Regisztráció Blogot indítok
Adatok
joskavista

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy látszik, a kánikula többekből is kihozza az állatot. Az biztosan valami fatális véletlen, hogy Károly levelének negatív főszereplője egy BMW X6-ost hajt, de itt a bizonyíték, hogy nem kell feltétlenül sok ész ahhoz, hogy valaki mocskosul gazdag legyen. Persze az is lehet, hogy…..
Talán a lenti levél írója is érzi így utólag, hogy féklámpát villantani is fölösleges volt, talán hibának is mondhatjuk, mert azt kérte, hogy a nevét ne írjam bele a posztba. Van az az állatfaj, aki senkire sincs tekintettel, a szabályokat is leszarva közlekedik úgy, mintha…..
Adott egy 30 éves nő, aki mikor elkezdi magát jól érezni a bőrében, már csak szexre kell a pasiknak. Amíg baj volt az önbizalmával, minden jól ment, nem érti. Mondjuk mi sem, de majd hátha ti. Azért ide írok, mert a környezetemben senki nem érti miért „végzem” mindig…..
Vélhetően a pusztító kommentek hatására, egy kissé bepukkadva válaszolt a Godot Kávéház és a Dumaszínház nevében Zoltán, pedig tényleg elég lett volna az első mondtat, amiben elnézést kért. Köszönjük. Valóban nem szerencsés, hogy Dumaszínház műsorunk programjának…..