Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kapszaicin

81 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vájt sebekkel mozgó leveleket mindig a pocsolyákkal kínálják meg, hiszen megtanultak beléjük süllyedni egyedül, némán, türelemmel, miközben a vájt sebeik elengedik testüket, s a Nap, ki mindenkire ragyog, talán még időben kiszárítja a mikrotavat a betonon. És mi lesz utána? Semmi. Egyedül,…..
  Tükröt tükröm tükröm Tükröt Lelket lelkem lelkem Lelket Bennem bensőd bensőm Benned Fürtöd fürtöm fürtöm Fürtöd. Nyilad nyilam nyilam Nyilad Szavad szavam szavam Szavad Gödröd gödröm gödröm Gödröd Költöd költöm költöm Költöd. Fényed fényem fényem…..
Széllel játszik a sok lehulló szirom, láthatatlan hullám dobálja mindet, negyven hajótöröttet, mintha lenne oltalom.   Két-három még jóslatként kapaszkodik, bizonytalanul csüngnek a napfényben, veszélyben neheztelés, súly – a léttel kockázik.   Az időt valaki másban mérni lenne túl…..
  Megállhatna az óramár nagyon fáradt vagyokmaradjanak nappalraa szép éji csillagok. Nincsenek színek a kifestőbenés a fehér vásznat sem találoma színes ecsetek mind sebzettekminek is, ha minden illúzió. Erdőben a testem faereszteni sem tudnagyökeret, madarat, szútmellettem fut el az út. Pöttyös,…..
  Nem tapsolok én már senkinek Mert nincs közük hozzám Nincs közöm hozzájuk A köz fontos, mint kötőanyag.   Segítséget kértem s megkaptam a szívem nem hiányzott hozzá az ő szívük hiányzott hozzám megint egy játékszer maradtam.   Bízva bíztam, és Hittem nagy szavak, nekem másom sincsen s…..
Jártam már a tejúton Kutyám szerető tekintetében Izgő-mozgó szőrmókom Pórázon vitt a barátsághídon.   Jártam már a tejúton Gyermeklelkű anyám szép szemében Hegyen-völgyön szívében Szomjutaztam apadt oázison.   Jártam már a tejúton Ufókat láttunk a domboldalon Lakótelepen otthon Örök…..
Az érzésekhez emlékek kötődnek, emlékekben időznek az  érzések, innen a vágy, bár nem tudni merre tart sokszor csak egyhelyben áll, milyen a part.   néz rám és én néznék bele, ha itt lenne előttem mindkét szeme ki tudja mennyi betűt tud cipelni egyetlen mondat, mondatni...
  Nekem te nem kellettél, én miért?megérintem védtelenül őszbe belemúlt fáradt levelétFészkem szorítását elengednémvajon a szél bántja, ha ágait csupaszon magára hagyja?Madaraim szabadon reptetnémvigaszom mély együttérzés egy minden évben kifosztott fának. Fehér szárnyaimban iszonyt…..
Most ismertem meg úgy harminc éve, és itt állunk együtt miközben azon gondolkodunk, hogy elrepült ez a pár hét, mióta megismertük egymást...
Elveszített illúziót újra keresni kell, hogy megtaláljam, más képet mutasson ne ismerjem fel könnyen s mikor felfedem titkát: ez megint ugyanaz; na legközelebb nem nézhet belém napszemüveget veszek s a sötét lencsén keresztül szűröm a fényt, hogy lássam mi a titka, s a színeket…..
  Az ágyat bevetni,a magot elvetnivalakit kivetni,magadból,aztán a magot elvetni,az ágyat bevetni...
  Ha harminc év múlva netán meghalnék,ha addig kibírnám, a boldogság beperelne.Belegondolni sem mernék most, már csakharminc utolsó darab tavaszt, nyárt, őszt, telet. Üres poharamba töltöm a csendet,s még ha úsznék is benne, milyen hangosan verne,zavarná az egyetlen szívdobolás.De a mutatók…..
„Rendszerint nem kímélheti meg az orvos az analízis alatt állót a kúra ezen fázisától; kell, hogy újra átélesse vele elfelejtett életének bizonyos részét, és gondoskodnia kell arról, hogy megmaradjon a fölény bizonyos mértéke, melynek segítségével a látszólagos realitás mégiscsak a feledésbe merült…..
  Nem úgy kopott kabátja, mint kinek fényét másolja  Reménye csalja csaló léptét hontalan árnyékra  Hova a másik romja vonzza.   Dicsfénynek szerzi másolatát Nárcisztikus fénymásolónak hiszi magát  Másoktól várja ócska, lopott csillogását.   Ki nem tudja, mit jelent az, hogy eredeti,  ő…..
Naikan egy olyan japán kifejezés, ami az introspekciót foglalja magába. A buddhizmus és a zen, de a harcművészetekben elmélyültek is foglalkoznak ezzel a cselekvéssel. Az introspekció folyamán önmagunkra figyelünk, betekintést nyerünk önmagunkba. Szándékosan nem az önismeret szó került most…..
Vannak olyan érzések, amelyeket nem lehet, vagy nem tudunk szavakba önteni, mert az érzés olyan erős, olyan minőségben van jelen, amelyre megtalálni a helyes szót nagyon nehéz. Minőségében nem kvalifikálná az érzést. Ezért talán nem is merjük megtalálni a pontos szót, ami kifejezné, mert félnénk,…..
Látjuk, mikor reszeljük körmeinket, hogy leszünk porráFormáljuk őket, hogy esztétikusak legyenek.Lecsiszolják együtt a múló idő és a súrlódás,és MI, saját kezűleg küldjük a szabad térbe,a leváló fehér szemcséket,Újra meg újra.  Látjuk, mikor lesöpörjük, mint valami friss szemetet Nem. Semmi…..
  Hány percet áldoztam oda, hova félve, lopott pillantással léptem,hol az attitűdnek hittem el, hogy értő, vigyázó társaságra leltem,hol hanggal vetkőzik otthon nélküli csupasz csigává az értelem.Itt a ház testtől elválik, idegenként mutatkoznak be egymásnak,s, a páncélos puttonyból kikúszik…..
  A szó nyugodtan vetkőzhet az ablakbansenki csendjére nézve némán beszélveaz égvizek habjaiban csobban  a mosórongy nyugodtan lehetne örvényde használt darabnak tűnik kicsavarvahiszen nem söpörhet végig tornádóként a szó nyugodtan nézelődhet az ablakbanlehet kéken eregetni, fénybe…..
  rajz: kapszaicin Bán Bánta Bántalma Bántalmaz Bántalmaz-ás. Ástál egy utat a bánáshoz. Bántod magad? Bántod magad!   A fájdalom érzés determinált túlélés. Mert szab, önszabdaló önszabászat. Megszab-dal.   Belsőleg és külsőleg megjelenít. A küzdelem nyomai, amit mások is…..
A reggeli óramutató nem épp a barátom, mindig többet mutat, mint amire én vágyom. Mert mindig csak kómázom, a fogaim is úgy mosom. ÉÉÉs mikor a szemeimet nagyra nyitom. Zoom Zoom!! Már ennyi az idő?!?! Perceken belül az utcán találom magam, útközben sasolom a buszom, jön-e vajon. Hátperszho,…..
 Az élet fura UraMedréből Ki- sétálvaKanyarog, akár a Mura. Már egy hete csak a szomjúságra gondol,Meg-megállva,Szigorú csak-vizet, tiszta szívvel csapolEgy törékeny pohárba, cseppekben sót szór. Sós szót szór mezők tengerében,Tűlevelekről dallamban csüngve,Szíves falevelek képében. Tenger napfényes…..
    Üres üvegbe álmodott gyermeki vágyak Hova összefért ízeket befőttként konzerváltak. Fogvatartott gyümölcsök tartós kalitkája Kulináris életekbe zárt idő kapszulája.  Most elégedetlen szívem kanalanként kóstolót köpött Lejárt szavatosságú tükörben figyelem fülemről leszakadt mosolyom, mit a…..
 Holnap akarok tegnap lenniHajléktalan vagyok egy lakatlan szigetenKedvem támadna most meghalni.Holnap akarnék tegnap lenniGondolatvihart bámulnék vajas kenyérenReggel nyugtatóbb benne ázni.Holnap akartam tegnap lenniCsendesebb szélben álmos vitorlát bontaniTegnap akartam holnap lenniMa már csak…..