Regisztráció Blogot indítok
Adatok
biczil

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Többször beszéltem már arról, hogy a 2010-es választás egyik legfontosabb újdonságát a választói illékonyság radikális megnövekedése jelentette, ami különösen egy olyan időszak után lehet feltűnő, amikor szinte befagyott a magyar pártrendszer. Éppen itt az ideje tehát,…..
biczil 2010.04.16 09:27:30
Magyarországon nagyjából 8 millió választópolgár van, már ciklusok óta. Ebből 2,5 – 2,9 millió nem megy el szavazni. Szerintem ez a nem szavazó réteg nem állandó, vagyis ez is cserélődik. Idén valószínűleg ennek a cserének lehettünk a tanúi, nem pedig a szoci szavazók jobbra vándorlásának.
Szerintem az MSZP veszteségének legalább a felét az otthon maradottak okozták és ugyanígy a Jobbik és az LMP szavazóinak legalább a fele új szavazó. Ez a szám tehát 500 ezer szavazót jelent.

Kétségtelen az MSZP így is vesztett 800 ezer szavazót, akikből, főleg az északi- észak-keleti országrészben tömegesen álltak a Jobbikhoz, hiszen a Jobbik egy szélsőbalos retorikával, megspékelve egy jó adag rasszizmussal (ami egyébként mindig is jelen volt az itteni emberekben, párthovatartozás nélkül), sikerrel hódította el a teljesen kiábrándult egykori szoci szavazókat.

Azért még valamit megjegyeznék. Az MSZP egyéni jelöltjei 100 ezerrel több szavazatot kaptak, mint a párt listái, miközben. Ez a számomra azt jelenti, hogy még mindig van tartalék az MSZP oldalán, ami nyílván nem a második fordulóban jön ki, hanem akkor, ha az LMP nem váltja be a választói által hozzáfűzött reményeket, ugyanis éppen az LMP-nél látható a legerőteljesebben, hogy az egyéni jelöltjei sokkal, 125 ezerrel, kevesebb szavazat érkezett, mint a listáira. Tudom persze, hogy az LMP-nek listája mindenhol volt, míg egyéni jelöltje alig több, mint 90 helyen, de az látszik, hogy ahol az LMP-s szavazó nem talált magának egyéni jelöltet, ott sok helyen behúzta az MSZP-s nevet és csak lényegesen kevesebb helyen a Fideszest.

Talán ez az okoskodás ellentmond néhány felmérésnek, a számokat látva, mégis érdemes ezen is elgondolkodni.