Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sannyak

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az óév zárása meghozta Szlovákia sporttörténelmének első Világkupa-győzelmét, Veronika Vélez-Vélez-Zuzulová 145 start után állhatott fel egész életművét tekintve is abszolút megérdemelten a dobogó tetejére. Több alkalommal apró századok választották el tőle, ezúttal…..
sannyak 2013.01.04 11:37:28
Én vettem a fáradságot,és megszerveztem magamnak egy utat erre a semmeringi villanyfényes női szlalomra.Végre olyan napra esett (szombat)amikor egy kis kalandtúrával megnézhetővé vált számomra ez a verseny.Pénteken munka után elutaztam Budapestről Sopronba,és ott szálltam meg,onnan mentem át,a versenyre,majd este az utolsó vonattal jöttem vissza.Amikor megérkeztem a semmeringi vasútállomásra,rögtön megláttam a pálya tetején lévő kilátót,gondoltam ha a teteje ilyen közel van,az alja biztos egy nyugodt sétával megközelíthető.Azután rádőbbentem,hogy mekkorát tévedtem.Jó meredeken kellett menni,még szerencse,hogy új cipőben voltam,aminek még nem kopott a talpa,és a végén már igencsak melegem lett a felfelé menetben.
A verseny helyszíne elég csalódást okozott.Lelátóra,csak VIP-és,Fanclub jegyekkel lehetett menni,ami nekem most nem volt,így állhattam a cél mellett a tömegben a pálya mellett,vigyázva,hogy el ne essek,vagy valaki el ne sodorjon.Innen is csak a pálya utolsó harmada volt látható élőben.Flachau sokkal jobb helyszín!
Az én kedvenc versenyzőm Kirchgasser,neki mentem szurkolni,és hogy lássam újra élőben.Az első futam után teljesen elégedett voltam,bár valóban nem tünt elég jónak a pályán,az 5-dik hely viszont nagyon megfelelőnek tünt számomra.A másodikban sajnos elhagyta a szerencséje.Talán ráhajtott a dobogóra,valóban túlságosan is gyorsan jött,pedig egy 4-6 hely nagyon jó lett volna ezen a versenyen.Igen mikor az első részidőt kiírták neki, valóban hatalmas kiabálás lett,talán ezt meghallva még jobban gázt adott ,amit már nem tudott kontrollálni.Sajnos én nem hozok neki szerencsét,négyszer láttam élőben,ő négyszer esett ki....Nem könnyü ezt megemészteni lelkileg,mikor egy kedvenc sportolód egy jó eredmény (4.hely...) helyett 0 pontot szerez.
Folytatódott a meglepetések sora női szlalomban! Maria Höfl-Riesch győzelme is nyugodtan idesorolható, ha 2012-es bukássorozatát nézzük. Egyetlen századon múlt a dolog, ennyire verte az élete első VK- sikerére hajtó, az első futam után még vezető Veronika Zuzulovát. Újra…..
sannyak 2012.03.10 19:40:59
Én is majd felrobbantam mérgemben mikor az Eurosport 1-en nem adták kedvencem első futamát.Így nem tudtam felvenni....
Miért van ez,hogy az alpesi sí ennyire mostohagyerek lett az Eurosport-1en?
A biatlon,meg a síugrás megy ezerrel,sok ismétléssel,de van amikor a sífutás,és az északi összetett is megelőzi(!!!!) az alpesi sít!!!Sokszor örülhetünk ha az Eurosport-2n szerepel,vagy így két síugrás-vagy-futás közé betuszkolva.

Szerencsére azért az ORF-en láttam,(de onnan nem tudom felvenni...)

Dave,te láttad Kirchgasser első futamát,vagy csak gondolod,hogy így lehetett ekkora hátrányt összeszedni?
Én az Andorrai szlalom első futamát nem láttam,de valami ilyesmi lehetett az is.
Szerintem,(meg nézd meg a verseny statisztikáját a fis-ski.com-on)végig egész jól jött,5-dik,4-dik részidővel,csak megint úgy járt mint,Andorrában járhatott,vagy ugyanezen helyen 2009 végén,mikor a második futamban 6-dik helyről indulhatott,de közvetlenül a cél előtt hibázott,és eldobott egy 4-6-dik helyezést.
Most is a cél előtti meredeken egy kaput szélesen vett,és azután már csak arra volt ereje,hogy valahogy a célba botorkáljon.
Ha ez nincs,akkor most is a legjobb 6-ban lett volna az első futam után.
A másodikban is csinált egy nagy hibát,de szerencsére jól korrigálva tovább tudott menni.Tiszta szerencse,hogy így be tudta fejezni a szlalomot.

Az óriás után mondta,hogy még hiányzik belőle az erő,(szerintem ez inkább az óriás 2-dik futamában látszott,mint a szlalomban).

Most minden erejével azon lesz,hogy az otthoni közönségnek bizonyítani tudjon szlalomban,és óriásban a jövő héten.
(Bár lehetséges,hogy fog indulni Szuper G-ben is,és ezt nagy hülyeségnek tartanám,mikor szlalomban még mindig van esélye 3-dik helyen végezni az év végi össszesítésben.)
sannyak 2012.03.11 18:27:48
Az urak után egy héttel a szebbik nem legjobbjai is képviseltették magukat a 2014-es téli olimpia alpesi síversenyeinek helyszínén, a „Rózsatanyán”. A lesiklást magabiztos fölénnyel idén először Maria Höfl-Riesch nyerte, megelőzve a világbajnok Elisabeth Görgl-t, valamint az…..
Bemutatkozott a Világkupában Andorra - egy biztos, emlékezetes módon. A viharos szél miatt elmaradt a tegnapi óriás, ma pedig a tervezett óriás helyett szlalomot rendeztek. Csakhogy még a legtechnikásabb számba is beleszólt a szél! Hiába mondhatjuk, hogy papírforma a vége, hiába…..
  Elmondhatom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt a versenyt élőben végignézni, és minden síelés után csak kicsit is érdeklődőnek ajánlani tudom, hogy egyszer menjen ki és élvezze. Igazi ünnep, magával ragadó. Sajnos hiába terveztem, hogy a képeket a verseny alatt…..
sannyak 2012.02.04 09:51:33
@Zsuzsi4:

Én is voltam tavaly a VB-n Garmischban.
Én már akkor próbáltam jegyet rendelni mikor tavaly július végén elkezdték árusítani( női RTL,női-és férfi szlalom),de a női szlalomra pillanatok alatt elkapkodták a jó(nekem megfelelő) jegyeket,így ott csak a pálya mellé tudtam jegyet kapni,nem a lelátóra.De a jegyek már nálam voltak augusztus közepén.A szállással nagyot görcsöltem.Azt is elkezdtem keresni már a nyár közepén,és ami nekem jó volt onnan vagy elutasító választ kaptam,vagy egyáltalán semmilyen választ sem.Már keztdem ideges lenni,mikor találtam egy tavaly szeptemberben megnyílt ifjúsági szállást közvetlenül a sísánc alatt,ahol a szlalom versenyek is voltak.Így itt nagyon jól jártam,eltekintve a szlalomon elkövetett hegymászástól.
Azonkívül én voltam már kétszer 2010-ben,és 2011-ben a januári versenyen Flachauban is.Oda könnyebben tudtam szállást,és jegyet is szereznem.Az utóbbiban könnyebb dolgom van,mert beléptem a Kirchgasser-Fanclubba,és ha kérek onnan tudnak olcsóbb jegyet küldeni.
Schladminggal kapcsolatban az a félelmem,hogy már nézelődöm szállást illetően,és már egy csomó helyen nincs már hely.
Te tervezed,hogy a jövő évi VB-re is elmész?
Nem jött össze a triplázás, dacára remek szlalomjának, Lindsey Vonn 50. Világkupa-győzelme még várat magára. A kétszeres olimpiai bajnok Maria Höfl-Riesch idei első sikerének kulcsa meggyőző délelőtti produkciója volt, amikor alig két tizeddel maradt csak el gyors számban…..
sannyak 2012.02.01 18:30:04
Dave,nagyon szívesen írok neked,de ha valami érdekel,főleg az én kedvencemről,kérdezzél,szívesen válaszolok,ha tudok.
Láttam,hogy az Index-en lévő tippversenyen figyelembe vetted,a tőlem kapott információkat.
Én nagyon örültem volna,ha a kedvencem eléri azt a 6-dik helyet amire te tippelted.
De ez olyan balszerencsés nap volt számára!
Múlt héten a mennyekben,most meg a földön!
A fene vinné el azt a 0,01 másodpercet,már megint(mint a VB-n a csapatverseny döntőjében)!Szinte gondoltam,hogy ennek a 0,01 másodpercnek később döntő jelentősége lesz Kirchi számára.Sajnos látszott,hogy szeptember óta,csak a verseny előtti héten volt csak "hosszúléc" a lábán,bár ahhoz képest nem volt rossz,de biztos többet várt magától.Én ekkor olyan 14-15-dik helyben kiegyeztem volna.De aztán látszott,hogy ennél sokkal jobb eredmény (6-8 hely)is elérhető egy jó szlalommal.
Sajnos a 0,01 másodperc miatt (1-2-3) helyett csak 31-diknek indulhatott neki a pályának.
A szlalomban biztos ő is tudott volna olyan időt elérni,mint Gagnon jó pályán,csak sajnos ő már nagyon elhasznált pályán versenyzett,és mindent egy lapra tett fel,(talán a dobogóért...)de pórul járt...
Nagyon sajnáltam,hogy megszakadt egy szép sorozat,és Szuper-Kombiban 0 pontja van,és a 3-dik verseny Szocsiban lesz teljesen ismeretlen pályán.
Garmischba nem megy,mert a Kandaharon tavaly is félt,csak jövő héten versenyez Andorrában.
Vasárnap a szlalom volt műsoron Kranjska Gorán a női alpesi sí Világkupában. Az egyetlen kérdésnek előzetesen az tűnt: megállíthatja-e valaki Marlies Schildet? A válasz: önmaga - néhány kapu után búcsúzott, így végre másnak is esélye nyílt szlalomot nyerni az idényben. Az…..
Becsülettel szorongatták, de ma sem sikerült két vállra fektetni napjaink elsőszámú női szlalomosát. Marlies Schild végső soron nagy fölénnyel nyerte a szezon harmadik műlesiklását is Flachauban, vagyis hazai közönség előtt jubilált, aratta karrierje 30. szakági…..
A háromszoros összetett-győztes amerikai a leggyengébb számának tartott óriás-műlesiklásban is begyűjtötte első Világkupa-futamgyőzelmét, vagyis ő az ötödik olyan hölgy, akinek sikerült valamennyi szakágban legalább egyszer a dobogó tetejére állnia. Vonn mögött mindössze…..
Azok után, hogy tegnap Lindsey Vonn negyvenedik Világkupa-elsőségét ünnepelte, s némileg csökkentette lemaradását összetettben, a németek kiválósága ma visszavágott, ráadásul abban a szakágban, amiben papíron a legnagyobb különbség van a két fenomén között az amerikai…..