Adatok
vonHartmann
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azt már tudjuk, hogy összesen 57 egyéni választókerületben folytatódik a küzdelem, ebből 21 Budapesten található. A fővárosi nyitott körzetek nagyon más képet mutatnak, mint a vidékiek, itt ugyanis az LMP meglepően erős pozíciókkal rendelkezik, akár azt is mondhatnánk, hogy…..
vonHartmann
2010.04.13 21:59:13
Közeledik az urnazárás ideje, egyre közelebb vagyunk a bizonyossághoz. Foglaljuk hát össze, hogy milyen kérdésekre kaphatunk ma este választ.1. Mekkora volt a választási részvétel, a korábbiakkal összehasonlítva ez magasnak vagy inkább alacsonynak számít?2. Voltak-e meglepő…..
vonHartmann
2010.04.11 23:31:56
Az utóbbi napokban a témahiányos kampányban meglepetészerűen tört elő a két választási forduló közötti visszalépések ügye. Ha jól rekonstruálom, az első mondat két politológustól érkezett, akik határozottan figyelmeztették az MSZP-t az általuk csapdahelyzetnek jellemzett…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ki is Schiffer András? 89-ben tagja a Gyurcsány Ferenc által vezetett Új Nemzedék Mozgalomnak. 90-ben alapítója és 92-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. Apja Schiffer Péter bankszakember, a PSZÁF volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer Pál filmrendező és Schiffer János 94‑06 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád ,a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke