Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alexwine

3 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az atari kormány informatikai fejlesztésekért felelős tárcájának szóvívője a ma reggeli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány minden állami érdekeltségű portált nyílt forráskódúra cserél. Korábban komoly korrupciós botrányba keveredett a miniszter egy irreális, közel fél milliárd kreditót…..
Bőrdíszműves Ajtor, Atarisztán kedvelt külügyminisztere hamarosan egész családjával költözik. A miniszter a következőket mondta lapunknak: "Köztudott célja a kormánynak hogy javítsa a középosztály helyzetét miközben felszámolja a szegénységet, illetve külön adókkal sújtja a gazdagokat, megteremtve…..
Angyaltőkét kíván befektetni egy start up alkalmazásba az atarisztáni kormány informatikai fejlesztésekért felelős mininsztériuma által felügyelt speciális tárca. A Húsosfazék névre keresztelt alkalmazás (iOS, Android) célközönsége nem más mint az állami szektor. Az alkalmazás politikusoknak segit…..
Bizonyára neked is van olyan ismerősöd (,szomszédod, vagy annak a kiskutyája), aki vette a bátorságot (mert ugye ehhez hatalmas bátorság is kell) fiatalként (Y generáció tagjai) székhelyet váltani angliába. Eleinte nem retúr, csak oda. Aztán a városi legendák elkezdtek terjedni, ahogyan a Londonban…..
alexwine 2014.11.07 11:17:28
Hát kedves bejegyzésíró, nem tudom honnan informálódtál de nagyon nagy tévedésben vagy. Először is különbséget kellene tenni azok között akik beszélik az angol nyelvet meg azok között akik kijönnek nyelvtudás nélkül mosogatni és csodát várnak. Különbséget kellene tenni azok között akik szorgalmasak abban amit csinálnak és otthon a szép hazában nem tudnak feljebb jutni egy szint fölé mivel nem valakinek az ismerősei, rokonai vagy protezsáltjai, egyszerűen csak jók és nem akarnak borítékos fizetést és idiótákat kiszolgálni akik azért tartanak ott ahol mert apuci és anyuci. Na ilyenkor jön a fejvadász és kiderül hogy a világ egyik legelismertebb kutató intézete téged szemelt ki. Megkapod az állást és nem szobát hanem kertes házat bérelsz és annyit férre teszel egy év alatt amellett hogy látogatsz haza, élsz ,dolgozol és szórakozol hogy még egy magyarországi nyaralóra is tellik. Közben megtanulsz a másik oldalon vezetni, töredék áron veszel autót mert az itt nem status szimbólum. Ja és ezek után nyitva áll Amerkia, Kanada, Ausztrália és sok más ország, mert a CV-d értéke óriásit ugrik. Van ez igy is. Ez a saját példám. Hangsúlyos hogy szorgalmasnak kell lenni és fontos egy erős angol tudás. De akinek csak az előbbi van, az is könnyen viheti valamire. Akkor persze az első év lehet egy tömegszálláson tellik, de 2-3 év kemény munkával akár az adott személy a saját vállalkozásában dolgozhat és megvalósíthatja az álmait. Bürokrácia? MIVAN? De most tényleg miről beszélsz? Arról hogy lejárt a jogsim mikor épp otthon voltam látogatóba, erre a járási hivatal közölte, hogy menjek külföldre kérni új jogosítványt mert bizony én már ott élek és itt nem jár a jogositvány. AHA. Persze ez nettó 1.5 nap utánajárás és telefonálgatás utén derült ki. Felhívtam Magyarországról a DVLA-t ahol a hölgy aki fogadta a hívásomat kedvesen annyit mondott, hogy ha visszaérkeztem Londonba, akkor küldjem be a lejárt EU-s magyar jogsit, fényképet, űrlapot és az illetéket fizessem be, addig is további jó nyaralást kívánt. Visszarepültünk és két héten belül lett érvényes jogosítványom, igaz, angol.
Az élelmiszer lehet hogy nem olcsóbb, de arányaiban igen. Tesco itt minőségibb mint otthon de akkor se vásárolnék ott ha ingyen volna. Ellenben az egészségesebb ételek sokkal olcsóbbak mint otthon, nem beszélve a ruhákról és egyéb dolgokról. A múzeumok nagyrésze is becsületkasszás, ott vannak a parkok ahol nem kell rettegni mint otthon ha kimész a Népligetbe például. Sok ingyenes lehetőség van. ahogy extrém drága klubbok és éttermek is megtalálhatóak.
Viszont ami a legfontosabb senki sem nézi milyen telefonod, autód vagy ruhád van, mert nem ez alapján itélnek meg, legalább is az erős és itt még létező középosztályban - ahová tartozom.
Angolok igen is sokan vannak, bár nagyrészük vidékről ingázik be ahogy hamarosan én is majd. Ehhez olyan helyen kell dolgozni. Egyébként mindig küföldi maradsz és mindig elsütnek egy egy poént. De megéri. Megéri mert röpke pár év alatt sikerült kialakítanom olyan kapcsolatokat hogy már csak ajánlás alapján fogok bele egy projektbe és válogatok. Nem azért mert jó helyre születtem vagy mert ismerek valakit. Nem. Engem ismernek, ismertek meg. A vicces magyar akcentusomat, a munkabításomat, a mérnöki hozzáértésemet és azt hogy megbízható vagyok. Ezzel otthon sajnos megakadtam egy szinten, de itt kinyíltak a kapuk. De a legfontosabb és ez nagyon kotrasztos sajnos minden hazautazás alkalmával: Az emberek arca itt nem búskomor, életunt és reménytelen. Odahaza? Köszönöm a figyelmet.
alexwine 2014.11.07 12:23:48
@dfens111: A családtagokat meglehet látogatni. Sokan döntenek úgy pont az itt született vagy születendő gyerekek miatt hogy hozzak a nyugdíjas nagyszülőket hosszabb időre. Persze nyílván nem könnyű. De az se sokkal jobb ha naponta látod őket és akkor lehet közösen panaszkodni és keseregni, hogy milyen az ellátás, kevés a nyugdíj, a hitelek, a számlák. Így legalább lehet mesélni az élményekről és az én szüleim bizony büszkék rá. Az sem kérdés hogy a még otthon élő testvéremnek is tudok segíteni ha szeretne belevágni egyszer, mert mondjuk otthon a Szijjártópetiket nyomják előre bármennyire keményen próbálkozik az ember. Ha majd eljön az idő hogy az elmúlt negyvenév politikusait kivétel nélkül lámpadisszé avatjuk akkor megyek haza segíteni. Addig meg nekem is egy életem van és nem fogom szétgörcsölni otthon. A szüleim se azt szeretnék. Hála Istennek nem szorulnak ellátásra nem olyan idősek. De ha így volna akkor innen könnyebben tudnám a 10 évnyi tanulás után minimálbéren élő orvosnak a kis zsebébe csúsztatni a boritékot. Mert ez ma 2014-ben Magyarország internetadóstól mindenestül.
A másik hogy az ember idős korára ha megtudja teremteni azt a környezetet vidéken (ha élhető lesz a vidék most a tendencia nem erre mutat sajnos) akkor az angol nyugdíjából boldogan eléldegél otthon a nem hitelre vett házában. Kivéve ha Szíjjártópeti. Mert akkor anyu ad 38 vagy mennyi milliót. Hát az én édesanyám nem tudom. Cserébe büszke anya aki bátorít.
alexwine 2014.11.07 16:01:21
@Lordmotor: A biztosítás valóban drága, plusz évente kötelező a vizsga és van hogy a saját házad előtti parkolásért is fizetni kell a helyi tanácsnak (council - resident parking permit). Viszont 2 év balesetmentes vezetés után akár a harmadára csökkenhet a biztosításod ami még mindig több mint Magyarországon. De mindig van de. Az útadó miatt ingyenes az összes autópálya, mindenhol van kamera és betartják a sebességet limiteket és senki nem szorít le az útról mert neked csak 1.6L neki meg 2.0-as van sötétített ablakkal. Ettől még átlagban azt tapasztalom hogy nem vezetnek jól a helyiek. Összességében az autó itt nagy luxus, többnyire felesleges leszámítva vidéket, ugyanakkor még sok ember megengedheti magának és nem kell hitelbe vernie magát egy tényleg felső kategóriás autóért.