Adatok
sisters
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Magyar Nemzeti Bank programot indít a forintalapú jelzáloghitel- és jelzáloglevél-piac fejlődésének támogatására, ennek lényege, hogy a jegybank forintban kibocsátott jelzálogleveleket vásárol 100 milliárd forint értékben, valamint intézkedéseket hajt végre a jelzálog…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
- A kiváltandó hitel összegét nem haladja meg az igényelt kölcsön összege (eltérő devizanem esetén a befogadás napján érvényes HUF ellenérték alapján.
Ez biztos? A rendeletből nekem ez nem tűnt egyértelműnek.
A másik kérdés az alábbira vonatkozna:
Sokan vannak, akik nemcsak a lakáshitellel, hanem áruvásárlási, személyi vagy esetleg hitelkártyakölcsönnel is rendelkeznek, ezek együttesen pedig igen komoly kiadást jelentenek elsősorban utóbbi három hitel magas kamata miatt. Egy lakáshitelből, áruvásárlási hitelből, személyi kölcsönből és hitelkártyatartozásból adódó összesen havi 110 ezer forintos kiadás, amelyből 75 ezer forint a lakáshitel, a múlt pénteki banki feltételek alapján akár 30 ezer forinttal is csökkenthető a havi kiadás.
Ha forint alapú személyi kölcsönömet vagy hitelkártyámat váltanám át kedvezőbbre, akkor devizahitelt kellene felvennem és ebben az esetben már életbe lépne a finanszírozási korlát, vagy rosszul értem?
Köszönöm a segítséget!