Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kállai Eva

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hat éve a gazdagokat húztak le a gyémántokkal, most ugyanezzel a módszerrel háziasszonyok nyomulnak tömegesen egymás között.Korábban a leggazdagabbakat célozta furmányos pilótajátékával Tencz János és Leinemann (Sciennet) Zsolt. A Akkor börtön lett a vége. A módszer…..
Kállai Eva 2010.03.24 03:17:49
@pannonfunk:

Kedves aranyos kék törpike.
Itt vagyok most éppen Budapesten, 06202670575 itt bármikor elérhető vagyok.
Egyetértek Vöröskövel várjuk meg a végét, mert valóban az nevet igazán, aki a végén nevet.
Én igazán őszintén csak sajnálni tudlak téged.
A médiában megjelent riportokat pedig nem kommentálnám, aki figyelmesen végignézi, bármelyiekét láthatja, hogy egy jól összevágod hazugság, aminek az emberek megfélemlítése a célja.
Mert Magyarországon a média bárkit manipulálhat, aki hagyja magát.
Tudok neked küldeni több linket is, rádiós riportokat, cikkeket, amiknek semmi valós alapjuk nincs.
Többünket megkerestek újságírók, hogy mondjuk el a véleményünket, de amikor azt mondtam, hogy természetesen, de csak ügyvéd jelenlétében akkor ki a hazug és ki az, akinek félnie kell???
További jó gonoszkodást neked.
Kállai Éva
Jelentős kedvezményekkel utazgatni és ezért még pénzt is kapni – ezzel csábít a TVI. Kár, hogy az utazásokról szinte egy szó sem esik, nem úgy a jutalékokról.A TVI Expressz rendszerében 250 dollár a beugró, ami az egyéb költséggel együtt 55-60 ezer forintot jelent. Ezért…..
Kállai Eva 2010.02.28 22:18:32
@_JoE_:
Nagyon köszönöm Önnek JOE, hogy leírta azt, hogy nem Ön a Nagy József.
Sokan sajnos mindenben csak a rosszat akarják meglátni.
Valahol érthető is hisz annyi átverés van manapság, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a mostanában rénk zúduló lehetőségek között.
Abszolút nem baj az ha valaki kételkedik tegye is , és csak akkor kezdjen el valamit ha már Ö maga úgy érzi hogy érdemes kockáztatni.
Valljuk be őszintén kockázat mindenben van.
Az ilyen jellegű tevékenységeket az emberek nem igazán ismerik és kevés olyan példa van, ahol valóban azt lehet látni, hogy működik, és valóban lehet pénzt is keresni vele.
Én biztos vagyok abban, hogy előbb utóbb Magyarországon is fel lehet majd ezeket az utalványokat használni, mert eddig bármit ígért a cég azt be is tartotta.
De persze ezt csak én gondolom és ez nem tény, amint az lesz úgyis tudni fognak róla az illetékesek.
További szép napot mindenkinek.
Kállai Éva .