Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blog olló

6 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Publius Why so serious? 2013.02.10 12:17:09
Kivételes repülőrajttal kezdték a 2013-as politikai évadot a magyar közélet csillagai, fontosabb orgánumaink publicistái. Bayer Zsolt a Magyar Hírlap hasábjain ordas cigányozással próbálta kétségbeesetten felhívni magára a közvélemény figyelmét, akár egy süllyedő hajó…..
blog olló 2013.02.11 15:36:25
@lebegő levegő:

mindig rácsodálkozom, hogy értelmes emberek használják a jobboldal, baloldal kifejezéseket, mintha azoknak lenne bármi határozott, világos tartalmuk.

Azt hiszed most mondtál valamit ? A kutya nem érti miről beszélsz, mert e kifejezések alatt ahány ember, annyi félét ért.

Lehetett pl. a Gyurcsányi MSZP-t baloldali pártnak titulálni ? Nem.

Lehet a mai Fideszt jobboldalinak titulálni a hagyományos értékrendek szerint ? Nem. Tele van populista hagyományos baloldali érvekkel a kommunikációja.
Hová fektessük be megtakarított pénzünket ? Ebben kívánnak segítséget nyújtani független tanácsadó cégek. Na de így kell ezt ? Az egyik ilyen tanácsadó cég blogján jelent meg egy poszt, amely indokot kívánt adni arra, hogy potenciális ügyfelei inkább nála…..
Az uniós fejlesztési forrásokhoz úgy viszonyul a legtöbb kormány, mint egyszeri fogyasztó a bankkártyás fizetéshez: nem érzi valóságosnak a költést, ezért jelentősen megnő a hajlandósága az irreális és fölösleges dolgok beszerzésére. Miskolcon egy még el sem indult…..
A Baráti Termelő Közösségek olyan önszerveződő, pénzben mérhető profitot nem termelő emberek csoportja, akik közösségi gazdaságot létrehozva saját felhasználásra, valamint a termeléshez szükséges eszközök, és alapanyagok fejében külsős emberek saját felhasználására…..
Tisztelt Uraim! Mielőtt még az uniós bíróság a magyar devizahitelesek perében igen nagy valószínűséggel a bankok oldalára áll, felhívom szíves figyelmüket egy olyan köztes, ám igen drasztikus gazdaságpolitikai megoldásra, ami mindhárom félnek (devizahitelesek, bankok,…..
blog olló 2013.01.29 23:16:39
@Melampo:
Ez az un. "fiat money" rendszer az, ami lehetővé teszi, hogy a gazdasági fejlődés függetlenné tudjon válni attól a fizikai terméktől, amihez a korábbi rendszerekben a pénz mennyiségét, csereértékét kötötték.

Ha a korábbi korlátozás ma is fennmaradna,akkor az megfojtaná a gazdaságot, mert a pénzforgalmat a hozzárendelt termék fizikai mennyisége szabná meg felső korlátként.

A mai rendszerben épp a jó, hogy a fizetőképes kereslet és a mindenkori kínálat határozza meg mennyi legyen forgalomban ebből a belső érték nélküli pénzből. A Nemzeti Bankok képesek arra, hogy gazdasági kényszer eszközeivel szabályozzák a hitelpénzrendszer egyensúlyát.

Mint mindent, természetesen ezt is lehet időnként rosszul művelni, de ez igaz minden rendszerre.

A mai hitelpénzrendszer is olan, mint a demokrácia, azaz nem tökéletes, de jobbat nem sikerül létrehozni emberek alkotta társadalmakban. Ahhoz az embert kellene lecserélni, de már önmagában a cseélés ellen szól.
blog olló 2013.01.29 23:29:55
@Közösségigazdaság:

Nem, nem egy bankot kell olyankor megmenteni. Egy az nyugodtan csődbe mehet, és több is, addig a határig, amíg az a gazdaság működőképességét nem veszélyeztetni, nem rengeti meg a bizalmat más bankok betéteseiben.

Usákiában havonta megy csődbe egy tucat bank, de mivel ezek a teljes bankrendszer arányaihoz képest még mindig elenyészőek, és nem keletkezik országos pánik, addig azokba Uncle Samnek nem kell lóvét tennie.

Az államnak akkor kell a bankok hóna alá nyúlni, ha a Zemberekben elpárolog a bizalom az iránt, hogy a bankokban elhelyezett pénzük kifizetésre kerül kamattal együtt. Ekkor ugyanis nagyságrendekkel többet veszítene a társadalom annál, amennyit az adófizetők pénzéből a bankrendszer megmentésére kell áldozni.
Lehet az interneten pénzt keresni információs termék előállításával, partner programokhoz csatlakozással ? Filóztam rajta miután elolvastam olyan ajánlatokat, amelyek azt sugallják gyerekjáték az egész, bele kell kezdeni, és  csinálni. A tájékoztató hírlevelek szerint…..
Sok a sírás -rívás az utóbbi években a répacukorfeldolgozó üzemek csődje, illetve a hazai gyártás megszűnése kapcsán az uniós kvótarendszer érvényesítése miatt. Egy üzem dolgoz fel ma itthon cukorrépát, de valójában még az is sok ! Miért…..
A felsőoktatási reform kiszámíthatatlan, megalkuvó és kegyetlen mindenkivel szemben. A kormány nem tiszteli a fiatalokat, az ő szüleiket, az őket oktató tanárokat, a híres egyetemeinket és nem ismer határokat a kiszolgáltatott csoportok sanyargatásában. Ki védi meg az…..
Jó-jó, teljesült tavaly az a nyomorult hiánycél, sikerült 607 milliárd forintra nyomni a mínuszt, ez vitán felül fasza. De sajnos olyan, mint mikor belépsz a gyerek szobájába, ahol gyanúsan nagy a rend - azért gyanús, mert tegnap délután még tájfun sújtotta terület volt. Aztán…..
blog olló 2013.01.23 12:46:08
@Kakimaki0123456789:

.." valodi reform "...

ahány ember, annyi félét ért alatta. Az utca embere általában az állami osztogatást érti alatta, de közgarázdák is vígan elbeszélnek egymás mellett, mikor a reform szót emlegetik bőszen.
blog olló 2013.01.23 12:52:33
@kennyking:

Ha a kűfődi árakat a magyarországihoz hasonlítjuk és azt olcsónák, átlagosnak, drágának nevezzük, akkor valójában nem az árakról beszélünk, hanem az árfolyamról.

Ugyebár a Mekkdonác börger nálunk lenne a világon a legdrágább, ha holnaptól 1 juró = 1 HUf lenne az árfolyam, és mindenki Magyarországon akarna dolgozni jövő héttől, ha csak az itteni átlagbért kapná bruttóban.

Sarkítottam, de az árfolyam mindent kifejez.
Néhányszor leírtam már itt a blogon is, hogy a LinkedIn-t gondolom az egyik régi-újdonságnak a hazai közösségi média piacon. Régi, hiszen 10 éves szolgáltatásról beszélünk, de mégis új, hiszen jelenleg kb. 285 ezer magyar "van fönt" rajta, vagyis elég jelentős növekedési…..
Nem tartom okos ötletnek, ha akár hatásvadászat céljából, akár vágyvezérelt gondolkodás alapján olyasmit akarunk belelátni egy eseménybe, ami nincs, nem lehet benne. Nem hiszem, hogy helyesen mérték fel a decemberi diáktüntetések súlyát azok a megmondóemberek, akik jelentős…..
blog olló 2013.01.21 21:39:38
@Hepci: négylábjókétlábrossz ?
A bírák nyugdíjazásával kezdődött minden. Ezt valamiért nagyon akarták, és amikor az EU kötelezettségszegési eljárást indított miatta, kitalálták, hogy kiterjesztik minden közszférában dolgozóra. Igaz, hogy úgy kiöntik a fürdővízzel együtt a gyereket is, de legalább már…..
blog olló 2013.01.21 21:22:18
@S***ci: részben egyetértek, de ajánlom megfontolásra ezt is :
öregségi nyugdíjat csak az kapjon, aki egészségi állapota miatt sem fizikai, sem szellemi munkát nem képes végezni, így jövedelmet már nem képes generálni. A nyugdíj nem egy egy élet munkájáért kiérdemelt fiktív kor után kapott, "érdemei elismeréséül" címkével ellátott szociális-jóléti juttatás kellene, hogy legyen egyébként még jó egészségnek örvendő emberek számára.
A szocik már ott tartanak a megújulásban, hogy most épp az erdélyi magyaroknak nyalnak. Mondhatnánk, hogy ez abszurd, pedig valójában csak a vérprofi, mindent túlélő párt hideg logikával meghozott döntése a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva. "Mégis kettős…..
blog olló 2013.01.21 21:15:25
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
nektek is mindenről a p...jut eszetekbe ?
Pintér Sándor többször szóba került mostanában, ezért most, a kényszernyugdíjazás napjaiban egy picit részletesebben foglalkozunk vele. Már tavaly, a rendvédelmisek korkedvezményes nyugdíjának elvételekor megírtuk, hogy ő maga 1996-ban, 48 évesen elment nyugdíjba. Ráadásul…..
Csak hangosan gondolkodom egy negatív utópiáról. Persze alapvetően nem vagyok pesszimista beállítottságú és nem is ötletet szeretnék adni senkinek. Ez a bejegyzés amolyan szenzáció hajhászás lesz. Azon elmélkedem, hogy tételezzük fel, hogy szereted a pénzt és van is belőle…..
blog olló 2013.01.21 20:55:42
Nagy elvárásai vannak a kormánynak az online szerencsejáték szektorra szemben - kérdés, mire alapozzák ezt. Vajon a jószerencsére? Mert mástól nem igazán várhatják a költségvetési törvényileg megálmodott bevételeket. De mit is vár el a szektortól a kormány? Törvény ugyan…..
Akár hisszük, akár nem, idén januárban elértük a racionálisan működő államot: "A közigazgatási reform január elsején működésbe lépő harmadik lépcsőjével érte el a helyi szintet a rendszer racionális állami működtetése, a kormánypolitika helyi szintű…..
blog olló 2013.01.21 20:25:25
@Szevasztok:

Szavasz !

valóban, a kérdés az, hogy melyiket tekintjük kisebbik rossznak:

1, tötymörgés, tesze-toszaság, mindenki véleméynének figyelembevétele, végtelen érvelések, és mire történik valami, addigra már rég aktualitását vesztette a döntés, de nagyon demokratikusak voltunk

2, határozott döntések meghozatala rövid, lényegretörő egyeztetések után, aki nem élt a lehetőséggel a szoros határidőn belül az az ő egyéni szocproblémája, viszont korrigálásra szoruló zökkenők kerülnek az útra a megvalósítás során.

Egyik megoldás sem tökéletes, a kérdés csak az hogy melyiket fgadjuk el kisebbik rossznak.
Talán sosem volt olyan távol egymástól az oktatási tárca és a pedagógusok véleménye, mint amióta élesben működik az új közoktatási (köznevelési) rendszer. A minisztérium és különösen a felsőoktatásról (jól felfogott önérdekből) letiltott Hoffmann Rózsa…..
blog olló 2013.01.21 20:14:02
@Ló Elemér: Lehet, hogy a megoldáshoz előbb pénzt kellene tenni abba a kasszába, amiből ki akarnak venni ahhoz, hogy "a XXI.századi követelményeknek" megfeleljünk. Amíg itt nemzeti sport marad az adóelkerülés a Zemberek felfogásában, addig ezek illúziók maradnak.
A Duna jegén címmel a Kormány pályázatot írt ki a királyi tisztség betöltésére. Ha befagy a Duna, akkor annak jegén királyválasztásra kerül sor. A kormány ma reggel hozta nyilvánosságra azt a pályázatot, amelyre a király-jelöltek jelentkezhetnek. A pályázat…..
blog olló 2013.01.21 20:03:52
Minden év januárjában a „nagy elemzőházak”, és a „még nagyobb elemzőik” elkészítik éves előrejelzésüket a pénzpiacokról. A több oldalas elemzésükben a „nagyok” január első napjaiban megmondják mi fog történni az adott évben. Szerencsés az, akihez eljut az…..
Kísérletigazdaság Deep Forex 2013.01.09 23:06:18
..., avagy az erdő és a devizapiacok közös vonása: Mély és sötét. Legalábbis azok számára, akik - még - nem tőzsdei guruk és nincsenek bennfentes kapcsolataik.  Számomra egészen biztosan így van. Miért ez a kapcsolat ? Ha másért nem, hát azért, mert…..
blog olló 2013.01.21 16:27:46
@kmisi:
Számomra is ez a szimpatikus megközelítés. Ugyanakkor meglepően sokan sújkolják - magukat profiknak nevezők és tapasztalattal bíró oktatók is - az ellenkezőjét.

Vagy ennek hátterében az a pofonegyszerű ok húzódna meg, hogy a profiknak az az érdeke, hogy mindig legyen utánpótlás próbanyulakból, mert a hozzáértők számára a nyereséget mindig ez hozza ?
altercsaj No akkor kezdjük 2013.01.19 22:32:53
Szóval vagyok én, meg a körülöttem lévő világ, amiről folyamatosan véleményt alkotok. A körülöttem lévő világ alapjában véve nem túl bonyolult. Budapesten töltöm napjaimat, ide is születtem. Van férjem, 3 gyerekekem. Furcsa foglalkozásaim - majd arra az idők folyamán…..