Regisztráció Blogot indítok
Adatok
László43

1 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Hazudjunk lápot, avagy az emberi gátlástalanság története! Internetes web oldalakon a közelmúltban megjelent egy hír, amely felkeltette az érdeklődésemet. 2009. november 24-i dátummal az aláírók tiltakoztak a természeti és környezeti értékek semmibe vétele, a…..
László43 2010.01.27 20:35:30
@Kriska György dr.:
Hozzászólás dr. Kriska György levelére
Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne a saját öntömjénezésére felsorolt szakmai tevékenységének bemutatása. A jó bornak nem kell cégér!
De ha már 1988 óta foglalkozik a Dunakeszi láp élővilágával és annyira elhivatott tapasztalt szakember, akkor árulja el, hogyan kerülhette el a figyelmét az a súlyos természetkárosítás 40 hektáros tőzeglápos területen, amelyet a MÁV horgászegyesület tagjai okoztak, amikor a természetileg védett tőzegtavak környékét folyamatosan teljesen beépítették, a tőzegtavakat kikotortatták és a tőzeget engedély nélkül a szomszédos terület mélyedéseiben helyezték el. Írja meg mi az oka annak, hogy most ezzel a horgászegyesülettel együttműködve a horgászok által engedély nélkül épített hétvégi házak melletti 1,5 hektáros területet láppá szeretné nyilváníttatni, amikor az eddig még soha nem szerepelt a védett lápok listáján.
Nevét és szakmai hitelét kizárólag ezzel önmaga tiporta sárba és nem a józanságra, megfontoltságra vonatkozó intelmeim, amelyet ön nem fogadott meg.
Az ön által közölt hasonlat, miszerint az „internet egy olyan nyilvános pöcegödör, amibe bárki büntetlenül beleengedheti végtermékét” ugyan nem szalonképes, de ha már ön erre hivatkozik, akkor nem értem, hogy ön miért nem osztja ezt a véleményt, hiszen ezt tette ön is amikor 2009. november 24-én nyílt levélben fordult társaival internetes fórumon dr. S. Nagy László aranydiplomás erdőmérnökhöz, természetvédelmi, tájvédelmi, igazságügyi szakértőhöz, a magyar természettudományi egyesületek szövetségének alelnökéhez, lejárató levelében.
Az én becsületemet sértő jelzői is az ön által említett gödörbe kerültek, azokat nem fogom kibányászni, hogy eljárást indíthassak ön ellen.
László43 2010.01.27 20:37:19
Mindenekelőtt rögzíteni kívánom, hogy soha nem dolgoztam egyetlen multinál sem, nem kértem és nem is kérek bocsánatot mindazokért, amiket megírtam.
Nyilvánvalóan csak azoknak állhatott érdekében nevemben ezt a valótlan nyilatkozatot közzétenni, akiknek nagyon kellemetlen volt, hogy megjelent az igazság ezen az internetes fórumon.
Ezzel a körmönfont valótlan – nevemet jogtalanul felhasználva tett – nyilatkozattal le akartak járatni, rontani akarták szavahihetőségemet. Aki ilyenre képes, az ezt csak aljas szándékból teheti, azért, hogy leplezze a valóságot.
Kertész Károly válaszlevelében meg akarta magyarázni, hogy azért építettek nyaralókat a tőzegtavak köré engedély nélkül (nyaralóra egyetlen engedélyt sem adtak ki, csupán csak gazdasági épületekre), hogy megmentsék a védett tőzeglápot. Ezért minden talpalatnyi földet beépítettek a tőzegtavak körül, sőt a hétvégi házaik környékére tujákat és más nem őshonos, tájidegen növényeket ültettek. Építési engedély nélkül idegen ingatlanon építkeztek, kijátszották az építéshatósági előírásokat, az önkormányzattal együttműködve valótlan adatokat jegyeztettek be a telekkönyvi nyilvántartásba, a hétvégi házaikat gazdasági épületként feltüntetve. Ezt nevezi Kertész Károly válaszlevelében rekultiválásnak és igazi természeti értéket jelentő tórendszer létrehozásának.
Kertész Károly a MÁV horgászegyesület és a Tőzegtó Alapítvány elnökeként az ellen szervez tiltakozást, hogy a horgászházak melletti út túl oldalán a szomszédos ingatlanon a tulajdonosa parkolót létesítsen, ugyanakkor pedig saját gépkocsiját ő maga is a többi (1200) horgásszal együtt ezen a láppá nyilvánítani kívánt területen a tulajdonos engedélye nélkül parkolja. Kertész Károly állítása szerint a tőzegtavak környékén 1200 ember tölti a szabadidejét. Ezek az emberek autóikkal közvetlenül a tőzegtavak környékén parkolnak, azokkal a tőzegtavak körül és között létesített utakon közlekednek, sőt a hétvégi házaikhoz felhasznált építőanyagot is ezeken az utakon szállították tehergépkocsikkal. Most éppen azt követelik az, hogy ezeket az utakat az önkormányzat lássa el szilárd útburkolattal.
Egyetértve azzal, hogy a multinak szigorúan be kell tartania fejlesztései során a környezetvédelmi előírásokat, a horgászok sem építhetnek a törvényi előírások megsértésével engedély nélkül környezetrombolóan hétvégi házakat és nem szennyezhetik folyamatosan a védett tőzegtavak környékét.
Ki hiszi el Kertész Károlynak, hogy a hétvégi házak zárt szennyvíztárolóval rendelkeznek, amikor nincs is szennyvízszippantó tevékenység még Dunakeszi környékén sem.
Kertész Károly azt is szépen megmagyarázza, hogy ételhulladékokkal nem etetik a halakat, a krumpli, a kenyér, a főtt kukorica szerinte nem az és ezzel a módszerrel nem lehet szerinte halat fogni. De vajon a másik 1200 ember is így gondolja?
Arról természetesen nem beszél, hogy mennyi halat telepítenek a tőzegtavakba évente és milyen tápokkal etetik őket.
A tőzegtavak vízpótlását a MÁV sporthorgász egyesület – Kertész Károly magyarázkodása ellenére – vízjogi üzemeltetési engedély nélkül végzi és nem kell vízügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy megítéljük Kertész Károly kirohanása miszerint „mesterségesen feltöltjük a tavakat és a vele szomszédos lápot, műszakilag lehetetlen, ostoba, minden valós alapot nélkülöző vádaskodás”, finoman szólva nem felel meg a valóságnak.
A vízáteresztő művön keresztül a tőzegtavakba kerülő víz nem tud a hivatkozott bukó zsilipeken keresztül az Óceán árokba leeresztődni, ugyanis azok el vannak tömődve és az Óceán árok sincs olyan állapotban, hogy azon a víz a Mogyoród patakba levezetődhessenek. Az Auchan kért és kapott engedélyt az Óceán árok nyomvonalának és partjának rendezésére, azonban ezt a Kertész Károly vezette horgászegyesület megtámadta. Ezt azzal a szándékkal tette, hogy az Óceán árok szabálytalan és funkciójának nem megfelelő állapotát megtartsa, hiszen így a tőzegtavakba mesterségesen vízpótlásként bejutó vízmennyiség nem tud levezetődni és a tőzegtavak vízszintje megemelkedik.
Kertész Károly saját személyével kapcsolatosan is hosszasan magyarázkodik válaszlevelében.
Mindenki tudja – tisztelet a kivételnek -, hogy Magyarországon azért hoznak létre és működtetnek alapítványokat, hogy az adózatlan tevékenységükből az alapítványokat működtetők a bevételeket ügyesen kicsordogáltassák, figyelemmel arra is, hogy az alapítványnak nonprofit szervezetnek kell lennie.
Megható, ahogyan saját magáról Kertész Károly megállapítja, hogy a Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítványnál végzett kuratóriumi elnöki munkájának sikeressége alapján kérték fel a MÁV Sporthorgász Egyesület vezetésére. Tekintettel arra, hogy Kertész Károly állítása szerint a két tisztség gyakorlása igen sok munkával jár, azt nyilván nem ok nélkül vállalja.
Kertész Károly állításával ellentétben az a horgászegyesület nem lehet közhasznú, amelynek tagjai tönkre tették a természeti védettséget élvező területet, beépítették engedély nélkül hétvégi házakkal és az egyesület egész tevékenységét a tagok egyéni érdekeinek rendeli alá.
A Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány környezetvédelmi- és gyermeksport tevékenysége csak a nevében jelenik meg, kiemelten közhasznú volta a Dunakeszi MÁV Sporthorgász Egyesülettel való összefonódása (közös elnök, alapítványi kuratóriumi tagok horgászegyesületi tagsága) miatt eleve megkérdőjelezhető.
Kertész Károly állításával ellentétben az Önkormányzat az Auchan és a MÁV Sporthorgász Egyesület között kötött együttműködési megállapodást a Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány nem írta alá.
A Kertész Károly által vázolt kitaláció - miszerint az ex lege védett területek elválasztásának meghiúsítása érdekében került sor annak a nyomvonalnak az elfogadására, amely Kertész Károly hétvégi házától legtávolabb vezetett -, soha a tárgyalások során nem merült fel.
Kertész Károly – saját elismerése szerint is – támogatta a bevásárló központ építését, fejlesztéseit, miután a bevásárló központot megközelítő út építése az együttműködési megállapodás alapján nem a hétvégi háza közelében történt, valamint az Auchan sok millió forintot fizetett ki a Kertész Károllyal történt megállapodása alapján, amelynek címzettje és felhasználása nem ismert és Kertész Károly erről nem mesél, hanem következetesen hallgat.

Kovács Lászó43