Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyik ?V

1 bejegyzést írt és 147 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem halt be  a blog csak adagolom avideókat :PTÖRÖLT VIDEÓ..
Bluqesh küldött nekem egy igen aktív hullát az Oblivionból, amely egyben be is bizonyítja, hogy nem csak a Teletubbiek tudnak meggyőzően integetni. ..
Nem tőlem, hanem ahogy a harmadik videómban mondtam, a játék két fómanusa beszélt 5-6 percig. Ebből válogattam ki pár jelenetet, feliratoztam, de nem szóról szóra, hanem csak a lényeget. Illetve a végén a "speed ramp" alatt nem tudom mit értett, de igazából mindegy. ..
Rossz PC Juniorok Cabal Online 2008.02.14 18:39:10
Egy MMORPG-t mutat be nekünk Vikusz.Régebben én is játszottam ilyenekkel(pl.: Runescape, Forsaken, Silkroad) de ennél lehet látni hogy a készítők dolgoztak rajta...Dehát ez olyan mint a legtöbb MMO(mint ahogyan a videóban is említik), hogy szinte semmit nem lehet csinálni csak ÖLNI,…..
Az első részt már ismeritek, de a teljes hatás kedvéért itt van a teljes trilógia. Elvileg így szerettem volna. Több mint 25 perc játékidő! Egyébként a játék (ahogy azt már megszokhattuk), más néven is forgalomba került, jenkiknél "Fugitive Hunter - War on terror"…..
A búcsúlevél.- SORRY -Ezennel befejeztem tevékenységemet, nem mondok nevet ki miatt.. Gondolom rá lehet jönni ha valaki youtubeon beírja a Rémálom az Elm Utcában-t a keresőbe.Kaptam nagyon aranyos response-kat. Amiben saját hozzáfűznivalóimat kiforgatva hallottam vissza, és ahol…..
Két eszméletlen jó videót kaptam Memphistől és Kextől. Az elsőben egy érdekes BMX-Challenge-et csodálhatunk meg, a másodikba meg becsempészték (igen ötletesen) az egyik legviccesebb magyar internetvideót(szerintem). Nagy kedvencem, így prezentálva meg még tutibb! Köszönöm…..
2,5 órányi szenvedés után sikerült éjjel felrakni a videót, a másik két videót egyben kapjátok valamikor a jövő héten.Megint becsúszott pár nyelvtani rémálom, ez van akkor, ha improvizálok és másképp fejezek be a mondatot, mint ahogy az elején terveztem. Meg egy érdekesen…..
Öhh, vegyük Roxy-sra :D"Itt vannak ma MA legjobb slágerei csak nektek embertervez-től itt a Junioron!"TÖRÖLT VIDEÓ..
Gyik ?V 2008.02.06 23:04:46
Nem titok, idénre még mindenképpen tervezek egy új Mesterlövész videót, mert még sok sok dolog kimaradt. Többek közt ez itt. Ezt is a videóra tartogattam, de mivel már sokan küldték és talán annyira nem is lehetne ott jól látni, bemutatom a blogon. Bizony, a Mesterlövész már…..
A blog kezdete óta kapom rendszeresen azokat az e-maileket, hogy mutassam be a Postal 2-őt. Azóta már készültek videók a játékról, hol éltették, hol lehúzták. Én meg lapítottam, mert nem játszottam soha a játékkal. Bevallom őszintén, mikor már anno megjelent EVM kiadásban,…..
Postal share the pain hmm ismerőős áhh igen! Amikor még nem volt Junior hanem még a RPJ  igy gyerekcipőben járt, akkor már-már felbukkantak a junior-juniorok. Közöttük voltam én is és a barátom is HIRIAN. Bevallom nagyonrosszul sikerült mert mint kezdők a Postal 2 hibáit…..
Rossz PC Juniorok Spider - man 2008.01.26 12:35:00
Láttam a videódat, sőt, még írtam is Raycam80 néven de hát látom, nagyon szeretnéd, hogy kitegyem :PTÖRÖLT VIDEÓ..
Először is ne azt nézzétek hogy ugyanazt a játékot tesztelte, mint freddyD. Mint láthatjátok nem ugyan azt a jeleneteket mutata be(mint pl a [P]Irate Gamer), hanem azt hogy Ventures hogyan próbálja nekülk a "kihagyott jelenetek"-et .Azért se bántsátok mert megemlíti a…..
Rossz PC játékok sorozat Update 2008.01.22 12:41:20
Következő videó első pár perce már megvan, szóval remélem holnap-holnapután már fenn is lesz. Melózom rajta.Szerintem ez az első olyan játék a sorozatban, melynek egyes pályája kifejezetten élvezetes volt. Mondjuk mit sem ér az egész, ha ott van egy tucatnyi tényező ami…..
Kérem szépen ezt is megéltük. Ugye szinte mindenki tudja, hogy a HEAT az ingyenes Cube. Csak Heat-re keresztelve. Azt is megvitattuk már, hogy az ingyenes/open source játékokat pénzért árulni, bár szerintem etikátlan, ilyen olyan kibúvókkal megoldásokkal, forgalmazhatóak. Ma a…..
Rossz PC Juniorok Ailen Hominid 2008.01.13 12:32:00
Jajj ez a nekem már régi játékot nekem sikerült végigtolni csak az a baj hogy fizetős a full verzió(természetesen) így csak a robottal egy helikopterrel és egy izomgépezettel találkozhatunk :)Jah és játszni vele itt lehet:www.newgrounds.com/portal/view/59593TÖRÖLT VIDEÓ..
Gyik ?V 2008.01.13 18:10:01
Voja bemutatja nekünk ennek az igazi klasszikusnak az építgetős fajtáját :)TÖRÖLT VIDEÓ..