Regisztráció Blogot indítok
Adatok
khkommunikacio

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mostanában rengeteget olvashattál róla, hogy igen, a bankoknak is lépnie kell és jobban kell digitalizálniuk a szolgáltatásaikat. Ezzel persze kiteszik magukat annak, hogy hackerek meglopják őket, de végülis kit érdekel, hogy a bankok legősibb funkcója és értelme, vagyis, hogy biztonságban van náluk…..
Ügyfele vagyok az egyik hazai banknak. Mivel ez itt nem a reklám helye, így nyugodtan leírom, hogy a K&H Bank Rt-nek. Mint - amint gyanítom a legtöbben - én is hitelkártya tulajdonos vagyok, és a napi vásárlásaimat, "költekezéseimet" arról rendezem. Ezzel sem lógok ki a sorból. Mivel a…..
Azoknak, akiknek fejében a banki terminológia mozaikszavai megállnak a KP, az ATM és a THM minimálháromságnál elmondjuk, hogy a sztoriban oly fontos szerepet játszó TBSZ a tartós befektetési számlát takarja. Erről mindent bővebben itt találhatnak az érdeklődők. Zoltánnak pedig első blikkre a PBT-nél…..
Kolbász leveléből kiderült, hogy a K&H-nál nagyon vigyáznak pénzre, még a gazdájának is nehéz néha megszerezni. Plusz, hogy a élet külföldön sem fenékig tejfel.  Kedves Homár! Szeretném elmesélni hogyan üldözött el magától a K&H Bank. A történet…..
A K&H Bank nem felelt arra a kérdésünkre, felfüggeszti-e a szponzorációs támogatást a paralimpiai bizottságnál kitört pénzügyi botrány miatt, vagy nem zavartatva magát, minden megy tovább a maga útján. A Magyar Paralimpiai Bizottság vezérkarának néhány tagja, az élén…..
khkommunikacio 2015.05.29 16:48:54
Szíves tájékoztatásul küldöm a K&H álláspontját:
A K&H-nak 2007 óta van szerződése a Magyar Paralimpiai Bizottsággal 4 éves paralimpiai ciklusokra, melyet saját kezdeményezésére és saját megkeresésére kötött velük. Ismeretei szerint az MPB-nek akkor a második vállalati támogatója volt. A K&H érvényben lévő szerződése szerint a Pénzintézet anyagi erőforrása felhasználásával támogatja a 2016. évi nyári paralimpiai játékokra készülő magyar paralimpiai csapat tagjait és azok felkészülését, részvételét a játékokon. A MPB a teljes támogatási összeg felhasználását köteles a Paralimpiai Csapatnak a paralimpiai játékokon történő megjelenésével, ennek előkészítésével, valamint a paralimpiai versenyeken való szereplés eredményességének előmozdításával közvetlenül összefüggő költségek fedezésére fordítani. Az MPB a támogatás felhasználására vonatkozóan éves beszámolási kötelezettséggel tartozik a K&H-nak, melyet rendszeresen teljesített is, legutóbb 2014-re vonatkozólag. A beszámoló szerint a támogatási összeg szerződésszerűen került felhasználásra, azt az MPB a sportolók különféle versenyeken történő részvételére fordította. A megállapodás szerződésszerű teljesítésével kapcsolatos esetleges kételyek tisztázása a két szerződő fél feladata.
Az MPB-vel kötött Együttműködési megállapodásban vállalt támogatáson felül a K&H 2007. óta összesen 13 millió forinttal támogatta a paralimpiai sportolókat közvetlenül is, 2014-ben például 2 paralimpikon kapott közönség szavazás eredményeként 1-1 millió forintot ösztöndíj formájában, valamint a K&H 1 millió forintot ajánlott fel a „K&H paralimpiai reménységek” pályázatra. A K&H mindezen támogatásokat saját bevételeiből tette.
Mivel a K&H egyik kiemelt társadalmi felelősségvállalási területe a sport, ezért hosszútávon elkötelezett az egészséges és sportos életmód támogatása mellett. Ennek része a sérült sportolók sporttevékenységéhez, versenyekre való felkészülésükhöz és részvételükhöz nyújtott segítség is.
Naiv ügyfél pánikrohamba esett, amikor kétszer levonták számlájáról a pénzt, amit előző éjjel nem sikerült kivennie az automatából. Egyre kétségbeesett leveleire aztán 3 nappal később kapta meg a tartalmas választ: Drága KH Bank, az úgy volt, hogy hajnali egykor…..
khkommunikacio 2013.09.06 16:12:22
Kedves Ügyfelünk!

Először is szeretnénk még egyszer elnézést kérni az Önt ért kellemetlenségekért. Ebben a konkrét esetben több olyan tényező is felmerült, ami sajnos megnehezítette, hogy az ügyet Önnek is megfelelő időn belül megnyugtatóan lezárjuk.

Az e-banki és a telecenteres felületeket úgy tervezzük meg és üzemeltetjük, hogy mindenekelőtt biztonságos legyen: csak megfelelő beazonosítás után férhet hozzá bárki információkhoz a számlájával kapcsolatban. Erre azért van szükség, hogy ismeretlen személynek ne legyen lehetősége mások pénzügyeibe bepillantani.

Őszintén sajnáljuk,azt a szerencsétlen egybeesést, hogy véletlenül helytelenül került megadásra az e-banki kódja, és hogy emellett sajnos nem rendelkezett telecenteres azonosítókóddal.

A pénzintézetünkhöz érkező hétvégi e-maileket, általános ügymenetünk szerint a hétfői munkanapon dolgozzuk fel, így problémáját sajnos nem tudtuk ennél korábban orvosolni. Tekintettel arra, hogy ez a felület viszont nem alkalmas elektronikus azonosításra, egyetlen megoldásként csak azt tehettük, hogy megkértük, személyesen fáradjon be bankfiókunkba.

Még egyszer sajnáljuk, hogy ilyen kellemetlen tapasztalatokra tett szert, de a fentiek tükrében a legjobb szándék ellenére sem volt lehetőségünk mást tenni az Ön adatainak biztonsága érdekében.

Reméljük, hogy a válaszunkkal sikerült tisztázni a történteket, és a jövőben megelégedésére szolgálhatjuk ki igényeit.

Üdvözlettel:

K&H Bank
A lélektani türelmi idő után elmondható, hogy iszonyatos nyomort hozott a SZÉP-kártyák bevezetése. SZÉP-kártyán belül is vannak azért hátrányosabb helyzetűek, például a K&H-sok, akik kizárólag gyorsétteremben tudnak vásárolni vele: Sajnálatos módon nem vagyok…..
khkommunikacio 2012.05.30 08:15:22
Kedves Ügyfelünk!

Köszönjük észrevételeit a K&H SZÉP Kártya elfogadóhelyeivel kapcsolatban, és őszintén sajnáljuk, hogy az Önnel történtek rossz érzéseket keltettek Önben. Szeretnénk arról tájékoztatni, hogy ez idáig 6315 K&H SZÉP Kártya elfogadóhellyel kötöttünk szerződést. A SZÉP Kártya elfogadása, amennyiben az elfogadóhely nem rendelkezik POS terminállal, web-en és telefonon keresztül is lehetséges. A jelenleg elérhető K&H SZÉP Kártya elfogadóhelyekre a
www.kh.hu/publish/kh/hu/mikrovallalkozas/szep_kartya/SZEP_alkalmazasok/SZEP_4.htmlwww.kh.hu oldalon kereshet rá. Előfordulhat azonban, hogy egyes kártyabirtokosok mikrokörnyezetében nem elegendő, vagy nincs elfogadóhely, esetleg nem működik a SZÉP Kártya elfogadási rendszer. Folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatás színvonalát, és reméljük, hogy hamarosan Ön is megelégedésére tudja K&H SZÉP Kártyáját használni. Kiemelt fontossággal kezeljük nemcsak az elfogadóhelyek további gyors bővülésének kérdéskörét, hanem azokat az egyszerűsítési megoldásokat is, amelyek ezt támogathatják. Amennyiben akár telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül, akár írásban jelezi felénk, hogy melyik elfogadónál szeretne K&H SZÉP Kártyával fizetni (üzlet neve, címe megadásával), akkor felvesszük az elfogadóhellyel a kapcsolatot az elfogadói szerződés megkötésének egyeztetéséről.

Még egyszer szíves elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért.

Üdvözlettel:

K&H
Nehéz eldönteni, hogy a "cifra" vagy a "falmelléki" jelző fejezi-e ki pontosabban ez a bankos sztorit. Az egész úgy indult, hogy a GVH három ügyben elmeszelte a bankot, amelyik egyoldalúan kiszúrt a lakáshiteleseivel, amennyiben ultimátumszerűen és indokolatlanul…..
khkommunikacio 2010.09.09 10:14:07
Kedves F. Tímea!

Őszintén sajnáljuk, hogy az Önnel történt eset rossz érzéseket keltett Önben. Az Ön személyes adatainak védelme érdekében ezen a felületen a konkrét ügyével kapcsolatos információkat sajnos nem áll módunkban nyilvánossá tenni.

Általánosságban azonban elmondható az üggyel kapcsolatban, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a K&H kötelezettségvállalását a 2007. február 26-át megelőzően szerződött üzleti feltételű, deviza-alapú lakáshitelek végtörlesztési díjának részleges megtérítésére, valamint a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelek kezelési költség többletének megtérítésére elfogadta, és ezt követően a Bank e szerint jár el.

A GVH határozat 2010. június 29-én vált jogerőssé, és ettől számítva 60 nap állt a Bank rendelkezésére, hogy ügyfeleivel felvegye a kapcsolatot és levélben tájékoztassa őket a pontos visszatérítendő összegről. Sajnáljuk, hogy augusztus közepén feleslegesen fáradt be bankfiókunkba, de sajnos abban az időpontban még nem állt rendelkezésre teljes körű információ az érintett ügyfelek köréről és a pontos visszatérítendő összegről. A Bank 2010. augusztus 27-én postázta a tájékoztató leveleket az érintett ügyfeleknek, amelyben szerepel a pontos, visszatérítendő összeg is. Reméljük, hogy az Önnek címzett levél is eljutott már Önhöz, és ebből pontosan kiderült, hogy mekkora összeget térít vissza a Bank. Amennyiben ez nem történt meg, akkor kérjük, hogy ezt jelezze bármelyik bankfiókunkban vagy központi ügyfélszolgálatunkon keresztül.

A Bank vállalása értelmében, amennyiben az ügyfél nem rendelkezik nálunk bankszámlával és jogosult a visszatérítésre, megadhatja bármelyik más banknál vezetett bankszámlának a számát, ahová a visszatérítést kéri. A vállalás értelmében azonban pénztári kifizetésre sajnos valóban nincsen lehetőség, épp ezért nem tudták a bankfiókban kollégáink a pénztári kifizetést engedélyezni Önnek.

Annak érdekében, hogy minden érintettnek kellő idő álljon rendelkezésére, a GVH felé azt vállaltuk, hogy 2010. június 29.-ét, a jogerőre emelkedés napját követően 180 napig, azaz 2010. december 27-ig jelezhetik az érintettek a visszatérítésre vonatkozó igényüket. Ezt követően 30 nap áll a Bank rendelkezésére, hogy a jogosultság ellenőrzése után a visszatérítést átutalja a megadott bankszámlára.

Reméljük, hogy válaszunkkal az esetleges félreértéseket sikerült tisztáznunk, és a GVH felé tett vállalásunk pontos területeiről tájékoztatást nyújtanunk. Amennyiben a kötelezettségvállalás minden részletére kiterjedő teljes szöveget szeretné megismerni, javasoljuk, hogy keresse fel a K&H Bank honlapját, a kezdő oldalon a tájékoztatók között bárki számára hozzáférhető. Bízunk benne, hogy megelégedésére fogjuk tudni majd az Önt meg illető összeget megtéríteni. Köszönjük észrevételét, és még egyszer szíves elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért. További kérdései esetén természetesen állunk szíves rendelkezésére bármelyik bankfiókunkban vagy ügyfélszolgálatunkon keresztül.

Üdvözlettel:
K&H
Béla autóját tavaly augusztusban lopták el, pénzt várt a K&H Lízingtől és a K&H Biztosítótól, de meghökkentő módon még mindig nem érkezett a számlájára semmi. Pedig márciusban már nagyon úgy nézett ki, aztán mégis inkább a szívatás folytatódott. A testvércégek…..
L. még mindig nem hiszi el, ami pár perce történt vele: magukat a K&H telemarketingeseinek kiadó emberek olyan trükköt akartak játszani vele, hogy a "biztonságos azonosítás" végett adjon meg személyes adatokat telefonon. L. nem dőlt be, de kiderült, hogy az illető…..
khkommunikacio 2010.02.01 10:09:11
Kedves Ügyfelünk!

Köszönjük észrevételeit és sajnáljuk, hogy az Önnel történt eset rossz érzéseket keltett Önben és kollégánk legjobb szándéka ellenére bizalmatlanságra adott okot. Általános gyakorlatunk szerint ügyfeleink biztonsága érdekében, amennyiben a K&H TeleSales munkatársai banki termékeket ajánlanak, és az ajánlat tartalmaz a számlájára/ számlavezetésére vonatkozó információkat az ügyfél azonosítás érdekében szigorúan csak a személyazonosításhoz kötődő adatot kérünk el. Nem kérünk el a számlájával vagy bankkártyáival kapcsolatban (számlaszám, kártyaszám stb.) információt, adatot. Hangsúlyozottan ezek az intézkedések az ügyfelek bankszámlájának biztonsága érdekében történnek, megakadályozva azt, hogy adatai a telefonbeszélgetés során illetéktelenek tudomására jussanak. Ügyfeleink számára természetesen minden esetben lehetőség van a hívás ellenőrzésére a K&H TeleCenteren keresztül, illetve bármikor kérhetik a további ajánlatokkal való megkeresések felfüggesztését. Sajnálatos tény, hogy az adathalászat megnehezíti az ügyfelekkel való kommunikációt, mindezek ellenére a törekszünk ügyfeleinkkel a gyors és rugalmas kommunikációra folyamatosan fejlesztve annak biztonsági szempontjait is. Panasza még inkább arra késztet bennünket, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezzünk erre. Szeretnénk újból megköszönni észrevételeit, hiszen az ilyen vélemények képezhetik alapját annak, hogy együttműködésünk ügyfeleink megelégedésére szolgáljon. Még egyszer elnézést kérünk, ha kellemetlenséget okoztunk Önnek.

Üdvözlettel:

Kommunikációs igazgatóság
K&H Bank