltam az árfolyam kockázattal, mérlegeltem a lehetőségeimet, de 100 Ft-os árfolyam különbséggel nem, mint ahogy SENKI más sem.
Ettől függetlenül még nem voltam soha késedelmes fizetésben, pedig már nekem is duplájára emelkedett a törlesztő. Kb. most fizetek annyit, mint más most a forint hitelével.
És most igen, csak azért is ki fogom használni az árfolyam gátat, hogy az abból megspórolt pénzt szépen máshová fektessem (mivel egyelőre napi szinten nincs szükségem a különbözetre) és egy kicsit visszakapjak az államtól az intézkedései miatt megugrott árfolyam különbségből, és a banktól a pofátlan mértékű (MNB közép árfolyam +5 %, mert ugye erre is lehetőséget adnak a törvények) árfolyamon számolt törlesztő részletből.
Egy alaposabb elemzés jelent meg a Cneten, amiből két számot, meg egy rövid jóslatot érdemes előrántani. Az első a letöltött darabszámé: ebből kiderül, hogy az Android még idén megelőzheti az Apple platformját, előbbi ugyanis 8,1 milliárd alkalmazással számolhat, míg…..
A Samsung idén (is) tarolt és lássuk be, amit a Galaxy S II-vel és a Galaxy S Plus-szal műveltek, azért bőven megérdemlik, hogy nem csak a felhasználók, de a szakma is elismerje Őket.  A Samsung Electronics négy terméke nyerte el idén a European Imaging and Sound Association…..
 Kedd délután 247 felett járt az árfolyam, ami már elviselhetetlen feszültségeket okoz a svájci frank alapú hitellel rendelkezők számára. A probléma ugyanakkor régen túlmutat az egyénen, rendszerszintűvé nőtte ki magát, ami gazdasági és társadalmi katasztrófával…..
z1234 2011.08.05 10:45:30
Bocs, ha nem olvastam végig az összes kommentet (de már nagyon sok lett, mire idetaláltam), és ha olyat írok, amit már valaki leírt, de pár hozzászólás után kicsit ideges lettem és ez kikívánkozik belőlem.

Nekem is van CHF hitelem, 2007-ben vettem fel, 20 évre, tehát eléggé érdekelt vagyok a "buliban". Szerencsére csak 5,5 milla kellett, mert a pénz másik fele megvolt az 52 m2-es "luxuslakáshoz" egy panelház 8. emeletén. Gondoltam 33 évesen akár már lehetne saját lakásunk, főleg ha így a havi törlesztőrészletet nem csak albérletként fizetem ki, hanem a saját tulajdonú lakásra költöm. A törlesztés kb. 35 ezerről indult, minimális ingadozások közepette is ez volt az átlag. Mennyi is volt akkor a forint hitel törlesztő részlete? Kb. plusz 10 ezer/hó. Mennyi egy albérlet havi költsége? Minimum 50 ezer! Várható volt a válság? Én sehol nem hallottam róla. Azt hiszem, ezek az válaszok elég sok devizahitelnél játszottak szerepek.
És igen, számoltunk az árfolyam ingadozással, el is mondták, benne is volt a pakliban, hogy nekem akkor is fizetnem kell, ha van ilyen, és pisztolyt sem fogtak a fejemhez, hogy aláírjam a szerződést. De ezt a +100 Ft-os frank árfolyam növekedést elég nehéz olyan "ingadozásnak" nevezni, ami előre látható volt akkor. Mutass nekem egy szakértőt, egy átlagembert, vagy akárkit, aki akkor azt mondja, "ne csináld, jön a válság, akár 100 Ft-tal is több lesz az árfolyam!" (aki akkor a devizahitelek ellen volt, az is csak a plusz pár ezer forint növekedésektől tartott, nem pedig szakemberként egy válságot látott álmaiban). Most meg csak úgy nőnek ki a földből a "szakértők", hogy sok hülye hitelfelvevő, nem olvasták el a szerződést? Nem tudnak olvasni? Akkor miért nem kérdeznek? Minek vesz fel lakáshitelt, miért nem marad albérletben? Miért nem az örökségből vesz lakást? Nincs egy gazdag nagybácsija sem?
Én tudok olvasni, megértettem a kockázatokat, de mivel nincs gazdag nagybácsim és bármilyen örökségem, kellett a hitel, mert úgy számoltam, tudom fizetni.
Egyébként én még szerencsés is vagyok, mert eleve nem hatalmas törlesztővel indultam, így ha mára meg is duplázódott a részletem, az még mindig "csak" 70 ezer, és nem százezrek.
Így aztán nincs szükségem az állam (bocsánat, az adófizetők) pénzére, és már kicsit unalmas is ezt hallani, hogy ne már az adófizetők fizessék ki a bedőlt hiteleket. Ezt én is így gondolom, ne ők fizessék meg.
De az kicsit felbosszant, amikor a válságban furcsa módon egyetlen bankról sem hallottam (Magyarországon), amelyik csődbe ment volna, vagy hatalmas veszteséggel zárta volna az időszakot. Kiket is kellett elsősorban "megmenteni" a válságtól? Nem engem. Kinek a pénzéből? Az enyémből is, részben, mert én is fizetek adót. Kiknek volt aztán rekord nyeresége? A bankoknak? Hát nem is nekem. A bankok meg aztán nagy ívben tojtak a sok hitelesre, akár devizás, akár nem. Amit az állam meg kitalált a devizahitelesek megmentésére azzal a nagyvonalú árfolyamrögzítéssel, meg az utólag fizetendő kamatos árfolyam különbözetről, na az is egy vicc.
Na ennyit az "én pénzemből ne mentsünk devizahitelest" szövegről. És a többi, igazán remek, a befizetett adók elköltési módjáról ne is beszéljünk, pl. az fantasztikus magyar foci támogatásáról, na az a hab a tortán.
Na ez hosszú lett, bocsi.
A lényeg, hogy fogcsikorgatva, de fizetek tovább, az állam, az euró válság okozói, és a svájci frank meg kapja be.
Update2 - 22:33 - A kommentek alapján kis késéssel, de már a Vodafone-felhasználók is hozzáférnek a teljes kínálathoz... Amennyiben nem működne, a telefon újraindítása és/vagy clear data után mindenkinek mennie kell.Kellemes bevásárlós éjszakát mindenkinek :)Update1 -…..
A tegnapi határidő lejárta után napvilágot látott, hogy kicsivel több, mint százezer fő vállalta „önként”, hogy kiközösíttetik az állami nyugdíjrendszerből (illetve egyéb szociális juttatásokból) „most és mindörökké”. Nincs kétségünk afelől, hogy…..
Tegnap megérkezett a legújabb YouTube app -ami természetesen ingyenes- a Google műhelyéből, ez állítólag az első frissítés amit már a Gingerbread-hoz (Android 3.0) fejlesztettek.  Az új appban már lehetőségünk van a like-dislike opciókat használni, a videókat már…..
Az egész Android-világ idegesen, de legalábbis izgatottan várja a Király, a Galaxy S igazi trónfoglalását - ez akkor történik meg majd, ha megérkezik hozzá a 2.2-es operációsrendszer-verzió (másnéven Froyo). Nos, úgy tűnik, napokra vagyunk ettől, legalábbis az itt látható…..